Minden Sorstársamnak nagy szeretettel kívánok mielőbbi gyógyulást, lelki és fizikai erőt, kitartást, reményt és türelmet

Téma címkék:
2013.02.11. 23:42

KEDVES SORSTÁRSAK!

Nagy szeretettel teszem fel ide ezt az írást, ami a Betegek Világnapja alkalmából íródott. Talán azoknak sem okoz gondot, hogy megosztom ezt, akik nem gyakorló vallásosak. Üdvözlettel és minden jót kívánva Nektek: Klmáan

Betegek Világnapja

2003. február 11.
Szentatyánk II. János Pál pápa 1992-ben elrendelte, hogy február 11-e legyen a Betegek Világnapja. Az ellene elkövetett merényletet követően egyre inkább megtapasztalta a betegség keresztjét, s különös együttérzéssel fordul a betegekhez.

XIII. Leó pápa 1886-ban Istenes Szent Jánost a betegek égi patrónusává avatta.

XI. Pius pápa 1930-ban a betegápolók mennyei pártfogójává tette Istenes Szent Jánost.

Istenes Szent János 1537-ben a spanyolországi Granadában kórházat létesített, majd szellemi öröksége folytatására megalakult az Irgalmas Testvérek közössége, akik a mai napig az Irgalmas Rend keretében végzik áldásos tevékenységüket. Szerzetesi fogadalomra épülő életük célkitűzése a betegek gyógyítása, ápolása. Szolgálatukban az embermentő Jézus Krisztusra hivatkoznak: „Azért jöttem, hogy életük legyen és bővebben legyen”. (Jn.10,10)

Ez a bővebben a teljesebb életet jelenti, ami mai fogalommal élve nem más, mint az életminőség, vagyis a testi, lelki, szellemi jól-lét foka. (nem tévesztendő össze a jóléttel, amelyre olyan nagyon vágyakozunk.)

A teljes életet élő ember az egésznek (közösségnek) élő és éltető része (tagja). A magyar nyelv egyedül álló módon fejezi ki ezt az életminőséget; az ilyen ember egészséges.

A betegség okán a testi, lelki, szellemi jól-létben támad zavar. Ez nem csak testi betegséget jelent, hanem ennek velejárója a szegénység is. Ez együttesen az ember nyomorúsága.

Jézus korában ezeket az embereket kirekesztették. Ezzel azt akarták kifejezni, hogy nem tartoznak az egészt jelentő közösséghez, nem egészségesek.

Jézus küldetése, – Aki orvos, Aki az emberiség tanítómestere, Aki a teremtett világ főpapja, találkozik a betegekkel, az élet értelmét keresőkkel, s azokkal, akiket semmibe vettek – hogy meggyógyítsa, az élet értelmére megtanítsa és a semmibe vettek ember voltát igazolja. Így lesz az ember újra a közösség élő tagja ..

Az orvos Jézus mondja: „nem az egészségeseknek kell az orvos, hanem a betegeknek”. (Mk 2,17)

A tanító Jézus szíve könyörül az emberen: „látta a nagy tömeget, megesett rajtuk a szíve. Olyanok voltak, mint a juhok pásztor nélkül. Sok mindenre kezdte tanítani őket. (Mk.6,34)

Jézus, a pap mondja: „Nem azért jöttem, hogy az igazakat hívjam, hanem a bűnösöket” (Mt.9.13)Az Emberfia nem azért jött, hogy neki szolgáljanak, hanem, hogy ő szolgáljon másoknak és odaadja az életét váltságul sokakért.”(Mt.20,28)

A meggyógyított, az igazságra elvezetett, Krisztus áldozata által megmentett emberek visszakerülnek a közösségbe s helyre áll a rend. Ez a folyamat a megváltás műve, az EGÉSZ-nek a titka, ami azokból épül fel, akik EGÉSZSÉGESEK.

A Bethesda fürdőnél az éltető víz mozdulására 38 éve várakozó ember tragédiája: „nincs emberem”. S arra jött Jézus, s találkozott vele: „kelj föl, fogd az ágyadat és menj. Az ember azon nyomban meggyógyult, felvette ágyát és elindult.” (Jn.5.)

A rablók kezébe került ember félholtan feküdt az út szélen. Elkerülték az emberek, talán az emberi tekintetek is. S arra jött egy ember, azóta így ismerjük: az irgalmas szamaritánus. Megállt, odament hozzá, sebeit bekötözte, feltette teherhordó állatára és elvitte egy fogadóba és ápolta. (Lk.10.)

