Szerelmi tébolyda

Téma címkék:
2015.03.11. 08:15

Kérlek, segítsetek!

Közel hat éve kezdődött a mi kálváriánk. Egy hihetetlenül sármos fickóval hozott össze a sors, aki annak idején úgy találta, én vagyok az a nő, akire mindig is vágyott. Az egekig magasztalt, és bár alig ismertük egymást, mindig volt arra elfogadható magyarázata, miért is érez így irántam, én pedig szárnyaltam a boldogságtól még akkor is, ha valahol már akkor olyan furcsának éreztem ezt az egészet. Pszichológiát is tanulva már az első beszélgetésünk alkalmával lejött, hogy önértékelési zavarral küzd, mert magát dicsfényben tüntette fel, míg másokat értéktelen senkiknek titulált, főképp azokat, akik valamilyen szempontból ‘veszélyt’ jelenthettek Rá. Már az első héten hazudott, és a reakciója hihetetlen volt, amiért rájöttem, engem hordott el mindenféle szemétnek. Nyeltem kettőt, és mivel akartam, hogy működjön kettőnk között a dolog, nem csináltam belőle perpatvart. Csinált Ő akkor, amikor a számára is hozzáférhető közösségi oldalon egy fiatal ember azzal a nem rejtett szándékkal keresett meg, hogy szeretne velem megismerkedni. Én ezt a levelet tapintatosan megköszönve visszautasítottam, de mivel áttekintettem az oldalát, és ott fellelhetőek voltak erdélyi tájképek, azokat megdicsértem. Ez elég indok volt ahhoz, hogy a Párom, az akkori három hónapos kapcsolatban először durva legyen velem. Rettenetesen megrémültem, de nem eléggé ahhoz, hogy hátat tudjak Neki fordítani. Én marha. Mert onnantól minden apró- cseprő, mások számára jelentéktelen dolog miatt terror járt, vagy titkolózás, vagy érzelmi zsarolás, szóbeli vagy fizikai bántalmazás. Nem szeretném részletezni, hogy hat év alatt ez hová fajult, mert bármit tettem, azzal csak magam alatt vágtam a fát. Kezdetben ösztönösen védtem magam, és sajnos volt, hogy lesüllyedtem a szintjére. Ennek az lett a vége, hogy az ismerőseink előtt befeketített, azt állítja mindenkinek, hogy bolond vagyok, mert ezt meg azt csinálom Vele, de Ő meg annyira szeret, hogy nem tudja velem megszakítani a kapcsolatot. Lassan elkopnak az ismerőseim, mert olyan dolgokat tudtak meg rólam, amik vagy nem úgy történtek, ahogy tálalták azokat, vagy meg sem történtek. Próbáltam előbb új kapcsolatot létesíteni, jeleztem, hogy én ebből szeretnék kilépni, de az új kapcsolataimat is tönkre tette, vagy telefonon, vagy egyéb, nem személyes úton megfenyegette az új partnert, és tálalta a nem létező visszataszító tulajdonságaim. Mindeközben férfinéven elmentett női telefonszámokra bukkantam a telefonjában, mint utólag kiderült már a kapcsolatunk elején másokkal is fent tartott ‘ismeretséget’, amelyek mibenlétéről a mai napig csak sejtésem lehet. Végül megütötte a fülem a volt felesége vádja, miszerint a Párom nárcisztikus személyiség. Elkezdtem utána olvasni, mit is jelent ez, és végül abban a hitben, hogy együttműködő lesz, megmutattam Neki a cikket, hisz ahogy állította Ő nagyon szenved attól, hogy a kettőnk kapcsolata annak ellenére nem tud működni, hogy nagyon szeretjük egymást. Bevettem. Én marha. Ahogy elküldtem a cikket, az Ő reakciója az volt, hogy visszaküldött egy másikat: Borderline személyiségzavarról. Elolvastam, mert állítása szerint, minden szava rólam íródott. Hitetlenkedve álltam a cikk előtt, de elkezdtem elemezni magam. Minden bizalmasomnak kikértem a véleményét, de akárhogy kutakodtam, a múltam és a jelen felidézése, összevetése arra engedett következtetni, hogy nem velem van a baj. Eljutottam arra az idegállapotra, hogy szorongásos tüneteim lettek, és én beavattam Őt ebbe is. Az első adandó alkalommal azt kaptam, hogy ennek meg annak is el fogja mondani, miféle