Hinni kell….

Téma címkék:
2011.07.10. 18:55

Történetem

 

Biztosan mindenki, akinél a HPC-t diagnosztizálják, elgondolkozik azon – mitől lehet, mivel érdemelte ki.

Én is elgondolkoztam. Tisztességes életet éltem, nem drogoztam, nincs pirszingem, vért nem kaptam, műtétem sem volt. Az orvosi beavatkozások a fogászat-szájsebészetre, a nőgyógyászatra és a szülészetre korlátozódtak. Persze bármelyiken előfordulhatott volna fertőzés, mégis leginkább egy dologra gyanakodtam az – akupunktúrára….

Úgy alakult a munkám, hogy sokat utaztam és hosszabb ideig éltem keleten. Egy súlyos gerinc problémából kezeltek ki gyorsan és hatékonyan, hagyományos akupunktúrával, azaz tűvel. Kicsit féltem, hogy esetleg nem megfelelő a sterilitás, de már alig tudtam járni, a hagyományos kezelések nem segítettek.

Az 1980-as évek végén kezdődtek a májfunkciós eltéréseim, több kivizsgáláson voltam, a diagnózis: „A” típusos vírusfertőzés. Semmi markáns tünetem nem volt. Jellemző volt a jobb bordaív alatti változékony intenzitású nyomás és fáradékonyság.

Ma már tudom, hogy azokban az években még nem tudták kimutatni a „C” vírust, de elképzelhető, hogy már akkor hordoztam.

Amikor 2008-ban mutatták ki a C vírust a szervezetemben. Mielőtt elkezdtem a Ribavirin+Interferon kezelést, sokáig hezitáltam. Alapos ember vagyok és igyekeztem minél többet megtudni a kezelésről, illetve a mellékhatásokról. Eléggé elrettentett. Végül mégis belevágtam. Belevágtam, mégpedig azért, mert mint tudjuk a C vírusfertőzés sokáig alig észrevehető tüneteket produkál, de ha a feltételezésem szerint az akupunktúra során kaptam, akkor már kb. 20 éve hordoztam. Irodalmi adatok szerint 20-25 év vírushordozás után komolyabb tünetekre lehet számítani. Nem akartam megvárni a komolyabb tüneteket!

A kezelés megkezdése előtt nagyon hiányzott egy konzultáció kezelt vagy kezelés alatt álló „sorstárssal”, de sajnos nem sikerült. A kezelés megkezdése után, amikor beléptem a VIMOR-ba, az akkori titkár (gyógyult sorstárs) több alkalommal türelmesen és segítőkészen elbeszélgetett velem telefonon. Ő volt nekem a „szalmaszál”. Bíztatott, hogy kitartás – van remény a gyógyulásra. Megígértem neki, ha meggyógyulok – elmesélem a gyógyulás előtt állóknak egy VIMOR találkozón a történetemet. Sajnos Ő nem érte meg az én gyógyulásomat, elvitte egy infarktus.

Igaz, azt mondják, hogy 3 évvel a kezelés befejezése után dől el végleg a gyógyulás, nekem még csak 2 év telt el, de a kezelés 12 hete óta negatívak a leleteim, a kezelőorvosom szerint jók az esélyeim a gyógyulásra.

A kezelésem ideje alatt én hiányoltam a „gyógyultak” bátorítását, ma már kicsit jobban megértem, a mai rohanó világban nehéz megszervezni a kapcsolattartást a kezelés alatt állókkal. Ezért is örültem meg ennek a fórumnak, és itt próbálok meg régi ígéretemnek eleget tenni.

Amikor „belevágtam”, a májfunkciós értékeken kívül nagyon jó volt a vérképem és alapjában véve jól éreztem magam. Az első 4 hétben „hősiesen” álltam a megpróbáltatásokat, az eredménye a vírusszám drasztikus csökkenése volt.

A 12.-ik hét végére sokat fogytam és gyengültem, de az eredmény nem maradt el, a vírusszámom nulla lett. Ettől kezdve nehezebb időszak következett, sokat romlott a vérképem, jelentkeztek a szokásos tünetek (rossz közérzet, fáradtság, izzadás, vérzékenység, hajvesztés) gyakran nagyon gyenge voltam.  Kevés segítséget kaptam, ezért annak érdekében, hogy a kezelést folytatni tudjam és a munkámat is el tudjam látni lézer-akupunktúrás kezelésre jártam, ami nekem sokat segített. Így a kezelés teljes ideje alatt  tudtam dolgozni.

Voltak időszakok, amikor a fizikai nehézségek mellett lelkileg is nehéz volt. Ennek ellenére az olyan segítségeket, mint altatók, nyugtatók én nem vettem igénybe, a magam erejéből győztem le a nehézségeket. Ezzel leginkább azt szeretném „mondani”, hogy még egyedül vagy kis segítséggel is végig lehet csinálni a kezelést!

Egy megértő, segítőkész család, pedig egyenesen Isten áldása lehet a bajban, fél gyógyulással felér!

