Lányomcsipőficama, aminek még most jön a java

Téma címkék:
2009.01.28. 22:32

Sajnos az én kicsi lányomról is kiderült, hogy csípőficam gyanús mondta az orvos mindezt itthon (Orosháza).

Három napos volt amikor ezt közölte az orvos. Később kontrollra jártunk, először terpesz pelenkát kellett viselnie ezzel még nem is volt különösebb gond. Két hónapos volt amikor a háziorvosunk(nem szakorvos) javasolta a szakorvosnak, hogy ennek a gyereknek nem gyógyul a csípője, talán Pavlik-kengyelt kellene felhelyezni.

A szakorvos a vizsgálat után ami óriási ordítások közepette telt minden alkalommal, közölte, tényleg nem is vettem észre, hogy itt ekkora a gond. Recept, szakbolt, kengyellel vissza az orvoshoz, felhelyezés előtt az első kérdése amit csak az orra alatt mormolt a kelleténél kicsit hangosabban: Hogy is kell ezt felhelyezni? Felrakta,de rosszul (derült ki utólag). Itt telt be a pohár, és kezdtünk el járni másik kórházba, másik orvoshoz (Békéscsaba), de közben már műtéttel riogattak.

Az itteni ellátás sokkal színvonalasabb és EZERSZER bababarátabb. Ha sírt a pici az orvos felvette kedvesen nyugtatgatta. Ha neki nem ment átadta nekem és az első mosoly  után folytatta a vizsgálatot. Itt derült ki, hogy a kengyel rosszul van a lányomon. Megigazították hosszú hetek teltek el ultrahang és röntgenfelvételek sora de változás nem történt. 2008 szept. 4-én rakták fel a kengyelt. 2009 január 26-án kaptunk beutalót a szegedi klinikára, ott fogják megítélni,hogy kell-e műteni. Mindez február 5-én történik. SZORÍTSATOK NEKÜNK!!! KÍVÁNOK MINDEN HASONLÓ CIPŐBEN JÁRÓ ÉDESANYÁNAK KITARTÁST ÉS TEMÉRDEK LELKI ERŐT. Neked, pontosabban gyermekednek kívánom, hogy a későbbiekben ne legyen semmilyen gond!!!

#289 f28anita hozzászólása: 2013.11.11. 13:34

Sziasztok! Az én kislányom is csípőficamos mindkét oldalon. Már műtötték a jobb és a bal oldalát is, sőt a csavarok is kint vannak, de a bal lába megint elmozdult. Szeretném Veletek felvenni a kapcsolatot. Amikor olvasom a soraitokat mintha magunkat látnám…..Szükségem volna a tapasztalataitokra.

Köszönettel: Anita

#288 Stacy hozzászólása: 2009.12.04. 16:23

Szia Edina!

Nagyon örülök hogy levették a szíjat Nóriról jó volt olvasni de hogy újra műteni kell!

Na NE!!!Nagyon fogok rátok gondolni hétfőn hogy csak jó híreket mondjon Nektek az orvos.

Ivett köszönöm nagyon jól van mostmár megtanult egyedül járni és nagyon ügyes olyan gyorsan szétpakol mindent.:)

A járásán nem veszünk észre semmit. Nekünk majd jövő év márciusában kell kontrollra menni majd akkor veszik ki Ivett lábából a fémeket.

Minden jót kívánok Nektek és kiívánom hogy  a Mikulás sok meglepetést vigyen Nórinak.

Üdv

#287 kedina hozzászólása: 2009.12.03. 23:15

Szia Stacy!

Bocsi,hogy csak most irok,de a rendszer megbolondult.Mindig errort irt ki,ahogy létre akartam hozni a hozzászólásomat.Képzeld Nóriról lekerült a sin.Már okt.végén.Ugy öröltünk.De sajna van egy rossz hir is.Valószinüleg mégegyszer műteni kell.Nem csontosodik,és kell egy beforditó műtét is.Nálatok mi újság?Ivett hogy van?

Hétfön megyünk kontrollra megint,majd meglátjuk mit mond főorvosnő.

Majd jelentkezem(ha engedi a rendszer)

Szia.Edina

#286 Stacy hozzászólása: 2009.09.15. 16:44

Szia Edina!

Semmi baj,hogy eddig nem írtál.Sajnálom,hogy még nincs rendben Nóri csípője.Újra műtét???NE!!!Nagyon nagyon szurkolok Nektek,hogy minden rendben legyen és NE legyen szükség újabb műtétre.Nóri mennyi idős hogy ilyen ügyesen mozog?Ivett kicsit lemaradt a mozgás fejlődésben a műtét miatt.

