XXL extra mentál…

2014.12.18. 11:39

 

- Meg akar b***ni.

Gondolom én. Bár lehet, csak ostoba ábránd, és fürtjei mögé bújva vélem leleplezni, a vágyat, mely nem lehet szexuális. Nem-nem. Inkább tudásvágy. Hiszen omnipotens. Vagy csak megint gyógyszerezni akar. LOVE-ésem sincs. Fekete szemeivel bámul rám. Le sem veszi őket a dekoltázsomról. Úgy fürkészi a fűzőmet, ahogy zárójelentésem sorai között szokott kutatni. Lila az éjszakában. Végigsimít a fehér lapokon, de tudom, érzem, úgy teszi, ahogy velem tenné. A pórusok lázadnának, de a keze szedatív. Eszméletlenségig pirulok. Tényleg hasznát venném egy pirulának. Moccani sem merek. Félek, ha megmozdulok, újra az álmaimban találom magam, ahol elé térdelek és…

Szóval tovább ülök a rendelő ablakában. A szívem egy nyitott, V-alakú értükör. Eltelt egy év, és rengeteget gondoltam rá, de nem miatta maradtam beteg. Bár a szerelem beteggé tesz.

- Hová megy nyaralni ? – kérdezi Ő.

Én meg csak a rengeteg receptre tudok gondolni és a sok gyógyszerre, amit felírt a szokásos-civil társadalom számára láthatatlan betegeknek, így Ő könnyedén nyaralni tud menni a gyógyszercégek kontójára. Orvosi köpenyben, a terápiás ágy mellől rám bámul. Én átlátszó tütüben toporgok és csillogok a tavasz szobájában a levelek alatt. Igen távoli vilángolás.

- Azt hiszem, csak befekszem. – Mondom egy félszeg mosollyal. De valójában nem így terveztem. Valahol mélyen, miatta jöttem vissza. Nem tudtam elfelejteni, a Freudi jéghegyem tudatalattijába süllyedt. De én a csúcsra akarok jutni vele.

- Feküdjön hátra , relaxációt fogunk végezni. – Kinézek az ablakon. Elveszek a tavaszi tekintetek természetében. Kint a hegyen csak úgy zsong az élet, csövesek b***nak a bokorban , kannás bor illata terjeng, vegyszer szag. A fák majd kicsattannak a tesztoszterontól. FUCK. Csupa kedves, politoxi vagy heroinos lövi magát nem messze a rengetegben. A madarak is b***nak. A fertőző föld, lelkesen okádja ki a változatosnál változatosabb rovar-bogár-féreg imázsát az emberiségre. Baudelaire-i bódulat. Érzelem vírus. Nem találom a hangomat. Érzek, de megőrülök, hogy nem tudom formába önteni. Fölöslegesen csapongok. Ennyit már nem bír el a lelkem. Lassan az ágyhoz sétálok. Finoman végig dőlök rajta.

Lehunyom a szemem, és próbálok ellazulni, nem gondolkodni. Ablaktalan falpadlás. Mélyenszántó Szent. Elkezd beszélni hozzám. Előbb-utóbb sejtem mi lesz…

- Sajnálom, nem tehetek róla! – Relaxáció közben, lassan nyílnak szét a lábaim, és máris érzem, ahogy Rivotril üvegcsés ujjai, félre húzzák a bugyimat az elmém szüzessége után kutatva. Érzékelem, ahogy letérdel. A Hippokrátészi reccsenés. Szabályszegés South Park módra. Vagy minek nevezzem? Ahogy hüvelykujját a csiklómhoz nyomja, elvándorolnak a teremből a pink Mellrák Ellenes Liga szalagok.

Rádobban a szívem az egészségre. Nem vagyok beteg. Csak gyógyszer-bűnöző. Pszichiáterfüggő. Terápiamániás. Toxikus orgazmus. Túl sok(k) vagyok.

- Ne legyen hangos, kérem. – Könnyeim zuhatagán át meg pillantom a fa*kát. Ez húsbavágó lesz. Megkapom a szeret-onin löketemet? Nem lesz elég a Dope-amin. Rám fekszik és belém hatol. Szétfeszít és meggyilkolja az orvos-beteg kapcsolatot. Közben végtelen mondatokat suttog a fülembe, arról, hogy mennyire gyűlöli ezt a világot. Nem fair. Szinte semmit sem hallok, nem bírok halk lenni. Végre megkapom, amiért visszajöttem. Élvezni akarom a betegséget. Beteggé tett a szerelem, beteggé tett Ő. Kieresztem a hangomat, mint énem egy függő darabkáját, és azt hiszem, végtelenül berezgi majd a kórtermeket. A lányok pedig csöndesen járnak majd a WC-re hányi, egymás fogkeféit pedig csak finoman, nem a recés oldallal fogják feldugdosni.

