Semmire kellőség, nem biztos hogy Borderline

2013.12.27. 18:10

Sziasztok!
Ma apám megkért reggel, hogy segítsek megjavítani a WC ülőkét, mert kijött a csavar. Én meg megnéztem, összekoszoltam a kezem, nem ment elsőre és feladtam, mondtam hogy csinálja meg ő. Iszonyat nagy lebaszást kaptam és igazuk volt. Tiszta lusta voltam, de nem tudtam rávenni magam Karácsony utáni nap. Úgy érzem ez a pszicho betegségem része. A pszichológus azt mondta ne görcsöltessem tovább a pocómat, hát én így meg lusta voltam. Amikor dolgoztam apámmal a házunkban, akkor csak lassan bírtam haladni, nagyon lassan, ha kicsit befecskendeztem egy kis stresszt, akkor szétestem, rontottam még a söprögetésnél is. Karácsonykor meg eluralkodott rajtam az érzés, hogy nincs semmi a fa alatt mert pénzt kaptam és megkérdezték és persze elmondtam hogy gyerekes de nem bírok uralkodni a saját érzéseimen. Lebasztak hogy biztos ittam. Nem akarok semmirekellő lenni, értéktelennek érzem magam. Az a baj, hogy a wcülőkés eset rendszeresen előfodul nálam, meg úgy érzem csak lassan tudok dolgozni, vagy szétesem, de ez nem biztos.
Járok pszichológushoz, de fogalmam sincs mit tudna csinálni velem. Úgy érzem büntetés vagyok. Meg akartam büntetni magam, azzal hogy jól púposra ütöm a fejem, de apám rábeszélt hogy vegyek be egy Xanaxot. Az őrület határán vagyok. Öngyilkosságon járt ma a fejem, de túl sok az életösztönöm.

Üdv. Thisdave

#16407 thisdave hozzászólása: 2013.12.28. 11:07

Sziasztok!

Szerintem ne nézzetek ilyeneket a pszichiátriákról.
Csomó hazugság is van benne.

A magyar pszichiátria is szerintem teljesen szar,
volt szerencsém 3x is bekerülni a Balassa utcába,
ma kiderült, hogy azért mondták apáméknak hogy skizo vagyok, mert a pszichológus link volt és atom begyógyszerezve csináltatták velem a Rosa tesztet.
Sajnos tisztességes pszichológust kell találni.

Végül 1 jó pszichológus feltárta 2 hónap alatt, hogy állandóan erősítve stresszeltem, mert azt hittem így oldom meg a problémákat, és már jobban vagyok.

Üdv.

Dávid

EN-ek
#16406 EN-ek hozzászólása: 2013.12.28. 05:20

Yaja! Óvakoggyatok a… QRVÁKTÓL!!!

Érd-e kess kis filmnek láccó dikk, köszönnyük! HA időnk engedi majd +lessük… szokta is nézegetni a ijen mféle (ál)tudományos izéket (HA ideje engedi)

#16405 bttna hozzászólása: 2013.12.28. 04:21

kedves “kivüálló” .igazad van bizonyos mértékig,de van hogy a betegség odáig fajul,hogy muszáj a gyógyszeres kezelés. saját tapasztaltomból beszélek…én is gyógyszerellenes voltam,de rá kellett jönnöm,hogy ez olyan mint a cukorbetegségnél…

#16404 bttna hozzászólása: 2013.12.28. 04:19

csak xanaxot szedsz?

#16403 kivulallo hozzászólása: 2013.12.27. 23:54

Sziasztok!

Találtam egy érdekes filmet. Ezt mindenkinek kötelező lenne megnézni. A YouTube-on látható. A film címe: A RETTEGÉS KORA – A pszichiátria rémuralma – (Teljes film)

Megpróbálom belinkelni azért, úgy könnyebb lenne megnyitni. Mindenképp nézzétek végig.

http://www.youtube.com/watch?v=v46tnRNudE8

Kerüljétek az orvosokat és a gyógyszereket!

Jobbulást mindenkinek!

MINDEN VÉLEMÉNY SZÁMÍT!

 

Várószoba.hu
Email: varoszoba.hu@gmail.com

Médiapartner: Akadémiai Kiadó Zrt.

 

Krónikus betegek támogató, közösségi oldala.

precognox

Close
Close