Sziaszok kedves fórumozók!

Sokat gondolkodtam hogy elmondjam e -leírjam e a történetemet mert nem akartam tudomást szerezni arról ami velem történik, hisz amiről nem beszélünk az nincs is, tartja a közmondás ami persze messze nincs így.

26 éves vagyok, mostmár, mert amikor tavaly szeptember közepén megtudtam hogy rosszindulatú daganatom van még csak 25 voltam. Azt gondolná az ember hogy nincs jelentősége ennek a különbségnek de még is van, hisz a fenébe a méhnyakrákhoz túl fiatal vagyok. Gondoltam, aztán persze rájöttem hogy nem válogat.. Egyből arra kértem az orvosom hogy mentse meg a méhemet bármi áron( 7 cm es dagantom volt ) hisz még nincs gyerekem és nagyon szeretnék. Már a párommal mindent elterveztünk a neve is meg volt a babynek.

Kaptam két kemoterápiát műtét előtt, mosolyogva jó kedvel mentem a kemoterápiás orvoshoz ami a másodiknál már alábbhagyott, de tudtam hogy mi a célom, és a fájdalom sem tántoríthat el tőle. November 29-én kés alá feküdtem, 4 órás műtét után, a páromtól megtudtam, a méhem megmaradt. De mivel már elég jól ismerem láttam, hogy valami nem stimmel. Mint utólag kiderült az oka a méhem megmaradásának csupán az, hogy a rák annyira be van ágyazódva hogy még ő magát sem tudták kivenni, nem hogy a méhemet. “Csak” a nyirokmirigy áttétet tudták eltávolítani. Mondanom sem kell fogalmam sem volt róla hogy még ezzel is “gazdagodtam” .Tehát irány további kemoterápiára és sugárkezelésre. Ez karácsony előtt történt másfél héttel, és úgy voltam vele hogy semmi és senki nem veheti el ezt az ünnepet tőlem, főleg hogy ez a kedvencem.

A harminc centis vágásommal sétáltam  hogy mire eljön a nagy nap süthessek és főzhessek a családomnak.Mondanom sem kell életem legszebb karácsonya volt. Aztán január 12 én szintén kicsit megtörve de bátran mentem a sugaras dokihoz, hisz a cél még mindig ugyan az, a gyerek. Megállapított 28 sugarat és még 6 kemót mellé. Ha minden igaz nem lesz szükség újjabb műtétre ahol teljesen kipakolnak. Mikor megkérdeztem hogy körülbelül még is mikor vállalhatok gyereket, azt mondta hogy SOHA!!!!!!! Ha csak csodák nincsenek.Ekkor azt mondtam neki hogy akkor én leszek az a kivétel. Tudom sokan azt gondolják hogy álmodozom, de könyörgöm mi viszi előre az embert ha nem a remény és az álmok. Gondolkodtam az adoptáláson is természetesen, de a jelenlegi célom hogy ne műtsenek meg még egyszer, hogy tovább reménykedhessek…

Elnézést ha rosszul fogalmaztam, de fél évet próbáltam pár mondatba foglalni.

Ennek ellenére, mindig legyen valami célunk nem kell hosszútávra tervezni, és sose kérdezzük meg magunktól miért pont én, mert a válasz úgy is az lesz : Csak…..