ma el is hagyott—kész vagyok

Téma címkék:
2013.02.21. 04:43

Annyira kedvesek és annyira emberiek vagytok  Köszönöm Nektek !

Ma arra jöttem haza, hogy összepakolt és elment. A nyolcadikon lakom, álltam a teraszon, Cserháti Zsuzsa zenéjét hallgattam, és azt  modntam nem adom be a mai Interferont, semmi de semmi értelme, tönkretesz, lelkileg, testileg, mentálisan, nem bírom higyetek el, és tudjátok, tudom.

Amióta kezelnek 2 napot  voltam táppenzem, az első kezelés utáni mellékhatások, és egy megfázás miatt.

Azóta, aki Pesten van és hallja a mentőket szirénázni, vagy a helikoptert repülni, néha én csinalom ezt a várossal. És el nem tudjátok képzelni mit  kapok az állampolgároktól, hogy az Unios direktíva szerint  nem tudok mentőt  küldeni 15 percen belül  valahova. Igen nem, mert a kocsipark és a betegek között hihietetlen aránytalansag van. Ott áll előttem 8 eset  és döntenem kell 2 percen belül kihez küldöm a roham vagy esetkocsit, sajnos nem mindenkinek tudok megfelelő időben küldeni segítséget…..ezt naponta feldolgoznom, egyedül, így hogy mellette a kis szemét dolgozik bennem, a bizonytalanság, a rengetek neuritikus tünetek, tényleg megülnek.

És közben telefonon vezényeljem az ujraélesztést , vagy éppen a faros szülést  vezessem laikussal le, mert nem tudok mentőt küldeni, vagy menjek ki helyszínre császározni, mert nincs szakorvos, anya vagy az ikrek——az ikreket élve tudtam kiszedni, anyát elvesztettem, megmondani ezt az apanak…….ahhhhhhhhhhh!

És eddig  küzdöttem, de most nincs miért azt érzem, nincs…..mert Kell ott fenn egy ország…..

És igen dolgozom, a közalkalmazotti bér olyan hogy nem tudok eljönni táppénzre, mert az egyenlő az éhenhalással. Így sem eszek igaz…..

Rivotrilra és Cipralexre tettek egy hónapja, ki tudja hat e-ezek szerint nem, ha a párom pár óra alatt úgy dönt elhagy, elköltözik, mert kifordultam magamból és fél tőlem, pedig tudom nem én vagyok az , hanem a kis szemet IF!!!!

20/2800688 és amiben tudok én segítek nektek!

 

klmaan
#11022 klmaan hozzászólása: 2013.02.23. 12:31

Na! Figyelem kedves SORSTÁRSAK! NYUGI!!!

Nagyon kérlek Benneteket, hogy ne pánikoljatok előre!!!!!!!!!!

A klubunkban ez az első eset, aki pszichésen így megviselődött. Persze, a lehetőség megvan, aki elkezdi a kezelést, de nem tudni előre! Számos esetet tudok, hogy vigigvitte munka mellett. Nálunk az SZTK labor főnővére munka mellett, közben egy kis táppénzzel végigcsinálta a 3-t tavaly. Lefogyott, fehér volt, mint a fal, de a negatív-tudat hatalmas erőt tud adni, ami már az első hónapban is bejöhet!

A másik! Bármikor abba lehet hagyni! Addig is pihen a máj, valamint csökken a virusszám. Nagyon-nagyon szenvedni, belehalni a mellékhatásokba tényleg nem kell!

Már a küszöbön az interferon nélküli kezelés! Ez is adhat egy kis reményt, hogy ha ez nem megy, akkor majd a következő!

Mindenkinek a jelenlegi élethelyzete, családi viszonya, munkahelye, kora, nyugdíjtól való távolsága befolyásolhatja az elkezdést! S ezeket mérlegelni is kell! Különben, meg amilyen “kemény” ez a priorítási-index, azok kerülnek be, akiknek már nincs sok választásuk, de egy kis ráhangolódásra, ügyeink elintézésére kell időt adni magunknak. Nem az orvos mondja meg, hogy “holnap itt van és szúrunk”. Lehet azt mondani, hogy x hét, vagy hónap múlva leszek olyan helyzetben, hogy készen állok!

Kedves Musetó! Nagyon remélem, hogy megnyugtattalak egy kicsit!

Ezután is mindenki bátran írja le aggodalmát, félelmét és kínjait, mert ezek az infók mind hasznosak a saját felkészülésünkhöz. Ne elbizonytalanodást adjanak a keményebb esetek, amelyeket egyik, másik Sorstársunk megél, hanem kihívásnak lássuk, hogy miként segítsünk, és mi hogyan “harcoljunk” ellene!

