A tükör visszarúg

Téma címkék:
2013.05.28. 08:53

Haltam ezer halált és újjá születtem ezerszer. Ez a test nem enged, pedig meghalni is művészet, a legmagasabb művészet. Lassan profi leszek benne. De a magas művészet azoké, akik látják a halált, s nem élik azt.

A fejemben hallom ahogy csöng az iskolaóra és az „ Őrült világ” melankóliája körbeleng. Napi rutinok, fájdalmas mozdulat sorok, belül lángol a testem, a véremben úszó halállal küzd. Saját magam ítélte fogságomban, melyben a szobámban töltök a napomból legalább 23 órát, emberi szót egyre kevesebbet hallva. Lassan attól tartok elfelejtek beszélni. Talán nem is ártana. Szavaim keserű epék áztatta mérgek.

Nem rég ismeretlen szám hívott, ismerős hanggal, a kezelő orvosom ápolónőjének mély megnyugtató hangja volt a mára már nem létező vonalak végén. Azt mondta vírusmentes vagyok,  már a 3. hónapban azzá tett a méreg amit magamba injektálok, de hogy biztos ne térjen vissza a vírus folytatjuk a 11. hónapos terápiát. Most járok 9 és félnél. Az utolsó hónapok lesznek a legkeményebbek Gábor, cseng a fülembe a terápia elején tartott tájékoztatás. Az orvosom nem tévedett. Egyre erőssebben érzem hogy a testem tűzben ég, az ízületeim szétakarnak roppanni, mintha csak a régi kínzóeszközt, a nyújtópadot használnák. De ehhez elég csak heti egy injekció. Az erőtlen gyengeség és fáradékonyság pedig magától odaszíjaz a kínpadra. Állítólag gyógyult vagyok, de semmi sem biztos, csak az hogy tovább kell szenvednem a bűneimért. Ez az én penitenciám. A megváltás ára sosem olcsó.

Mikor elmondtam anyámnak hogy vírusmentes vagyok és nem fogok olyan korán meghalni mint gondolták nagyon megörült. Majd a következő kérdése az volt hogy most már az agyad is meg fog végre gyógyulni. Az egyik kezében ajándék a másikban méreg. Pont olyan kettős mint az interferon amivel kezelnek. Egy remek szóval tudnám ezt kifejezni: Gift. Angolul ajándékot jelent viszont németül mérget. Milyen találó.

Hónapok óta nem drogoztam. A gyógyszereimet általában rendesen szedem, akkor veszek be pár szemmel többet ha nagyon felidegesítenek itthon. Igyekszek meggyógyulni. A pszichológusom szerint is egyre jobban haladunk egyre többet fejlődtem, könnyebben megnyílok neki, a terápia fele nem azzal megy el hogy terelek, hanem sokkal jobban kifejezem az érzéseimet. Sokkal logikusabban élem meg azokat és nem hagyom hogy teljesen átvegyék felettem az irányítást. Van még hogy néha a bennem élő démonok átveszik felettem a kontrollt.  De már nem tudják olyan sokáig tartani a frontvonalakot, az öngyilkos gondolatokat, az öngyűlölet mocsarát, a lelki zűrzavart, drogos és alkoholos káoszét, tombolások vad csatamezejét. Viszont egy másik vonalon előbbre törtek. Egyre többet járnak szambát a gyilkos gondolatok agyam partján. Ahogy sétálok a pszichológusomhoz, a heti lélekprostituált adagomhoz, az egy órás katarzis adagomért, mely néha sajnos elmarad. Az kavarog a fejemben hogy újra erős vagyok, mint a kezelés előtt, fegyverrel a kezemben rohanok. Mindent szanaszét lövök amit érek, épületeket, embereket teljesen mindegy, látom ahogy a halál egy másodperc alatt varázsol egy élő személyből tárgyat. Mindenkinek meg kell halnia. Körülöttem épületek omlanak sorra össze. Minden kezdi elérni a mélypontot és lesüllyedni az én szintemre, az emberiség megmutatja igazi arcát ha eljön a káosz. Vége a képmutatásnak.  A pszichológusom úgy értelmezte hogy igazából az erőre vágyok amim elveszett az interferon miatt. Nem veszi a dolgot túl komolyan de bennem egyre erősödik ez az érzés. Megbékéltem a saját halálommal, nem vágyom a halált, erősebbnek érzem magam lelkileg. Akkor miért érzem folyton hogy ezt kéne tennem. Nem mintha megtudnám tenni az ágyból is alig bírok néha kimászni olyan vagyok mint azok a fél hullák a kemoterápiám. (Az ápolóm szavai csengenek fülembe ez végül is olyan mint egy lassú kemoterápia, nem egy hét alatt élsz át minden mellékhatást egyszerre hanem lassan egyre jobban hónapok alatt) Mégis valahogy jobban érzem magam mint korábban, talán csak ez is egy út a lelki béke elérése felé, ezen érzések megértése és tisztázása magamban. ( Az erőszakos gondolatok pedig lehetnek az interferon mellékhatásai is, de akkor is elgondolkoztatott ez)

Amire a terápia (az interferon és pszichoterápia ötvezete) alatt rájöttem, hogy szembe kell néznünk magunkkal és az érzéseinkkel. Már régebben is tudtam, hogy ez az egyik legnehezebb feladat az életben. Most már viszont tudom, nem kerülhetem meg drogozással, ivással, öncsonkítással, öngyilkossággal, cinizmussal. Egy idő után a terelés mindig visszaüt és ha sokáig csinálod, olyan lesz a végén mintha egy vonat csapna el. Szembe kell néznem a szörnyeteggel ami a részem. Ami mindegyikünkben ott van. Volt egy visszatérő gyerekkori álmom még sosem meséltem senkinek. Szörnyek üldöztek, sötét rettenetek, csak menekülök, a mellékvesém velője ezerrel pumpálja az adrenalint a testembe. A szívem kiakar robbani a mellkasomból, izmaim megszakadnak, az út végére érek, egy nagyon magas erkélyre. Lenézek majd vissza az engem követő sötétségre és ugrottam. Már gyerekként inkább megöltem magam, mint szembenézzek a szörnyeimmel. A becsapódáskor pedig zihálva ugrottam fel én is fekvő helyzetemből. De utána megnyugodtam, a halál felébresztett és békére leltem. Talán ez a megoldás.

