Kemo nélkül

2013.04.24. 08:18

39 éves vagyok ,egy 10 éves kisfiú anyja. Decemberben ültem a fürdőkádban, és észleltem, hogy egy pici – talán mint egy kis szem borsó – nagyságú csomót a jobb mellemben.

Gondoltam ezt meg kell nézetnem…

Rőgtön elmentem egy privát nőgyógyászhoz székesfehérváron.

Aki aranyszivem….. jól megfogdosta a melleimet 7 ezer forintért és közölte a diagnózist:

“Asszonyom , ez nem izgalmas! Ezzel önnek nem kell csinálni semmit! Ne foglalkozzon vele!

Én mégis kértem egy mammográph beutalót. Onnan egyenes út vezetett a biopsziára.

Jött is az eredmény január végén, mert minek is kapkodnánk… Rosszindulatú emlődaganat.

Ezután három kimetsző műtét, mert egyben megcsinálni nem lehet, végül teljes axilláris block kivétel.

Az orvosom, akitől maga Dr Hause tanulta az udvariasságot, és véleményem szerint csak azért nem ő kapta a főszerepet mert túlkoros volt  jött is az okosságaival, hogy a három műtét után ő átadna az onkológiának további kezelés céljából!!!

Atyám!!!  Eddig az onkológiát hírből se ismertem… most aztán a mélyvízbe…

ment is minden simán, hetente írnak ki OnkoTeamre, ahol, mint egy szekta,ott van 4-5 orvos olyan fejekkel mint az autisták.. és semmi mást nem tudnak mondani csak KEMO::: SUGÁR::::

Én meg utánaolvastam .

Nem véletlenül mondják, biztos ti is hallottátok már: a rákosok nem a betegségbe halnak bele, hanem a kezelésbe!

Nagy igazság.

Jól érzem magam. Nem érzem hogy szükségem lenne kemóra vagy sugárra.

Itt megjegyzem a harmadik műtétemkor a jobb mellem külső felét szinte teljesen eltávolították. Gondoltam is akkor ” ezt meg már ugyan minek hagyták meg , vhogy úgy nézett ki a cicim mint egy behorpadt tejeszacskó.

Aztán eltelt hat – nyolc hét és olyan szépen “visszanött” hogy csak ámultam. Mindenki hihetetlennek tartotta.

Mikor  a dr Hausnak megmutattam, rögtön tudta mivel rúghat belém, mondta is ” az a melle amit én műtöttem sokkal szebb mint a másik! Ha gondolja előjegyezzük egy plasztikai műtétre, hogy hozzáigazítsuk a másikat!!!

Mire én: – a másik meg azért marad úgy mert az meg családi örökség!

Nagyon sok nővel megimerkedtem a kórházba járásaim során, a legkülönbözöbb történeteket hallottam. Tudom hogy függetlenül a kezelésektől bármikor lehet áttét.

Olvastam egy érdekes statisztikát:

idézem nektek:” mikor eredményes a klinikai orvostudomány?

A világ legnagyobb rákkutató intézete , az amerikai National Cancer Institute (NCI9 )egykori vezetője dr De Vita szerint a klinikai orvostudomány ma a leggyakrabban alkalmazott módszerei  a következő  mértékben bizonyulnak sikeresnek:

-sebészeti korai diagnózis esetén :28%

-radioterápia:11,5%

-kemoterápia:5,8%

nem operálható áttétes rák esetében a fenti mődszerekkel a betegek 1,8% -a volt gyógyítható a közelmúlt statisztikái szerint.

kemoterápiával pedig csupán a betegek 3,2 5 -ának sikerült meghosszabítani az életét 2 évnél tovább.”

Elgondolkodtató.

Akkor meg minek is ???

Bődületes nagy pénz van benne.

Tudomásomra jutott hogy egy kórház 700. e forint támogatást kap egy beteg után aki a kemon részt vesz.

Érdekes hogy pont annyi rákos beteg van egy adott területen mint amennyi az állam által megállapított keret.

Soha nem több vagy kevesebb.

A sugár , pepitába ugyanez.

na már most senki nem tudta hogy az én mellemből a behorpadt zacskón kivül lesz e még mell?

