siker remelem

Téma címkék:
2013.10.17. 12:19

Kedves Sorstársaim! Nem adtam fel, pedig sokat gondoltam ra meg arra is, hogy az eletemet is feladom. Szoval: Egy rutin epeko mutetnek koszonhetem hogy megtudtam , hogy hcv-m van. Amit egy Romaniabol attelepult orvos fedezett fel, mert rossz volt a goc es a masik mar nem emlekszem mi. Ez tortent 2010 ben. Elotte 5 eve is rossz volt ugyanez, de az orvos megkerdezte, hogy “Iszik maga”? Persze neha megitam par par sort de nem voltam alkoholista. Mondtam neki, h kaptam vert mikor gyerek voltam de o azt mondta, hogy ez biztos nem azert van, ezutan megnyugodtam. Mire kiderult megis csak kaptam a verrel hcv-t is. A korhazbol egyenesen az infektologiara kuldtek ahol megerositettek. Az orvos mondta hogy van ra kezeles de nem konnyu, vannak mellekhatasai, mint minden gyogyszernek. Utana olvastam, nagyon durva mellekhatasai lehetnek es minden 5. kezelt lesz virusmentes. Kijottem Angliaba dolgozni, mert szerettem volna alternativ gyogymodot is igenybe venni. A kinai gyogymodot latam megfelelonek, de csak az orvosi kezeles mellett. Felkerestem egy kinai doktornot, aki azt mondta tud segiteni, de hosszu ido, mivel mar kb 38 eve benne volt a szervezetembe a virus es csak szaporodott. 8.9 volt mikor eloszor neztek. Elmentem orvoshoz is, itt Londonban. Itt is megallapitotak hohy hcv-m van. Csinaltak majbiopsziat, ami megallapitotta, hohy karosodott a majam is. Aztan kaptam idopontot specialis reszlegre, ott asszistens fogadott, aki elmondta amit ugy is tudtam. Kerdezte ,h akarom e a kezelest,mert nem lesz konnyu. mondtam szeretnem.Es elkezdodott a polkol jaras.Egy olyan munkahelyen dolgoztam Egy hotelban ahol rossz kollegak es rossz fonok volt.Nagyon nehez volt a munka es ez meg nehezitette is . Minden heten vettek vert mert . Pontos adatokat nem tudok mert nem mutatak mega az eredmenyt. de minden heten be kellett menem es aztan kaptam az inekciot ami fuggott a ver eredmenytol. Szoval nagyon odafigyeltek.az elso teszt jo volt mukodott a gyogyszer az interferon es a ribovirin. A virus szam lement 2 ala. De az veremel folyamatosan baj volt. ezert 5 honap utan 1 honap szunet volt annyira rossz volt majdnem minden magassabb volt a megengedettnel. a pajzsmirigyem abba hagyta a mukodest a hajam elkezdett hullani. Teljesen levoltam gyengulve. aligbirtam hazamenni munka utan. Es azokkat a kollegakat akikkel rossz volt a viszonyom elkeztem gyulolni de nagyon. Ideges voltam es ha nem fogtam volna vissza magam valakinek neki is mentem volna.Van egy fiam aki vegig mellettem volt es biztatott , h anyu megfogsz gyogyulni csak higgyel benne. Kozben jartam kinai dr hoz akupunkturara es masszazsra es vettem mindig valami kevereket aminek nem tudom az osszetetelet..Szoval annyira de annyira rosszul voltam h kenytelen voltam ott hagyni a munkamat. es ezzel a kinai dr sem tudtam menni a penz miatt. Igyhat otthon voltam a nap 24 orajabol 20 aludtam. de eljott az ido mikor az utolso inekciot megkaptam. .ja januartol nem dolgoztam az utolso 4 honapban. De mar ekkorra le voltam fogyva, allandoan hasmenesem volt es mindig oklendeztem reggel. Ami meg neha most is elofordul. Ja es volt meg nyirokcsomo a nyakamon, amire a kinai doktor azt mondta, ha helyre all az immunrendszerem akkor elmulik. A fejemen es a konyokomon meg pikkelysomor volt amire szinten azt mondta , h elmulik. El is mult, mikor vege lett a kezelesnek. Ja es volt szaraz kohogesem is. Szoval most tudtam meg az eredmenyt: MOST NINCS KIMUTATHATO VIRUS A SZERVEZETEMBEN. DE a mai napig jarok kinai doktorhoz. Havonta egyszer. Azt mondta, kicsit megnott a majam a kezelestol. Levettek a kovetkezo vert, ha az is negativ lesz, akkor meggyogyultam. Meg annyit, hogy nem kaptam mindig teljes adagot, a vegen mar nagyon keveset. Mert nem javult a vereredmenyem . Ha kaptam az inekciot es a gyogyszert. Kivanok mindenkinek kitartast a gyogyulashoz