Nagyon szép és kellemes napokat kivánok Nektek! Klmáan-Klári dolgozznet@gmail.com

museto
#11021 museto hozzászólása: 2013.02.23. 06:19

Megijesztettél kedves junioromsz80! Én még mindennek előtte vagyok és ahogy a korábbi történeteket olvasom, lesz küzdés rendesen. A munkahelyemen már elkezdődött, szememben a főnökeim bíztatnak, nem lesz semmi gond, de hátam mögött kutakodnak az üzemprvosnál, hogy lehet-e engem így foglalkoztatni? A kérdés tisztázására kezelőorvosom adott egy igazolást, hogy létem nem veszélyeztet senkit, nem szükséges a karantén. Ám ha már egyszer egy folyamat beindult…. Szerintem csak a lehetőséget várják, hogy fogást találjanak rajtam és úgy kirúgnak, mint a sicc! 41 éve dolgozom, mindíg a szekér elé voltam fogva, de ebben a farkastörvényekkel megalkotott társadalomban ha legyengülsz, mindenki akkorát rúg beléd, amekkorát bír. Mint az álatvilágban, ha egy csirkén seb keletkezik, a többiek addig csípdesik, amíg bele nem döglik. Nekem sincs erőm ezt a lassú halált végigélni. Nagyon bánt, hogy az emberek (közeli, távoli mindegy) ennyire intoleránsak tudnak lenni. A delfinek sérült társukat erővel is a víz felett tartják. Az ember meg víz alá nyomja… Nem vígasztallak hamis szavakkal, mert én is félek…Nem tudom, lesz-e erőm végig csinálni, elég erős leszek-e hozzá, vagy inkább kilépek ebből az árnyékvilágból. Helyzet van.

Museto

#11020 pimpa9 hozzászólása: 2013.02.21. 19:07

Kedves mentós !

Én is kérlek ne add fel,mert van remény. Én a kezelés után most félévre rá vírus mentes vagyok. Akár milyen rossz a kezelés azt csak mi tudjuk de nekünk kell reménykedni a legjobban. A többiektől én is nagyon sok segítséget kaptam. Figyelj ránk és mindenki szorit neked.

Üdvözöl:pimpa9

klmaan
#11019 klmaan hozzászólása: 2013.02.21. 12:26

Szia  Te Hős!

Kár, hogy nem a tegnapi leveledhez, TÖRTÉNETEDHEZ írtál, így most 2 szálon fut a témád. Ha valaki tegnap nem nyította ki, csak ezt, akkor talán nem is kerek neki a történeted.Te most újra történetet írtál, ami egy másik rovat. Javaslom, hogy ezt az írásodat másoljad be a Nóra válaszához( vagy az utolsó hozzászóláshoz), s így együtt lesz minden, s aki ma kinyítja, lát Téged egészben, folytatásban.Jó?

Nagyon kérlek, hogy jelentkezzél a magánon, hogy tudjak segíteni! Szeretnék olyan infót, sztorit mondani, amit itt nem szeretnék. Ha olvastad írásaimat, én elég bátor, őszinte, kritikus ha kell és szókimondó vagyok, de egy patronáló-félének kell diplomatikusnak is lennie! Ezért várom személyes jelentkezésedet!

Vigyázzál Magadra! Nagyon értékes ember Vagy! Nem mehetsz ettől tönkre lelkileg, testileg, házasságilag-szerintem.

Üdv szerettel:Klmáan-Klári

#11018 optimista hozzászólása: 2013.02.21. 10:43

Szia!

Olvasd el a nick nevemet?Hát nem véletlen…….!

3x volt interferon kezelésem,ennyiszer éltem át azt amit Te.Kiléptem egy több évtizedes házaságbol/senki nem hitte el,hogy a szuri igencsak beleszólt a döntéseimbe.

DE nagyon biztosra veszem,hogy legyűrni se a HCV vírus,se a kezelés,se a transzplantáció,se a melléhatások nem fognak,mert erősebb vagyok lélekben biztosan és ezt lehet fejleszteni.Mentős vagy!!!!sok-sok ember élete függ a döntésedtől,jól írod!!,mert így van,akkor mi a gond????Szép és értékes hivatásod van,csináld tedd a dolgod segíts másokon és így magadon is segítesz észrevétlenül.Elhagyott a kedves,mert talált valami indokot???hát így túl a 60 évemen azt mondom bölcsen …nem is volt olyan igazi az a kapcsolat,ha nem ezért,akkor valami másért ment volna el,de ettől még nem kell pánikolni..jön majd másik értékesebb,tartalmasabb.Persze most nehéz ,tudom nagyon is megértelek,de gondolj azokra a végstádiumban levő betegekre,akik nem engedik lekábítani magukat és tűrik a fájdalmat,mert még itt akarnak lenni,talán azért,mert még dolguk van,vagy csak szeretnek élni.

Neked meg van még bőven dolgod:Májvárolistán vagyok,ki fog hozzám időben mentőt küldeni,megszervezni,hogy oda is érjek,ha nem vagy toppon ott)))))

Na látod ,így ismeretlenül is vagyunk páran ,akinek számítasz!

Sima melléhatása az interferonnak ez a depi.Tudnod kell!ez majd elmúlik és esélyed vad simán legyűrni a vírust.Néhány hónap az egész,azt meg fél lábon is.Minden nappal,másodperccel közelebb vagy a kezelés befejezéséhez……..

 

MINDEN VÉLEMÉNY SZÁMÍT!

 

Várószoba.hu
Email: varoszoba.hu@gmail.com

Médiapartner: Akadémiai Kiadó Zrt.

 

Krónikus betegek támogató, közösségi oldala.

precognox

Close
Close