Én se … sőt  nem is bíztam benne. De aztán jött a gondolat, hogy szeressük ha már ott van!

Miért, ha nem szeretem akkor elmúlik???

Hát szerettem….. gyönyörű is lett. És ezeket a fiatal gyönyörű sejteket amik még csak most képződtek égettesem ki sugárral???

Most próbálok a gondolkodásomon a mindennapi élethez való hozáállásomon változtatni.

Csak pozitívan akarok minderől és mindenkiről gondolkodni. Figyelni arra amire eddig nem…. ehez kérem a segítségeteket , gárdonyban  lakom szeretnék olyan nőkkel megismerkedni személyesen is, akiknek van kedvük egy kicsit beszélgetni,odafigyelni a másikra , akik változni akarnak , akiket ez a probléma megváltoztatott.

Szándékosan nem azt írtam h betegség.

Kérlek írjatok. Egyiptom

 

#12416 marcsi68 hozzászólása: 2013.06.06. 11:12

Lányok,asszonyok,mellrákkal küzdők,alakult egy csoport a Faacen a (Csak csajok rejtett csoport) lehet nyiltan öszintén beszélni a problémáitokról,és tapasztalataikról,és az újaknak segitenek ….a már tapasztalt meggyógyult,vagy éppen gyógyuló sorstársak.Minden nőnek ajánlani tudom,én rém álomnak éltem meg mikor kiderült a rossz hír,aztán felvettem a kesztyűt a “döggel szemben ”  Ha van kedvetek csatlakozatok! Marcsi

 

#12415 imarcsi hozzászólása: 2013.04.27. 20:00

Kedves Egyiptom

gratulálok, én is hasonlóan pozitívan gondolkodom, sztem csak így lehet:)

Manó

#12414 csereppanni hozzászólása: 2013.04.27. 16:50

Szia Egyiptom !Én Süttőn lakom, Komárom-Esztergom megyében. Rettenetesen hiányolok egy klubot, ahol megbeszélhetnénk dolgokat, tanácsokat adnánk és kapnánk…Hogyan is kellene hozzákezdeni?????

#12413 csubi hozzászólása: 2013.04.26. 14:49

“Kedves Edit 62 !

Megértelek,,, de rosszul tetted!

Menned   kell szövettanra! “

http://germangyogytudomany.hu/hirhalo/beszamolok/tapasztalatok-esettoertenetek/54-beszamolo-sajat-tapasztalatokrol-.html

Ezzel nem értek 1et ,  nem egy lányt nőt ismertem aki éppen a biopszia vagy a diagnózis sokk következtében belehalt az “áttéteibe “

Azonkívül  az akadémikus tudomány szerint van rossz és jóindulatú daganat – Ez csak kitaláció fikció és a sok fajtája is.

valójában 2 féle létezik :

tejvezeték rák
Konfliktus oka: elválasztási, elkülönülési konfliktus
Érzettartalom: elszakadt a keblemről a gyermekem, nagyon hiányzik nekem. Kapcsolat megszűnése, megszakadása, anyával, családdal, nyájjal, barátokkal.  A biológiában az elszakadás veszélyes lehet, ezért tulajdonít az agyunk a konfliktusnak különös jelentőséget.
Biológiailag jobbkezes nő: jobb mell partner, bal mell anya-gyermek viszonyból eredő konfliktus miatt betegszik meg.

Biológiailag balkezes nőnél pont fordítva.

tejmirigy rák
Konfliktus oka: aggodalmi- vagy vitakonfliktus.
Érzettartalom: a tejmirigyek daganata, mely mindig a ” fészkéhez tartozókkal” kapcsolatos ( vagy amit annak érez, otthona, családja, gyermekei, partnere, háziállata, munkahelye). A konfliktust a személy fészkén belüli (fészek körüli) konfliktusként éli meg.
Biológiailag jobbkezes nő: jobb mell partner, bal mell anya-gyermek viszonyból eredő konfliktus miatt betegszik meg.

Biológiailag balkezes nőnél pont fordítva.

