Gyógyulás

Téma címkék:
2013.05.10. 06:48

Kedves Museto!

Én nem tudok olyan részletesen irni az eredményeimről, mint ahogy Te szeretnéd. Először a vérből állapították meg, hogy Hepatitis C vírusom van. Ezután elmentem a természetgyógyász barátnőmhöz, aki biorezonanciás géppel megállapította ugyanezt a betegséget. Egy másik biorezonanciás géppel kaptam kb. 30 kezelést ami 1 órás és teljesen fájdalommentes és mindennap kell csinálni.  Az eredményeim javultak. Utána megint kaptam 30 kezelést megint  jobb lett az eredményem. Utána minden hónapban vettem 10 kezelést és ma má rendben vagyok. Most voltam vérvételen és azt mondta a körzeti orvos aki 40 éves, bárcsak neki lennének ilyen jók a véreredményei mint Nekem. Ez kb. fél évig tartott.

A kezelés előtt már nagyon rossz állapotban voltam. De mivel hallottam a gyógyszerek és az injekció mellékhatásairól megmondtam az orvosnak nem vállalom a kezelést és kerestem alternatív gyógymódot, amit meg is találtam.

Nagyon örülök az eredménynek és elhatároztam, hogy a lehetőségekhez képest elmondom ahol lehet, hogy van megoldás erre a betegségre gyógyszer nélkül is.

Akit komolyan érdekel a gép, illetve a kezelés keressen meg emailben és megbeszéljük a személyes találkozást.

Várom a jelentkezéseket.

#12563 Makara_dr hozzászólása: 2013.05.16. 18:08

Kedves Juzsu,

Megírtam mail-címemet.

Makara dr.

#12562 juzsu hozzászólása: 2013.05.16. 18:04

Kedves Kutyooo7!

Ird meg elérhetőség, hogy fel tudjam venni Veled a kapcsolatot.

Üdvözlettel

juzsu

#12561 juzsu hozzászólása: 2013.05.16. 18:02

Szeretném a Makara doktor Úrnak az elérhetőségét megtudni, mert szeretném felvenni vele a kapcsolatot. Ha valaki tudjaaz elérhetőségét irja meg Nekem. juzsu53@gmail.com

Előre is köszönöm.

Üdvözlettel

Juzsu

#12560 kutyo007 hozzászólása: 2013.05.16. 08:13

Tisztelt Jezsu én nemrégen tudtam meg hogy egyrégebbi mütétem miatt C virus fertőzésem van Szeretném tudni mi a megoldás a gyogyulás felé üdv kutyo007

#12559 panzer1 hozzászólása: 2013.05.15. 03:07

Tisztelt Makara Főorvos Úr!

A gyógyult betegek(hepa c)immunissá válnak-e a Hepa C.vírusra?

Tisztelettel:panzer1

#12558 panzer1 hozzászólása: 2013.05.15. 02:59

Tisztelt virtuális sorstársaim!

Úgy tudom,hogy a Hepa C betegek egy része spontán gyógyul.Mi a garancia rá,hogy nem ez történt?Amennyiben ez a “csodakezelés”ilyen nagyszerű,akkor vajon a klinikai orvosok miért nem használják?Talán butábbak lennének?

varoszoba2
#12557 varoszoba2 hozzászólása: 2013.05.13. 21:00

Nora 51 hozzászólása, hogy ami ide tartozik, itt is legyen:

Én örülök Juzsu gyógyulásának, ha tudja bizonyítani. Ezért meg is kérem, hogy a magán címemre küldje el az összes vírusszámlálási  /PCR/  eredményeit beszkennelve. Az évezred felfedezéséről lehet beszélni, ha a leletek agyógyulási történetet alátámasztják. Jó, ha már a negatív eredmény megszületése óta is ellenőriztette, hogy egy-két megbújt vírus nem kezdett-e újból szaporodni. Mert ez a szokása  sajnos előfordul, ha nem történik biztonsági “túlkezelés”. Várjuk a leleteket!

norajako@gmail. com címre

nora51

museto
#12556 museto hozzászólása: 2013.05.13. 20:06

Tisztelt Makara dr.Úr VSZ2 és mindenki!

Kérem tekintsen el a tiszteletköröktől, nagyon köszönjük hozzászólását! Ha lesz a jövőben valamkor VIMOR rendezvény, pár szóval ezekre a dolgokra is ki lehetne térni, mert sajnos egyre több helyről zaklatnak bennünket, betegeket (még családon belül is) varázsszerekkel, módszerekkel. Én alapból szkeptikus vagyok az ilyen dolgok iránt, de nem vagyonk egyformák és egy bepánikolt beteg sajnos mindenre “képes” (vélt) gyógyulása érdekében. Ezért van nagy szükségünk az elismert szaktekintélyek útmutatásaira, hogy jobban felvérteződhessünk ezek ellen a sok esetben életünket is veszélyeztető orvtámadások ellen.

Museto

#12555 leander hozzászólása: 2013.05.13. 19:46

Tisztelt Makara dr.

Köszönjük .

Leander

#12554 Makara_dr hozzászólása: 2013.05.13. 19:13

Mivel megszólítottak…

Ha a vírusok irtása ilyen egyszerűen megoldható, akkor a feltaláló milliárdos lesz! Dollárban! Komolyan! Én pedig segíteni is igyekszem majd neki ennek elérésében.

Ha nem pusztítja a vírusokat, akkor viszont a módszer művelője szélhálmos.