A bénán született koldus Jeruzsálemben a templom Ékes-kapujánál üldögélt néhány fillér reményében. Talán gyűltek is a fillérek a megélhetésre. S arra jött Péter és János apostol: „ Nézz ránk !” S Péter ezt mondta neki: „ aranyom, ezüstöm nincs, de amim van, neked adom: a názáreti Jézus Krisztus nevében állj fel és járj! Jobb kezénél fogva felsegítette. „ (Ap.Csel 3.)

Az evangélium tanítását ismerve nem kis együgyűség kell ahhoz, hogy valaki a megoldást, a gyógyulást a technika fejlődésétől, árbefagyasztó vagy éppen pénzt rendelkezésre bocsátó intézkedésektől, politikai rendszerváltozásoktól várja.

Gyógyulás ott történik, ahol az emberek, orvosok, tanárok, papok Jézus egyszerű jóságát gyakorolják, vagyis találkoznak a betegekkel, az igazságot keresőkkel, s azokkal, akik bűneik terhét hurcolják.

 

klmaan
#10853 klmaan hozzászólása: 2013.02.13. 19:56

Szia Nóra!

Nem tudom megállni, hogy ne írjak Neked. Nagyon okos és bölcs volt Édesapád!

Jó lenne mindig így állni a dolgokhoz, feladatokhoz, s egyáltalán, az ÉLETHEZ! Sokkal békésebb lehetne az életünk! Én magamat gyakorló katolikusnak tudom, de sokszor veszem észre, hogy magam körül forgok és azt híszem, hogy CSAK rajtam múlik a siker!

Köszönöm, hogy figyelmeztetett Édesapád Rajtad keresztül e nagy igazságra és életfeladatra! Főleg, így és itt a kezelés küszöbén!

Szép estét és jó készülést Mindenkinek szombatra! Üdv Nektek: Klmáan

nora51
#10852 nora51 hozzászólása: 2013.02.13. 19:28

Ezekhez a lélektámogató szép sorokhoz szeretném még hozzáadni szeretett, 25 éve elhunyt édesapám mondatát, melyet annyiszor a lelkemre kötött, ha valamire elkeseredve legyintettem /”úgyse sikerül”, “ez túl nehéz”, “ez reménytelen”, “miért pont nekem sikerülne”/, valamint ha nagyon aggódtam, féltem, vagy szorongtam valami miatt.

MINDENT TEGYÜNK MEG, AMI TŐLÜNK TELHETŐ, A TÖBBIT PEDIG BÍZZUK EGYENESEN A JÓISTENRE!

Ezzel az ő  -számomra halhatatlan-  mondatával szoktam mindenbe bele fogni, és ezt ajánlom mindannyiunk figyelmébe, akik a hármas-kezelésre várunk!

A szombati viszontlátásig szeretettel üdvözöl mindenkit: nora51

 

klmaan
#10851 klmaan hozzászólása: 2013.02.13. 18:54

Szia Pici!

Köszi kedves szavaidat! Bizzunk és reméljünk!

Régen hallottalak! Ugye találkozunk szombaton a VIMOR-ban!

Üdv szeretettel: Klmáan

#10850 pici hozzászólása: 2013.02.13. 15:44

Szia

 

Köszönjük a biztató szavakat ,és reméljük az égiek is ugy gondolják ,hogy a mi orvosunk odafentről támogasson ,ebbe a földi harcba.

Mielöbbi viszontlátásra,

Üdvözlettel

 

klmaan
#10849 klmaan hozzászólása: 2013.02.12. 19:10

Drága Nóra!

Nagyon köszönöm a kedves válaszodat. Nagyon jól esik!

Találkozás szombaton!

Üdv Neked és Minden Sorstársnak! Szeretettel: Klmáan

nora51
#10848 nora51 hozzászólása: 2013.02.12. 18:46

Mindnyájunk nevében köszönetet mondok Neked, hogy ezekkel a mélyértelmű, szép sorokkal hívtad fel figyelmünket a Betegek Világnapjára. Aki nem vallásos, az is kapott most Tőled egy elgondolkoztató, értékes ajándékot. Szálljon vissza Rád az a sok jó, melyet betegtársaidnak, sorstársaidnak nyújtasz!

Köszönettel: nora 51

MINDEN VÉLEMÉNY SZÁMÍT!

 

Várószoba.hu
Email: varoszoba.hu@gmail.com

Médiapartner: Akadémiai Kiadó Zrt.

 

Krónikus betegek támogató, közösségi oldala.

precognox

Close
Close