Motiválatlanság

2015.02.07. 00:37

A következő problémámra keresek választ: motiválatlanság.

40 feletti vagyok és többször voltam depressziós, némi gyógyszert is szedek, amivel nagyjából tökéletesnek mondható az állapotom, ami a depressziót magát, a levertséget, vagy a rosszkedvet illeti. Ezzel együtt azonban alvásprobléma, kedvetlenség állandóan jelen van, és tulajdonképp sokadik nekifutásra is mindig oda jutok, hogy motiválatlan vagyok. Sokan lustaságnak nevezik, ebbe mélyebben nem mennék bele, lényeg, hogy nem arról van szó, hogy ne akarnék csinálni valamit, hanem arról, hogy eleve semmi nem ösztönöz arra, hogy megtegyem.

Arra keresek választ, találkozott-e már valaki hatásos gyógymóddal, mert én sok mindent kipróbáltam, a tüneteket kezelgetni lehet, de magát az ösztökélést nem tudom bevonni. Akár valami közös megoldás kidolgozását is el tudnám képzelni sorstársakkal. Nem konkrét “jó ötleteket” várok, rengeteg pszichológust,pszichiátert, szakirodalmat megismertem, de mégsem találtam konkrét megoldást. Ha olyan csoportot ismer valaki, ahol konkrétan a motiválatlansággal foglalkoznak az is érdekel. Tisztában vagyok vele, hogy ennek okát kellene megkeresni, de olyan csoportokban nem mentem semmire, ahol az egyik öngyilkosjelölt, a másik alkoholbeteg, a harmadik motiválatlan… őszintén szólva egyiket sem érdekelte, miért nyavalygok.

Amúgy hozzátartozik, a társkapcsolat hiánya, eléggé meghatározó fő okként.

#23506 irokez hozzászólása: 2016.07.01. 16:15

Nos találtam megoldást! aki ír, annak tudok talán segíteni.
De még egyszer! MOTIVÁLATLANSÁG amiről írtam, és amiről beszélek, nem depreszsió, nem unalom, nem önbizalomhiány, stb!
Akik itt vannak, azoknak először fogalomtisztázást javaslok, kicsimics, és Florci azonban jöhet! ;-)

#22828 gyogyulas hozzászólása: 2016.03.01. 11:03

nekem is van depressziom.18 evet szkizofreniaval kezeltek.most leszoktam a gyogyszerekrol mert csak fuggoseget okoznak.probalj meg apro dolgoknak orulni egy viragnak. egy madarnak.1-2 orat probalj dolgozni az onbizalmat ad.

#20439 irokez hozzászólása: 2015.04.03. 19:52

Kicsimimi és florci! Úgy látom ezen az oldalon fölösleges folytatni, de valahol egy értelmes közösségben hajlandó vagyok, – még ha csak itt a neten is- elvégre pont a közösség az ami ezekben a dolgokban nagy erőkkel segít.

EN-ek
#20202 EN-ek hozzászólása: 2015.02.21. 18:18

Yaja! ah a kocsmáros pakoj koma monnya! –> Menny L a Krisnásokhoz, kaját osztogatni a Blahára!:) v ott vana pl. a Bakpista szeriszolgálat is…
Szegény manapság errefele mindig akad bőven, sőt négyzetesen nőnek hovatovább. (ojannyira, h a Nagyvezér má 1enesen a szó BETILTÁSÁT akarja!!) HA igaz amita “Magyar Szabadeurópa” mond – ÉN mindensetre simán KInézem belőle!:@ ezt is…

A másik vaLÓban anet, a mi így a Uccsó Időkben abs. a Virág közepe!
Mivel a IRL létezés 1 int. mbernek ma már ojannyira & tejesen Lvisel7tetlen kb. mint 1 Lbaszott foghúzás; ezért (v alszik egésznap) v tök oda tevődik át alét sújpontja! Ott élnek, írnak, buliznak, csajzanak, sőt már halnak is!
Igaz a piszokgazdagék akára Zűrbe is kilövet7ik amaguk hulláját – dehát a mber csak ott kering (mint 1 döglött hering) év1000dekig – RÁadásul qrva sötét és HIDEG is vanott! Brrr! Kinek hiányzik az??:D