Nagy izgalommal vártam a kezelés utáni első hónap végén a vírusszámlálás eredményét, amely a féléves és a másféléves eredményekkel azonos, azaz nulla volt.

A kezelés befejezése után a szervezet nagyon megkönnyebbül, gyors regenerálódás kezdődik. Sajnos az elveszített kilókat is gyorsan vissza lehet szerezni, ha nem vigyáz az ember, még többet is. Egy kis diétával, mozgással – egyszerűen egészséges életmóddal, az elhízás elkerülhető, ami a máj szempontjából is nagyon lényeges.

Igaz, nem nyertem vissza teljesen a régi energiámat, de közben 57 éves lettem. Ma is dolgozom, mert a nyugdíjkorhatár elszaladt előlem.  Nagyon remélem, hogy a kezelés befejezését követő 3.-ik év végén gyógyult lehetek!

 

Nem részleteztem a kezelés tapasztalatait, de akit érdekel, nyugodtan kérdezzen. A munkám miatt lehet, hogy nem tudok azonnal válaszolni, de amint módom lesz rá, megteszem.

 

Mindenkinek eredményes kezelést, melyhez erőt és kitartást kívánok! Hinni kell Önmagunkban és bízni a gyógyulásban!

 

Üdvözlettel:

 

Strelícia

gaboca
#6765 gaboca hozzászólása: 2011.10.25. 21:47

Keleten inkább a B a divat. Gyanakodjál te csak a korházakra. Én még Amarikában voltam amikor kiderült, de ahogy számolta az orvos, itthon kaphattam el. KB 15 éve van azt mondta 1999 ben. Az 1984 körül volt, akkor elég sokat voltam rosszul… még itthon.

klmaan
#6764 klmaan hozzászólása: 2011.09.19. 21:35

Üdv Neked Meszi1954!

Köszi, hogy megosztottad velünk “pozitiv” örömödet!

Nagyon jó hallani, hogy vannak gyógyult esetek! Rendes Vagy, hogy ilyen régóta gyógyultként is figyelemmel kiséred a még beteg Sorstársak írásait.

Kivánom Neked nagy szeretettel, hogy maradj örökre NEGATIV!

Jó egészséget kivánok Mindenkinek: klmáan

#6763 meszi1954 hozzászólása: 2011.09.19. 18:43

Szia

Én csak nagyon örülok,hogy rá találtam erre az oldalra,mert Én  is ebben a szörnyü betegségben szenvedtem 22. évig.Elmult 4 éve,hogy befejeztem a kezelést, negativ lettem és nagyon remélem azóta is az vagyok.Mindenkinek kivánok jó egészséget kicsit kezdő vagyok a számitógéppel is és nem tudom,hogy kaphatok-e levelet bátoritás képpen,mert ez mindnyájunkra  rá fér! Elnézést az esetleges hibákért,de még nagyon kezdő vagyok.

 

klmaan
#6762 klmaan hozzászólása: 2011.07.20. 23:31

Szia Gyógyult! Sziasztok Sorstársak!

Jó, hogy feltetted a meghívót. A mi egyesületünk is meg lett híva, igy 4 fővel képviseljük a többieket is. Nagyon várom, és kíváncsi vagyok a Napra, és az eredményrsségre. Ugy tudom, hogy arról is lesz szó, hogy a kezelésnek továbbra is megmaradjon a támogatása. UI. most az van, hogy a 3.gyógyszer a kombinációban még nem kapta meg a támogatást az OEP-től. Jelenleg, kisérletképpen egy gyógyszergyár támogatásával kaphatja meg egy “réteg”, akik megfelelnek a gyógyszergyár által meghatározott kritériumoknak. Ilyen pl. már kimutatott genotipus, biopszia, vagy fibroscan, (állítólag itt F/3 stádium kell),. Lehet, hogy ennyi!

Figyelem! Aki e kezelés miatt megy fibroscanra, az kérheti az ingyenességet!

Örülnék, ha többetekkel találkozhatnék a konferencián. Majd megirom a fejleményeket és az eredményt.

Szép nyarat és negativ eredményeket kívánok kedves Sorstársak! Üdv: klmáan

#6761 gyogyult_hcvs hozzászólása: 2011.07.20. 18:51

Tisztelt Sorstársak!

Találtam egy meghívót (chepatitis.blogsopt.com), hátha valaki szeretne részt venni a konferencián.

Üdvözlettel: a gyogyult hcvs

 

 

HEPATITIS VILÁGNAP 2011. július 28. MEGHÍVÓ

Tisztelt Betegek, Hozzátartozók, Érdeklődők!

A Májbetegekért Alapítvány, az Összefogás a Vírusos Májbetegekért Egyesület és a Vírusos Májbetegek Országos Egyesülete a Hepatitis Világnap alkalmából konferenciát rendez, melyhez sajtótájékoztató is kapcsolódik.

