Az Élet Igenlése II.

Téma címkék:
2013.06.08. 12:59

Kedves Klubtagok!

Én nem vagyok beteg,de Niki-nikit jól ismerem. Továbbiakban Nikiként emliteném. Olvastam az Élet Igenlése levelét.Ebben a levélben nagy igazság van! Niki kifejezetten, betegtársként arról az oldalról közelített felétek ami igenis elfogadható,jól érthető,járható út. Higyjétek el!  Niki is megvívja a saját harcát!!!

Többféle betegsége van,ennek ellenére a pozítív életszemlélettel, életmóddal is igyekszik magán segíteni.Gondoljátok csak el! 9 éve le van százalékolva,ki kellett alakítania egy “önvédelmet”.Teljesen tisztában van a betegségével.Ápolónőként is és betegként is! Mégis egy olyan “szemléletet” próbált Veletek megosztani,ami mindenkinek csak hasznára válhat!!! Az igenis RAJTUNK MÚLIK, mennyire tudjuk elfogadni,elviselni, együttélni bármilyen betegségünkkel!!!

Nem emlékszem részletesen a levélre,de a lelki békesség megteremtése, a megnyugvás, az ELFOGADÁS volt a fő motiválója.

“A beteg saját magát tudja meggyógyítani”.Erre a mondatra emlékszem.Ez így igaz.Mindent meg kell tenni azért,hogy elviselhetőbb legyen.!!!Az “Akarom-tudom-megcsinálom” mondata is erről szólt.

Nem! Niki nem hiszi azt, hogy “csoda történik vele” és eltünnek a vírusok.Tudomásul vette, hogy ez igy alakult.24 éves korában vért kapott és lassan ,de biztosan megjelentek a májbetegség tünete.Nem él “harmóniában” a vírusokkal, de elfogadta,hogy igy kell már élnie.

És miért ilyen bizakodó?Mert 34 év alatt a Hepatitis C virusok  lényegileg még nem támadták meg a máját.2012. októberében 6,5 volt a KPa./ahoz képest, hogy 1978.ban kapott vért,minden valószínüséggel akkor fertőződőtt meg!!!/

És miért “boritékolja”, hogy ez nem fog már romlani?Azért mert NEM AKARJA,hogy romoljon!!!Tudom most megint ez félreérthető,de így van!!A gondolataitokkal nagyon tudjátok befolyásolni az élethelyzeteteket!!!Minél tovább gondolsz egy dologra,”Hogy ez sikerülni” fog, annál jobban “elfogadja” az agyad,hogy ennek igy kell lennie!!!És igy is lesz!!!Észrevétlenül el kezd müködni, a gyógyító folyamat!!

Egy példát irnék erre.Amikor elkezdte a 2.csoportú kezelést 2007.ben, meg sem fordult a fejében, hogy ez NEM SIKERÜLHET!!!

Sőt! Meglepődőtt amikor az egyik betegtársa mondogatta neki, hogy “csak sikerüljön,csak sikerüljön”.A betegtársának sajnos nem sikerült végigvinni az egy évet.Hát miért ne sikerülne?Eleve úgy nem lehet hozzáállni,hogy vagy-vagy!!!

Nem lehet mindennap úgy lefeküdni és felkelni, hogy “jaj” talán a mai naptól fog romlani az állapotom!!!Miért romlana.,???

Csak arra szabad gondolni, hogy JAVULNI FOG!!!!És meglátjátok JAVULNI FOG!!!!Van aki egész életében együtt él a vírusokkal,és nem is derül ki.

Nos!Niki is “kinevezte magát” tünet és panaszmentes és NEM BETEG!!! Hepatitis C vírushordozónak!!!!Én látom a mindennapjait!!És úgy is él!!!Jól van!!!Mert jól akar lenni.!!!!Kérlek Benneteket, hogy ne értsétek félre!!!Ne keressetek,holmi hibákat az ő életszemléletében!!!!Meggyőződésem, hogy ő csinálja jól!!!!!

Természetesen rendszeres orvosi gondozás alatt áll.30 éve gastroenteoroógiai,17 éve cardiológia,7 éve máj és endokrinológiai gondozás alatt.

Niki nagyon jó orvosokat talált!!!Ez egy nehezen diagnosztizálható betegség,de ennek ellenére,mindenhol megbízható, segitsséget nyújtó orvost talált.

