Hiszem, hogy meggyógyulok

Téma címkék:
2013.07.23. 20:25

44 éves vagyok, két kis gyermek anyukája. Eléggé későn szültem, 37 éves voltam amikor a kisfaim megszületett és 38 amikor a kislányom. Nincs is ezzel baj, de még nagyon kicsik a gyerekek.

Júniusban mammográfiára mentem, mert a kisfiam pár hónappal azelőtt úgy megütötte a könyökével a mellem, hogy majdnem belehaltam, annyira fájt. Utána kezdtem el nézegetni. És egy akkora valamit észleltem benne, mint egy lefagyasztott szilva.

Mammográfia után mellröntgen, ott biopszia vétel, rákos vagyok, hónalji áttéttel. A tumor kb 4,5-5 cm átmérőjü. Most lesz szombaton az MR vizsgálat, és a szövettani eredmény 10 nap. A doktornő elmondta műtét és sugárkezelés, de lehet, hogy már műtét előtt is kell.

Félek, hogy áttétes és műthetetlen.

A gyermekeimet a páromat féltem, hiszen nekik sem könnyű.

Csütörtökön történt mindez még friss, fel kell dolgoznunk. Tartjuk magunkat.

Érdekes érzés, június óta minden más, átértékelődött minden.  A gyerekek, a család, az együttlét, már semmi nem olyan fontos. Egy hangos szó nincs kettőnk között. Türelem és szeretet. Nem hittem volna, hogy ennyit számit.

Persze azóta rendületlenül nézem az internetet, nagyjából képben vagyok, sejtem mi vár rám. Műtét és azzal együtt minden.

Egyszerüen csak félek, nem attól, hogy levágják a mellem, abba beletörődtem, hanem attól, hogy nem sikerül. Sok nőnek voltak ilyen problémái, most derülnek ki, kinek daganatos kinek nem. A daganatosak meggyógyultak, igaz még nincsenek túl az 5 éven, de jól vannak.

Egyszerüen az eredményre várok, és arra, hogy mi lesz velem azután, féltem magam, a gyerekeim, a párom, a családom.

Ha valaki túlesett ilyen műtéten, akkor ossza meg velem.

A daganat nagy, 4-5 cm átmérőjű, többgocú malignus folyamat, axilláris metastasissal.

Köszönöm szépen, jobbulást nekünk!

#14286 liza07 hozzászólása: 2013.11.11. 14:26

Szia!

Én két hete esetem át a mellműtéten. Májusban ütöttem meg a mellemet, kerti munak közben. Augusztusban már éreztem a csomót, októberben 14-én kaptam időt mammográfiára, ott mindjárt biopszia, rá egy hét, eredmény: a mell rosszindulatu daganata.

Nehéz volt megemészteni, fel kellett ébrednem! Én boldog emberként éltem, főleg az utolsó hat évben.

Október 24-én műtőttek, most várom az eredményt, mert a sentinel nyirokcsomóból is  alacson szint axillaris blockdissectiot végeztek.

A műttét után felébredtem és a megkönnyebbülés, hogy már nincs bennem az nagyon jó volt! ( Nekem 1,8 mm-es volt )

Két cső lógott ki belőlem, egy a mellemből, egy a hónomaljából.

Most készülök az eredményre, de a sebész eláruta, hogy ez után a műtét után a sugárkezelés már megjár, és mivel 52 éves vagyok lehet, hogy a kemót is “kiérdemeltem” koromnál fogva.

Én  vállalom mind a kettőt, mert nekem is a célom, hogy meggyógyuljak. Olyan hírtelen jőtt! Nekem zsírszöveten telepedett meg, tehát nem a tejmirigyben.

Majd tájékoztatlak, Te is írd meg, hogy mi van Veled!

Sok-Sok kitartást, és nem félni, összeszorítani a fogat!

Liza! (pantaerzsebet07@gmali.com

 

 

#14285 Marianna1979 hozzászólása: 2013.08.01. 16:48

Sok ideje foglalkozom energiagyógyászattal eredményesen és szívesen segítenék a gyógyulásban önzetlenül mindenkinek! Emailcímem mazsi1979@gmail.com de az orvos utasításait tanácsait be kell tartani. Mindenki levelét szeretettel várom.

#14284 mindy7184 hozzászólása: 2013.07.30. 15:55

Szia!

 

Ha nem megy másként, akkor a facebock-on Jókai Károly /ő a férjem, Lengyel/ lapján keresztül be tudsz menni és ott elolvashatod:

cms.mellrak-testkozelbol.webnode.hu

Ha így mész rá http:// nélkül, akkor felenged!

 

Edig

#14283 Panna1 hozzászólása: 2013.07.26. 23:42

Nagyon szép címet adtál,igen,meggyógyúlsz!!! Sok erőt kívánok Neked,a szemléleted nagyon fontos! Egészséget Neked aniko-bogi-csabi ! Boldog névnapot kívánok! Panna.

#14282 Angelheart hozzászólása: 2013.07.25. 06:14

Kedves Anikó!

Együtt érzek Veled, mert hasonló cipőben jártam két éve.Pici gyerek, aggódás, betegség. Nekem 3 cm volt a daganatom, megkaptam minden kezelést, ami ezzel járt, de nem is ez a lényeg. A történetedet olvasva azonnal bevillant egy dolog. Semmi sincs véletlenül. Ha akkor a kisfiad nem üti meg a melled, talán még most sem tudod, hogy baj van. Így viszont kiderült, azért, hogy meggyógyulhass belőle, tehát vigyáznak Rád fentről!!! Hinned és bíznod kell!A lényeg a változás, ahogy magad is írtad, mert ugyanazon az úton csak ugyanoda juthatsz. Csak vedd észre az apró csodákat, amik körülvesznek nap mint nap, és tudd, hogy meg fogsz gyógyulni. Ha esetleg szeretnéd elolvasni a történetem, megtalálod a:

http://www.pinkangelheart.blogger.hu

oldalon.

Ha bármiben segíthetek, írj nyugodtan!

Mielőbbi gyógyulást kívánok!

 

#14281 mindy7184 hozzászólása: 2013.07.24. 19:47

http://cms.mellrak-testkozelbol.webnode.hu/blog/

 

Kedves Aggódó Új BetegTársam! Olvasd végig a fent becsatoltan linken a saját történetem! És ne aggódj, remélj! Nekünk már csak ez marad! És tudom, hogy még nagyon sok dolgunk van ezen a világon, ezért maradnunk kell! És remélni! Remélni, hogy valaki fenn itt tart bennünket, remélni, hogy meggyógyulunk, remélni, hogy még annyi szeretetet adhatunk és kaphatunk! Tudom, hogy mindent percek alatt átértékeltél, így van ez rendjén. Tudod, most, hogy ekkora a gond, most tudod meg, kinek mennyire vagy fontos! És azt is, hogy Neked ki mennyire fontos. Csak a fontos dolgokkal foglalkozz! Csak azokon a dolgokon rágódj, amin változtatni tudsz. Azok a dolgok, amelyekre nem vagy hatással, ne gyötörjenek! Úgy sem lehet mit tenni: ez van! Csak a jövőddel, a jövőtökkel törődj és így több időd marad a gyógyulásra! Ha gondolod, szívesen “beszélgetek” veled! Edit

MINDEN VÉLEMÉNY SZÁMÍT!

 

Várószoba.hu
Email: varoszoba.hu@gmail.com

Médiapartner: Akadémiai Kiadó Zrt.

 

Krónikus betegek támogató, közösségi oldala.

Precognox

Close
Close