Harc az életben maradásért!

Téma címkék:
2010.09.30. 14:47

Bohém vagyok és az én történetem majdnem halálal végzödött. Most is még nagyon nehéz róla írnom de muszáj lesz megeröltettnem magam.

Szóval 2009. juniusában kaptam egy levelet, hogy menjek rákszűrésre, el is mentem és meg is csináltak minden féle vizsgálatott. Nyugodt voltam, mert nem jött semmilyen papír így azt gondoltam minden rendben van. Nem is éreztem magam rosszul, nem fájt semmim, rendesen mestruáltam. Tehát panaszmentes voltam!!!!

Azután jött decemberben egy félcédula, hogy menjek vissza a nögyogyászhoz, mivel eü. dolgozó voltam tudtam, hogy nagy baj van. A nögyogyász zavart és ideges volt azonnal vért vettek és beküldtek egy kórházba, ahol azt hittem, hogy kivizsgálnak, de megdöbbenésemre azonnal minden kivizsgálás nélkül megműtöttek. Azt tudni kell, hogy a leletemen cc.cacinoma (súlyos) volt írva. Majd 2 hét múlva közölték, hogy ez rosszindulatú amit már nekik tudni kellet volna, persze nem siettek a kivizsgálással.

Az volt mégis a szerencsém, hogy a Kékgólyóba találkoztam egy nagyon kedves doktornővel aki látta, hogy itt nagy a baj és felkarolt. Persze a legnagyobb mútétett kellett elvégezni aminek a neve Weirtheim mütét amit már legelösször kellett volna megcsinálni. Az utólsó pillanatban mütöttek meg, mert már a nyirokcsomo szálakba a húgyhólyagba és a végbél felé száguldott.

A nincs a doktornő akkor én most ezt nem írhatnám le ide.

Persze azért ez csak úgy nagyábból írtam le ez sokkal rosszabb volt nem mindent írtam le ami velem megtörtént és ahogy megtörtént. Az emberi élet semmit nem ér az orvosok számára, nem törödnek veled csak egy futószalag vagy a konzervgyárban, szomorú de ez így van.

ui: ha megtörtént a vizsgálat 2 hét múlva jelentkezz az orvosnál, mert Ő nem fog téged értesíteni és akkor jön a baj, nincs tünet, ninc s jel

Bohém

#2966 -anyuci2006- hozzászólása: 2011.01.21. 14:22

Szia -anyuci2006- vagyok

 

Én 44 éves leszek a nyáron és rengeteget kutattam miért történt mindez velem – válasz NINCS.

Az bosszant, hogy mellékhatásként kilyukasztották a vesém (ami már nem működik) és tudtak róla, elvették a nemkevés “hála”pénzt és ha megyek kontrollra azt sem tudja ki vagyok (pedig 30 napig voltam kórházba 11 nap helyett, és 5-ször műtött meg a doki).

Vizsgálatoknál úgy érzem felesleges konc vagyok és csodálkozik, hogy még mindig élek, és szerintem azért nem végzi el a vizsgáltokat mert ő már leírt engem és akkor minek költsenek rám.

A múltkor örömmel ujságoltam neki, hogy 1 éven már túl vagyunk erre azt mondta ne örüljek mert nem biztos, hogy túléltem.

 

Fő a biztatása. Nem kell, hogy hiú reményt ébresszen bennem csak örüljön velem az elmúlt egy évnek.

#2965 bohem hozzászólása: 2011.01.21. 13:39

Szia Bohém vagyok!

Nagyon sajnálom, hogy te is igy jártál mint én és elég elszomorító, hogy nem törödnek a rákos betegekkel. Nekem is mai napig vannak problémáim, de senki nem tudja a választ bár szeptemberben voltak vizsgálataim ami negatív lett, de a panaszok nem szüntek meg. Vizelési, széklet, hasi és idegi panaszaim vannak, altatóval tudok csak aludni. Most fogok befeküdni sz eggyik kórházba, hogy az alvási és idegi panaszaimon megpróbáljanak segíteni. A nögyógyászom most írt fel hormon tabletát de nem tudom, hogy mit tegyek ugyan is pont a méhnyakrákosoknak nem ajálják!!!!!! Próbáltam egy pár orvost és gyógyszerészt megkérdezni és mindenki rosszat mondott rólla és azt tanácsolták döntsem el saját magam, hogy beszedem vagy sem. A rizikó az enyém.

úgyan nem tudok nemi életett élni, nincsennek nemi vágyaim szük a hüvelyem és vizelet csorgásom is van de azt mondják egészséges vagyok.

Kiváncsi volnék, hogyha ök volnának így akkor is ezt mondanák?????

Persze nem adom fel én is egyik orvostól a másikig megyek, gyógyteázom és amit csak lehet megteszek az egészségemért. Mindenkinek ezt tanácsolom, hogy soha ne adja fel, mert mindig van remény.