Vigyázz!!!Az orvos -beteg kapcsolat NEM csak az orvoson múlik!!!/Azt azért irom,mert egyik hozzászóló irja, hogy keress egy másik orvost, kontrolláltasd le a véreredményed máshol is stb/.Mert az nem biztos ,hogy úgy van,ahogy az orvosod mondja!!!/

Hát ez a legnagyobb hiba!!!Ha nem bízik az orvosban és leletekkel egyiktől a másikig “járkál”,biztos nem vezet eredményre!!!Egynél maradjatok!!Egyet kell megtalálni,akiben megbíztok!!És mihelyt az orvos észreveszi /mert észreveszi!!/,hogy együttműkődő Vagy,mindkettötöknek könnyebb!!!

Niki egy olyan orvost talát,akinek ” a beteg üdve,a lefontosabb”.

Ő is sokat keresgélt!!!Ő is megkínlódta,mire megtalálta,de ez a betegség nehezen diagnosztizálható!!!Negatív leletekre, a beteg szubjectív panaszára hivatkozva nehéz a döntés!!!

Kérlek Benneteket!!Értsétek meg Niki álláspontját!Ő segítőkész!!Azért is próbált Nektek,egy “új” ,esetleg ismeretlen utat megmutatni.

A kezeléseket /2x 1 évig tartó 2.csoprtút/ ő is felvette,Tehát teljesen tisztában van azzal, amit Ti éreztek!Nála komoly rosszullétek jelentkeztek,/maradandó betegségek is/

De túl van rajta!!!!Dr Popper Péter irja:”Figyelj csak!Ma van az a Nap, amitől tegnap még úgy féltél!DE EL FOG MÚLNI!!!” /lehet, hogy pontatlanul idéztem,elnézést/.  Igen El fog MÚLNI!!!Mindannyiatoknál, ha lazítással, zenehallgatással, sétával próbáljátok oldani a szorongást,amit nyilván ez a betegség és kezeléssorozat kivált!!!Ha oldjátok sokkal könnyebb lesz!!!Nem szabad mindennapnak arról szólni, hogy betegek vagytok!

Nekem ez a betegségem, másnak más!MINT TUDJUK!!!Az élet NEM  kívánságműsor!!!

Mindannyiótoknak minden jót kivánok!

(Nikiniki Az élet igenlése 1. című történetét sajnos a kérésére törölnünk kellett, ezért nem tudjátok visszakeresni, mit is írt pontosan. Üdv:VSZ)

 

#13546 gotailo hozzászólása: 2013.06.16. 16:28

Kedves Museto! 2000-ben derülz ki, a saját kérésemre vizsgáltak meg. Képzeld a páromat szúrték ki egy véradáson. Persze jött a papír, hogy gond van. Irány az orvos. Kérdezgették, milíen panaszai bannak. de Ő teljesen panaszmentes volt. Amit a doktor elmpndott, hogy milyen tünetekkel jár, azt én mindet produkáltam. Így aztán megvizsgáltak, és kiderült, hogy én is az vagyok. 2006-ban sikerült majdnem elpatkolnom,mert nagyon rossz volt a vérképem.
Viccesen azt mondták, hogy a hurkában t9bb a vér, mint amennyi nekem van, lefogytam 21 kg-ot, úgy vezettek az utcán, stb. Van tapasztalatom hidd el. Amiért viszont fontosnak tartanám, hogy kapcsolatban legyünk, az olyan tapasztalat, hogy jezelés alatt véletlen se menjetek huzamosabb ideig a napra, mert nagyon veszélyes. stb. Gondolom szóba került a doktor Úrnál./ Mindjárt jön a levél, hogy töröljem mert téves informásió, pedig nem az/.