Azt hiszem, katatónra b***tak. A recepteket markolva igazgatom a harisnyámat, a 100-as csomag zsebkendő dobozában alig maradt fröcstelen. De, továbbra sem tekint rám másképp. És még én fizetek neki. Hibátlan párhuzam, véges félreértés. Őseink meghúzták a porban a vonalat. A Démonok nem jöhettek át az emberi oldalra. Közben évezredek teltek el, de semmi sem változott. Ő a vonal emberi oldalán van, én pedig a túlsón ragadtam.

 

 

noya99
#24050 noya99 hozzászólása: 2016.11.06. 14:47

Szia,
Most komolyan, mennyi valóság volt az írásban? Ez nem egy irodalmi oldal, ha csak fikció, de egy könyv fejezetének jó lenne. Ha meg komoly, akkor durva, az más téma, ha még felnézel ide, majd írd meg, hogy most melyik. köszi,
Noé

EN-ek
#23620 EN-ek hozzászólása: 2016.07.20. 10:44

Bulldogság, hepiség, puncziság! van-é YOBB ezeknél?? :D
na akk EBresztő, KIA agyból hihetetlenül LUSTAKUTTYÁK! (HAsadra suta sün:) :P

EN-ek
#23622 EN-ek hozzászólása: 2016.07.20. 11:07

hümm…:O

R I A D Ó !!!

Ú lát vmi BEgyepesedett, fantáziátlan, DE sajnos buzgómaócsing czenzor lentebb orvul ÁTszerkesztette a ÉN egyéni, remekkbeszabott, páratlan, és utánoz6tatlan hangulatú írásomat!!:@

Csak udvariasan (de anál mérgesebben) közlöm: ezzel a ajjas lépéssel nemcsak ÉN lélekvilágát sújtotta porba a gaz, DE ezzela a páratlan írásoknak a eszmeiségét, (diszkrét)báját, sőta egész kib* filingjét IS tejesen agyoncsapta!!! a mi így ezekután már LF se ér…:( –> FELháborító! pfffffff

és akk még ugye holmarad a sózás- ill. a bűvészi szabaccság?!:@

EN-ek
#23590 EN-ek hozzászólása: 2016.07.13. 10:40

mé má? tsakk n irigykecc??:D – bí nyugi, sztema FELE se igaz / álnyom;)

na és te hugy v másikbodrim?:) ami azt ill TESE túl sokt csicserex, tán n is szerecc…:P
pd nincs ROSSZABB 1 kuka bodrinál!! (e setleg 1 kukaemu, DE az legább zsengeés yol néz KI;)

boldogbordi
#23605 boldogbordi hozzászólása: 2016.07.16. 13:33

Csak így röviden, a hogy létemről, Örkényt idézve :
Jó napot.
- Jó napot.
- Hogy van?
- Köszönöm, jól.
- És az egészsége hogy szolgál?
- Nincs okom panaszra.
- De minek húzza azt a kötelet maga után?
- Kötelet? – kérdeztem hátrapillantva. – Azok a beleim.

EN-ek
#23606 EN-ek hozzászólása: 2016.07.16. 15:30

:) :(

na! MIA baja szeg buldogbodrimnak??;) nyug részletezzed, v talán n ara vaneza ratyioldal?:D
ez n vmi irodalmi izéség? örkény…vammi RÉM-LIK! annak vanaza 2percese imi? (haha! ÉN is ám marha okos n csak te, bb;)

DE bocsmost sürgősen Lmék és Lfex 1 orrát: ezanagy orgijja ezzela kiss cunczipunczi-nyomival kissé tök KIfárasztotta! hihi:S (detecsak nyug firk mindenfélét, majd később Lolv:)