bagoly04
#20201 bagoly04 hozzászólása: 2015.02.21. 10:03

A csapos közbeszól!
Nagy érdeklődéssel olvastam a sok, különböző irányzatú, de abban, hogy segítsen, egységes szándékú hozzászólást. Sok ember akkor veszíti el a motívációját, amikor nyugdíjba küldik. De hol vagy te még attól! Ettől függetlenül ajánlom az internetet, a számítógép használatát! Sokan mondják, magas az már nekem! Elsó javaslatom tehát, tessék levenni a magasból azt a sokat szidott PC-t, letenni egy 80 cm magas asztalra, és elkezdeni a párbeszédet vele, mert egy csodálatos világot nyit meg számunkra. A fenntiekben felsoroltakat mind megtalálod benne! Sok embert megismerhetsz, problémájukat, örömüket stb Levelezzél! Ha ehhez jó partnert találsz, már várod a leveledre a választ Vezess naplót.Egy-egy napodról írhatsz levelet. Ezt a hozzászólásod is igazolja, csak győzz válaszolni rájuk! Ez egy fél nap, odafigyeléssel, depi nélkül!
Válassz magadnak egy kutyát! Megérzi, ha szereted, sétálsz vele, és tanítgatod. Hogy háláját kifejezze ezért, megpusziljá a kezed, és egy kutya olyan szeretettel tud rádnézni, hogy elszorul a szíved, és megvan a motivációd!
Ha én motivációt keresnék, elmennék önkéntes ételosztónak, mert segítségemmel sok embernek tudnék jót tenni! Még a motivációt kereső éhezőknek is!
Szeretettel bagoly04

Florci
#20178 Florci hozzászólása: 2015.02.09. 22:43

Tudom miről beszélsz.. :( Hát én nem találtam erre gyógymódot. Őszintén szólva, szerintem nincs is rá gyógymód.. :/ Szerintem ez az állapot egyszerűen csak nem az a kategória, amire gyógymódok vannak. Tudom, ezért a kijelentésért nekem fognak támadni. Pedig senkinek se a bicskát akarom nyitogatni a zsebében. Egyszerűen csak így érzem. És úgy tűnik, rajtam kívül még nagyon sokan mások. És igen, attól még szedegetem magam össze, dolgozom, fenntartom magam, megteszem, amit lehet. Csak éppen az értelme mindennek, az nem látszik. :D Őrület. Pedig imádtam én is az egyetemet és jól is tanultam. Aztán egyik pillanatról a másikra eltűnt a motiváció. Persze, történt ez az.. De hát mégis. Az nem ok arra, hogy akkor most ne legyen értelme semminek.. És hogy az ördögbe lehet bármit is jól csinálni motiváció nélkül? De figyelj. Előtte “normális” voltál, nem? Én igen. Voltak terveim, tudtam, hogy képes vagyok dolgokra és élveztem, ha valamibe belefogtam és sikereket értem el. Na, ha olyan is voltál, akkor biztos lehetsz is még. Hiszen az is te vagy. Talán egyszer vége lesz és visszaváltozunk. Csak úgy. Mint ahogy azt se tudjuk hogyan kerültünk ide, azt se fogjuk tudni, mitől süt ki újra a nap a lelkünkben. Hé, legyél türelmes és ne add fel. ;) Én ennél okosabbat nem tudok tanácsolni. Bocsi.

#23507 irokez hozzászólása: 2016.07.01. 16:15

Nos találtam megoldást! aki ír, annak tudok talán segíteni.
De még egyszer! MOTIVÁLATLANSÁG amiről írtam, és amiről beszélek, nem depreszsió, nem unalom, nem önbizalomhiány, stb!
Akik itt vannak, azoknak először fogalomtisztázást javaslok, kicsimics, és Florci azonban jöhet! ;-)

#20166 Egeszsegovo hozzászólása: 2015.02.08. 20:57

Ha az egészséged megőrzése, rendbehozása iránt eltökélt vagy, ajánlom a 3-1-2 kínai meridiántornát! És még hasonlóan motivált emberekkel ismerkedhetsz meg. A megoldás benned van. Az új, mindig jobb a réginél! Ha a régi megoldások már nem jók.

Mosolygós napokat!