Hetvenes
#19108 Hetvenes hozzászólása: 2014.09.12. 10:48

. . . .Kedves Lucifer1964 !
A Várószoba Hepatitis közösségében készítettünk egy táblázatot a “Mennyire eredményes a kezelés C vírusaink ellen” történet alatt. Ebben összefoglaltuk ismert betegtársaink kezelési eredményeit , ami biztatás és tanulság lehet a kezelések előtt álló és jelenleg szenvedő társainknak.
Kérünk , hogy kezelésed történetének adatait megadva járulj hozzá kezdeményezésünk sikeréhez.
A történetet megtalálod ha az első két szó keresőbe írásával.
Közreműködésed előre is köszönöm : Hetvenes

#15065 klmaan hozzászólása: 2013.10.23. 22:00

Kedves Ilona!

Én egy nagyon gyenge hormont ettem, és semmi bajom nem lett tőle, csak jó. Teljesen elmúlt a hőhullám, és amikor abbahagytam találomra, hogy talán már így is megleszek, valóban ez történt. Soha semmi nem jött vissza. Nekem bevált. Sokat kinlódtam a hőhullámmal, fejfájással, éjszakai izzadással, s az ezzel járó rossz alvással. Elegem lett ebből, és feírattam. Nagyon jól tettem, bár előbb kezdtem volna el! Miért kell szenvedni? A májfunkcióimat eleinte havonta nézte a nőgyógyász is, mert a hepadr így engedélyezte, de mivel semmi eltérés nem volt áttértünk a 3 havira, amikor mentem felíratni a hormont. Ahogyan már említettem, kb. 2 évig használtam. A tegnapi májenzim értékeim olyan jók, amilyen kezelések közti időben talán soha, és az AFP is jobb az utolsónál. Mondom én, hogy természetes B vitamin komplex! Na! Az is ígaz, hogy tavasztól naponta több kg gyümölcsöt eszem, s a nagy része bio, saját. Ez csak azért bio, mert a gyerekeim elspekulálták -finoman kifejezve-a permetezést. Mivel a Fibroscan értékem is jobb lett az előzőnél, pedig akkor ettem a hormont, nagyon izgat, hogy miként működik ez a HCV, és miért lesz jobb az eredmény INf kezelés nélkül is, amikor a kezelés előtt mindig, minden egyes laboron magasabb számok vannak. Pl. az AFP. Először 2004-ben lett nézve, akkor 10,4 volt, 2007-ben 16,7. A  referencia érték 0-5 között van. Csak azért írom le, mert nem mindegyik orvos kéri ezt a rutin laborban. Jelenleg 9,2. A kezelés végén 8,6-ra ment le, de azóta is 9-10 körül van, 5 éve! Ez jó azt hiszem, csak tudnám miért?

Ili! A természetes dolgok mindig segítenek és kellenek a szervezetnek, ebben teljesen igazad van. Aztán, az milyen fajta már más kérdés. A lényeg, hogy egy természetgyógyászati dolog hiteles valakitől jöjjön, kipróbált legyen, vagyis tapasztalat, és/vagy tudományosan is legyen valami mögötte. Nekem ezek fontosak hozzá.