Bárkit szívesen megvizsgálok háziorvosi beutalóval ingyenesen (nem 8000-14000 Ft-ért/alkalom!), aki a módszerrel gyógyult. Ha jelentkezik valaki, megírom itt azt eredményt. Addig azonban mindenkit óva intek attól, hogy a pénzét szélhálmosoknak adja, illetve attól, hogy mendemondák alapján tudományosan nem bizonyított módszereket válasszon a hagyományos kezelés helyett.

Tisztelettel

Makara Mihály dr.

varoszoba2
#12553 varoszoba2 hozzászólása: 2013.05.13. 18:17

Nem a biorezonancia ellen, hanem hogy a másik oldal véleményét is meghallgassuk, kérdezzük meg egy szekértő véleményét is a módszerről. Makara doktor Úr mit gondol?

varoszoba2
#12552 varoszoba2 hozzászólása: 2013.05.13. 18:13

Miértis írása – átmásoltuk, mert ehhez kapcsolódik:

Kedves Sorstársak!

Nem tudom elképzelni, hogy egy háziorvos komolyan mondta a lentieket.

Mennyi volt a vírusszámod? És hogyan csökkent? Erről nem írtál semmit. Így nem lehet véleményt alkotni ennek a kezelésnek a hatékonyságáról.

Nekem is 100 alattiak a májenzimjeim és mégis F4-es vagyok már 4. éve. A májam teljesen átépült kötőszövetté, nem is értem, hogy mitől élek még. Túl vagyok egy egyéves és egy másféléves Interferon kezelésen, sikertelen volt mindkettő. Most pedig várjom én is –sok társammal együtt–  a 3-as típusút, ami még reményt ad számunkra.

Persze lehet, hogy mire megkapjuk, addigra sokunknak már nem lesz rá szüksége!!!

Sajnos, nem vagyok optimista, mert már annyiszor ígérte az OEP /kormányunk/ , hogy csak akkor hiszek nekik, ha a kezemben lesz a szuri. Ezt persze meg kellene érni élve!

Ennek ellenére nem hiszem, hogy ez a biorezonancia kipusztítja a vírust. Valami más mozgatórugót érzek a háttérben

Szóval, én hajlandó vagyok mindenre a gyógyulásért, de ehhez kézzelfogható eredmények szükségesek.

Üdv mindenkinek:miértis

 

#12551 Timka hozzászólása: 2013.05.13. 17:58

Kedves Juzsu!

Mihez képest javultak az eredményeid? Milyenek voltak az értékeid? Ezeket gondolom csak tudod.

Ne haragudj, ha kétkedőnek tűnünk, bizonyára történnek csodák manapság is. Az ember azt hiszi el amit megtapasztal, de tudod, elég sok kóklerrel találkozunk a betegségünk során, aki csak hiteget, eredmény pedig nincs.

“…az orvosoknak nem érdekük, hogy támogassák a természetgyógyászatot és azt, hogy az emberek gyógyszer nélül gyógyuljanak meg” – azért remélem azt te sem gondolod, hogy egy orvos ha meg tudná menteni egy ember életét, nem teszi és inkább végignézi a szenvedését….

Üdv: t.

#12550 juzsu hozzászólása: 2013.05.11. 12:08

Kedves Leander!

Nem dolgozom ugy mint természetgyógyász. Most győződtem meg arról, hogy az a gép amivel kezeltem magam meggyógyított és ezért szeretném ha a hasonló problémával küzdő emberek gyógyszer nélkül gyógyuljanak meg. Aki hisz Nekem az keressen meg. juzsu53@gmail.com levélcímen.

 

 

#12549 juzsu hozzászólása: 2013.05.11. 12:04

Kedves Musato!

Sajnálom, hogy messze van Neked Győr. Egyébként az interneten konkrétan erről a gyógymódról biztos, hogy nem olvashattál. Szlovákiában gyártják a gépet és csak két ember foglalkozik vele Magyaroszágon. Az orvosoknak nem érdekük, hogy támogassák a természetgyógyászatot és azt, hogy az emberek gyógyszer nélül gyógyuljanak meg. Csodálkozom, hogy ezt nem tapasztaltad még.

Ha Te a gyógyszeres kezelést választod ez a Te döntésed. Ha nem hiszel Nekem az is a Te döntésed.

Én biztos mindent meg fogok tenni azért, hogy legalább a környezetembe gyógyszerek nélkül gyógyuljanak meg az emberek.

 

#12548 leander hozzászólása: 2013.05.10. 19:59

Szia juzsu

Nem azt írtad,hogy Te is tanultál természetgyógyászatot?Te nem tudtad ezeket a megoldásokat?Mint természetgyógyász dolgozol?A körzeti doki,hogy tudta megállapítani,hogy már nincsenek vírusaid? Valami bővebbet is írhatnál.

Leander

#12547 juzsu hozzászólása: 2013.05.10. 10:24

Kedves Museto!

A következőképpen müködne a dolog. Én Győrbe lakom és a természetgyógyász barátnőm is. El kellene egy megbeszélt időpontba jönni hozzá megvizsgálna megnézné, hogy milyen állapotba van a májad egy biorezonanciás géppel. Megmondaná, hogy hány kezelést kell venned és utána visszaellenőriz megint. Folyamatos lenne az ellenőrzés.

Biztos, hogy ez a gép segít, lehet hogy tovább tartana a gyógyulás mint Nekem, de meggyógyulnátok .Veszteni valótok hidd el nincs.

 

MINDEN VÉLEMÉNY SZÁMÍT!

 

Várószoba.hu
Email: varoszoba.hu@gmail.com

Médiapartner: Akadémiai Kiadó Zrt.

 

Krónikus betegek támogató, közösségi oldala.

precognox

Close
Close