Sclerosis multiplex

Téma címkék:
2011.12.29. 13:00

Én hál istennek nem vagyok beteg, az édesanyukám szenved több, mint 15 éve ettől a betegségtől, és sajnos már évek óta küzd más egyéb betegségekkel is. Nekem kiskoromban meg kellett tanulnom alkalmazkodnom ehez a betegséghez, és úgy alakítottuk ki az életünket hogy ez ne jelentsen problémát egyikünknek sem. Nagyon szeretném ha az anyukám tudna erről a betegségről beszélgetni más sorstársaival, mert sokszor látom rajta jól esne, ha megoszthatná tapasztalatait, és én is amiben tudok a hozzátartozóknak segíteni, szivesen tenném. Az én anyám szerencsésnek mondhatja magát, mert 12 évig tudott nehéz fizikai munkákat csinálni, ő egy idősek otthonában volt nővér. Iskolákat végzett még,… betegen, 2 gyereket nevelt, közben a beteg szüleit is ápolta, és mind e mellett elvállt, mert az apám ezzel nem tudott megbírkózni. Még mindig két lában járó energia bomba ha épp jobb napjai vannak. Igazság szerint van egy barátnője akivel évek óta nem látták egymást, össze futottak az utcán szó szót követett és kiderült hogy ez a hölgy is SM-ben szenved. Szeret anyához eljönni, meg szeret vele beszélni, mert nagyon nagy kitartó erővel bír az anyám, és megmutatta neki, hogy ennyi minden után így is ki lehet nézni, és rájött hogy nem áll meg az élet hiába beteg az ember. Tény amikor anya megfázik 2-3 hónap míg kigyógyul belőle, de ahoz képest kapott már kemoterápiát mert daganatos beteg lett évekkel ezelőtt, jó pár műtéten túl van már, aztán tavaly júliusban diagnosztizáltak nála újabb daganatot, küldözgették az orvosok össze vissza, végül azt mondták neki hogy a végrendeletét írja meg ne orvosokra költse a pénzt.(akkor még csak 16 éves voltam) és ezt a szemem előtt mondták az anyámnak miután az orvos meglátta, hogy SM beteg. azóta én ápolom, egyes egyedül. Miért kell leírni az orvosoknak ezeket a betegeket? Ők már miért nem fontosak nekik? Erre nagyon szeretnék választ kapni.

#21679 celorientalt hozzászólása: 2015.09.30. 19:30

Kedves Barby!

Kérem, hogy írja meg a telefonszámát, mert valószínű tudnék segíteni az édesanyjának, és azt is írja meg, hogy mikor nem zavarom a hívásommal!

Köszönettel: Bagi Éva
celorientalt@gmil.com

#7977 TMI58 hozzászólása: 2014.05.28. 14:21

David, szégyellje magát, micsoda ostobaságot ír, hogy Maria Treben javaslatát betartva és hittel végig küzdve a terápiát egy év mulva megggyogyul az édesanyja!

Ahogy látom, maga egy mindenbe belekotyogó ember, úgy tesz, mintha értene a betegségekhez! Szeretem a könyveket, de Mária Trebenét kidobtam a szemétbe, ír olyan elképesztő dolgokat, amikről azóta  kiderült,  hogy ártanak. Egy pénzéhes stájer parasztasszony volt, aki  – fogódzon meg – rákban hunyt el a grazi kórházban. Önmagát sem tudta meggyógyítani!

 

 

EN-ek
#7976 EN-ek hozzászólása: 2013.09.04. 16:09

Ééggen… Ki ne ismerné Treben asszony hírös könyvét??

Sajnos in the real-life n minden ú műxik a zé, ah azt ő leírta benne; hisz’ akkó már mki RÉG egésséges lenne minta makk, és (min) 120 évig éldegélne a ző nagy örömére! (amit még Ő se csinált mint azt tudjuk;)

Mindesetre 1 próba cseresznyét azé +érne sztem is… (annyit egész biztosan ér, minta orvostudomány! [+ a mai állása] )

#7975 david1 hozzászólása: 2013.09.04. 04:16

Régen voltam már itt,most olvasom Barby történetét. Nem kell feladni

a gyógyulás lehetőségét,ha elolvassa Maria Treben javaslatát erre a betegségre

és hittel végig küzdik a terápiát egy év mulva megggyogyul az édesanyja.

üdv: david

#7974 adamjanone hozzászólása: 2011.12.30. 11:28

Szia Barby

Éva vagyok, SM beteg már 20 éve. Jó lenne valakivel felvenni a kapcsolatot akivel tudnék beszélgetni, nem csak a betegségről.

Férjnél vagyok,nehogy félreértsetek van egy 33 éves fiam is.Sajnos már tolókocsiban

ülök és csak segítséggel tudok egész nap ellenni

Olvasok, számítógépezek, TV, rádió.

Nagyon örülnék, ha itt találnék valakit akinek segíthetnék a 20 éves SM-mel a hátam

mögött. Éva

#18340 pigmalion41 hozzászólása: 2014.06.18. 21:11

Kedves Éva!

Megadnád az email címedet nekem,szeretnék veled a betegségről beszélni,de nem itt a nyilvános oldalon.Az email címem a következő: pigmalion41@freemail.hu

Üdvözlettel:Erzsébet

MINDEN VÉLEMÉNY SZÁMÍT!

 

Várószoba.hu
Email: varoszoba.hu@gmail.com

Médiapartner: Akadémiai Kiadó Zrt.

 

Krónikus betegek támogató, közösségi oldala.

precognox

Close
Close