“Cowboy” aranyos lehet.

Kapaszkodva lépeget Ivett még nem magabiztos,de eddig még nem vettök észre,hogy bicegne.De a prof amikor vizsgálta nem mondta,hogy rövidebb vagy hosszabb lenne a lába.

A műtét óta eltelt fél év azóta nem látott orvost és így már nem fél tőlük.Míg pici volt minden idegen láttán sírva fakadt,nem kellett orvosnak lenni csak idegennek és Ivett már sírt is.De ennek már vége.

A kontrollokat jól viseli huncutkodik az orvosokkal.Először meglepődtünk hogy milyen ügyes a mi pici lányunk nem sír.

A fémek kivétele után lesz-e újabb műtét nem tudom.Eddig még erről nem volt szó de idővel majd biztos szükség lesz rá.Zárom soraim.

Szia.

#285 kedina hozzászólása: 2009.09.14. 19:54

Szia Stacy!

Bocs,hogy eddig nem irtam,de megvártam a mai napot.Nem igazán mosolyogva jöttünk ki.A vizsgálatnál minden oké volt,azt a kattanást már nem érezte doktornő.Az ultrahang is rendben,viszont a rtg nem lett jó.Azt mondta a dokinő,hogy olyan minta el lenne fordulva.Ezt irták a papirra “a fej teljesen távol van,de nincs magasan”.A sint még mindig használni kell szigoruan,okt. 26.-án kontroll.Mostmár rákérdeztem arra is,hogy mi lesz ha nem lesz jobb.Azt mondták akkor ujra műtét,és beforditják a csontját.Pontosan én sem értettem,de remélem nem is lesz rá szükség hogy megértsem.Csontosodnia még mindig kell.Viszont már egyedül ül,és felhúzza magát álló helyzetbe(olyan vicces azzal a sinnel,olyan mint valami cowboy O lábbal).Nálunk nem volt semmilyen csontkorrekcio,az inszalagja rossz helyen volt,azt varrták fel.Sajna a vápája még most is meredek.Majd meglátjuk mi lesz a vége.Örülök,hogy kislányoddal minden rendben van.Biztos ügyesen jár már.Nem látszik a járásán semmi?Neked,hogy viseli a kontrolokat?Nekem Nóri,elég ha csak meglátja a főorvosnőt máris rázendit.Ha nektek kiszedik a fémeket utána lesz még még bármilyen korrekcios műtét?(lehet,hogy ezt már kérdeztem)Majd irj.

Szia.Edina

#284 Stacy hozzászólása: 2009.09.14. 13:47

Szia Edina!

Ma voltatok kontrollon. Remélem minden rendben van és ahogy előzőleg írtad,mosolyogva jöttetek ki a rendelőből.Mi is voltunk kontrollon szept. 10-én minden rendben van picurkám csípőjével és majd jövő év márciusában műti a prof.(akkor veszi ki a fémeket).Bár a műtött oldalon kisebb a femurfej,de megnyugtatott a prof.,hogy minden rendben van.írj ha van időd.

Minden jót Nektek.

Szia

#283 Stacy hozzászólása: 2009.08.23. 14:40

Megint szia Edina!

Mégegyszer  elolvastam legelső írásod és elgondolkodtam azon,hogy már Ti is túl vagytok a műtéten mégis ilyen lassan gyógyul(csontosodik)lányod csípője.Ivettről amikor levették a gipszágyat az azutáni röntgen azt mutatta,hogy már minden rendben és a gipszágy 4 hét volt.Tehát ennyi idő alatt kicsontosodott a vápája.Pici lányodnak hogy műtötték?Mármint csontkorrekcióra szükség volt?

Jelenleg Én attól rettegek,hogy nehogy későn műtsék lányomat,mert mondta a prof. hogy nem szabad sokáig halogatni,mert ránőhet a csont a fémre és akkor ahhoz hogy ki tudják venni le kell kaparni a csontot.Ezt akarja a prof elkerülni.Hogy szükség lesz-e további korrekciós műtétre,nem tudom.Remélem hogy nem.Szia

#282 Stacy hozzászólása: 2009.08.23. 14:23

Kedves Edina!

