Na gondoltam megint írok egy történetet, mivel ma egész nap a Ti történeteiteket olvasgattam… Jó kis esti program így h meg vagyok fázva fogom a telefonomat és olvasgatom borderek történetét, közben pedig az gondolkozok h Ti ugyanolyan elcseszett élettel rendelkeztek mint én!

Furcsa, hogy az ember mindent túl él… de tényleg mindent… egyes emberek meglepődnének h egy border milyen káoszban, rűrzavarban képes életben maradni. Voltam már rohadt nagy káoszban, mikor zűrzavarok járták át a tudatomat és ebből kifolyólag az érzelmi világomat!

Akkor ott totál elhittem h border vagyok, mivel mikor nálam kialakul a káosz akkor nagyon sok tünet megjelenik nálam a bpd-s tünetek közül… aztán ha elmúlik a káosz akkor sokkal inkább egy skizoidra hasonlítok. Olyankor elmúlnak az impulzusaim. El tudtok képzelni egy impulzusok nélküli borderline-t?

Szóval nem vagyok igazi borderline… bár szerintem minden eset egyedi, de az enyém jobban eltér a tiétektől, mint Ti egymástól.

Vicces mert már annyi érdekes helyzetben voltam és így utólag visszanézve rá kellett, hogy jöjjek egy-egy probléma, ami akkor végtelennek tűnt csupán életem egy kis töredékében szerepelt. Minden ember akivel valaha kapcsolatban voltam, csupán életem egy kicsiny darabkáján van rajta…

idén teljesítményszorongásom volt úgy 1 hónapig. Akkor nagyon elborított, annyira h alíg bírtam bemenni az egyetemre és meg voltam róla győződve h nem bírom megcsinálni a félévet. Iszonyú erős fizikai fájdalmaim voltak, plusz nem bírtam tanulni… valahányszor elővettem a könyvet és elkezdtem tanulni csak rosszabbodott az állapotom. Órákra is alig tudtam bejárni. Aztán 1 hónap kő kemény szenvedés után legyőztem ezt a szorongást! Megkaptam az első jó jegyeket és ettől hirtelen enyhültek a tüneteim:D De tényleg… mint a mesékben, egyik nap arra ébredtem h nincs többet, úrrá lettem rajta! És mi lett? enyém lett az évfolyam egyik legjobb átlaga

Tavaly ilyenkor erősen dadogtam, akkor épp érettségi előtt álltam és nagyon féltem h szóbelin meg se fogok tudni szólalni! Órán mindig rettegtem, hogy nehogy kihívjanak felelni, mert hiába vagyok bármilyen okos, egyszerűen nem tudtam megszólalni… Dadogásom olyan volt h tudtam mit kéne mondanom, de nem tudtam kimondani az agyamban leírt szavat… sokszor volt h elkezdtem egy mondatot és megakadtam közben, majd becsuktam a szemem és nem értettem miért nem tudom kimondani a mondatban következő szót. De nem ez a lényeg… szóval érettségi előtt álltam, dadogtam méghozzá nem is kicsit. És végül mi lett szóbeli érettségin? Iszonyúan összeszedtem magam és egyáltalán nem dadogtam! Szóval ekkor is urrá tudtam lenni rajta, csak nagyon erős koncentrálás kellett. És itt is enyém lett az egyik legjobb érettségi, pedig nem sokat tanultam rá.

Régebben társaságban szorongásom volt. Nem tudtam mit mondani az embereknek és folyamatosan azt figyeltem h vajon tudok-e beszélgetni a velem szemben álló illetővel. Sokszor nagyon szorongattam magam, mert úgy éreztem h nem tudom mit mondani neki, vagy h unja amit mondok. Mindig kitaláltam magamnak valami magyarázatot arra h miért érzem magam furcsán társaságban… (utólag elgondolva minden magyarázatom téves volt!) De mára ez is elmúlt… most a társaság szerves része vagyok, sok emberrel állók kommunikáló viszonyban és jókat szoktam beszélgetni.

Ezenkívül van egy ismerősöm, bordi lány, aki régebben teljesen szoc fóbiában szenvedett. Nem mert telefonálni, beszélgetni, utcára menni stb. Na és iszonyúan gyülőlte magát… kiabált a tükörrel, vagdosta magát és anorexiás volt. Nem úgy tűnt h valaha is változni fog az állapota… Aztán egyszer csak hirtelen elkezdett csökkeni a félelme, mert kezdeni az emberek felé és mostanra fiúja van! Elmúlt az anorexiája, nem vagdossa magát stb… egyszóval legyőzte a félelmeit! Ő most 22 éves, én 20 vagyok!

Nem kell félnetek, idővel változik az állapototok, és egyes tüneteket le tudtok győzni! Más tüneteket viszont nem…