Az áttétekről :

http://germangyogytudomany.hu/gnm-ismeretek/gnm/metasztazisok-attetek.html

 

 

museto
#12412 museto hozzászólása: 2013.04.26. 07:23

Jó reggelt kedves Közösség!

Én a Hepatitis közösség tagja vagyok, kezelés alatt levő beteg, csak véleltlenül tévedtem hozzátok, elnézést kérek, de a közösségi összejövetel nálunk már egy bevált gyakorlat. A VIMOR szervezésében évente több alkalommal is összejövünk, megismerjük egymást élőben is. Fórumunk, a Hepatitisz közösség nagyon jól működik, folyamatosan cseréljük a tapasztalatokat, köszöntjük és bátorítjuk az új Sorstársakat. Minden betegcsoport tagjai a legmegértőbbek egymással, ezért nagyon fontos egy ilyen fórum, éljetek a lehetőséggel és használjátok is. A mi csoportunkban alkalmanként megjelennek neves klinikusok is és közvetve vagy közvetlenül segítséget nyújtanak nekünk és nem üzleti szempontok alapján. Vannak még elhivatott orvosok, csak találjátok meg őket! További szép napot mindeteknek és sikeres gyógyulást mindannyiunknak!

Museto

#12411 Egyiptom hozzászólása: 2013.04.26. 06:20

Szia Panni!

Igen a legelső kiírásom erre vonatkozott, megértetted!

Nagyon örülnék én is ha lenne egy ilyen klub . A kisfiam mindennek nevet ad .. találjunk ki egy klasz nevet és toborozzunk!!! ???Van ötleted?

Melyik városban laksz?

#12410 Egyiptom hozzászólása: 2013.04.26. 06:17

Kedves Edit 62 !

Megértelek,,, de rosszul tetted!

Menned   kell szövettanra!

Megmondom miért! – Mert ha homokba dugod a fejed akkor csak rágódsz , aggósz , gondolkozol .

Ez nem jó stratégia!

Légy bátor! Tudd meg mi a baj mert ha nem tudod , akkor vátoztatni sem tudsz rajta, ahoz hogy egy fejlődésen keresztül menjünk, előbb tudni kell a probléma okát mert az egyben a tanítás!

Amikor egy síró  kisgyermeket meg akarsz vigasztalni akkor is elöbb az okot keresed miért sír, ha az ok megvan már tudod is kezelni, de előbb az okot szünteted meg , és csak utána vigasztalod a gyereket!

Nincs ez másképp  a betegségekkel sem. Légy bátor , mert ha nem nézel vele szembe attól az még ott van ….. csak te nem nősz fel a probléma kezeléséhez!

Bátorságot , erőt kitartást kívánok neked és csodaszép napot!! Egyiptom

#12409 csereppanni hozzászólása: 2013.04.26. 06:05

Ami nekem hiányzik, az egy-egy összejövetel a sorstársakkal… nem alakítunk egy ilyen klubot? Nagyon sokan vagyunk ám ! Szeretettel ölellek mindannyiótokat : Panni

#12408 Edit62 hozzászólása: 2013.04.26. 05:00

Elgondolkodtató:212.08, án nekem menem kellet volna  ,korházban a jobb mellemen  van egy kis csomó , és orvosok szerint el rákosodhat , ki kell műttetni, nem menttem sehova, még mindég ott van , nem nő, nem fály gondoltam mig nem zavar el fér  tőllem ,, Kicsit bosszant mi lehet az de félek hogy nagyobb kárt tesznek , bennem mint hasznot , úgy döntöttem mig változást nem veszek észre hagyom had legyen ott. Rá 2.hónapra tüdő szürésen , valamit találtak a jobb oldali tüdőmön ,, és akkor CT. meg minden , Küldtek tovább szövet mintára ,, csak én itt le áltam az orvosokkal nem menttem szövet mintára sem , sehova .. engem ne piszkáljanak mig nem érzem a sulyát a ( nagy bajnak) .. Több mint egy fél éve  és semmi változás magamon nem veszek észre , köszönöm még jól vagyok … Ha valaki  még is tud nekem jó tanácsot adni kérem irjanak nekem ,,lorinczne62@freemail.hu -ra. Köszönöm T: Edit.

