félek…

2014.05.14. 19:33

Közel hat hónappal ezelőtt kerültem a fővárosba, bárányfelhő sem volt az égen, kék színével a még zöldellő fák felett fehérlett a hószínszárnyú caelum. Nem sokat változtam, inkább csak gyarapodott az életről alkotott képvilágom, aprócska tapasztalattal meghintve, amúgy lelkileg egy feltérképezhetetlen defekt sebzett meg, de talán örülök, hogy eltűnt környezetemből a pszichiátria, és van esélyem megismerni az individuális mivoltomat gyógyszereket nélkülözve. Nem lényeges, ötöst kaptam zongorából, viszont nem játszottam jól, kezdem elveszíteni a valóságnak megfelelő stabilitás talaját, elérhetetlennek érzem, mint másodikos koromban, amikor Tanárnőhöz kerültem, akkor hetek alatt biztonságot fedeztem fel a hangszer előtt, játék közben.Akkor is féltem, azonban most instabil ijedtségben bolyong céltalanul a kezem, sokszor az agyam nélkül. Nem szeretnék soha egyikhez is órára menni, Ők nem emberek, egy másik transzcendens világban élnek, el akarom felejteni Őket, az kétségtelen, hogy nagyon okosak, tudásuk természetesen behatárolhatatlan perifériájukat tekintve, tisztelem is Őket. Megkerestem Tanárnőt, azt írta meghallgat, bár nem szívesen szól bele már ilyenkor. Azonban néhány napja visszautasított ingatag csapongásaim miatt, így esélytelen a meghallgatás vele. Voltam a Zeneakadémián, játszottam egy okos tanár úrnak, annyi hogy D.K., többet nem írhatok róla. Zenélhettem a zongorán, szinte énekelt a hangszer, éreztem nála, hogy nem vagyok értéktelen. De a konzis tanáraim szinte ki akarnak csinálni, félek is tőlük.Lehetséges, saját magamnak kell kifaragnom a felvételi darabok végleges alakját, hangszínét. Addig, felvételiig valahogyan csöppnyi bátorság fejlődjön bennem a zongoránál, feloldódjon a kétségbeesett félelem corpusomban. Manóhelikopter segítsen visszavezetni melegebb égtájra, ahol egy évvel ezelőtt a stabilan álló szilárd mibenlétében szólalt meg a lélek a hangszernél.

MINDEN VÉLEMÉNY SZÁMÍT!

 

Várószoba.hu
Email: varoszoba.hu@gmail.com

Médiapartner: Akadémiai Kiadó Zrt.

 

Krónikus betegek támogató, közösségi oldala.

precognox

Close
Close