Szép estét, jó éjszakát! Üdv Mindenkinek: Klári

#15064 lucifer1964 hozzászólása: 2013.10.23. 09:22

Kedves Nora . Igen a nev az lehet nem a legszebb  de akkor ez jott nem voltam tul jo passzban. A nevem Ilona.Kinn elek meg mindig Londonban . Koszonom a tanacsot  megnezem   de szedek mindig valamit de nem igazan hasznalnak. Annyit szeretnek kerdezni  hogy mi a velemenyetek az ezust koloidrol. itam azt  is a kezeles utan ,mert ugyolvastam virus olo hatasa van. azert hogy ne terjen vissza . Moost is vigyazni kell mert ha egy kicsi is marad ujra szaporodik.. szep napot!

#15063 lucifer1964 hozzászólása: 2013.10.23. 09:16

SZia Klamaan,

Koszonom kerdesed jolvagyok. Nem szeretnem a hormonpotlast ,mert azt mondtak  itt , h sok a kockazata es ha abba marad akkor kezdodik minden elorol. szedek wild yam -ot ami termeszetes hormon de ugyan ugy vannak hohullamaim.Az jo ha javult a majfunkcio.  az a legfontosabb ,h ne legyen gyulladasban a majad. a maria tovis kivonat is jo a majnak.meg  a meregtelenites nagyon fontos ,h ne terheljuk a majat. udv  Ilona

 

 

nora51
#15062 nora51 hozzászólása: 2013.10.22. 23:24

Kedves Lucifer! Bár a nickneved nem szimpatikus, de Te az vagy! Nem tudom, most itthon vagy,avagy Angliában. Itthon vény nélkül kapható a Renifemin plusz  a patikában. Ez igen megkönnyíti a klimaxos tüneteket! Mert ha nem akarsz hormonkezelést, akkor ezzel tudsz segíteni magadon!

Gratulálok a gyógyulásodhoz! Nagy dolog, hogy már az első kezelés segített rajtad!

Szeretettel: nora51

#15061 klmaan hozzászólása: 2013.10.22. 19:44

Szia Lucifer Sorstárs!

Sziasztok Mindenki!

Mi újság körülötted? Mit gondolsz a hormonpótlásról?

Itt is elmesélem, hogy megint javultak a májfunkciós értékeim, és az FLP is! Nagyon érdekes ez! Mit gondoltok, mitől? Én változatlanul a B vitamin komlexre gyanakszom, amit természetes állapotban viszek be, szinte naponta. Meg azokra, amilyen “trükköket” leírtam a múltkor.

Szép estét, holnapra pedig nagyon szép, békés és méltó ünnepet kívánok Mindannyiunknak!!!! Üdv: Klári

#15060 lucifer1964 hozzászólása: 2013.10.18. 14:40

Koszonom  a biztatast remelem . azert azt hozza teszem ,h az orvosok az szaknoverek  maximalisan megtettek mindent a gyogyulasom erdekeben. Most maskeppen erzem magam mint azelott mikor kiderult  a HCV. Akkor sokat fajt a fejem verzett az orom ideges ingerult voltam es sokszor merges valoszinu a majproblemam miatt. Most ez el mult de mostmar konnyebben elfaradok. es lihegek ha lepcson kell felmennem. valoszinu ez  megmaradt mellek hatas.Valoszinu h javult a majam mert mar nincs gyulladasban jo a majfunkcio eredmenyem ebben a pillanatban. hiszem ,h a kinai gyogymod is  segitett.de majd megnezem a biopszia eredmenyem  hatha valaki tudja mit jelent.  . Valaoszinu nev volt tul jo mert par honapon belul megkaptam a kezelesre az engedely. Szoval  nagy kitartas es ero kell ,h az ember vegigcsinalja  most h tudom h mivel jar hat nem biztos h belevagnek. nagyon hittem  a gyogyulasban es ugy voltam vele 1 szer kibirom hat ki birtam ugy hogy masoknak is ajanlom mielott feladna probalja meg vegig csinalni.