A cékla és külömböző gyógyteák nagyon sokat segítenek, de nem szüntetik a súlyosabb panaszokat. A börre meg körömvirág kenöcsöt javasolok, mert az nagyon szépen helyre hozza a sebeket.

ha vali beszéli akkar rólla velem akkaor megadom a telefon számom és az e.mail címem nyugodtan hívjatok

+36307375804

feketeerika5@gmail.com

#2964 -anyuci2006- hozzászólása: 2011.01.21. 11:05

Szia

Az én történetem a következő:

2009 júniusában elmentem a szokásos nőgyógyászati rákszűrésre ahol P4-es lett az eredmény. Irány a kórház (Szent Imre a Tétényi úton) megcsinálták a szövettant és mivel rosszindulatú gyorsan szaporodó elküldtek a kékgolyóba. Másfél hónap múlva került sor a műtétre – wertheim, azaz mindent kiszedtek nyirokcsomóval együtt.

A kálváriám itt kezdődött: ugyanis műtét közben kilyukasztották a bal vesémnél a vesevezetéket és elfelejtettek szólni. Már haza akartak engedni, de mivel mondogattam, hogy valami nem jó és rosszul vagyok megvizsgáltak (rögtön tudták hol keressék a bajt) és átvittek az urológiai klinikára ahol 2-szer műtötték a vesémet 24 órán belül. Vissza a kékgolyóba és 25 nap után (11 helyett) úgy küldtek át a Bajcsy Zsilinszky kórházba, hogy a bal vesémből (a hátamon keresztül) kilógott a katéter – az urológiai klinika ki akarta venni a bal vesémet. A Bajcsyba megpróbálták rendbehozni a vesémet – eredmény ma már csak a jobb vesém működik, úgy ahogy (azaz állandóan bepisilek, nem tudom visszatartani).

Jött a kemó és a sugárkezelés, ahol ismételt bakik következtek: elfelejtették mondani, hogy sugárkezelés után kenni kell a különféle nyílásokat – mivel ezt nem tudtam diónyi nagyságú hólyagok – égés – lettek rajtam, baromi fájdalommal. A sugarasok olyan gyógyszert adtak hányingerre amit kemo mellett nem szedhetek és fordítva, úgyhogy szenvedtem, hányta és fogytam 40 kilót 1 hónap alatt (egyetlen pozítivum a betegségemben)

Nem tájékoztattak, hogy milyen apróságokkal lehet ezeket a tüneteket enyhíteni – de hála beteg sorstársaimnak akik felvilágosítottak, ötleteket adtak és kitapasztaltam nálam mi válik be.

Sugárkezelésnél derült ki, hogy műtét közben a doki a hüvelyemet 5 cm-esre varrta össze (normálisan 12 cm) és ebbő még 3 cm összetapad a sugárkezelés alatt, mert elfelejtették mondani, hogy ez megelőzhető ha kezelés időtartama alatt tampont használ az ember.

A háromhónapos kontrollokon futószalagon jött felesleges munka vagyok – kérdéseimre foghegyről válaszol a doki.

Senkit nem érdekel a kékgolyóba, hogy 1 évvel a műtét és kemó meg sugár után milyen a vérképem, nem csináltatnak ct-t, mr-t, hogyminden rendben van-e. Állítólag nekem kell kérnem a vizsgálatokat, de könyörgöm sosem voltam még rákos honnan kéne tudnom mit kell csinálni, ellenőrizni?

A vesémmel jelenleg is hetente járok a Bajcsyba, egy cső van a vesém és a hólyag közötti vezetékbe (6 havonta cserélni kell műtéti úton) azért, hogy a jobb vesém ne menjen tönkre és ne kelljen dializisre járni.

DE! 2009. szeptember 28-án műtöttek és én januárban az ismerőseim azért imádkoztak, hogy túléljem én már márciusban visszamentem edzeni (kézilabdázni) mára visszahíztam 10 kg-ot (legnagyobb bánatomra) de élek és a pisilési gondjaimat igyekznek helyreállítani a Bajcsyban lévő orvosok.

Voltam betegjogi képviselőnél és épp a napokban kaptunk választ a kékgolyó orvosaitól:

MINDENT JÓL CSINÁLTAK CSAK ÉN VAGYOK PECHES! Sajnos ezek mind következmények és különben is aláírtam a műtét előtt hogy ezek kockázati tényezők.

Ja és műtét után ide-oda küldőzgettek, hogy ki írja fel a haskötöt és mire szereztünk hasfali sérvem is lett.

 

Hát ennyi, úgyhogy fel a fejjel, és ha orvoshoz kerülsz legyél olyan mint egy kullancs menj kérdezz kérdezz és kérdezz és legyél nagyon erőszakos különben leszarnak és csak egy darab akármi vagy.

 

 

MINDEN VÉLEMÉNY SZÁMÍT!

 

Várószoba.hu
Email: varoszoba.hu@gmail.com

Médiapartner: Akadémiai Kiadó Zrt.

 

Krónikus betegek támogató, közösségi oldala.

precognox

Close
Close