Vége lett, aztán megint kezdődik??

2015.04.05. 18:52

Hol is kezdjem… 22 éves vagyok, és tini koromban mindenféle érzelmi és kapcsolati problémáim voltak, ami miatt pszichológus által borderline gyanúba kerültem. Hisztériás rohamok, dührohamok, önvagdosás, szorongások, heves és váltakozó érzelmek a barátok felé…. A gondolkodásom is káoszos volt. 19-20 évesen leléptem anyámtól, nagyszülőkhöz költöztem, a kapcsolataimat hamarosan teljesen megszüntettem és nem kerestem új ismeretségeket sem. Hamarosan a szélsőségességem megszűnt, “földönfetrengős” hisztériás rohamom azóta nem is volt mióta elköltöztem anyámtól szóval úgy éreztem rendeződött minden, bár kapcsolatok és új élmények hiányában igazán ingerszegény életet alakítottam ki magamnak (mert dolgozni se mentem el suli után) ennek hatására meg teljesen leépültem agyilag, tehát az intelligenciámnak se volt miért dolgoznia, lelassult az észjárásom (szerintem) mindamellett az unalmasságot megszoktam. Általában mindig teszek valamit, sok (rengeteg) koffeint iszok és cigarettázom néha itthon iszom, de az tényleg ritkán van.

Általában jól szoktam érezni magamat, vagyis többször érzem jól magamat mint nagyon rosszul. Viszont az is igaz hogy ezekben az években akár az interneten is annyira fel lehetett bosszantani hogy teljesen bekattantam, pánikoltam, megijedtem, de ezek egyszer egyszer furdoltak csak elő.

Viszont az utóbbi időben megint elkezdtem ismerkedni és több baráti kapcsolatom lett, van akivel igen mély is, és még az életem is “beindult” újabb ingerek érnek, új dolgokat próbálok ki, stb… Egy barátom megtanított hogyan kezeljem ha interneten belém kötnek, és azt sikeresen elsajátítottam, hogy idegenek hülyeségét egyáltalán ne vegyem magamra. Teljesen normális vagyok mások előtt, és úgy éreztem tudom kezelni magamat, nem panaszkodnak a barátaim szélsőségességre pl, inkább visszahúzó vagyok és az évekig tartó bezárkózás hatására kevésbé kommunikálok jól élő szóban. De úgy éreztem tényleg hogy többnyire stabil vagyok, és ráadásul még tudatos is, idealista vagyok, van saját életszemléletem. De ahogy egyre több minden történik és egyre inkább mélyülnek a kapcsolatok… megint jönnek fel a hisztik, irritált vagyok, jönnek a “ne hagyj el” dumák, (valójában nem mondom ki szó szerint, de tetszik érteni), aztán meg olyan érzéseim vannak, hogy a barátomat megverném, csúnyákat akarok rá mondani, pedig egyébként csodálom őt, fantasztikus ember, olyan akire határozottan felnézek. (kb csak olyan barátaim vannak akikre fel tudok nézni, másképp nem is működik nálam kapcsolat) Most se érzem magam annyira szélsőségesnek, és nem szenvedek állandóan, de félek hogy megint kezdődni akar… Pl tegnap “reggeli hisztim”, nyűgösségem, szélsőséges irritáltságom volt (amikor úgy érzem ki akarok bújni a bőrömből), ami évek óta nem volt.

Szóval nagyon rég óta nem vettem elő még gondolatba se a témát, még azt is hittem hogy meggyógyultam, de ma ennek hatására megint utánaolvastam a borderline-nak és néhány dologban magamra ismertem. Szóval ezek tini korom óta fennállnak: hol erősen kötődnek, hol önállóságukat bizonygatják bármi áron. Irányításra, támogatásra szorulnak, de alig tűrik azt. – az önnállóság bizonygatás olyannyira igaz, hogy többször jelzem akár szavakkal is az önnálóságom megtartásáért vívott harcot másoknak “Nem fogsz te engem irányítgatni!” “nem te mondom meg ezt meg azt” stb. Az irányításra szorulás is igaz, legalábbis egyedül nem tudok működni, egyedül nincsen motivációm valami cél iránt és ha valakivel együtt vagyok, ő dönti el hogy mit egyek, mit igyak, és mindent. – Hiányoznak a hosszú távú célok, elképzelések, önálló életvitelük nehézkes – és ebben is magamra ismertem. És emellé még ha valaki hirtelen érinti meg a testemet, vagy hirtelen átölel akkor pánikom és disszociációm is lesz. Viszont a totális szélsőségesség, a rohamok, a vagdosás nincsen… még… De ahogy egyre több és mélyebb kapcsolatom lesz egyre furább dolgaim kezdenek lenni…

Csak remélni tudom, hogy érthetően fogalmaztam, nem is értem mit akarok ezzel, csak olyan különös hogy olyan rendben volt minden, ráadásul egyedül, de megint el esem, és szeretném tudni, hogy másoknál volt e ilyen… ? s mit tegyek..?

EN-ek
#20755 EN-ek hozzászólása: 2015.05.21. 12:55

n kell mindig MÁSRA fognotok AZT, h hüjék wattok;D

#20752 grumpymidge hozzászólása: 2015.05.21. 11:16

teljesen érthetően fogalmaztál. detto ugyanez a sztorim, 21 leszek júliusban. miután leléptem anyámtól (én baráthoz költöztem) nem mentem dolgozni és az egyetemen a gyakorlati órákon pánikrohamain voltak, szóval hagytam a csudába az egészet és itthon, tök egyedül meg “elbutultam”. én még nem jutottam el odáig, hogy barátokat szerezzek. a gyógyszeres kezelés meg a terápia nekem nem segített. szerintem ebből nem nagyon van kiút.

MINDEN VÉLEMÉNY SZÁMÍT!

Akadémiai Kiadó Zrt.

H-1519 Budapest, Pf. 245

Telefon: (06 1) 464 8200

Email: varoszoba@akademiai.hu

© Akadémiai Kiadó Zrt.

Krónikus betegek támogató, közösségi oldala, az Akadémiai Kiadó gondozásában. Orvosok szakmai portálja: nota.hu

Precognox

Close
Close