Sajnos a helyzet változatlan,és az az érzésem,hogy már az is marad! Igaz újjabban már nincs is se erőm,se kitartásom,hogy változtassak rajta. És akkor a hitemről még nem is beszéltem. Csak dühöt érzek magamban,hogy ennyire megváltoztatott  a betegség..Eddig nem nagyon ismetem ezt a szót.(lehetetlen) Mindig azt vallottam lehetetlenség nincs-csak tehetetlenség.És láss csodát a saját csapdámba estem,bebizonyítva,hogy mégis van lehetetlen,(ebből a gödörből kimászni).  Amig csak bírtam dolgoztam,felneveltem a gyermekeimet,elláttam a családot a háztartást vezettem.És most itt vagyok, egyedül,barátok,ismerősök,cs….háttérnélkül. Igaz még ne panaszkodjak,hisz van fedél a fejem fölött,nem fagyoskodok,nem éhezek,csak a sz….t,de az hiányzik,de nagyon! Nem hiszek a csodákban,az orvosokban,de legfőbbképp őnmagamba!  Szerinem élni-vagy létezni nem azonos fogalom. És úgy érzem én”csak” létezem,és ezzel a tudattal nincs értelme semminek! Senkiben nem szertnék szánalmat(sajnálatot meg mégkevésbbé)kelteni!  Egyszerűen CSAK ki szerettem volna mondani az érzéseimet! Nekem ez sokszor segített már. Köszönöm,ha elolvassa valaki,és bocsánat,hogy zavartalak benneteket!!Mindenkinek jobbulást,gyógyulást erőt és kitartást kívánok! Sok szeretettel: anamary