#13545 gotailo hozzászólása: 2013.06.16. 05:38

Kedvesem! Én nem vagyok egy lapítós típus! Értelmét nem láttam a kérdéseimre nem ott volt a válasz. Én tényekkel küzdök. A véleményem az, hogy ti ezen az oldalon egymással levelezgettek egypáran személyes dolgokat beszéltek meg. No én az ilyeneket a saját emailomon szoktam bonyolítani, mert így okosabb nem leszek. Sok olyan van, aki nagyon felkészült, minden értéket megmagyaráz.Irigylem, és az első pillanattól egészen másról beszéltem. Én úgy gondolom, hogy a rendszeres vérvételen észre kellene venni, egy kialakuló rákot, észre kellene venni, egy trombózisra utaló jelet, az Ultrahang nem lehet negatív, ha heteken belül olyan betegségbe halsz meg, ami ultrahanggal ellenőrzött területen van. Alfába nem megyek le, hála istennek még kordában tudom tartani a gondolataimat. Szkeptikus lettem és sajnálom, hogy evvel lehúzok valakit. Bármelyik beírásom arról akart szólni, hogy legyetek résen. Bízni, és akarni persze.A nagytudású orvosok : mindenkinek az a nagyorvos aki meggyógyította, az a haragos akit nem gyógyítottak meg. Ez az élet minden területén így van. Aki dohányzik, aszerint nem a cigi ami árt, aki iszik aszerint egy egy valami, az használ, aki azt mondja, hogy ami jólesik az nem árt, az iszik is dohányzik is. Ez csak egy példa tapasztalatból. A lapításról meg csak annyit, hogy kérték az emailo, és azóta kb. hatszor csak azt nyomozzák, hogy ki is vagyok én. Egy beteg, akit nem sikerült meggyógyítani, de megfertőzni igen. Üdv.

#13544 leander hozzászólása: 2013.06.16. 04:33

Kedves gotailo

Keress egy kényelmes kanapét,feküdj le és menj le alfába.Rendezd a gondolataidat,a következő előadáson lehet hogy TE is tudsz konnyes szemmel csüngeni az csillogó szemű NAGYTUDÁSÚ orvosok válaszain.Mert én és sok más mert kérdezni TE csak lapítottál.

Leander

#13543 gotailo hozzászólása: 2013.06.15. 18:14

Kedves Leander! A nagyon fáradt, de csillogó szemmel kérdéseinkre válaszoló orvosoknak én nem tettem fel kérdéseimet. A többiek megkérdezték amit akartak, és majdnem könnyes szemmel csüngtek a válaszokon.. Az én véleményem semennyit nem változott. Mindenkinek jobbulást kívánok őszintén.

#13542 leander hozzászólása: 2013.06.14. 09:56

Szia Gotailo

Volt lehetőségünk kérdezni az előadáson. Feltetted-e a kérdéseidet? Kaptál-e válaszokat? Most igazán volt lehetőségünk mindent megkérdezni! Bízom benne,hogy ezek után kicsit másként látod a helyzetedet

Legyen szép napod.

Leander

#13541 gotailo hozzászólása: 2013.06.12. 17:34

Tisztelt Betegtársaim! nagyon ellenségesnek tartotok, és lám ma ismét igazolt az élet. Rettenetes a vérnyomásom. Ma reggel 180/112 volt. ugye tudjuk, hogy ez infarktus közeli állapot.Természetesen elmentem orvoshoz október óta próbálják lenyomni, nem megy. Vagyis egy megoldás van , az, olyan gyógyszer , melynek első sora, hogy májbeteg, ja és allergiás ne szedje. Allergiás asztmám van, és Hepa. C.ém. Hosszas vita után, a válasz a következő.”  Egyébként ez egy olyan helyzet, hogy nem tudom melyik ujjam harapjam meg.A vérnyomást kezelni kell, mert agyvérzést kap.” Nos ezt azoknak írom, akik nem akarják megérteni amit írok. Annak aki fel akarja velem a kapcsolatot venni, 3 levelet küldtem, és várom, hogy kinyissa a borítékot. Üdv

#13540 Engram hozzászólása: 2013.06.11. 20:13

Szia Niki!

Örülök, hogy vissza jöttél, és úgy érzem már nem fogadod olyan ellenségesnek hozzászólásainkat. Én teljesen egyet értettem tanácsaiddal (sajnálom is, hogy törölve lett történeted, sok hasznos dolog volt benne) szerintem válaszoltam is valahol neked, talán az én történetemben.

Neharagudj senkire közülünk, biztosan jó szándék vezérelte őket, de tudod írásban sokszor nem tudja magát úgy kifejezni az ember mint szóban, ahol hangsúllyal, mimikával is kiegészül a mondandó.

