Sziasztok!
Nem is tudom, hol kezdjem… 23 éves leszek (remélem megérem), két legfontosabb tulajdonságom az önfejűség és a maximalizmus. Eddigi életem során mindent elértem, mindent megszereztem magamnak amit csak elképzeltem. Két évvel ezelőtt azt mondtam a páromnak egy kiadós karácsonyi vacsorát követően: “Anorexiás akarok lenni, akkor nem kéne a zsírpárnáim miatt szégyenkeznem!”. A vicces megjegyzés végül valóságba fordult.
78 kg voltam amikor elkezdtem fogyózni, a 164 centimhez ezt elég soknak éreztem. Tavaly februárban, 65 kg-osan indultam el addigi életem legnagyobb kalandjára: kiköltöztem Finnországba au pair-ként, akkor úgy volt hogy egy évet töltök majd kint. Minden olyan fantasztikusnak tűnt: bőven volt időm sportolni, beleástam magam az egészséges táplálkozásról szóló tanulmányokba, sütöttem-főztem mindenfélét, és ugráltam örömömben mikor márciusban 48 kg-ot mutatott a mérleg. Ezaz!!! Heti 5-ről 7-re emeltem az edzések számát, napi ötször ettem, mert azt olvastam, a zsírégetéshez az a legideálisabb. Április-május folyamán naponta többször is mérlegre álltam, és ha azt láttam, hogy akár csak 20 dekával is többet mutat, visszavettem az evésből. Étkezési naplót is vezettem, az alapján napi 5-800 kalóriákat ettem abban az időben.
Eljött a június, első hazalátogatásom. A szüleim Ferihegyen vártak, és amikor megláttak, mindketten elsírták magukat. Azt hittem, örömükben. Édesanyám első megjegyzése a kinézetemre ez volt: “Úgy nézel ki mint azok az afrikai éhező árvák a dokumentumfilmekben!” Hogy mi? Dehát én ragyogóan érzem magam, tiszta izom vagyok… igaz, 34 fokos hőségben hosszúnadrág és kardigán volt rajtam, mert hűvösnek éreztem a levegőt. Reggel 6-kor keltem minden nap, 9-kor lefeküdtem aludni, ebéd után megint, és este 8-kor már olyan hulla voltam, hogy aludtam reggel 6-ig. Keményebb székre nem tudtam leülni, mert nyomtak a csontjaim, fél óra séta után le kellett feküdnöm pihenni, nem bírtam kettőt ugrani egymás után… és meg voltam győződve róla hogy ez így normális, sőt, mi több, remek! Egészen édesanyám megjegyzéséig. Akkor 34 kg voltam.
Július végén költöztem vissza Magyarországra végül, megkaptam egy állást amire még régebben pályáztam, a kiutazásom előtt. Azóta is próbálom rendbe hozni magam, híztam is 8 kg-ot, amiről mindenki azt hiszi hogy örömmel tettem.De sajnos nem így van. Rettegek minden egyes kilótól, hogy újra kövér leszek. Minden étkezés után kényszeresen edzeni/takarítani/valami intenzívebb tevékenységbe kezdek, bűntudatom van ha egy órán át nem mozgok… Undorodom magamtól és kövérnek látom magam, ha neadjisten összeérnek a combjaim, újra lecsökkentem az étel mennyiségét amíg vissza nem “fogyok”. Vannak jobb napjaim és rosszabbak. Fent és lent. A családomtól távol élek, kéthavonta ha találkozom a szüleimmel, a párom Amerikában van, a régi barátaimat meg lekötik a saját gondjaik, úgyhogy tökéletesen egyedül érzem magam, nincs senki aki megértéssel fordulna hozzám. Ide azért regisztráltam, hogy talán akadnak hozzám hasonló emberek, akik szívesen leveleznének vagy beszélgetnének személyesen hasonló problémájukról, hátha együtt könnyebb. Próbáltam egyedül megoldani, de úgy tűnik, az anorexiába rövidebb út vezet mint onnan kifelé. Azt hiszem, ez egyedül nem megy…
Figyelj, nem akarok predikalni, de hidd el, az eleteddel jatszol. Ezt most azert tudom leirni es az sem lep meg, ha meg nem talal nalad hallo fulekre, mert ezen en is atestem. Pontosan tudom, milyen az, amikor a merleg, a kaloriaszamolgatas, a ruhameret ( minel kisebb, annal jobb), az eves koruli allando veszekedesek es vitak, a fokozatos elidegenedes a baratoktol es mindentol, ami jo, szoval tudom, hogy milyen, amikor ez uralja a mindennapjaidat.
En sem hallgattam senkire, meg 35 kilosan sem es meg voltam gyozodve, hogy nem lehet semmi baj, mert nezzetek meg, mukodok, tornazok, jovok-megyek meg minden, csak hat boldog nem vagyok. Nincs itt semmi baj.
Amig aztan igazan nem lett. Egyik naprol a masikra feladta a testen a szolgalatot. Ahogyan az minden konyvben meg van irva, ami az anorexiarol szol. Persze annak idejen en sem hittem el, de keservesen meg kellett tapasztalnom, hogy bizony a szakemberek es a szeretteim nem a levegobe beszeltek. Minden igaz: a szivritmuszavar, az elektrolit egyensuly felbomlasa, a hallucinaciok, mert bizony az agyad is a tested resze, az izomgyengeseg, a szedules, az almatlansag, a borelszinezodes, a kiszorosodes es meg sorolhatnam.