bolondériában szenvedek. Voltak nyugalmi időszakok, akkor meg az volt furcsa, hogy szinte szétszedett a szeretetével, és úgy gondoskodott rólam, mint egy gyerekről. De egyre gyakoribbá váltak a tettlegességig fajuló viták, akár olyan pitiáner dolgokból kiindulva, hogy miért jegyzem meg, kiöntötte a vizet a konyhapultra. Szerinte mindenbe belekötök, elviselhetetlen természetem van. Egy alkalommal, mivel együtt soha nem bírtuk ki egy hétnél tovább és így külön lakásban laktunk, átment az egyedülálló szomszédasszonyhoz, és úgy jött vissza, addig nem áll velem szóba, míg nem igazolom, hogy a főiskola négy éve helyett nem a diliházban kezeltek. Mert hogy a szomszédasszony a gyerekkori barátom Édesanyja, és az ő állítása szerint én már gyereknek is bolond voltam. Elmeséltem a Családomnak, akik teljesen kikészültek már ezektől a vádaktól. De ahogy engem, úgy már Őket is bántotta, a hátuk mögött mindenféléket beszélt róluk, amikor pedig ezeket visszahallottam, azzal vágott vissza, hogy én miféle párja vagyok, amikor holmi jött ment emberek szavára adok, nem az Övére, és amiért ezt tettem, most letilt mindenhonnan és nem áll velem szóba. Regényt tudnék írni az aljasságairól! Teljesen kikészített, vérnyomásra szedtem gyógyszert, szívemre szedtem ritmusszabályzót, és mindig megjelentem valami külsérelmi nyommal a sürgősségin, ahol természetesen eleinte falaztam Neki, ha megkérdezték, mit, hogyan szereztem. Mindeközben napi szinten hallgattam, minden volt nője százszorta különb volt nálam, és mindegyik sokkal jobban megérdemelte volna, hogy elhagyja érte a feleségét és a három gyerekét. Végső elkeseredettségemben arra kértem, vagy elmegyünk egy szakemberhez közösen, vagy lezárom ezt a kapcsolatot. Ne kérdezzétek, miért nem tudtam a mai napig megtenni, hisz ez egy önpusztítás, de annyira kapaszkodom abba a néhány emlékezetes pillanatba, amit a elmúlt években együtt éltünk át, és mert valahol tudom, hogy meg lenne erre a megoldás, de nem hajlik az együttműködésre. A pénzre, a lejáratásra, a mindenre hivatkozva nem jutottunk el a szakemberig. Elköltöztem a városból, de mivel imádtam ott lakni, és egyedül egy kisgyerekkel féltem nekivágni a nagy világnak, a volt férjem segítségével – akivel a mai napig támogatói, jó barátságban, de kizárólag barátságban vagyunk – leköltöztünk Győrbe. Ezzel újabb támadási felületet adtam Neki, mert azóta én vagyok a még bolondabb, aki a volt férjét választotta, de még mindig Ő utána fut. Mindenkinek azt mondja, naponta hetvenszer hívogatom, mert nem tudom elfelejteni. Közben meg az igazság az, hogy arra kért, szerezzek albérletet, ahol össze tudunk költözni, és jön utánunk, mert nélkülem nem bírja. Aztán mire újra a bizalmamba férkőzik, és nagy nehezen újra próbálok hinni Neki, felül a magas lóra, és lekezelően jön a másik véglet, hogy ugyan már, mit képzelek én magamról, hogy majd Ő utánam jön. Bárkit megkaphat, és ugyan nézzek már magamra, meg rá. Mint külsőben, mint emberileg hatalmas köztünk a különbség. Nah, ilyenkor aztán végképp eltapos, mert olyan határtalan módon tud leigázni méltóságomban, hogy napokig szedegetem össze magam darabjaimból. Nem keresem, nem hívom, hisz kirúgott, de döngeti az smseket, hívásokkal próbálkozik, majd amikor elmúlik az agybaj, és a ledegradáló megjegyzéseit felváltja a szeretlek, ne haragudj, de ezt váltod ki belőlem- hadjárat, akkor megsajnálva emberszámba veszem, és megkérem, nézzen vissza, miből mit csinált. Szerinte feszültséget keltek már megint, nem vagyok normális. Véleménye szerint, én vagyok borderline kóros, és kérlel, hogy szedjek gyógyszert, hogy harmonikussá váljon a kapcsolatunk.

