Hiánya nyomot hagy

Téma címkék:
2013.03.25. 11:06

A volt pszichiáterem, L.M., régen lemondott rólam, a maga valóságában kiakólbolított az addig érzett biztonságból, amit személye adott. Csak mert személyeskedni vetemedtem illetőségében; jó volt közel Önhöz, ennyit mondtam, akarom mondani, írtam, persze Ő ebből a kis félmondatból királydrámát csinált, ami arra ingerelt, hogy vágjam rá az ambulancia ajtaját, könnyezzem meg, amiért elrúgott maga mellől új anyám, annak valóban túl fiatal, harmincas rettentő intellektussal; ezért küldte a kórterembe a négy nagydarab nővért, kutassanak pengét, amikor én már mosdóba csaptam a véres pizsamát, egy toll volt az eszköz, tűhegyes, némi vér foltozta a fémet, nem vették észre.

Noha egy hónapja nem láttam a drága L.M.-et, talán megijedt, mert megfenyegettem, hogy szándékomban áll beletiporni a magánszférájába, csók, érinés útján. Rémesen makacs természet, miért épp őt kellett megszeretnem… a bilincset és kést elvetettem, nem úsztam volna meg hámszövetsértés nélkül, mindenesetre nem vontak volna felelősségre. Hiánya indukál egyfajta amorf, vibráló űrt. Hiányolom a hangját, ha meg is békél velem, többet nem lesz rest felpeckelni a száját, hogy egy halovány mosolyféle se türemkedjen a látásom körébe. Szeretem, persze, de megtagadott. Ezért nem szabad az orvosnak mosolyognia a személyiségzavaros betegre, mert a kép belénk ég, a mai napig látom magam előtt azt a kis finom arcjátékot produkálni részéről, ami megzavart valamilyen módon. Markánsan. Ha már Ő teremtette a komplexust, hát ne fusson el, nézzen szembe a teremtvényével. Talán soha nem lesz új anya, a biológiait nem tekintem annak. Hiányzik anyám. Csak ennyit kaptam Tőle.

#11736 gyomorfekely hozzászólása: 2013.05.17. 12:31

Ebben egyezünk, engem elhagyott, nem jön vissza már.

#11735 muveszbeteg hozzászólása: 2013.05.17. 11:54

Edraan! Hasonlók kavarognak bennem is, nem tudom hova tenni még most sem a mosolyt, amit kaptam ,a kép újra és újra felvillan, nem tudom elfelejteni, él…Nélküle szenvedés minden egyes pillanat, mintha eltűnt volna a világomból egy apró, de fontos darab.szomorú lettem.remélem jól Vagy!!

MINDEN VÉLEMÉNY SZÁMÍT!

 

Várószoba.hu
Email: varoszoba.hu@gmail.com

Médiapartner: Akadémiai Kiadó Zrt.

 

Krónikus betegek támogató, közösségi oldala.

precognox

Close
Close