hepatitis c

Téma címkék:
2013.02.24. 19:59

Az én betegségem 20 évvel ezelött kezdödött. Rendszeres véradó voltam. A 8. véradáson közölték velem, hogy nem adhatok vért mert hepatitis fertözött vagyok. Halálosan lesujtott a hir nem csak azért hogy én bele halhatok hanem az a tudat, hogy mennyi embert fertözhettem meg. Egyelöre az orvos nem csinált semmit. Rendszeresen jártam ellenörzésre. 10 éve elkerültem külföldre ahol 2007-ben csináltak máj biopsiát az még negativ volt, de az orvos azt mondta a virusom alszik de ha felébred elkezdi rágni a májam. Hát ez bekövetkezett, 2012-ben új fajta vizsgálaton vettem részt és az orvos mondta két hónapon belül indul az új program az új gyógyszerekkel, probáljam meg, ne késlekedjek mert minél többet várok az évek telnek és egyre kevesebb lesz az esélyem. Most 56 éves vagyok. Tavaly októberben elkezdték a terápiát, már két hét után 20 000 000-ról lement a virusom 50-re és a harmadik honap végén gyakorlatilag eltünt a virusom, mégis azt mondta az orvos biztositékkként folytatni kell az interferon injekcioval. Hát most itt tartok, átéltem minden mellékhatást kisebb-nagyobb mértékben. Ami most is rendszeres az a borzaszto kimerültség, képtelen vagyok bármit is csinálni. A depresszió is lesújtott rám, de minden erőmmel küzdök ellene, mert én úgy érzem erősebb vagyok. Sok levelet elolvastam már más betegtársaimról. A levelezés is sokat segít nekem, mert rengeteg információhoz jutok. Betegtársaimnak is ezt tudom ajánlani, rengeteget beszélgessenek emberekkel, levelezzenek, mert az sokat segit feldolgozni ezt az egész rémálmot. Tudom, hogy tul lehet élni, bár most nagyon nehéz de gyöznöm kell mert még vannak gyerekeim és ők az életem értelmei. Sokat segitenek.

Jelenleg betegállományban vagyok mert nem tudok dolgozni. A tapasztalatom az, hogy a sok pihenés azért jót tesz a szervezetnek. Mindenki pihenjen amennyit csak bir.

A Városzobának köszönöm a lehetöséget, hogy megirhatom történetemet. Minden betegtársammal szívesen felveszem a kapcsolatot, csak irja meg elérhetőségét.

A jövöben még jelentkezem, hogy hogyan alakul a terápiám, addig is kivánok mindenkinek nagyon jó egészséget és kitartást!

” nektek kell gyözni, nem a virusnak”

museto
#11068 museto hozzászólása: 2013.08.09. 19:18

Szervusz kedves Malvin!

Már többedszer futok neki a válasznak, de elért hozzzánk a vihar és hol van villany, hol nincs. Ezért mondatonként mentek, ezért lehet, hogy kissé szakadozott leszek. Én is üdvözöllek körünkben, a “Museto” név alatti irományokból megismerhetsz, most csak annyit, hogy a 2-es kezelés 23. hetébe léptem, voltak, vannak, (lesznek?!) gondjaim, de van szép családom, gyönyörű unokáim, tehát van miért küzdenem nekem is. Vírusaim pusztulnak ugyan, de nem eléggé, sajna májam nagy részét szétrágták (F4; kPa 50,4) májenzim értékeim a referencia érték többszöröse, trombocitáim 50 körül mozognak. A kezelést viszonylag jól bírom, korábbi stresszes életmódomat feladtam, jelenleg betegállományban “élvezem” a mellékhatások szépségeit. 60. évemben járva ennek ellenére itthon, a körülményekhez képest aktív vagyok, ha tudok mozgolódom a kertben és a ház körül, ha nem, lefekszem és pihenek. Szeretem ezt a fórumot, de más netes csapatban nem tevékenykedem, (a facebooktól most szabadultam meg nagynehezen) sok itteni tagot személyesen is ismerek viszonylagos újonc létemre. A két saját történetem alatt találsz szakmai cikkeket is betegségünkkel és kezelésünkkel kapcsolatban, máshova ilyeneket nem írok, mert nem mindenki lelkesedik a kemény tények megismeréséért. Én szeretem tisztán látni a dolgokat, mi miért törrténik, mit mivel lehet korrigálni, még ha az igazsággal való szembesülés kellemetlen is. No, hát mégegyszer légy üdvözölve és bízz velünk együtt a mielőbbi komplikációk nélküli gyógyulásban!

Museto

#11067 csillike hozzászólása: 2013.08.09. 13:44

Kedves Malvin!

 

Köszönöm, hogy megosztottad ezt velünk!

Esetleg megadnád az email cimedet,hogy oda tudjak írni Neked?

Üdvözlettel

Csillike

nora51
#11066 nora51 hozzászólása: 2013.02.25. 18:47

Kedves Malvin, gratulálok szeretettel! Te már meg vagy gyógyítva, csak úgy látszik, még nem vagy tudatában! Eltűnt a vírusod, és most a biztonsági ráadást kapod, hogy ha mégis rejtőzködik még valahol 1-2 darab, az is ki legyen nyírva. Innen már síma, hisz csak ki kell várni az utolsó szurit! Minden mellékhatás el fog aztán múlni, és ismét a régi magad leszel! Türelem!

Szeretettel: nora51

klmaan
#11065 klmaan hozzászólása: 2013.02.25. 15:27

Szia Malvin!

Köszönjük, hogy megajándékoztál bennünket történeteddel, sorsod bemutatásával! Ezek szerint 4. hónapja vagy kezelésen. Hát, ez egy ilyen betegség, hogy a terápiája hosszú, és a negatív eredményt csak több hónapi további kezelés garantálhatja. Ez nem az orvos szabad választása, vagy jóindulata, hanem ezt írja elő számára a kezelési protokoll. Csak így lehet remény arra, hogy a kezelés befejezése utáni 6. hónapban csinált PCR vizsgálat is negarív lesz! Az lesz az igazi végeredmény! Ezt azért írom le, hogy Te is úgy álljál ehhez, hogy ezt kell végigcsinálnod, mert ez van, hogy meggyógyuljál végérvényesen! Milyen lett a Fibroscan eredményed a kezelés megkezdésekor? F/?. Ha jönnek más mellékhatások is, csak jelezzed, s biztosan lesz olyan aki már átélte. S lesz ötlet is amit meg tudunk osztani Veled. Számos van nekem is, de előre nincs értelme írni ezekről. Ha gondolod, írjál a magánomra, s akkor személyesebben is kommunikálhatunk, mint oly Sokakkal innét a Várószobából!

dolgozznet@gmail.com

Üdv szeretettel és várva soraidat: Klmáan-Klári

MINDEN VÉLEMÉNY SZÁMÍT!

 

Várószoba.hu
Email: varoszoba.hu@gmail.com

Médiapartner: Akadémiai Kiadó Zrt.

 

Krónikus betegek támogató, közösségi oldala.

precognox

Close
Close