EN-ek
#20159 EN-ek hozzászólása: 2015.02.08. 13:54

LOLmá! aszonnya: ő a higgyülit ajánjja:O – OMG! (tudvalevő, h anál csak /max/ a jehova kamuja yobb:D – ak mondani rosszabb;)

Hát sajnálattal lássa, h eme ódal (xakmai) szinvonala – minden erőfeszítésem daczára – 1re nagyobb méjségekbe süjjed!:D L. tele gagyi kamureklámokkal, RÁdásul még kismijjó HAmis xektával is fűszerezve!:P “mejek soxor mekktévesztik vala még a választottakat is”

(napecce ebbea “országba” a rendes mber már SEMMIN se tsodálkozik…):

Florci
#20170 Florci hozzászólása: 2015.02.09. 13:05

itt mindenki ismeri a Bibliát? :O

EN-ek
#20176 EN-ek hozzászólása: 2015.02.09. 15:33

És n csak azt…;)

(mé te nem??:O) ez nálam úgysózván a ALAP mívelccség rését képezi – év100dok óta, ezért is kissé sertés számba meggy a efféle kérdés!:P

…továbbá HA eredményes akarsz lenni AHArcban, n árt HA ismered a Ellenség praktikáit!:)

#20157 Ildiko66 hozzászólása: 2015.02.08. 06:39

Kedves Irókéz !! Sosendre1 kommentje a legmeggyőzőbb számomra !! Csak kiegészítve keres egy jó gyülekezetet. Én a hit gyülekezetet ajánlom Nem tudom hol laksz de Istent fogad be a szívedbe és életed gyökeresen megváltozik. Velem ez történt !! Hit hegyeket mozdít !! Mindenki maga sorsa kovácsa!!!Én olyan embert ismerek aki mindenkit és mindenét elvesztette, de felállt. Nem ítélkezem hisz gyarlók vagyunk.. De ne add fel. Téged is szeret isten…

#20155 kicsimimi hozzászólása: 2015.02.07. 17:41

Kedves Irókéz !
Ismerős, amiről beszélsz, én is hasonló problémával küzdök, de próbálom azért az időmet hasznosan eltölteni. A depresszióra én is rendszeresen szedek gyógyszert, de az estéktől szinte már félek, mert tudom, hogy a fél szem altatótól sem tökéletes az alvásom. Napközben eljárok rendszeresen tornázni, bevásárolni, mindig kitűzök magamnak egy célt, és próbálom megvalósitani. Sokszor van az nálam is, hogy nincs kedvem elmenni sehová sem, és legszivesebben a négy fal között vagyok, de ez a lehető legrosszabb, amit egy ilyen “beteg” tehet. Jártam már autogén tréningre, most a jógával próbálkozom, és esténként fél- egy órára elmegyek sétálni, hogy friss levegőhöz jusson a szervezetem.
Magadnak kell kitalálnod, hogy mi az, ami leköt, amitől jól érzed magad, ahogy a többiek is irták, a zenehallgatás, az olvasás, és a mozgás sokat segit.
Sajnos olyan csoportot én sem találtam, ahol kibeszélhetnénk ezt a problémát, és tudnának a sorstársak tanáccsal szolgálni, pedig én is megyeszékhelyen lakok, elvileg sokan lehetünk, akiknek ilyen gondjuk van.
Ha gondolod, felvehetjük a kapcsolatot és kicserélhetjük a gondolatainkat. Szép hétvégét !

#23508 irokez hozzászólása: 2016.07.01. 16:16

Nos találtam megoldást! aki ír, annak tudok talán segíteni.
De még egyszer! MOTIVÁLATLANSÁG amiről írtam, és amiről beszélek, nem depreszsió, nem unalom, nem önbizalomhiány, stb!
Akik itt vannak, azoknak először fogalomtisztázást javaslok, kicsimics, és Florci azonban jöhet! ;-)

nora51
#20154 nora51 hozzászólása: 2015.02.07. 13:15

Többször hallottam már, hogy a nagy antidepresszáns: a mozgás! Lehet az olyan, hogy beiratkozol zumba-tanfolyamra, vagy curves-re mész edzeni, bármilyen tánctanfolyam, edzésforma, futás, biciklizés, túrázás más, akár ismeretlen túrázók társaságában,, amihez kedved van, ami szimpatikus. Mozgás, jó levegő, otthoni “zeneterápia”, jól írják az előttem szólók! Tánctanfolyam esetén még meg is ismerkedhetsz olyan emberekkel, akik talán éppen társra is vágynak…
Egy biztos: a fentiek közül valamire rá kell szánnod magad a motiválatlanság ellenére. Sok sikert kíván:
nora51
A legnehezebb dolog magunkat legyőzni. De ha sikerült rászánni valamire magad a leírtak közül, biztos nem bánod meg!