Mindenesetre elgondolkoztatott vajon tényleg a társadalom tett azzá a szörnyeteggé ami vagyok, vagy eleve ilyennek születtem. Hogy már gyerekkoromtól a véremben, a génjeimben volt ez, úgy éreztem, hogy egyszerűen rossznak születtem. De lassan elkezdem felfogni lényegtelen mi tett azzá, ami vagyok, csak az a fontos ami most vagyok. Elfogadni magamat annak, aki vagyok, szembe nézni a tükörrel, még ha néha nagyon erősen meg is vág és néha visszarúg.

Ui:  Az oldalt egyre kevesebbet látogatom, saját meglátásom szerint csak erősíti bennünk a betegség tudatatott amit egy BPD-sel elég könnyű elérni . Körülbelül annyira nehéz mint egy tinédzsert depresszióssá tenni ( vihogok gagyi poénomon). Mindez végtelenül káros tud lenni szerintem. Nem mellesleg legtöbbünktől undorodok, mert nem lehet mindent a betegségre fogni persze ez rohadt kényelmes megoldás. A legtöbbünk megérdemli a sorsát, velem együtt, mert ártottunk magunknak és a világnak. Elvégre hogy lehetnénk valaha is jobbak és boldogabbak, mint azok a szörnyetegek amik és akik azzá tettek minket amik vagyunk, ha ugyanazt tesszük mint ők, semmivel sem vagyunk jobbak. Ezért megérdemeljük hogy a Dantei pokol összes bugyrán keresztül menjünk, még meg nem értjük mindezt, ha meg se próbálunk megváltozni. A történet ugyanaz marad, csak ma te vagy a fogoly, holnap pedig a kínzó.

#13221 azra hozzászólása: 2013.06.11. 09:03

Szerintem az a baj, velünk, emberekkel, hogy meg vagyunk győződve arról, hogy mindent tudunk magunkról. A saját agy-labiritusunkban rekedünk meg és nem hagyunk helyet a változásnak. Én sem, drága barátom… hogy vannak komoly útvesztők, az tagadhatatlan. Csak azt nem értem, hogy miért érdemli ki az egyik-másik jobban, mint az átlag… nem hiszem, hogy démonokat kéne említeni. Az írásod alapján egy művészlélek vagy, magas intelligenciával megáldva. Talán mi, akik látjuk, mi történik, mi, az “érzékenyek”, nem tudjuk lenyelni ennek a kornak a velejáróit. Gondolj csak bele, mit nyeltél le, mi miatt érezted magad a társadalom valamilyen beteg tartozékának? Mi van akkor, ha neked van igazad? Mármint olyan értelemben, hogy ami ért, annak oka volt, hogy azt nem tudtad megemészteni? Itt nem arra gondolok, hogy engedj utat a rombolásnak. Sem gondolatban, sem tettekben. Igazad van, szembe kell nézni önmagunkkal, de van esély arra, hogy nem az vagy, akinek hiszed magad. Mert szerintem nem mindig az emberben van az útvesztő, hanem inkább ebben az anyátlan világban. De akkor is, töretlenül, a békességre kell törekedni, mert az a jó az Én-nek. Szerintem.

Most kicsit elszégyelltem magam, mert úgy osztom az észt, mintha én mindent tudnék… pedig én is csak egy küszködő vagyok, aki a saját problémáira nem igazán tudja a választ.

Szia, Azra

EN-ek
#13220 EN-ek hozzászólása: 2013.05.28. 14:00

Ah azt már számtalan fórumon & számtalanszor KIfejtettem volt, a bodrikkal AZ a legn baj, h 1xűen NINCS agyuk!!! – ú értem h még annyi SE, mint a átlag nőstény populációnak, pd az is alulról konvergál a X-tengely (zero) irányába! (T. kiv.)

A 2. bajuk – ami a előző egyenes fojománya – h geccire HAjlamosak a +KUKULásra / Ltünésre! napok, holnapok, évek, év10dek sűrűjében is akár! (soxor az a norm. mber érzése, h eztet direkte csinájják!!)

Továbbá: makacsak minta szamár (Equus asinus asinus) és ebbéli állapotukból tejességgel kirobbanthatatlanok!

A véleményem róluk mindezek után már boritékol6ó, és ink hadd N irjam má’ LE…

- – -

Visszatérve ide. ez ténleg 1 remek irás, tárgyilagos és HITELES! Ezért ÉN – mint a nagytiszteletű Zsűri elnöke – az 1behangzó vélemények alapján, ezennel meg is adom rá a jelest!

MINDEN VÉLEMÉNY SZÁMÍT!

Akadémiai Kiadó Zrt.

H-1519 Budapest, Pf. 245

Telefon: (06 1) 464 8200

Email: varoszoba@akademiai.hu

© Akadémiai Kiadó Zrt.

Krónikus betegek támogató, közösségi oldala, az Akadémiai Kiadó gondozásában. Orvosok szakmai portálja: nota.hu

Precognox

Close
Close