Nekem a klinika surgossegi osztalyan kellett raebrednem erre, amikor az orvos kerek – perec azt mondta nekem : Maga el van sorvadva es ebbe bele lehet halni.
En konnyes szemmel csak annyit tudtam mondani, hogy en ezt nem akartam es meg akarok gyogyulni, siro szuleimnek pedig csak annyit tudtam hajtogatni, hogy bocsassanak meg. A legjobb orvos, akit kaptam minden vizsgalatot elvegzett es annyit mondott, hogy egy orvossag van, az eves. Mivel ugy gondoltam, hogy mar ugy sem vagyok mentheto, gondoltam, most mar ugy is mindegy es mindent megettem, amit elem raktak. Hidd el, raebredsz, hogy mi a fontos.
Meg vagyok gyozodve arrol, hogy fantasztikus ember vagy es a szuleid meg a barataid nem azert fognal szeretni, mert vekonyka vagy es nekik is csak egy dolog szamit, az, hogy egeszsegesnek es boldognak lassanak. Am az igazsag az, hogy a dontest neked kell meghoznod es a csatat is neked kell megvivnod.
Most, egy fel evvel kesobb olyan, mintha az az anorexias lany nem is en lettem volna. Egy fel eve el sem tudtam volna kepzelni, hogy ujra fogok tudni jarni meg mukodni, mint egy rendes ember. Es itt vagyok – tok jo allasom van egy cegnel, imadok ujra biciklizni, egy nap sem hagynam ki a Turo Rudit, baratkozok, es igen, a regi ruhaimbol kihiztam, de nem zavar, mert senkit nem zavar, hiszen van annal szebb, amikor jol erzed magad es mosolyogsz?
Az anorexia nem az etvagyrol, hanem a letvagyrol szol. Szerintem te is szeretnel teljes eletet elni es jol erezni magad az eletedben. Hidd el tul ertekes es kulonleges vagy ahhoz, mint hogy egy ilyen alattomos betegseg mondja meg neked, hogy ki vagy. Egyszeruen ez nem melto hozzad.
Szoval, fel a fejjel es ha barmikor beszelgetni akarsz, nyugodtan irj a zberes@kpnplanet.nl cimre.
Szeretettel:
Zsuzsi
Kedves Zsuzsi!
Nagyon tettszett a válasza!
Ez az email cím még aktuális? Kereshetem kérdéseimmel?
Üdözlettel
Elkeseredett anya
Szia!
Olvastam a Maximában a Tiédhez hasonló történetet. vagy esetleg Te meséltél ott?
Igen, több mint biztos hogy semmi értelme az egésznek… még nem töltöttem be a 23-at se, de legalább 60 évesnek érzem magam. Pedig még nagyon sok tervem van az életben, még sok helyre el kell jutnom, de ha emberi roncsot csinálok saját magamból akkor nem fog összejönni.
Én ezt mind nagyon jól tudom… talán csak annyi kellene hogy le tudjak ülni valakivel kibeszélni ezt az egészet, valaki olyannal aki már átesett hasonlón. A hivatásos (lelki) segítőkkel csupán annyi a problémám hogy igazán nem tudja egyik sem hogy mi zajlik le egy hozzánk hasonló emberben, mert mindent csak könyvekből meg esettanulmányokból tanultak, a többség soha nem élt át ilyesmit. Innentől pedig számomra elveszti minden támogató erejét bármilyen terápia, mert csak papírból táplálkozik, nem a való életből.
Szia!
Hát, én a bulímiával állok hasonlóképpen. Én is fosok a hízástól, de rájöttem, h semmi értelme az egésznek, max annyi, hogy mire talán megtalálnám az életem értelmét, addigra egy roncs leszek. Persze, ettől még nem könnyebb a gyógyulás. Folyamatosan észben kell tartanom, hogy mit határoztam el és miért. Különben jön egy felindulás, majd zabálás-hányás és megint a pocsolyában fekszem arccal lefelé.
Anorexiás is voltam tizenévesen. Akkoriban maximalista voltam. Azóta már nem áll fenn nálam az evészavar anorexiás fajtája. Én szívesen beszélgetek veled! Írj bármilyen témában!:) Lelki segítő specialista nem vagyok, csak sima, küszködő ember.:) (23 éves nő nemű egyed)
Kedves alvadrotting!
Az egész az elmédben dől el, az elméd becsap, egy kis átprogramozással rendbe lehet hozni és beállhatsz egy olyan átlagos súlyra ahol nem kell mérlegelned folyton magadat.
Ehhhez persze meg kell tanulnod a lelkedre hallgatni a lelkedre és nem az elmédre.Ebben nyujthatok segítséget akár Neked,vagy bármelyik anorexiával küzdőnek.
Ha érdekel keress írj a laszlo.thot@gmail.com-ra
Szeretettel üdvözöl:Tóth László lelki segítő (pszichoterapeuta spec.tanácsadó)