Most derült ki mi is a baj

2010.07.10. 22:01

sziasztok!

Azzal kezdeném a történetem, hogy 21 éves lány vagyok mindig is tudtam magamról hogy nem vagyok normáli, s de nem tudtam hova tenni, már gyerekkoromban hordtak pszichológushoz de nem tudták megmondani mi okozza a beilleszkedési és viselkedési problémáimat!!

Most utamba sodort az élet egy másik mentális betegséggel küzdő férfit az élet és szeretem!! De amiért elmentem orvoshoz annak oka az volt hogy nem először túladagolást követtem el és a toxikológián ébredtem ahonnan egy szörnyű zártosztályra vittek, ahol másfél napig be voltam zárva, ezután találkoztam egy borderline csajszival akivel beszélgettem és azt mondta valószínűleg én is az vagyok!! Az ő tanácsára elmentem megvizsgáltatni magam egy szakorvoshoz, és kiderült, hogy borderline vagyok én is!! Ezután sokat olvastam róla és szinte minden amit írnak róluk rám jellemző! Nagyon nehéz ezzel együtt élni főleg ha az ember saját családja nem tudja felfogni, hogy ez egy betegség és nem tudják kezelni!!

A párom elfogadott így ahogy vagyok, én is őt és nagyon szeretjük egymást! Bár nem régóta tart a kapcsunk de egyenlőre úgy néz ki, hogy mivel ő is kűzd hasonló problémával jobban megérti, mint egy normál ember!! Terápiára nem járok mert egyenlőre nem érzem szükségét meg most nem is fér bele az életembe, de ha rosszra fordulnának a dolgok biztos, hogy elmegyek. A saját érdekemben egyenlőre gyógyszerekkel élem az életem ami nem könnyű, mert csak kicsit enyhíti a tüneteimet, de amíg a párom támogat és értelmet ad az életemnek és célt hogy ne adjam fel és kűzdjek addig erős vagyok!! Na kb ennyi rólam köszönöm, hogy elolvastátok és jobbulást és boldog életet minden sorstársamnak!!

#2111 KBalazs hozzászólása: 2010.08.09. 23:47

Sziasztok!

Balázs vagyok.21 éves srác.Mondjuk azt,hogy olyan pánikbeteg,aki már meggyógyult,de időnként vannak még kisebb szorongásai.

Nem ajánlom senkinek az idegrendszerre ható gyógyszereket,nyugtatókat illetve a kedélyjavítókat,antidepresszánsokat…Egyrészt,mert hozzászoksz,másrészt a millió mellékhgatásuk miatt.

Én ezen nézetemből adódóan addig kerestem,míg találtam.

a neve:MOKSA ELIXÍR…………..egy homeopátíás elven működő CSODASZER,ami több ezer-10ezer embernek bizonyított az országban,ez egy magyar újdonság.Volt szerencsém személyesen is megismerni a drága feltalálókat….de nem is húzom a szót,ezt nézzétek meg: http://agykontroll.hu/videok

nem kamu…egyébként minden ilyen fórumra csak azért regisztrálok,hogy drága testvéreimnek segítsek,akik kilátástalanok,nekem is voltak iszonyatos élményeim a pánikbetegséggel kapcsolatban….ölel titeket és sok kitartást kíván,ja és azt kívánja ,hogy rendeljétek meg a Moksa elixírt: K.Balázs egy volt pánikbeteg,aki 1hónap alatt kigyógyult

Hozzá kell tennem,hogy már kb8 hónapja foglalkozom a természetgyógyászattal annak ellenére,hogy 4.éves orvostanhallgató vagyok

Ja még annyit,hogy ez a CSODASZER…a lelki betegségeket,lelki bajokat gyógyítja,melynrek “mellékhatása” :a testi gyógyulás,emberi kapcsolataink javulása stb.

#2110 Zsoltiii333 hozzászólása: 2010.08.08. 22:26

igen azt nehéz megérteni másnak mit érzel ha ő nem borderline,szerintem fontos hogy valaki melletted álljon mint ahogy a párod aki erőt és szeretetet ad mert igen ez az élet értelme hogy jól érezd magad és ki tudd használni azt a lehetőséget amit kaptál AZ ÉLETEDET.Szeritem ez olyan lehetőség amit a legjobban ki kell használni és legjobban érezni magad én így látom az élet értelmét és ezt magamnak állítottam fel a sok öngyilkossági gondolat közepette.

MINDEN VÉLEMÉNY SZÁMÍT!

 

Várószoba.hu
Email: varoszoba.hu@gmail.com

Médiapartner: Akadémiai Kiadó Zrt.

 

Krónikus betegek támogató, közösségi oldala.

precognox

Close
Close