Bizony én is F4-es vagyok, és hidd el a hátam közepére sem kívánom kezelést, (sőt gyógyszer ellenes voltam világ életemben,) de tudom, hogy másképp nincs esély a gyógyulásra, bele kell vágnom. Viszont azokat a szemléleteket akarom segítségül hívni a kezelés alatt, amikről írtál. A történetemben is megjegyzem, hogy “fel vagyok készülve!”, pontosan ezekkel a fegyverekkel. Hiszek a hozzáállás erejében, a meditáció erejében, hiszek az akarat erőmben, mindenben hiszek, csak gyógyuljak meg.

Elterveztem, hogy sokat fogok pihenni, de mozogni is, most szinte csak magammal fogok foglalkozni.

Igazság szerint hiszek abban is, hogy minden betegségnek valamilyen lelki oka van! Igen ám, de a mi esetünkben itt valami sántít, hiszen te és én is kaptuk ezt a betegséget még hozzá ez zacskóból vékony csövön keresztül vezették be vérköreinkbe. Ennek is valami oka van, erre még nem jöttem rá, de meg fogom fejteni a rejtélyt.

Minden jót neked, és mindenkinek!

museto
#13539 museto hozzászólása: 2013.06.11. 19:18

Jóestét Mindenkinek!

Tapasztalatom szerint pont ez a hely az, ahol mindenki mindent leírhat, ha valakinek nem “átlagos” az álláspontja, legfeljebb a többiek leírják, miben tér el a gondolkodásmódjuk. Klára doktornőről pár sort:

Dr. Werling Klára

Osztályvezető egyetemi adjunktus, belgyógyász, gasztroenterológus, hepatológus szakorvos. 1988 óta a Semmelweis Egyetem II. Sz. Belgyógyászati Klinika munkatársa. 2002-ben PhD tudományos fokozatot szerzett. 1997 óta a Semmelweis Egyetem dietetikai tanácsadója. Tagja a Magyar Gasztroenterológiai és a Magyar Onkológiai Társaságnak, valamint az Európai Májkutatási Társaságnak. 2003-ban kezdeményezésére alakult a Vírusos Májbetegek Országos Egyesülete.

Igazi szaktekintély, bájos, tüneményes doktornő, volt alkalmam találkozni vele több alkalommal is.

A túlélési időről én egy dolgot tudok azt is Makara dr. előadásából. Ha valaki F4-es FibroScan eredményű májjal rendelkezik, és nem kap megfelelő kezelést, annak élete évente 7 hónappal rövidül. Én ebbe a kategórába tartoznék, ha nem kezdték volna el 3 hónapja a kezelésemet. Ezért nem szeretem a mismásolást, talán többet is írok mint kéne, de nem szeretnék véleményeket, álláspontokat elszalasztani amíg csak van rá lehetőségem… Nekem még nincs tudomásom szövődményekről, de a cirrózis miatt a vérellátási problémák léphetnek fel, nyelőcső viszér tágulatok, epe és epevezeték, vese funkciós zavarok. “Aki békét akar, az készüljön a háborúra”- szól a régi bölcsesség, ez ránk is igaz átvitt értelemben.

Museto

#13538 A-17-nyar hozzászólása: 2013.06.11. 19:17

Sza Gotailo! Nem fogalmaztál rosszul, én nem értettem jól.Én ezt nem is hallottam,hogy a kezeletlen HCV.s nél ennyi év a túlélés.Tényleg nem hallottam.

Igen a Budai Hepatológia Intézet honlapján találtam én is még anno,a Dr Werling Klára főorvosnő nevét.De én ezt a könyvet már 6 éve vettem.Szerintem ha a Főorvosnő nevét beírod a google keresőbe,és ott kiadja a könyveket is.

Én minden betegnek nagyon ajánlom, nagyon nagy segítés mindenféleképpen.

Nem tudok Rólad semmit, én nem tudom hol lehet megkeresni,kinek mi az előzménye.

Musetóval üzentem Neked!Majd jelentkezz! Szia Niki

#13537 gotailo hozzászólása: 2013.06.11. 17:09

Nagyon rosszul fogalmazhatok, mert harmadszorra magyarázom a bizonyítványom. Tehát a lényege, az hogy  akinél megjelennek a panaszok, és nem kezelik, vagy nem kezelhető általában  9 év a túlélési idő, de ezt nem szabad leírni, mert ezen az oldalon csak pozitív dolgokat szbad írni.Kikaptam érte, sőt a privát címemen nagyon elküldtek melegebb éghajlatra. Úgyhogy én nem írom a véleményemet ezután élesben. Megjegyezni kívánom, hogy az ajánlott könyvecskéd írójának a neve is mintha a Budai Heparológiai intézet honlapján lenne? vagy rosszul emlékszem? Na ezért megint kapok.

