Bizakodás.

Téma címkék:
2010.07.26. 13:57

Egy város kórházában dolgoztam már 23 éve amikor egy rutin vérvizsgálat kapcsán kiderült, hogy Hepatits C vírus van a véremben. Nővérként, gyermekosztályon bármikor előfordulhatott a fertőzőzdés. Mikor kiderült a baj, 2005-ben  Interferon kezeléseket kaptam 1 éven át. Mellékhatásai nem igen voltak. Hetente 1 injekció a combomba. Néha 40 fokos lázam lett,később elkezdett hullani a hajam, lefogytam 15 kg-ot (aminek még örültem is). Ez tartott 1 évig.

A kezelés nem volt hatásos. Majd 1 év szünet következett. 3. évben ismét elkezdtük a kezelés másfajta injekcióva, tablettával kombináltan. Szédülések, izületi fájdalmak-ezek duzzanatai jelentkeztek. De gyógyulni nehezen akart a szervezetem. Másfél évi kezelés ismét nem hozott eredményt. A májam egészsége, “csak” hordozó vagyok. Hosszú szünet után most újból lehetőség lenne a kezelésre, de már nem tudom vállaljam-e. – Közben az ápolónői munkám ott kellett hagynom.- Már 3 éve munkanélküli vagyok. Azóta Pszichiáterhez is járok.

Próbáltam leszázalékoltatni magam, de persze nem sikerült. Azt mondták a bizottságban, hogy: egy egészségügyi dolgozónak mindenre fel kell készülnie.  Kérdem én: Erre hogy is lehetne??? Jelenleg jól vagyok, néha fájnak az izületeim, szédülök, de azért tartom magam és örülük, hogy nem vagyok betegebb. Az új kezelés megint bizakodásra ad okot. A családom szerint meg kell próbálni. Hát nem  tudom. Úgy szól a mondás :” Ember küzdj és bízva bízzál”.

Meglátjuk.

#2302 ekaland hozzászólása: 2011.03.29. 15:01

Szia. Én frissen diagnosztizált hepa c-s vagyok. Segítséget kérnék tőled. Ez annyiban jelentkezne, hogy tapasztalataidat megosztanád-e velem, vagy véleményedet. Semmit sem tudok az egészről, s most fogtam netes nyomozásba. De egyre rosszabbul viselem…

köszönettel

 

ekaland@freemail.hu

klmaan
#2301 klmaan hozzászólása: 2010.07.26. 17:03

Üdv hm1962!

Szeretettel köszöntünk a klubban! Nem könnyü a 3. kezelés kapcsán dönteni, amikor tudott, hogy egyre kisebb a gyógyulás esélye a többedik kezelés esetén. A kisebb, viszont nem 0! Itt van a bizodalomra az ok, hogy miért ne kerülnél be abba a 30-40%-ba, amit még a többediknél is igérnek! A mellékhatások meg mindig változnak az adott interferon fajta szerint, tehát előre nem lehet tudni, hogy az új kezelés miként hat? S abba lehet hagyni, ha nagyon nem bírod! A sok tapasztalat szerint, annak nem sok “teteje” van, hogy maradandó mellékhatások beszerzése árán menjen ki a virus, esetleg csak ídőlegesen, de az meg végképpen nem kívánatos, hogy tönkre is menjen bele az ember, meg a virus is megmaradjon. Ez a dilemmája sok Sorstársnak, akik itt jelezték hasonló gondjukat az utóbbi hetekben. Tehát, tényleg figyelni kell, meg védeni a saját érdekeinket, hogy a végén jól jöjjünk ki ebből az egészből!

Csodálkozom, hogy nem százalékoltak le! Megfellebezted? Voltál 2. esetleg 3. fokon?

Na! Kiváncsiak vagyunk miként döntesz, és elkezded-e?

Minden jót Neked:Klmáan

MINDEN VÉLEMÉNY SZÁMÍT!

 

Várószoba.hu
Email: varoszoba.hu@gmail.com

Médiapartner: Akadémiai Kiadó Zrt.

 

Krónikus betegek támogató, közösségi oldala.

precognox

Close
Close