2005 őszén, egy reggel fölébredtem és elég furcsán éreztem magam. Egyedül voltam otthon, összekészülődtem és bementem dolgozni. Amikor beértem a munkahelyemre, akkor derült ki, hogy nagyon furcsán beszélek. Dadogtam, elkentem a szavakat, mintha részeg lennék. Pedagógusok között dolgoztam, bár furcsállták a dolgot, a lényeg az volt, hogy elvégezzem a munkámat, iskolatitkárként dolgoztam.

Munka után a kisebbik lányomékhoz mentem, segíteni kellett nekik, ott volt a férjem is, szintén e célból. Bár feltűnt nekik a furcsa beszédem, többször megkérdezték, hogy ittam e (nem szokásom), mert úgy beszéltem, mint egy részeg ember. Eszükbe se jutott, hogy más bajom van, pláne orvos, mentő, ugyan. Ekkor már ugye, sok órája tartott az állapotom.

Munkánk végeztével, hazamentünk a férjemmel, aztán a szokásos esti teendők után lefeküdtünk aludni.

Másnap reggel a férjem korán elment munkába, utána én is felkeltem és szinte azonnal nekikezdtem magamban, hangosan beszélni, továbbra is dadogtam és elkentem a szavakat. Majd csak lesz valahogy, elindultam dolgozni. Délelőtt felhívott a kisebbik lányom, hogy hogyan vagyok, persze neki is csak „részegen” tudtam válaszolni, viszont, akkor már mondta, menjek orvoshoz, mondtam, hogy nem megyek. Ezt követően felhívta a nővérét, Ildit, és aztán az Ildi és a férje értem jöttek az iskolába és elmentünk a kerületi ideggyógyászatra, addigra szereztek beutalót is.

A kerületi ideggyógyászaton persze egymillió ember volt, de a vejem áttörte az emberhegyet és bekopogott a rendelőbe. Természetesen, nagy felháborodva kijött az asszisztensnő, hogy ki az, aki kopogással zavarja őket, a vejem mutatta a beutalót és nyomatékosan mondta, hogy vizsgáljanak meg.

Ezután nagy kegyesen behívtak, majd következett a szokásos ideggyógyászati vizsgálat, eztán a doktornő továbbutalt a Jahn Ferenc Kórházba, szintén sürgősséggel. Hazamentünk, összeszedtünk pár cuccot és indulás a kórházba. Ekkor, kb.1 óra volt. A kórházban átadtuk a beutalót, egy nővér kikérdezett – mi a bajom, panaszom stb. -, aztán közölte, hogy üljünk le a váróban, majd jön az orvos. Az orvos este 7-re került elő, ekkor már majdnem két napja történt az agyammal valami. Eddigre, már nem láttam az éhségtől, kissé nehezen beszéltem, borzasztóan ideges voltam, valamint beszedtem hat szem xanaxot.

A doktornő kikérdezett, megvizsgált, – csak ötször hívták el közben – végül közölte, hogy nem tudja, hogy mi a bajom, de azért maradjak ott éjszakára, aztán majd holnap…. Eszembe se volt ottmaradni és ezt mondtam is neki. Erre tájékoztatott, hogy elenged, azzal a feltétellel, ha másnap reggel visszamegyünk.

Másnap reggel ott is voltunk, ismét pár órácskát vártunk rá, amikor előkerült azt se tudta, hogy ki vagyok és, miért vagyok most ott nála.. Amikor beugrott neki a tegnap esti történet, felírta az aszpirint és adott beutalót MRI-re, valamint közölte, hogy a többit intézzem el a háziorvosommal. Láthatóan elege volt az egész ügyből.

A háziorvosom felvett betegállományba, de se az ideggyógyász se ő nem mondta, hogy végülis mi történt velem.

MRI-re két hónap utánra kaptam időpontot. Oda már a férjemmel mentem el, elkészült a felvétel, ki is értékelték, két lehetőség volt, vagy SM, vagy kisérbetegség. Pont.

Amikor, a lelet birtokában felhívtam az ideggyógyászt, mondta, hogy vigyem be hozzá, bevittem megnézte és semmi, illetve mondta, hogy az ilyen leletek értelmezéséhez jár a kórházba, egy hónapban egyszer XY ideggyógyász professzor a diagnózist az ő segítségével állítják fel. Tehát hívjam fel őt ismét, kb.egy hónap múlva, addigra konzultál XY-nal. Amikor felhívtam a hónap elteltével, tájékoztatott, hogy a professzor úr nem jött.

Részéről befejezettnek tekintette az ügyet, pedig koránt sem volt az, mert utána jött a java !