#15059 klmaan hozzászólása: 2013.10.18. 11:55

Kedves Új Sorstárs!

Szeretettel köszöntelek közöttünk! Ha előbb találsz ránk, talán lelkileg egy kicsit könnyebben lennél, mert itt megtapasztalhatod az erőt, a segítőszándékot a Sorstársaktól, meg azt a nagy felismerést teheted, ha nyított vagy rá, hogy a “szomszéd kertje nem zöldebb!” Ez nagyon sokunknak segített a helyzet megfelelő értékelésében, a pozitiv látásban. Ha beleolvasol a TÖRTÉNETEKBE, akkor nem nagyon találsz olyant, aki elsőre negatív lett, tehát van örülni valód nagyon!!! A mellékhatások meg sajnos velejárója ennek a kezelésnek. Mikor én és még sok Sorstárs, akik múlt évezredben indultunk harcba, amikor még olyan kezdetleges volt minden, hogy rajtunk nézték, ha nézték, hogy milyen valóságos mellékhatások vannak, lehetnek. Ebből következően, nem is tudtak az orvosok segíteni. Nem tudtuk, hogy mi a mellékhatás, és mi a valódi bajunk okozta tünet. Hála a tudomány fejlődésének, már több lépcsővel vagyunk előbbre, s egyre jobb és jobb gyógyszerek vannak, és ami a lényeg, hogy hamarosan itt az INF nélküli, ami már mellékhatásokkal sem fogja terheli szegény gyógyulni várót. Erre Neked már nem lesz szükséged, hála Istennek!! Aki csinált legalább egy kezelést, azok mind átmentünk pár, vagy több tucat mellékhatáson, de az mégis sikertörténet, hogy TE negatív lettél, sőt úgy, hogy pár hónapig még dolgozni is tudtál, nem is könnyű munkát. Ezek szerint, alapban Te egy egészséges, stram Sorstárs Vagy, aki gyorsan rehabilitálódsz majd, és el is felejtheted a történetet!

A klimaxos gondodon meg segítene egy kis hormon, ami nem “ördögtől” való, de segíti az átmenetet. Nekem nagyon segített, és nem is kellett sokáig használni. Kért a nőgyógyász engedélyt a hepsdr-tól, aki meg is adta labor ellenőrzés mellett, de semmi változás nem látszott, pedig én most is HCV-s májbeteg vagyok. Így mindenki megnyugodott, én meg jobban éreztem magamat a bőrömben. S mivel a klimax eléggé hat rossz irányba a csontképzésre, így  a csontritkulásom eredménye is jobb lett a hormon hatására, tehát még ez a jó mellékhatás jött hozzá. Így nagyon örülök, hogy ettem és legalább a klimax okozta kellemetlenséget eltudtam tüntetni. Kb. két évig használtam, s egyszer úgy gondoltam, hogy megnézem, milyen hormon nélkül? Hát! Semmi klimaxos tünetet soha nem éreztem, s ennek nagyon örülök. Ennek is kb. 2 éve van, hogy befejeztem. Még azt is elmondom, hogy a hormon előtt volt éppen Fibroscan vizsgálatom, és most csináltak nem régen újat, ahol az látszik, hogy az is jobb lett. Tehát valóban nem hat rosszul a máj állapotára sem labor szinten, sem a kötőszövetesedésre, pedig, mint említettem, én még elég rendesen pozitív vagyok, utoljára volt vagy 14 millió belőlük. De, nem izgulik, mert jön az ú gyógyszer, és az majd rendet tesz közöttük!

Kedves Sorstárs! Nagyon kivánok Neked további egészséget, kitartást, örömöt, békét és jó közérzetet!!!! Maradj közöttünk, és gyere majd el a VIMOR találkozókra, ha akarsz személyesen is találkozni Sorstársakkal. Igaz, ott inkább a még nyüglődők vannak többségben, és várjuk a csodát, az új lehetőséget, de jó látni gyógyultakat közöttünk!