#13536 A-17-nyar hozzászólása: 2013.06.11. 16:47

Szia Gotailo!

Üzentem Neked Musetoval.Nézd majd meg.

Én 34 éve kaptam vért ez igaz.De nem voltam tünetmentes, sőt hosszú ideig ki sem derült a betegségem./Tehát 24 éves koromban kaptam vért, és 52 éves koromban derült ki a betegségem.De addigra már nagyon sok kivizsgáláson voltam.Nem voltam én tünetmentes/

Most a két interferonos kezelés után amit 53 és 54 éves koromban vettem fel,azóta vagyok panaszmentes.Pár a vírusszám nem lett nulla./szerintem már nem is lesz/,a májam 6,5 KPA.

Én azóta sokkal jobban vagyok, de a diétát,orvosi utasításokat betartom.

Hát igen sokkal jobban vagyok, de a mellékhatások miatt kialakult pajzsmirigybetegség és szívbetegség,meg az izületi panaszok megvannak..Tehát nem olyan egyszerű az élet!!!

Kezelőorvosom azt mondta, évente KPA,Hasi Uh és a többi majd kiderül!

Te hol olvastad,hogy 9 évig tünetmentes valaki?Én úgy olvastam, hogy van aki egész életében vírushordozó és nem derül ki.Nem lehet ezt tudni.

Én azt tanácsolom Neked, hogy vedd meg  Dr Werling Klára főorvosnő irt egy könyvet a májbetegeknek szól.Abban tényleg,a betegeknek nagyon jól érthetően le van irva minden.

Én tulajdonképpen a kétéves kezelésemet a Dr Werling Klára Főorvosnő könyve segitségével csináltam végig.

Nagyon nagy segítség ez nekünk  májbetegeknek!!!Az interneten meg lehet rendelni./Utána én tovább adtam  a könyvet olyan betegnek ,aki én utánam kezdte a kezeléseket/

A Főorvosnő is ir arról a könyvben, hogy mennyire fontos a kezelések alatt a pszichés támogatás is.

Én nagyon hálás vagyok a Főorvosnőnek, a többi betegtársammal együtt ezért a könyvért.

Ha Tudod szerezd meg.Egy másik főorvossal irta a könyvet.

Nem érdemes nekünk “találgatni”.Nem lehet itt semmi tudni!!!

Én azért “neveztem ki magam panaszmentes HCV .s betegnek”,mert 34 év után ennyi lett a KPA.m.De mint tudjuk egy virus is árthat.Egy darab is!!!

Várom jelentkezésed!!!Niki

 

 

#13535 panzer1 hozzászólása: 2013.06.11. 13:48

Kedves Museto és gyógytársak!Egyetértek a Musetoval,amit a túlérzékenységgel kapcsolatban írt.Keveset beszélünk róla,de ez a betegség megtámadja az idegrendszert is.Magamon is megfigyeltem az ingerültséget,agresszívítást,feledékenységet, koncentrációs  zavart,a fáradságból és gyengeségből eredő személyes megjelenés elhanyagoltságát,alvászavart.Mindent még fel sem soroltam,mert akkor ti is idegesek lennétek.Rajtam egy egész elmegyógyász generáció gyakorolhatna!Ezért csak ismételni tudom magamat,hogy számunkra nagyon fontos az egymáshoz való fokozottan jóindulatú  hozzáállás,a problémák megbeszélése,tisztázása.

panzer

#13534 A-17-nyar hozzászólása: 2013.06.11. 10:19

Szia Museto!

Még mindig nem tudom az én hozzászólásaimat hol kell irni.pl ,ha Neked vagy Panzernak szeretnék irni.

Légyszíves ird meg!

Anamarynak megadom az email címemet, ő továbbitja Neked.Megkérlek, hogy amennyiben lehetőséged van rá,Gotailonak add át.Szeretném vele felvenni a kapcsolatot levelezéssel is!

Az “érzékenységről” annyit, hogy már 4 éve túl vagyok a második 2.csoportú kezelésen, és még most sem múltak el teljesen a kezelés okozta mellékhatások.