A rendezvény helyszíne: Nemzeti Erőforrás Minisztérium1051 Budapest, Arany János u. 6-8. VIII. emelet, nagyterem

A rendezvény időpontja: 2011. július 28. 11 óra

A konferencia programja:Üléselnök: Prof. Dr. Nemesánszky Elemér (Fővárosi Önkormányzat Szent János Kórháza és Észak-budai Egyesített Kórházai)
11.00 Hepatitises betegek ellátásának rendszere Magyarországon.Nemzeti Erőforrás Minisztérium (Felkért előadás)

11.10 Milyen gyakori a világon és Magyarországon a hepatitis vírusfertőzés.Dr. Makara Mihály (Fővárosi Szent István és Szent László Kórház-Rendelőintézet)11.20 Egy beteg élményei: fizikai és lelki szenvedések.Orosz Anikó (Összefogás a Vírusos Májbetegekért Egyesület)

11.30 A hepatitises betegek diszkriminációjának értelmetlensége.Dr. Nemesi Krisztina (Fővárosi Szent István és Szent László Kórház-Rendelőintézet)

11.40 A hepatitises betegek diszkriminációjának jogtalansága.Dr. Nagy Ferenc (Fővárosi Szent István és Szent László Kórház-Rendelőintézet, betegjogi képviselő)

11.50 A hepatitis kezelésének jelene és jövője.Prof. Dr. Hunyady Béla (Magyar Gasztroenterológiai Társaság Hepatológiai Szekció, Kaposi Mór Oktató Kórház)Amennyiben a kongresszusra utazáshoz költségtérítést kérnek, kérjük, hogy ezt előre, legkésőbb 2011. július 26-ig jelezzék, mert előzetes egyeztetés alapján a Májbetegekért Alapítvány a lehetőségeinek megfelelően, erre korlátozottan támogatást tud biztosítani.A rendezvényen való részvétel ingyenes.Bármilyen felmerülő kérdés esetén, illetve az utazási költségtérítés igényléséhez hívják a 0630/385-7770 vagy a 0620/445-3140 telefonszámot, vagy írjanak e-mailt a villert@lamb.hu e-mail címre.

Minden érdeklődőt szeretettel várunk!

Budapest, 2011. július 13.

Májbetegekért AlapítványÖsszefogás a Vírusos Májbetegekért EgyesületVírusos Májbetegek Országos Egyesülete

#6760 Strelicia hozzászólása: 2011.07.12. 22:01

Kedves Pimpa!

Nekem nem voltak hólyagok a torkomban, csak minden tabletta bevételkor összeszorult a torkom. Olyan volt mintha kicsit elzsibbadt volna. Persze lehet, hogy csak ez csak lelki dolog volt. Megértem ha izgulsz, ez természetes.

Remélem holnap egy nullás eredményről írsz nekünk!

Üdv, Strelicia

#6759 Strelicia hozzászólása: 2011.07.12. 21:55

Kedves Klmáan!

Köszönöm Neked a jókívánságodat! Magamnak és minden sorstársamnak is ezt kívánom, azaz “soha ne láss a leletedben pozitiv szót a HPC-vel kapcsolatban”!

Üdv, Strelicia

 

#6758 pimpa9 hozzászólása: 2011.07.12. 17:10

Kedves Strelicia !

Nagyon örülök,hogy írtál most megyek a 12 heti vizsgálatra Csütörtökön. Sajnos nekem a torkommal van bajom állandóan csupa hólyag. Neked nem volt ilyen tüneted ? Nagyon félek az eredménytől, de a hitemet nem vesztem el mert van olyan aki meggyógyult.

Köszönöm neked a reményt !

pimpa

klmaan
#6757 klmaan hozzászólása: 2011.07.10. 23:23

Üdvözlet Strelicia!

Nagyon örülök Neked!

Örülök, hogy sikeres kezelés ellenére gondolsz a Sorstársakra, és annak is, hogy megírtad pozitiv történetedet. Ahogy írod, te is “élveztél” pár mellékhatást, de tudtál és akartál is gyógyulni és csak előre néztél!

Nagyon köszönjük, hogy megosztottad élményeidet.Jó hallani  azt, hogy vannak pozitiv esetek, sőt annyira pozitiv is, mint a Tiéd, aki végigdolgoztad a kezelést, pedig ahogy értelmezem, felelősségteljes munkád van, és kevés szabadidőd.

Nagyon kívánom neked, hogy soha ne láss leleteden “pozitiv” szót, a HCV-vel kapcsolatban!

Nagy szerettel köszöntelek, s ha eszedbe jutnak a még nem gyógyult Sorstársak, akkor olvassál bele a honlapba, és irjad le ötleteidet, javaslataidat, mi szívesen fogadjuk.

Üdv Neked: klmáan

MINDEN VÉLEMÉNY SZÁMÍT!

 

Várószoba.hu
Email: varoszoba.hu@gmail.com

Médiapartner: Akadémiai Kiadó Zrt.

 

Krónikus betegek támogató, közösségi oldala.

precognox

Close
Close