Borderline összefoglaló rólam

Téma címkék:
2014.07.15. 20:23

Az elmúlt néhány évem szinte végig depresszióban telt, kisebb nagyobb megszakításokkal.

Magamban úgy nevezem, hogy vannak depressziós és két depresszió közötti időszakaim.

De az elmúlt években úgy gondolom jogos volt a rosszullétem, hiszen nem voltak barátaim, nem beszélgettem az emberekkel stb… Akkor még nem voltam személyiségzavaros, csak simán depis.

Idén viszont sokszor indokolatlanul leszek rosszul… rám jön a rossz kedv és jönnek a gondolatok… Aztán gyakran pár óra múlva, vagy rá egy napra teljesen más állapotba kerülök.

Rájöttem, hogy sokféle depresszió van és nekem volt olyan szerencsém, hogy igen sok fajtájukkal sikerült megismerkednem! Hol az egyik kínoz hol a másik…

Hol teljes ürességet érzek, érzelmek nélkül szállok a semmi felett és ilyeneket írok: valaki mondja meg milyen érzés csókolózni, szeretkezni, kutyát simogatni, gyönyörködni a tengerben, szeretni, szeretet kapni, ölelni, megérinteni valakit… Ilyenkor maró unalom is van bennem…

Hol pedig ok nélkül rám jön az elhagyatottság érzése, mint pl ma… pedig ma voltam egyik barátommal úszni és most megyek le Szolnokra, szóval abszolút indoktalan… Ilyenkor őrülten kapkodnék magam köré és legszívesebben mindenkit felhívnék és beszélnék vele… és nagyon rosszul esik ha ilyenkor valaki leráz!

Hol pedig semmihez sincs kedvem… az is egy maró érzés, mert bosszant h nincs kedvem semmihez, de még sincs kedvem semmihez! Szeretném ha lenne kedvem valamihez, szeretném ha motiválna valami vagy valami érzelem megszállna, de ez nem szokott bekövetkezni. Ilyenkor beszélgetni sincs kedvem, de ez is bánt!

Általánosságban viszont elmondható, h napról napra, óráról órára változik minden. Szinte egyetlen belső tulajdonságom sincs, ami állandó lenne.

Ritkán vannak téveszméim az emberekkel és az emberi kapcsolatokkal kapcsolatban. Pl egyik nap még azt hittem h az előző barátnőm le akar rázni… másik nap már azt hittem h borzalmasan szerelmes belém. Egyik nap meg voltam róla győződve h majd ő megcsal engem és ezért fogunk szakítani. Másik nap meg úgy éreztem én fogom otthagyni mert nem bírom mellette…

Az a fura, hogy tudom h ezek közül egyik se igaz, mégse tudom kiűzni őket a fejemből…

 

Kérlek írjatok ha van kedvetek levelezni velem. Az email címem: adidaszdk@citromail.hu