#20153 TMI58 hozzászólása: 2015.02.07. 12:10

Kedves katamama, én találkoztam, amikor orvosi műhiba miatt járóképtelen lettem (tőled idősebb vagyok). Felejtsd el a gyógyszereket, a szükségtelen orvosi terápiákat. Ha csoportokat keresel, az internet tele van különfélékkel, de biztosan tudod, magadnak kell megoldani a problémáidat, az nem fogja… Kiabálóan nagy D3-vitamin, valamint vitamin, ásványi anyag és nyomelemhiányod van. Ezeket fontos pótolni. A hatásra várni kell 2-3 hetet, aki ilyenkor abbahagyja a JÓ MINŐSÉGŰ, így a szervezetben jól hasznosuló, nem szintetikus előállítású táplálék-kiegészítők szedését, mert “nem érez semmit”, az továbbra is kínlódni fog. Szerves eredetű multivitamint, valamint a D3-vitaminból csepp szedését ajánlom, mert az rögtön a véráramba kerül, míg a kapszulából nem tudjuk mennyi szívódik fel. Valamint sok-sok sétát, bámulást a friss levegőn. A mai ételekből már nem szívódik fel annyi, amennyire egy embernek szüksége van, ezért a vitaminpótlást folytatni kell, a D3 “napfényvitamint” májusig. Én azóta így élek és nincsenek olyan pokoli problémáim, mint annak előtte, sőt…

#20150 katamama hozzászólása: 2015.02.07. 11:45

Szia, arról nem beszélsz, hogy dolgozol e? Mert, nagyon úgy néz ki, hogy unatkozol. Motiválatlanságnak nevezed, pedig életszerü kötelességed, hogy valamit csinálj, s ne azon meditálj, hogy jaj, nincs kedvem hozzá… Minden embernek van ilyen története, de, senki nem megy dokihoz, minek is? Mindenkinek van olyan érzése, nekem is, hogy két hétig sem takaritottam, mert az idő is olyan, hogy nem tudtam magam rábeszélni, meg, utálok is takaritani. Igaz, nem áll bokáig a lakásban a rendetlenség, mert mindig mindent a helyére teszek, hogy ne kelljen sokat takaritanom. Aztán, jön a szétnézés, és nekifogás, takaritás rendesen. Mostanában annyira kedvtelenné teszi az embereket az időjárás is, ne te vagy az egyetlen. De, negyven felett is süthet a nap, valamit kell csinálni, akár kötelesség-szerüen is, minden motiváció nélkül.
Úgy gondolom, hogy aki beletörődik abba, hogy “depressziós vagyok”, igen , ő akarja, ha nem akarná, nem lenne az. Hát, szedd össze magad, és csinálj valamit, a neten is kereshetsz, és vannak is korodhoz illő csoportok,beszélgess velük, menj velük kirándulni, valami munka után! Üdvözlettel, katamama

soosendre1
#20146 soosendre1 hozzászólása: 2015.02.07. 08:51

Kedves irokez.Sajnos a depresziot nehez gyogyszeresen beallitani,ahany beteg annyi eset. Tanacsom, probald ki esti setak a jo levegon ,utanna2 ora pihenes-ezutan alvas.Fizikai aktivitas-szellemi frisseseg.Nekem hasznos neha reggelente,vagy elalvas elott kis relaxacios zene. Tele van a You Tube ilyesmivel. En Vangelis zenere lazulok.Hivo ember vagyok- nem felek az elmulastol, a halaltol.Hiszem ez a mostani foldi eletunk, csak valaminek a kezdete.A tulvilag,mennyeknek orszaga lesz az igazan bekesseges,es boldogsaggal ,az Ur dicsosegevel teljes.Olvasd el a Bibliat Uj Szovetseggel kezd.Bocsi’ de a tablettem nem ismeri az ekezetet,de remelem azert ertelmezheto.Ekoszon-endrebandi-avval a remennyel hogy segitsegedre voltam

MINDEN VÉLEMÉNY SZÁMÍT!

Akadémiai Kiadó Zrt.

H-1519 Budapest, Pf. 245

Telefon: (06 1) 464 8200

Email: varoszoba@akademiai.hu

© Akadémiai Kiadó Zrt.

Krónikus betegek támogató, közösségi oldala, az Akadémiai Kiadó gondozásában. Orvosok szakmai portálja: nota.hu

Precognox

Close
Close