Üdv szeretettel: Klári-Klmáan ( Ha van kedved, olvassad el a történetemet- HCV okozta krónikus májgyulladás-, valamint, magánban is szívesen veszem a kapcsolatot, ha írsz. dolgozznet@gmail.com)

museto
#15058 museto hozzászólása: 2013.10.18. 08:53

Szia Lucifer1964!

Én a 2-es kombi kezelés 33.hetében vagyok, vannak gondjaim, ha elolvasod a fórumban levő történeteimet és hozzászólásaimat, képbe kerülsz velem kapcsolatban. A változó kori hőhullámokról csak annyit mondhatok, hogy nejem közel 3 éve esett át egy súlyos nőgyógyászati műtéten, azóta Ő is szenved ettől a problémától. Neki sem javasolták a hormon kezelést, inkább elviseli a kellemetlenlenséggel járó hőhullámokat. Viszont ha tud itthon pihenni, (nincs unokázás, munkahelyi stressz stb) akkor elkerülik a hőhullámok. Ez egyébként valóban kellemetlen, pillanatok alatt leizzad, sokszor napközben is le kell zuhanyoznia. De valószínű fórumunk hasonló gondokkal küszködő nőtársai fognak Neked tanácsokat adni, ha elfogadod tőlük! Kitartást kívánok, Museto

 

#15057 lucifer1964 hozzászólása: 2013.10.17. 21:58

Szia Museto, Itt is ingyenes a kezeles es minden orvos altal felirt gyogyszert is ingyen kapok 5 evig. Havonta egyszer elmegyek a kinaihoz mert erzem h jo   . jo a gyomromnak az idegrendszeremnek. Nem zsibbad es nem gorcsol a kezem es a labam a vernyomasnak is jo. Nem tudom h, ennek is koszonheto h  a majam nem teljezen egeszseges h valtozo kor is nagyon meg visel. tud valaki valami jo modszert a hohullamokra mert nagyon surun ram jon es akkkor  lefovok meg elgyengulok. Mondtam az orvosnak de o mondta ,h nagya riziko faktor ha kapnek hormont es utanna ha  nem adjak ujra elojohet. meg meg par mellek hatas megmaradt  de varom a novembert mert akkor jon a masodik eredmeny. Te vegeztel mar a kezelessel vagy   m ia helyzet veled?

museto
#15056 museto hozzászólása: 2013.10.17. 20:16

Szervusz kedves Lucifer1964!

Nagyon érdekes volt olvasni történetedet, egy igazi luciferhez méltóan valóban megjártad Te is a poklok poklát. Számomra elég érdekesen “oldottad” meg a betegség kezelését, bizonyára volt okod rá, hogy Londonba kellett a kezelést végeztetni, bár nem lehetett olcsó, a kínai terápiáról nem is beszélve. Azért a májnagyobbodás okánál nem biztos, hogy betalált kezelőd, mert itt azért az a tapasztalat, hogy a HCV vírus, ha kikezdi a májat akkor létrejön a májzsugor, ami nevével ellentétben májmegnagyobbodást is előidézhet. Mo-n alkalmazzák az un FibroScan vizsgálatot, mely meglehetősen pontos képet ad a máj szerkezetéről, a károsodás mértékétől. A kezelés következtében inkább javul a máj kondíciója (esetemben 50,4-ről 29,2-re javult 8 hónap alatt a gyulladás enyhülése miatt), úgyhogy ha már ennyi pénzt kiadtál magadra, akkor igazán meg kellene reszkírozni ezt a vizsgálatot. Mindezek mellett örülj vírusmentességednek, de vigyázz a májadra. Museto

MINDEN VÉLEMÉNY SZÁMÍT!

Akadémiai Kiadó Zrt.

H-1519 Budapest, Pf. 245

Telefon: (06 1) 464 8200

Email: varoszoba@akademiai.hu

© Akadémiai Kiadó Zrt.

Krónikus betegek támogató, közösségi oldala, az Akadémiai Kiadó gondozásában. Orvosok szakmai portálja: nota.hu

Precognox

Close
Close