#20728 levendulas hozzászólása: 2015.05.18. 09:19

A kineziológia csodàkra képes! Próbálj meg magaddal is törődni, ha nem tudsz, vagy nem akarsz elmenekülni…

nora51
#20731 nora51 hozzászólása: 2015.05.18. 12:25

Ha egyáltalán élsz még, Gapeki!…. Legalább a gyereked érdekében mentsd magatokat, kérj segítséget orvostól, kineziológustól, baráttól, rokontól, a NANE-től, amiről írtam már, itt lent találod.
Írjál ide pár sort, aggódunk érted!

#20727 levendulas hozzászólása: 2015.05.18. 09:03

Nem vagy ezzel a helyzettel egyedül…de nagyon nem..Màr arra is gondoltam, hogy csinàlhatnànk egy zàrt csoportot a facebookon, hogy így könnyebben tudjunk egymásnak segíteni, mert van, akinek senki sem hiszi el, hogy mit él àt, mert abszurd az egész..:(

anamary
#20416 anamary hozzászólása: 2015.03.31. 22:55

Teljesen át tudom élni,amit leírtatok!
Sajnos vannak tapasztalataim-e téren.
Megoldást mégsem tudok a kilépésre.Az évek múlnak egyre kevesebb az esély.
Úgy látszik nekünk ezt dobta a gép! Körhinta amiből nem lehet kiszállni.
Üdv mindenkinek!!

#20394 Rulett hozzászólása: 2015.03.28. 18:29

Szinte ugyan ez a sztorim…. Egy hete brutal elvert. Senki nem hisz nekem, ahol élünk ott az ő barátai vannak, mindenki elpartolt mellolem. Családom messze, de annyira unják már, hogy ezt nem merem nekik elmondani. Narcisztikus. Belemsulykolja hogy szar vagyok, minden az én hibám. Ha teheted, menekülj, old meg ha tudod. Én nem tudok elmenni, mert akkor utca. Családhoz se, más okokból. Amúgy én sem vagyok normális, sokáig azt hittem borderline, depis voltam. Az állatot ő hozza ki belőlem. Menekülj. Sosem fogod tudni megváltomegváltoztatni, narcisztikus marad.

EN-ek
#20398 EN-ek hozzászólása: 2015.03.28. 20:05

Attól h vki “narcisztikuss” abból még 1ált. n köv. feltétlenül, h bunkó is! (vegyünk pl. engemet:)
LEHET h n vagyok 1 Saint (se 1 mattyóhímzés) DE még soha éltembe n vertem L 1 nőszeméjt se! (pd. yopár +érdemelte volna!:P)