EN-ek
#19115 EN-ek hozzászólása: 2014.09.14. 20:57

1 YO süna ritka kincs! (MAMÁR NINCS!):
e sik e ső csepereg…yo reggelt mberek!

#19114 huutaa hozzászólása: 2014.09.14. 18:55

az én privát véleményem meg az, hogy minden border így van ezzel

#19112 huutaa hozzászólása: 2014.09.14. 15:45

ezt de utálom, mikor beszélni akarok tök mindegy hogy kivel, de mindenki leráz

#18573 sunshinegirl hozzászólása: 2014.07.16. 14:27

Szia!Sajnálom,hogy ilyesmit élsz át.Az én privát véleményem az,hogy ne haragudj,hogy ezt mondom,de túl sokat foglalkozol magaddal.
Ha nem jársz sehova,nincsenek barátok,nem beszélgetsz,persze,h befelé fogsz fordulni.Persze,hogy szomorú,magányos leszel,és jobb hijján elkezdesz magaddal foglalkozni.
Az meg,hogy az érzések óráról órára,napról napra változnak,ez mással is így van.Sok hatás ér bennünket a nap folyamán,ezek tudat alatt is hatással vannak ránk,ha észrevesszük,ha nem.
Te már folyamatosan azt figyeled,ekkor mit érzel,akkor mit érzel,különböző jellemzéseket készítettél a.,b.,c. típusú depi epizódokban történő lelki,érzelmi változásaidról.
Van úgy,hogy nekem sincs kedvem semmihez.Ez van.Ezért nem fogom magam mardosni és kényszeríteni,h legyen kedvem,mert miért nincs kedvem,milyen dolog már,h nincs kedvem…ez van.Nincs és kész.Holnap lesz,v holnapután,de lehet,h 2 óra múlva.
Ez mind az én meglátásom,nem ismerlek,ha bármiben tévedek ne haragudj.
Egy biztos nekem,h Te nagyon ki vagy éhezve a szeretetre,törődésre.Fel a fejjel,fiatal vagy,ne áldozd fel magad a betegség oltárán.Ha megteheted,jársz pszichoterápiára.Az nagyon jó.:)
Súlyos bordelinos,depis,vagdosós,anorexiás voltam.Tudom,miről beszélek.Puszi :)

#6754 adidaszdk hozzászólása: 2011.07.29. 21:37

Szia!

Köszi h írtál nekem, ha van kedved email-on is szívesen leveleznék veled!

AM sajna szedek gyógyszeremet, a hülye orvosaim csak ezt tudják tenni, felírnak mindenféle szart, és mondják h minden tök normális velem. Meg h ugyan már ez csak egy kis kamaszkori ingadozás stb… mindenki így érez!

Na basszák meg! ne nézzenek hülyének!

Most leginkább nem a motiváció hiánya zavar, hanem a volt barátnőm, meg h így alakult az egész vele.

MIkor jártunk majd beledöglöttem h nem bírom mellette, most h vége abba döglök bele h hiányzik! persze ez csak a nap 10 órájában van így, a többi időben magasról leszarom az egészet… Ez a BPD része? mások is így vannak vele?

#6753 bpd888 hozzászólása: 2011.07.21. 20:02

Nincsenek téveszméid, az hogy parázol azzal kapcsolatban, mit gondolnak rólad az emberek pedig a gyógyulás ösztönös, automatikus része, ennek köszönhetően a hosszú évek alatt nagyon jó emberismered fog kialakulni, ami segíteni fog az önelemzésben, és az fog gyógyuláshoz vezetni. Kb ez a betegség/sérülés lefolyása. Tehát csakúgy nem gyógyulsz meg csoda folytán 30 körüli korodra, keményen kell kűzdeni érte, hogy megismerd az embereket és ezen keresztül saját magadat, de asszem jó úton haladsz.

A motiváció hiánya lehet kezdődő dezorganizált skizofrénia tünete, az ebben a korban alakulhat ki, és elvileg a bpd és a skizo növelik egymás esélyeit… beszélj erről orvossal, és ha lehet ne szedj gyógyszert, de ha muszáj, én 4 félét kaptam eddig: Zyprexa cukorbetegséget okoz és hízlal, Leponex fehérvérsejtszámot csökkenti, de a negatív tünetek ellen, mint  a motiváció hiánya állítólag ez a legjobb, Abilify hugysavat növeli annyira, hogy egy hónapon belül köszvényes kezdtem lenni, Seroquel tűnt eddig a legkevesebb mellékhatásúnak, azt 5 hónapig szedtem, azalatt 20 kilót híztam tőle, ami megelőzhető megfelelő táplálkozással és mozgással (kár hogy én szándékosan akartam hízni, hogy végül élhetetlen legyen az életem és öngyi legyek) de a depressziót is a hangulati ingadozást is úgy elmúlasztotta  a Seroquel, hogy azóta is jól vagyok, pedig már (önkényesen) elhagytam

#19113 huutaa hozzászólása: 2014.09.14. 15:49

hogy azzal foglalkozol mit gondolnak rólad az a gyógyulás része? az igaz, hogy elég jó emberismeretet lehet így szerezni, rosszabb esetben paranoiát. motiváció hiányára miért kell benyögni a skizofréniát? minden border ezzel küzd. a gyógyszerek meg mindenkire máshogy hatnak

MINDEN VÉLEMÉNY SZÁMÍT!

 

Várószoba.hu
Email: varoszoba.hu@gmail.com

Médiapartner: Akadémiai Kiadó Zrt.

 

Krónikus betegek támogató, közösségi oldala.

precognox

Close
Close