Azt tudjuk mindannyian, hogy komoly pszichés megterhelést jelent a kezelési időszak,de én is azt hittem, hogy elmúlik./én ha csak az interferonra gondolok,rémálmaim lesznek/Azért idővel csökkenek a mellékhatások./Már amelyik nem maradandó!/

De Tudod,az Inteferon ,ha nem is pusztít el minden virust a máj szövetállományát erősiti,késlelteti a fibrosist.Hát most ez van!

Te még egész jól bírod ,a leirásaid alapján.És nagyon is igazad van, a kertészkedés,közös programok a családdal,nagyon jó hatásúak!

Legyen erőd továbbra is!!Majd válaszolj! Niki

 

#13533 panzer1 hozzászólása: 2013.06.10. 23:51

Kedves virtuális sorstársaim,gyógytársak!Úgy érzem,hogy kezdjük túlfújni a lufit. Lehet,hogy rosszul,félreérthetően fogalmazott némelyikünk,de mindenki esett már ebbe a hibába.Emberek vagyunk és tisztázzuk a félreértéseket.Senki nem akar rosszat a másiknak!A nikinikit-mondhatom mindenki nevében-szeretettel visszavárjuk!

panzer

nora51
#13532 nora51 hozzászólása: 2013.06.10. 21:59

Mivel nikiniki írásával együtt a hozzászólásokat is törölték, így ezt nem tudjuk visszakeresni, de biztos vagyok benne, hogy én ezt nem egészen így fogalmaztam, és félreértették. Azt akartam kifejezni ezzel, hogy hogyan, mi alapján kívánhatunk gyógyulást, ha valaki leveléből az derül ki, hogy ő belenyugodott betegségébe, és nem is kell őt kezelni. Tehát önmagától nyilván nem fog meggyógyulni…. Mert sajnos ez orvosi vélemény: a vírusok nem pusztulnak ki, csak ha irtják őket. Ha éppen stagnálnak, akkor is előbb-utóbb szaporodásnak indulnak…Ez sajnos tény, amivel szembe kell néznünk.

Ha megbántottam nikinikit és az őt féltő, értő embereket, úgy ezúton kérek őszintén bocsánatot. Furcsa most itt magyarázkodni, de engem a jószándék vezérelt, még ha teljesen az ellenkezőjének látszatába is estem. De kigyógyulni a mi betegségünkből eddig csak annak sikerült, akinek kiirtották a vírusait.  Lehet, hogy van stagnálás, de az nem gyógyulás.

Nikiniki érezze jól magát, minél tovább! És ha egyszer gyógyítani szükséges, akkor sikerüljön meggyógyulnia!

Szeretettel: nora51

#13531 A-17-nyar hozzászólása: 2013.06.10. 21:03

Kedves Nóra1!

Ön irta Niki levelére, hogy “nem kívánok Neked gyógyulást,mert Téged nem gyógyítanak”

Ép ésszel ez fel nem fogható, hogy egyik beteg a másik betegnek ilyet ,hogyan irhat?

Igaza van!Mindenkinek joga van,úgy érezni a betegségével kapcsolatban,ahogy érez.

Ahoz is JOGA van, hogy azt irjon le amit akar .Amit érez.

Az én hozzáállásom az, hogy mielöbbi gyógyulást kivánok Önnek!

nora51
#13530 nora51 hozzászólása: 2013.06.10. 19:32

Mindenkinek joga van úgy érezni a betegségével kapcsolatban, ahogy érez. Ahány ember, annyiféle hozzáállás. Van aki belenyugszik, hogy együtt kell élni vele, mert neki ez a jó. Van aki nem nyugszik bele, és küzd, igyekszik, résen van, nem hagyja annyiban, mert neki meg az a jó. Van aki kíméli magát, van aki tüsténkedik, van aki görög sorstragédiának éli meg, van aki túllép rajta és nem téma ez számára.  Én úgy vagyok ezzel, hogy már letisztult bennem a történetem: élem az életem,de közben éberül figyelek, és nem nyugszom bele. Ettől még tudom élvezni az életet, sok mindennek tudok örülni. Néhai édesapám mondása tartja bennem a lelket: ” Az ember tegyen meg minden tőle telhetőt! A többit meg nyugodtan bízza a Jóistenre.”

Ennyi.

nora51

 

#13529 A-17-nyar hozzászólása: 2013.06.10. 17:32

Kedves Gotailo!