boldogbordi
#23610 boldogbordi hozzászólása: 2016.07.16. 21:55

Hát ezt aztán jó megcsináltam. ( És nem javítok,mármint az írást,semmi energiám sincs hozzá így írok alapból és amit tök hibásan küldők el eleve,na abban még munka is van,és bassza meg aki akarja érti)
Itt ülők egy kupac,mosott ruha társaságában,ami művészi rendben csücsül a vasaló deszkán és egy kupac könyv társaságában,meg már van itt minden ragasztó rágos papír,teás és cigis doboz. És mint egy kísértet mászkálok a lakásban fel alá,annyira komásan,hogy, már komolyabb eszközökhőz kellet folyamodnom,szóval most itt didergek,egy ütős meleg tea társaságában. És fáradt vagyok. Ehhh mert gondoltam én,amíg kifejezetten nem zavar a hétköznapokban, az a kis kellemetlenség,hogy nem alszok,illetve félig igen félig nem. Valami szorongásos állapot,szigóruan szén és tünet mentes,minden dolog szönyeg alá seperve,és hiba sepred, a szönyeg alá vissza integet fura ( talán állom ?) képek formájában,és arra eszmélek,hogy rosszul vagyok,nem kapok levegőt,hogy minden bajom van,és szomjas vagyok,majd megnyugszom… Majd alszom azt hiszem,csak az a baj,hogy délig. Aztán fel kellek,mint egy tök kómás és semmi energiám nincs. Szóval ma,komolyan élet halál harcot vívtam magammal,hogy teregessek ki meg hasonlók. Utána piheni próbáltam,de ovlastam,néztem a falat ( a virtuálisat is… és mennyi mennyi hülyeség ) majd, rövid animácios filmek,meg alvás. Közben didergek,és ebben a dirgésben rájöttem,nem iszok eleget,azért vagyok kurva szomjas folyton. Itt diergek,legszívesebben kavétől vagy energi italtól próbálnék magmahoz térni,de az valami ördögi kör,és azt öntök én magamba eleget szorgalmi időszakban,amikkor amúgy és átlag 8-18:00-ig folyamatosan van olyan órád ami kötelező…(Szóval most a zöld teával próbálkozom inkább szeldíebb melengető cucc….
Meg aztán elbasztam a dolgokat,mert írok ezzrel egy tanulmányt
És ahogy e csodás rendszerünket,és jogszáblyokat tanulmányoztam,meg a protokolat amik nincsenek is valojában. Nem tudtam eldőnteni,hogy sírhak e vagy nevesek. És mocskossul turkáltam a gyermekvédelem,és a tramutizáció és a mentális betegségek bugyraiban. És szélel szemben pisálva próbálok a prevencióról beszélni. Aztán kifáradsz és eleged lesz,mert szembesülsz vele szar az egész. És megint csak befigyel a saját csatád,és ha boldogulsz,az embrekkel való kapcsolat felvételel,mert okos vagy és ügyes,ha szükség esetén,elvagy pár barátoddal ( akik szintén elég kész vannak és néha inkább megterhelőek a ilyen kapcsolatok mintsem hogy adnának valamit……tehát a: bármelyik pillanatban össze eshet,nem evet ez ideje. B. rád zudulhat egy csomó indulat. C be lehet állva mint állat. D. éppen öngyilkos akar lenni. E. És egybként is olyan mint az időjárás ….
Szóval azt hiszem kisűlt az agyam már a sok mindentől és sok mindenkitől. És mocskos fáradt vagyok,és gondoltam én ez elalvás ellőti érdekes szorongásos „ haluval” nem kell törődni,mert törvényszerűen elmúlik,ha én is rendbe leszek,és egészen rendben vagyok… Vagy csak jó kislány ? eh nem ugyanazz itten jelesre vizsgázom minenből,tanulmányokat írogatok,csak semmi falci szélsőség meg az anyám kínja,csak elvás előtt jön valami furcsa képi világú szenvedés,a rettegés,hogy be fogok kattanni,hogy minden keződik előlről,hogy huss má megint egy két lábon járó szabás minta vagyok. És hol a fenébe fogd meg a próbléma lábát,ha midnig kicsuszik a kezeid közül pillanyi állapotok ,és amúgy minden ok? Hát hogy a fenébe öntsem szavakba ? gondoltam arra részletesen feljegyzem mi történik hogy szavam ne feledjem akkor sem,ha jól vagyok,hogy mire érdemes figyelni stb. De az írás mint a mellékelet ábra mutatja eleve nehezemre esik,nem tartalmilag hanem formailag,mert az eszem sokkal gyorsabb mint a kezem,itt csak elgépelési és helyírási tragédia kézzel írva pedig én magam se tudom mindig kiolvasni. Hogy az a kurva disz,mer hát miért se ne, még ez is. Hogy szakadna rá egy mázsa szar erre is .