#12407 Egyiptom hozzászólása: 2013.04.25. 18:04

Szia Csubi!

Köszönöm kedves soraidat , olvastam a fórumon kiíírt írásaidat is!

Nagyon jó hogy mersz írni , hogy ki mered mondani.

-engem nagyjából szelepesnek  tartanak , mert a közeli ismerősök közül mindenki meg akart-t győzni , hogy a szavaiddal éljek , ez az egyetlen esélyem!..”””

(Kibicnek semmi se drága)

Én nem így látom , a racionalitások embere vagyok két lábbal állok a földön.

DE

és most jön a de , … át kellett értékelnem magamban a hitet!

Tudom ez most furcsán hangzik , de attól hogy én még nem láttam a himaláját , attól még biztosan tudom hogy van . Miért ? Honnan?  -

Nemtudom, csak tudom hogy van…. és ez elég, nem mindent kell ma már látnom hogy hinni tudjak.

És elfogadom .

Na ezzel a szellemiséggel hiszek én abban hogy ezt az egészet én magamnak csináltam.

És ha én csináltam , – akkor vissza is tudom csinálni.

Más nézet – más gondolkodás, más felfogás. Most ezen dolgozom!

Belekerültem egy svájci frankos ,élethelyzetbe. -Jön a végrehajtó, -nem jön a végrehajtó,-ezt ki tudjuk fizetni , -ezt most nem ,   nem is ecsetelem tovább mert sajna a nagy többség tudja miről beszélek.

Tele vannak a zizifarmok (kórházi demens oszt.) ezrével vannak depressziósok, öngyilkosok , kilátástalan alkohol v drogfüggök , családok hullottak szét emiatt.

Mert a mindennapi stressz terhe mellett ez már túl nehéz.

Mára már kifizettük, de a családomat elvesztettem miatta a párom franciaországban kamionsofőr aki , itthon mérnőki diplomával rendelkezik.Nem akartunk elválni , tisztelem , szeretem de mára már a hétvégi apuka címért sem küzdhet meg, mert két-három havonta jön haza. (De van pénzünk a számlákra) Válás nélkül válunk !- ez ám az igazi!!!

A lányom aki kitünő tanuló volt ,elment miamiba egy luxushajóra dolgozni, mert nem tudtam kifizetni az egyetemet.

 

Amit itt leírtam tíz perc alatt az az életem hat éve volt.

És íme a jutalom!

 

Ezt csináljam vissza ha tudom!!!! De tudom mert nagyon akarom!!!

Bízok magamban ,  családom  a legfontosabb az életemben. Tudom hogy nemsoká’ mind a négyen egy országban leszünk egy asztalnál fogunk vacsorázni és egy nyelven fogunk beszélni.

Van egy templom coloradoban , ez van ráírva:

IGY VAN , ÉS NEM LEHET MÁSKÉPP.

 

#28876 nagyjanos hozzászólása: 2019.10.28. 11:24

Szia Egyiptom
mesélj hogy vagy most. Mi történt vele az évek során? 2013 óta?
Üdv

#12406 csubi hozzászólása: 2013.04.25. 16:21

Szia !

Ahogy írod a kemo hatalmas üzlet -és valóban érdekeltetté tették hogy ha esik ha fúj orrba szájba alkalmazzák -majd amikor meghal a beteg azt mondják a rákba halt bele …véletlenül sem a kezelésekbe , Ha szeretnél többet megtudni mire is képes a szervezet ajánlom Dr Hamer GNM -jét tanulmányozd át – ne fogadd el  csak gondold át az esetedet …van fórumunk is  ami nem csak a GNM hanem akadémikus és ezoterikus megközelítésben is foglalkozik a betegségekkel .  http://forum.2esely.hu/gnm/index.php

csubi

 

MINDEN VÉLEMÉNY SZÁMÍT!

 

Várószoba.hu
Email: varoszoba.hu@gmail.com

Médiapartner: Akadémiai Kiadó Zrt.

 

Krónikus betegek támogató, közösségi oldala.

precognox

Close
Close