Alvászavar

Téma címkék:
2013.05.31. 18:47

Hello mindenkinek.

Hogy is kezdődöt az egész:December közepén egyik éjjel egész éjjel nem tudtam aludni. Reggel gondoltam magamban: ááá biztos a sok kajától nem tudtam aludni. Következő éjjel hajnali 3 felé aludtam el és reggel 7-kor keltem. Akkor elmentem a patikába és vettem gyógynövényes altatót, hátha segít. Este bevettem és nem történt semm,i ugyanúgy hajnali 3 felé aludtam el és 6-kor keltem. Akkor gondoltam, hogy duplán veszem be. Így ment pár hétig. Hiában vettem be több altatót, akkor sem tudtam elaludni. 4 óránál kevesebbet aludtam, minden nap rám jött a sírás. Járt az eszem mindenfélén, pánikrohamaim voltak, halál félelmeim voltak. Probáltam nem gondolni semmire, de nem sikerült. Csakis hajnali 3 felé aludtam el, reggel 6/7-kor keltem fel. Napközben fáradt voltam, semmilyen életkedvem sem volt. Végül elmentem egy pszichiátriára. 2 órát vártam, hogy sorra kerüljek. Elmondtam az orvosnak, hogy mi bajom van. Kiírt nekem egy gyógyszert, csak azzal az volt a gond, hogy egész környékem sehol nem kaptam olyat. Mindig ezt mondták:sajnos nincsen olyan, rendelni kell- Az lett a vége, hogy nem tudták megrendelni. És utána eltelt párhét, addigra idegileg kivoltam. Végül egy helyen lehetett kapni. De oda az anyámat küldtem el. Amikor elolvastam a betegtájékoztatót, megijedtem tőle. Az volt oda írva, hogy szkizofrénia. Gondoltam magamban: Uristen én nem vagyok az!!! Fel is hívtam az orvost, hogy nem vagyok szkizofrén. Orvosom megnyugatott, hogy nyugodtam vegyem be a gyógyszert. Végül este bevettem és elmúlt az alvászavarom. Újra tudok rendesen aludni.

EN-ek
#13408 EN-ek hozzászólása: 2013.08.04. 17:14

LF mobilfénye… LOL! a szart SE zavar, n úgy minta zajos HANGok!!! + eza kib* FAsiszta idő a 66° (holnapok óta) ami már 1 vadMARHÁNAK is enyhén sokk lenne!

“alvászavar??” uggyan… finom kif!  Naakkor idekocsányojjatok!

ÉN pl. teg (24 után!) naivan LEfekütt kora ste 7h. aztán 8,9,10 … kia picsába! Éjfél után retry (perce akk SE tott +aludni) 2h békapt + 1 canakc, újabb próba… hehe a HEILzet mosse rózsás: gecci csicska zenélő hooligánok épp akko kezdtek L dajdajozni odakint h rohadna + mind!!! A nyázik mint állat! abrak becsuk –> dögmeleg fokozódikk! kondi békaccs: n yo… túlsok a hideg anyakába! (nagy marHA volt h rossz oldalra szereltette!) –> KIkaccs. szoba befalazása. aligél. 4h: gangsterek végre ABBAhagytáka mulatozást! Ergo kb. e körül tott bekómálni, ami viszont aztán tartott egészen 5-ig! Yeeeah! +int sik túlélni 1 napota Pokolban!

Na vhol ITT kezdődikk aalvás “zavar” HAver! (ésez ez meggy év10dek óta;)

#13407 Gerald5 hozzászólása: 2013.08.04. 16:19

Hú én nekem bekell csuknom a szememet és alszok,  Ez a titkom úgy érzem, igaz 6 óránál nem alszok többet, meg elég sok a fizikai munka is. Egyébként a fény eléggé össze zavarja kutatások szerint az ember szervezetét (bioritmusát?), este már ne tv-zünk, ne netezünk , semmilyen fényforrás ne legyen ami szemünkig elérhet, persze ha nem muszáj, még a mobil fénye se…

#13406 Jozsef1 hozzászólása: 2013.06.19. 12:06

Sziasztok József vagyok nekem súlyos veszélyes alvászavarom vabn amikor elalszok le ragadok az ágyban mint egy mágnes és zajokat halo ka szívem fel gyorsul meg sem tudok modszanni mitől lehet ? :( :(

EN-ek
#13405 EN-ek hozzászólása: 2013.06.04. 22:13

Hihi! e yo.. (bár a 6ása erősen +kérdőjelezhető imho)

Régen birkákat kellett számolni (minta Mr. Bean), nade hol vannak mamár birkák?? (4 lábúak)

HA n mondod a gyócc nevét (se), nehezen HAladunk..

#13404 Panna1 hozzászólása: 2013.06.04. 21:59

Elalvásipp! Ha nem tudtok aludni kell számolni 200-tól lefelé,ha az egyeshez érsz,újra 200-tól.Hajdanán nagyon zaklatott életem volt,sajnos …gyógyszer nélkül így tanultam meg elaludni.A könyv címe:Aludni tudni kell. Ebből tanultam.Ha elkerülhetetlen,nagyon ideges vagyok a Nervenfleg egy növényi nyugtató,nagyon ritkán  kell! Egyébként,ne mérgezzétek a szervezeteteket,nagyon buta dolog nyugtatókat szedni,eltompítja az agyat!A lelki problémákkal orvoshoz kell menni,mielőtt mérgezné magát bárki!

EN-ek
#13403 EN-ek hozzászólása: 2013.05.31. 20:19

Iggen? mia neve? (a gyóccinak )

MINDEN VÉLEMÉNY SZÁMÍT!

 

Várószoba.hu
Email: varoszoba.hu@gmail.com

Médiapartner: Akadémiai Kiadó Zrt.

 

Krónikus betegek támogató, közösségi oldala.

precognox

Close
Close