hmm… lehet h télleg n vok normális??:(

nora51
#20410 nora51 hozzászólása: 2015.03.30. 01:08

A nárcizmus egy nem olyan régen felfedezett és megnevezett súlyos személyiségzavar. Azt hinnénk, pusztán azt jelenti, hogy valaki “önmagába szerelmes”, állandóan magát nézi a tükörben. Bárcsak erről lenne szó! Sajnos a narcisztikus emberek pokollá tudják tenni társuk életét. A lelki megalázástól egészen a durva verésig, válogatott bántalmazásokig minden szerepel a palettájukon. Ők tökéletesek, a szerencsétlen partner pedig “értéktelen, idegbeteg, elmebeteg,és persze ő a hibás mindenért”, Nagyon megtévesztőek tudnak lenni, mert a menekülni szándékozó társat időnként kedvességgel, elbűvölő viselkedéssel vissza tudják tartani, hogy újra kínozhassák. Hiszen szükségük van az áldozatra, akin kiélhetik magukat. Betegségtudatuk nincs, azt a partnerre vetítik ki.
Aki gyanakszik, hogy a társa nárcisztikus, annak ajánlom az alábbi könyvet. Könyvesboltban tavaly vettem, biztos még kapható.
Tuija Valipakka- Arja Lehtosaari:
A LÉLEK MEGGYILKOLÁSÁNAK SZÁZ MÓDJA—-Nárcisztikus személyek áldozatai mesélnek
Pilis-Print kiadó 2011
Ebben a könyvben két finn szerző szólaltat meg rengeteg embert, többségében nőket, akik nárcisztikus személyiségzavaros emberekkel éltek együtt. És persze eleinte minden szép, gyönyörű volt…
Van még egy könyv, ezt még nem olvastam:
Carter-Sokol: SEGÍTSÉG, A PÁROM NÁRCISZTIKUS!
Park kiadó 2012.
A nárcizmus inkább férfiakra jellemző, de akadnak ilyen nők is, bár nem sokan.
Remélem, ennek fenti történetnek az irója, gapeki sikerrel megszabadult rettenetes társától.
A lelki gyötrés van olyan elviselhetetlen, mint a testi… Kérlek kedves gapeki, nyugtass meg minket, hogy megszabadultál ettől véglegesen!!!
Rulett, el se tudom képzelni, hogy tudsz így élni…Hallottál már a NANE egyesületről? Ez egy olyan szervezet, ami a bántalmazott nőket fogadja be. Nézz utána a neten, mielőtt agyonvernek…Kérlek!

http://www.nane.hu
NANE (Nők a Nőkért Együtt az Erőszak Ellen) Egyesület Bántalmazott nők és gyerekek segélyvonala: 06-80-505-101 (este 6 és 10 között)

Szeretettel és aggodalommal:
nora51

nora51
#20333 nora51 hozzászólása: 2015.03.11. 19:13

Tipikusan narcisztikus! Menekülj gyerekestől, ne is találjon rád! Ő a beteg, nem te.
A narcisztikus pszichopata mindig azt akarja bebizonyítani, hogy te egy pondró vagy őhozzá képest, sőt te vagy az abnormális, és neked van szükséged gyógyszerekre. Nemrég olvastam egy könyvet a nárcizmusról, csupa ilyen történeteket írnak le a szenvedő felek! (Akik mindig bedőlnek a kedves pillanatoknak!!!)
Ha nem szakítod meg a kapcsolatot, akkor te is és a gyereked is gyógyszerekre fogtok szorulni, az ő őrültsége miatt.
Mivel ő pszichopata, így zárd le a kapcsolatot: nem akarom tönkretenni az életedet tovább! Keress egy hozzád hasonlóan tökéletes, egészséges lelkű partnert.
És többé ne vedd fel a telefont. Cserélj telefonszámot. Költözz tovább. Különben idegbeteg leszel a gyerekkel együtt, és akkor neki tényleg igaza lesz!
nora51

MINDEN VÉLEMÉNY SZÁMÍT!

 

Várószoba.hu
Email: varoszoba.hu@gmail.com

Médiapartner: Akadémiai Kiadó Zrt.

 

Krónikus betegek támogató, közösségi oldala.

precognox

Close
Close