Olvastam írásod szomorú de még mindig jobb a ahelyzet annál mintha műteni kellene.Szorítok Nektek a következő kontrollhoz.Mi jól vagyunk ügyesen mozgatja mindkét lábát pici lányom és olyan gyorsan fel tud állni mint a villám.Szeptemberben lesz még egy műtét akkor veszik ki a fémeket,de még egyeztetni kell a proffal a műtéti időpontot.Majd jelentkezem,hogy hogy alakulunk a továbbiakban.Szia

#281 kedina hozzászólása: 2009.08.07. 19:10

Szia Stacy!

Voltunk 28.-án kontrolon,de sajnos még mindig kell hordanunk a sint.Az ultrahang jó volt,de a vápája még mindig meredek,és ahogy doktornő vizsgálta két kattanást is érzett ami nem tetszett neki.Kaptunk egy másik sint ami viszont feltöri a kicsi combját ahogy kúszik benne,úgyogy felváltva adjuk rá a régivel.Szept.14.-én megyünk vissza,remélem akkor már mosolyogva jövünk ki a rendelőből,nem olyan savanyú képpel mint most.Olyan jó olvasni,hogy kislányoddal minden rendben,és elkezdett lépegetni.Ha kiveszik a fémeket,azután nem lesz több műtét?Vagy kell még korrekcios pár év múlva?Nem tudom hogy nálunk is hogy lesz tovább,ha a vápa ilyen nehezen csontosodik.Majd meglátjuk,addig is várunk türelmesen.Kontrol után jelentkezem.:)

 

#280 Stacy hozzászólása: 2009.07.23. 14:57

Szia Kedina!

Szörnyű volt olvasni a történeteteket mit át nen kell élniük a picikéinknek.Mi már nagyon jól vagyunk lányomra csak éjszakára kell ráadni a terpeszpelenkát nappal szabadon mozoghat felállhat és fel is áll a napokban kezdett el lépegetni.Pár nap és mentek kontrollra szorítok hogy minden rendben legyen.Biztos jóra fordul minden.Próbálj pozitívan hozzáállni és akkor minden pozitív irányban fog haladni.Mi is megyünk szeptemberben kontrollra akkor beszéljük meg a proffal a következő műtét időpontját.Sajna lesz még egy akkor veszik ki lányom lábából a fémeket.Írj majd,hogy mi volt a kontrollon!!!SZORÍTOK NEKTEK!!!Tudod csak pozitívan!!!

#279 kedina hozzászólása: 2009.06.28. 21:33

Szia Stacy!

Folyamatosan olvasom történetedet,mert mi is hasonló cipőben járunk.Kislányomról 3 hónaposan derült ki,hogy bal oldali veleszületett csipőficamja van.36 hétre született,bal kulcscsontja szülés közben tört,elhúzodó sárgasága miatt rendszeresen jártunk vissza kontrollra.Fokozott izomtónusa miatt javasolták a gyógytornát.Az első alkalommal a tornán állapotfelmérés történt ahol Ilike a gyógytornász mondta,hogy minnél előbb kérjek időpontot csipőficam szűrésre.Kiváncsi volt a rtg-re,mert ő már látta hogy baj van.Jan.21.-én ortopédia (ekkor töltötte be a 3 hónapot).Két rtg-t is csináltak,mert a főorvosnő nem hitte el amit lát.Jan.22-én rákerült a pavlik kengyel.Borzalmas volt.Maga az a tény,hogy előtte 4 orvos,és egy védőnő is vizsgálta,és senki nem láttot semmit.Én nem akarok minősiteni senkit sem,de mi ez ha nem felelőtlenség?Egy hét múlva kontroll.Semmi nem változott.Sürgősséggel átküldtek a BAZ Megyei Gyermekegészségügyi központba.Ott újra repositio,kengyel átigazitás 1 hét múlva kontroll.Ezt még 2 hétig játszották 2 uh-al,mig végre beutaltak a Debreceni Ortop.Klinikára.Elöszőr febr.17.-én voltunk.Kaptunk másik kengyelt ami szélesebb,de nem használt.2 nap múlva le is lett véve,szabadon hagyva mert szegény kislányom már nem is tudta mozditani a bal lábát.Teljesen felhúzott állapotban maradt.Febr.26.-án fixen rögzitették egy fa vonalzóra béka állásban.Főorvosnő azt mondta,hogy valósinüleg a helyén van,de nem biztos benne mert az uh mutatja,de ő nem érzi a kezével.neki volt igaza.Nem sikerült.Javasolta az altatásban végrehajtott fedett repositiot.Természetesen beleegyeztünk.Márc.16.-án feküdtem be a kislányommal,17.-én csinálták.Ez sem sikerült,muszáj megműteni.Itt már teljesen kétségbeestünk a sok sikertelenség,és kudarc után.Most ott tartunk,hogy jun.9.-én megműtötték.Egy inszalag miatt ugrott ki a lába folyton ficamba.A szalagot felvarrták,és behelyezték a lábát.(ami már emiatt 2cm-rel volt rövidebb mint a másik)A műtét 2 órán át tartott,életem leghosszabb 2 órája volt.Mivel még ő nem ült ezért nem gipszelték,hanem egy abdukcios készüléket kapott.Szigoruan viselve éjjel-nappal.A varratszedés már megvolt,ugy néz ki a helyén van a lába.Hihetetlen mennyire jól viseli és tűri ezt az egészet.Júl.28.-án megyünk kontrollra,remélem minden rendben lesz.Hogy meddig kell viselnünk ez a csontosodástól függ.Én bizok benne,hogy nem sokáig.Hát ez a mi történetünk,aminek még nincs vége.