Éppen Ön irja most, hogy a vérvételek “célirányosak” nézesse meg magát magát más irányban is./Éppen ezért kellene megbiznia a kezelőorvosban!!Ő tudja nagyon jól,hogy milyen vérvizsgálatok szükségesek!/

Vagy talán Ön is orvos?  Egyébként én jogász vagyok.

És tudja mit?Nem ezért jöttem ugyan,de igenis védem az orvostársadalom mundérját és hiszem, hogy a gondolatainkkal irányithatjuk a velünk levő történéseket.Ha nem bízik az orvosában,/ahogy Ön irja,akibe belebotlott……./,akkor keressen másikat.De egy orvosra bízza magát,egy orvos döntését fogadja el!!!!Igen !Nagyon kell a BIZALOM, az AKARAT!!!

A betegségeket csak pozitiv hozzállással lehet könnyebben elviselni.

Most már tényleg meglepő mennyire nem talált célba Niki levele.

Gyógyulást és higgadságot kívánok!!!

 

 

#13528 gotailo hozzászólása: 2013.06.10. 14:27

Tisztelt levélíró! Az, hogy nem beteg, az minden szavából érződik, diktálja a hurrá optimizmust. Tegye is ezt és győzze meg magát, mert ha  megbetegszik nagy szügsége lesz rá. Egyébként nem azt írtam, hogy a kedves beteg a leleteivel futkosson orvostól orvosig, hanem azt, hogy  mivel a vérvételek nagyon sok esetben célirányosak /máj/ nézesse meg magát más irányban is, mert a nagyon erős kezelés mellett, még a bacilusok is elkerülik, és a mellékhatások miatt, ha kialakul valami más betegsége szinte észre sem veszi,mert nem tudja mitől van rosszul. Bízzon abba az orvosba akibe belebotlott? Evvel sem értek egyet, de ők sem istenek, és a saját hibájukat soha nem fogják elismerni. Ön vagy az orvostársadalom mundérját jött megvédeni,  vagy tényleg elhiszi, hogy fejben dől el a betegség? Az ép testben ép lélek, és a hit. Meg kell gyógyulni, kell az akarat, a bizalom, de Ön is tudja, hogy ilyen nincs.  Abban az esetben, ha így volna üresek lennének a kórházak, vagy akik ott nem gyógyulnak meg, azok rosszul csinálnak valamit Ugyan? Üdvözlöm. Kezdődik az előadás kíváncsi vagyok hányan kérdeznek nyilvánosan.

#13527 A-17-nyar1 hozzászólása: 2013.06.09. 15:57

Kedves Museto! Köszönöm a hozzászólást.

Teljesen igazad van!Mindent csak szoros orvosi gondozás,szakember segítségével lehet.

Niki is több szakorvoshoz jár,évtizedek óta,ez a levélből is kitűnik.

Ez a pozítiv szemlélet,amit Veletek megosztott,egy “ráerősítés”.

Nem hiszi azt Niki sem, hogy szakorvosi segítség nélkül, csupán a gondolkodásmóddal gyógyulna.Hát hogyan hihetné? Ilyen nincs is!

Én érthetően fogalmaztam.A rendszeres gyógyitó,szakorvosi kezelés melletti életmódról irtam.

Igazad van, mindenki maga dönti el,hogyan él át dolgokat.

Niki nem fog csalódni,mert tudja.Mindenek ellenére Bármikor Bármi megtörténhet.De ő igy is próbál segiteni magán!

Nem orvoslás nélkül, hanem szakorvosi kezelések mellett!

Ez nem “csodaszer”.Paramedicinában Niki sem hisz.

Sőt!Nagyon is a gyógyitó szerepe a legfontosabb.

De mégiscsak azt gondolom, hogy az “elfogadás”,a betegségekkel együttélés elfogadása nagyon fontos.

Ebből senki nem profitál,csak saját maga a beteg, aki így próbál plusszban az orvosi kezelések mellett segíteni magán!

Üdvözöllek és jobbulást kívánok!

 

MINDEN VÉLEMÉNY SZÁMÍT!

 

Várószoba.hu
Email: varoszoba.hu@gmail.com

Médiapartner: Akadémiai Kiadó Zrt.

 

Krónikus betegek támogató, közösségi oldala.

precognox

Close
Close