EN-ek
#23613 EN-ek hozzászólása: 2016.07.17. 08:05

WAU! Te tanulsz is, vmi skólába?:O reMEKK (bár tök értelmetlen)

No veled ellentétben aki ezek szerint 1 LUSTAKUTYA, ÉN má’ kora hajnalba (6 tájba!) KImásztam az ágyból, miután éjjel szintén fagyoskodtam eleget 1 szál pokrócban, ami ugye nyáriviselet, de most épp kib* TÉL van pár napig hihi:P ennek ürömére most reggel kénytelen is volt békapcsolni kissé a régkondit! (hama BE is melegítette a szobát + nagyon energiatakarékos, +minden, tsakk vmi büdös v monnyuk úgy érdekes szagokkal lett TELEvele a rakás:D – úh ezt lk. inkább mégis mellőzöm és marad a “hagyományos” szagtalan bár dárga ektromos fűtés…:/

Aztán téll. csak a xokásos hót 7köznapi reggeli dógok: BEvág vmi zabálnivalót csak a +szokás kedvéért, közben KInyitja a rádiót, h hallja ma éppen hány 100 embert robbantott fel, lőtt le, v trancsírozta ki a belit teherautóval vami szemét szóval igazán semmi különös;)

boldogbordi
#23589 boldogbordi hozzászólása: 2016.07.12. 21:44

Remek írás valóban,kirázz a hideg…
Na meg attól a gondolatól is,hogy azon gondolkodom,ennek mennyi lehet a valóság alapja ?OMG… Gondolat mondolat mi vészeli át a kínokat ?

EN-ek
#23587 EN-ek hozzászólása: 2016.07.12. 11:05

hát ú láccik mosmá (sajn) n gyötrik, mer n igazán ír LF se éwek óta! hihh ih;D

namia kib* HEILzet, élsz-e még öreg bodrim??:P (Y = előmászik)

#23585 gyogyulas hozzászólása: 2016.07.12. 09:46

amikor szexualis gondolatok gyotornek,menj allj szoba emberekkel es elmulik.ezek a gondolatok egyedulletbe tamadnak.en is igy vagyok vele.

EN-ek
#23588 EN-ek hozzászólása: 2016.07.12. 11:10

am k. te sztem te 1 naddon butta mberke v: te ojankor téll dumálni szox?? :P

EN-ek
#19849 EN-ek hozzászólása: 2015.01.06. 21:17

LOL – e yooo! asszonnyaa zöreg: te lenni hevi (agy)beteg!:xDDD

Na erre mit lépsz tsajjos??:D mer HA! semmit, a Ellenség röhög a markába, és győzelemnek könyveli L a inzultust!:P (ÉN pedig marha csalódott leszek!)

Serénytelen véleményem szerint uis eza 1ik LEGjobb firkálmány amit vha olvastam itt, ebbena májashurkákkal súújosan terhelt ódalon!;) (HA a enyémeket n számoljuk) Btw ink több HAsonló kellene ide…

soosendre1
#19825 soosendre1 hozzászólása: 2015.01.05. 16:26

Kedveseim! Jól elhumorizálunk- te beteg vagy, az irásodból sajnos ez igy van. Kezeltesd magad, a gyógyszereid rendesen szedd.Ez nekem nem vicces, ha csak jópofizni akarsz azt ne a “Városzoba” oldalain csináld! Itt beteg társaid olvassák a te baromságaidat- evvel álapotuk romolhat is erre nem gondolsz? Javulj meg és hallgass egy kis Vangelis muzsikát- You Tube-ről tőltsd le- másképpen látod utána a világot! Abban a reményben, hogy észhez térsz elköszön- endrebandi.

EN-ek
#19694 EN-ek hozzászólása: 2014.12.19. 06:40

a nem, csakk szhmosok! hihhi:D Ltünedeznek holnapokra, évekre, sötöb; aztán a zé e-lőbb utóbb mégiccsak mindig lőkerülnek 1xcsakk vhogy!:P (főleg a mikó nekiáll mássunákat HAjkurászni a mber;)

Te bodri, eza basz6nékos irományod mintHA 1x má’ szerepelt vóna itten, ú rémLIK – vmikor taVAJ, n? akk MÉ raktad bele +int, csak n téged (IS) rejtéjesen törölget vki??:D

#23802 gyogyulas hozzászólása: 2016.09.02. 11:46

hulyesegeket irsz.

#19689 pcs69 hozzászólása: 2014.12.18. 19:18

Még, hogy a borderlineosok nem kreativak.

MINDEN VÉLEMÉNY SZÁMÍT!

 

Várószoba.hu
Email: varoszoba.hu@gmail.com

Médiapartner: Akadémiai Kiadó Zrt.

 

Krónikus betegek támogató, közösségi oldala.

precognox

Close
Close