#278 Stacy hozzászólása: 2009.06.21. 19:45

Szia Bimbike!

Nagyon örülök hogy rendben van Veletek minden.És amikor olvastam,hogy lehet hogy nem kell műteni lányodat NAGY mosoly szökött az arcomra és örömkönnyek a szemembe.Ez csodálatos hír.NAGYON szurkolok hogy NE kerüljön sor műtétre.

Mi is nagyon jól vagyunk.Jún. 19-én voltunk kontrollon mindent rendben talált a professzor.Röntgen is volt kicsontosodott a műtött rész bent van a helyén és a legjobb az egészben,hogy mostmár felállhat és mostmár csak éjszakára kell a terpesz pelenka.Olyan jó hogy jól alakul minden. :)))

#277 bimbike hozzászólása: 2009.06.17. 11:46

Szia Stacy!Most kaptam értesítést az üzenetedről.Örülök,hogy jól vagytok.Nekünk is úgy volt a gipsz,mint nektek.Mi a napokban voltunk kontrollon.Minden rendben,jól illeszkedik a csontja ahol műtötték,decemberben kell visszamennünk.Lehetséges,hogy a másik oldalát nem kell műteni,mert az nem olyan rossz,ahogy a doki mondta.Remélem nem kell műteni.Egyébként jól vagyunk.Remélem ti is.Ha lesz időd írj magatokról.Minden jót kívánok!Bimbike

#276 meglesz555 hozzászólása: 2009.06.16. 14:17

Kitartás! :)

#275 Stacy hozzászólása: 2009.04.15. 16:14

Szia bimbike!

Végre itthon vagyunk,bár március 25-én műtötték lányomat és azon a héten szombaton(munkanap volt)jöhettünk haza.Gipszben van deréktól bokáig a popsijánál van lyuk hagyva.Hihetetlen számomra,hogy milyen jól alkalmazkodott  hozzá nem érdekli különösebben,hogy rajta van,bár amikor rájön a mászhatnék és nem tud olyankor sír.Két vágása van,egy elöl kb4-5mm és oldalt azt még nem láttam a gipsztől.Röviden ennyi.

U.I.:Ti hogy vagytok?

#274 izmiri hozzászólása: 2009.03.24. 20:33

Stacy

Most olvasom, hogy holnap műtét nektek. Minden jót holnapra és az azt követő napokra hetekre ! Nagyon remélem könnyen visleli majd a kicsi, és utána majd fut, szalad.

Ezta  szegedi megégették a lábát történetet szörnyűnek tartom. Az ilyen ici picikkel ezerszer óvatosabbnak kellene lennie az orvosoknak is. Szegénykém.

#273 bimbike hozzászólása: 2009.03.21. 16:45

Szia Stacy!Nekem a lányomnak majdnem 4 hónaposan került fel a pavlik kengyel,és majdnem 9 hónapos volt mikor levették róla,és utána mentünk Bp-re az ort.klinikára,ott is műtőtték meg,most jan.20-án.Neki a vágás kb.a combcsonttól egy kicsit lejebbtől  felfelé a derékvonal körülig van.Szorítok nektek minden jót kívánok!

#272 Stacy hozzászólása: 2009.03.21. 14:34

Szia bimbike!

