Hepatitis Világnap – amit a Hepatitis C vírusról tudni érdemes

Téma címkék:
2013.08.01. 07:59

A Hepatitis világnapon a minisztériumban gyűltek össze az érdeklődők, hogy meghallgassák a hepatológus szakma prominenseinek eéőadásait. A szakértőket nem kell bemutatnunk olvasóinknak: dr. Makara Mihály a hepatitis C-vel kapcsolatos ismereteket összegezte, dr. Werling Klára, a VIMOR elnöke az idén tavasszal hozzáférhetővé vált hármas kombinációs kezelésnél is hatásosabb, két-három év múlva talán már forgalomba helyezhető új terápiákat mutatta be, dr. Gerlei Zsuzsanna a májtranszplantációról beszélt, dr. Horváth Gábor pedig a hepatitis B fertőzés tüneteinek, lefolyásának és kezelésének jellegzetességeiről tartott előadást. Az elhangzott ismeretekből cikksorozatot készítettünk, az első rész a hapatitis C vírus okozta fertőzésről szól.

Világszerte 170 millió szenved idült májgyulladásban, hazánkban kb. 70.000 fertőzött él, akik közül hozzávetőleg 35-50.000 érintett van kezelendő állapotban. Mintegy 7000 beteg kapott már terápiát, aminek köszönhetően 3500 ember meg is gyógyult, és 2500 főre tehető azon érintettek száma, akik már (peg-if alapú DAA) kezelésre jelöltek – tájékoztatott Makara Mihály, majd hozzáfűzte: a HCV fertőzés a májátültetések fő oka Európában.

A felsorolt adatok is mutatják, hogy rengeteg ember él HCV fertőzéssel anélkül, hogy tudna problémájáról. ezért fontos lenne a szűrés. Erre nem a teljes lakosság bevonásával van szükség, hiszen vannak olyan jelek, amelyek alapján felmerül a betegség gyanúja. Ilyen kockázati tényezőnek számít pl., ha valaki vért kapott, tetoválása van, komoly műtéten esett át, melynek során vért kapott – különösen ha ez 1992 és 1993 között történt vele – családjában él HCV fertőzött ember is, illetve vérvételkor májenzim-emelkedést találnak értékei között. Utóbbi leletről a hepatológusok nem győzik hangsúlyozni: attól még, hogy az alkoholizmus is májenzim-emelkedést eredményez, nem lehet legyinteni az eredményre, hiszen egyrészt a betegség egy csepp alkohol nélkül is hasonló tüneteket produkál, másrészt attól, hogy valaki iszik, még lehet hepatitis C fertőzött is. (Ezt a labor szintet GPT rövidítéssel jelölik. Egy egészséges férfinak 30 alatt, egy egészséges nőnek 20 alatt van a GPT értéke. Ennek ellenére 50 körüli határértékben állapították meg a normál tartományt, hogy beleférjen az is, aki iszik, gyógyszert szed, diabéteszes, zsírmája van, stb.) 
Akár kezdődő májbetegségre utaló jel lehet a lábon látható érgyulladás, orvosi nevén krioglobuliniás vaszkulitis, melyet legtöbbször (90 %-ban) hepatitis C okoz. Ismertek továbbá az un. csillagnévuszok, mint májbetegségeket kísérő jelek. Trombocitopénia és aprotrombinhiány (vérzékenység) is felhívhatja a figyelmet a hepatitis-re, de ezek már inkább az előrehaladott májbetegségek kísérői.

A laborvizsgálatok mellett a diagnózis felállításának egy új eszközét is megemlítette a szakember, ez a nyálteszt, melyet a TB egyenlőre nem finanszíroz, pedig óriási jelentősége lenne a mindennapi gyakorlatban, ugyanis alkalmazásával 20 perc alatt megvan az eredmény.

A kezelésről
A HCV vírus kezelésre adott válaszát három halmazba csoportosítják a szakemberek: a beteg lehet gyógyult, részlegesen visszaesett vagy visszaesett állapotú. Abban az esetben ha a vírusok száma a terápia tizenkettedik hetére 1 millióról tízezerre sem csökkent, a gyógyszerek adása sikertelennek minősül, amennyiben az említett mértékű vírusszámcsökkenés megtörtént, de a vírusok száma nem csökkent nullára, az részleges válasznak számít, ha pedig a vírusok eltűntek a beteg szervezetéből, de a kezelés után visszatért a kór, a visszaesés állapotáról beszélünk. Gyógyultnak számít, aki a kezelés után hat hónappal még mindig negatív lelettel rendelkezik. 
A kettős kezelésre adott válasz – vagyis hogy miként nem gyógyult meg valaki ettől a terápiától – a hármas terápia sikerét tekintve is meghatározó: az új lehetőség a visszaesést elszenvedett betegek számára kecsegtet a legtöbb reménnyel.
A proteáz gátlók a vírus egy enzimjére hatnak – azonban mivel sajnos még nem olyan fejlett ez az első generációs terápia, emellett számos mellékhatást is okoznak. A kettős kezeléssel az érintettek 38-44 %-a gyógyul meg, a proteáz gátlókat hozzátéve az addig nem hatásos terápiához a gyógyulási arány 63-75 %-ra emelhető. 
A kezelés – vagyis a gyógyulás – legfontosabb célja a májrák megelőzése, amely a nagyon súlyos állapotban, előrehaladott stádiumú krónikus májgyulladásban szenvedő emberek körében reális rizikó. (A betegség több évtized alatt válik ilyen súlyossá.)

Makara Mihály ezek után részletezte a hármas terápiás kezelés menetét is, amelyről Werling Klárával készített interjúnkban beszámoltunk.
A főorvos kiemelte továbbá: a terápia első adagja mindig csökkenti a vírusszámot, ám csak akkor tekinthető hatásosnak, ha ez a csökkenés nem áll le, folyamatos marad. Aki nem reagál a kezelésre, mégis tovább szedi a gyógyszert, az először is feleslegesen szenved a kemény mellékhatásoktól (amelyeknek legapróbb jelével is azonnal fel kell hívni a kezelőorvost, hogy még azelőtt tegyen ellene valamit, hogy súlyosabbá válna), másodszor is szervezetében multirezisztens vírusokat nevelünk – vagyis a betegséget egyre “életképesebbé” tesszük.  Azoknak sem kell elkeseredniük ugyanakkor, akik a hármas kombinációs kezelésre sem gyógyulnak meg, ugyanis számos új készítmény áll jelenleg gyógyszerkipróbálás stádiumában, melyek közül kettő Werling Klára szerint kb. két év múlva hozzáférhető lehet. Az új gyógyszerek többek között abban különböznek egymástól, hogy a betegség mely stádiumában alkalmazhatóak a legnagyobb sikerrel – van, amelyik a kezelést még egyáltalán nem kapott betegek számára készül, míg más szerek az eddigi terápiákra nem reagáló érintetteknek hozhatnak gyógyulást. A kísérleti stádiumban lévő hatóanyagokkal végzett vizsgálatok rendkívül magas gyógyulási arányt mutattak a kipróbálásban részt vevő páciensek körében. Werling Klára előadásáról cikksorozatunk következő részében számolunk be.

MINDEN VÉLEMÉNY SZÁMÍT!

 

Várószoba.hu
Email: varoszoba.hu@gmail.com

Médiapartner: Akadémiai Kiadó Zrt.

 

Krónikus betegek támogató, közösségi oldala.

precognox

Close
Close