Pozitív hozzáállással a mellrák ellen!

Téma címkék:
2013.12.09. 12:10

November 6-án volt pont egy éve, hogy elkezdődött az én kálváriám és küzdelmem. Ezen a napon diagnosztizáltak nálam rosszindulatú daganatot a bal mellemben. Megoperáltak, eltávolították a daganatot a mellemből, és az összes hónalji nyirokcsomómat is. Sajnos emlő megtartó műtétről szó sem lehetett. 6 darab kemoterápiát és 28 db sugárkezelést írtak elő. Hosszú és nehéz út volt, de itt vagyok és élek! Idén májusban töltöttem be a 40-et, a családban korábban nem fordult elő emlőrák. Az első pillanattól kezdve pozitívan álltam a betegséghez, és meg sem fordult a fejemben, hogy ebbe belehalhatok. Magamért és a lányomért is meg akartam gyógyulni. Nagyon fontos kihangsúlyozni, hogy az időben felismert mellrák, ma már nagyon jó arányban gyógyítható! Ehhez persze rendszeres, havi önvizsgálatra és éves szűrővizsgálatra van szükség! Már a betegség alatt megfogalmazódott bennem, hogy minden tőlem telhetőt meg fogok tenni annak érdekében, hogy a nők komolyabban vegyék a szűrővizsgálatok fontosságát! A nők körében ugyanis ez a betegség vezeti a listát. Évi több, mint 7000 emlőrákos megbetegedést diagnosztizálnak és ebből sajnos 2000 halálesettel végződik a késői felismerés miatt!!! Ezen a számon változtatni kell és lehet! CSAK rajtunk múlik, kedves nőtársaim. Ismerjük meg és tiszteljük jobban testünket és figyeljünk oda rá! Ezen cél érdekében vezetek egy blogot, hogy minél több nőnek nyissam fel a szemét, illetve segíthessek sorstársaimnak, illetve hozzátartozóiknak az általam megélt és leírt tapasztalatokkal.

www.a-mellrak.blogspot.hu

 

 

 

#15892 1961krisztina hozzászólása: 2014.01.03. 17:41

Krisztina vagyok engem most az foglalkoztat,hogy mell eltávolítás után vissza mehetek-e dolgozni,ha tudnál elről írni köszönöm 1961 Krisztina

MINDEN VÉLEMÉNY SZÁMÍT!

 

Várószoba.hu
Email: varoszoba.hu@gmail.com

Médiapartner: Akadémiai Kiadó Zrt.

 

Krónikus betegek támogató, közösségi oldala.

precognox

Close
Close