Az én lányom most 8 hónapos bő egy hét múlva 9 hónapos lesz.Neki is a kötelező csípőszűrésen vette észre az orvos 3 napos volt akkor.De az előző írásaimban már leírtam.Még olyat kérdeznék,hogy hol műtötték a lányod (Pest,Szeged)vagy más városban?És hol ejtették a vágást?Kívül belül?Egyre közelebb a műtét napja és egyre idegesebb vagyok.  :(

#271 bimbike hozzászólása: 2009.03.19. 07:55

Szia Stacy! Én nem bántam meg, hogy az ortopéd klinikára mentünk, mert rosszat nem tudok mondan, rendesek voltak velünk. A dr.úr is aki műtötte, és a nővérkék is. Az egész országból voltak ott betegek sokféle betegséggel. Én is  nagyon féltem ettől az egésztől, de ahogy te is írtad a gyerek érdekében alá kell vetnünk magunkat a gyógyulásért.A lányomnak egy kb.10-12 cm-es sebe van.De nem fog látszik,a bugyi eltakarja,és később halványodni fog.Szerencsére a sebe szépen gyógyult,a gipsz alatt.Mi hétfői napon mentünk be,kedden megműtőtték,2 órát volt bent,pénteken jöttünk haza.Nem mondom,hogy könnyű volt,de minden nappal előrébb voltunk.6 hétig volt rajta a gipsz.Nem lehetett állandóan a hátán,forgatni kellett hasra,oldalra.Most tanulgat járni,júniusban kell visszamenni kontrollra,szeptemberben műtenék a jobb lábát.

Neked a kislányod hány éves, miért kell pontosan műteni,és melyik lábát?Az enyém 5 és fél.Remélem ha lesz időd tudsz írni. Minden jót kívánok nektek!

#270 Stacy hozzászólása: 2009.03.18. 19:37

Szia bimbike sokminden történt azóta amióta ezt a pár sort írtam.Szerintem mi ugyanahhoz az orvoshoz jártunk Bcsabán mert nekünk is a Bpesti ismerősét ajánlotta csak mi nem fogadtuk el,így Szegedre mentünk.Bent voltunk 4 napot aztán haza is jöttünk mert megégette egy főorvos a lábát egy kezeléshez cink-enyvet kent a lányom lábára ami túl forró volt így első és másod fokú égése lett.3hetet lábadoztunk itthon meggyógyult de egész életére megpecsételte a doki NAGYON haragszom rá.Jövő héten (márc.25.)Műtik.

Nagyon félek tőle de ha ez kell a gyógyuláshoz,hát legyen.Ha addig elolvasod az üzim írnál bővebben a műtétről?Hol vágták meg?Mekkora a heg?Mennyi ideig tartott a műtét?stb…Előre is köszönöm

Ti is gyógyuljatok és kitartást!!!

#269 bimbike hozzászólása: 2009.03.18. 14:34

Szia!Mi is hasonló cipőben járunk.Nekem a kislányomról a kötelező csípőszűrésnél derült ki,hogy veleszületett kétoldali csípőficama van.Akkor ott/Békéscsabán/megkapta a pavlik kengyelt,amit 4.5 hónapig viselt állandóan.Amikor lekerült róla,javasolta a dr.nő,aki kezelte,menjünk el vele Bp-re az ortopéd klinikára,nézze meg egy ismerőse,aki adjunktus.Amikor megnézte a röntgenjét,további tornát javasolt neki,és hogy fél év múlva menjünk kontrollra vissza.Nincs neki a combcsontja teljesen  a vápába,de ha megy,járni fog,sokat  alakulhat neki. Hozzáteszem majdnem 2 éves volt,mikor elindult.Jártunk hozzá rendszeresen kontrollra,félévente.A legutóbbi kontrollnál már azt mondta,nem érdemes tovább várni,műteni kell.Hát akkor nem is tudom mit éreztem,de jót nem.Most ott tartunk,hogy jan.20-án megműtötték a bal oldalán,6 hét fekvőgipsz,márc.2-án vették le,most itthon tanulgatjuk a járást.A jobb oldalát szeptemberben műtik,újra ezeket át kell élnünk.Főleg a kislányomnak.Remélem a kislányodnak nem volt szüksége a műtétre,de ha mégis,mielőbbi gyógyulást,és kitartást kívánok nektek!

MINDEN VÉLEMÉNY SZÁMÍT!

 

Várószoba.hu
Email: varoszoba.hu@gmail.com

Médiapartner: Akadémiai Kiadó Zrt.

 

Krónikus betegek támogató, közösségi oldala.

precognox

Close
Close