Újjá születve..

Téma címkék:
2015.10.25. 15:10

Helló mindenkinek!

Lassan mondhatom egy hónapja születtem ujjá, ezt most valóban így is érzem.

Olyan lettem mint ha kicseréltek volna.Ez nem minden szempontból vált előnyömre,mert kicsit,önfejű akaratos is lettem.Néha nem akarom elfogadni a rám erőltetett szabályokat.Úgy érzem erős vagyok,de rá kell jönnöm ehhez még kell egy kis idő.Most szeretnék mindent bepótolni amit eddig a betegség miatt elhalasztottam.De sajnos rá kell jönnöm ehhez még időre van szükségem.Most még látogatókat se fogadhatok,csak a közvetlen hozzátartozóimat,abból pedig nem sok van és nem is tudnak nagyon gyakran látogatni,így marad a telefonos kapcsolat. Hetente be kell járnom a klinikára ami elég fárasztó mivel 240 km-re van lakhelyemtől.A leleteim alapján is minden rendben van eddig,a sebem is szépen gyógyulgat,bár még bevallom nagyon érzékeny.

Az étvágyammal az a bajom,nem nagyon érzem az ízeket,mindennek édes mellékíze van,attól pedig hányingerem van.Azt mondják ez helyre fog jönni hamarosan.

Sajnos bármennyire szeretnék nem tudok elmenni nov :6.-án a klubba.A távolság az egyik akadály,a másik nem tudom mikor kell a klinikára mennem,a harmadik nem mehetek közösségbe.Azt hiszem ezt megbocsájtsátok nekem.Pedig nagyon jó volna köztetek lenni,hisz nagyon sokat köszönhetek nektek!

Tudjátok naponta többször gondolok rátok,de nem könnyen szánom rá magam az írásra.Talán még az is fáraszt egy kicsit.Ha túl erősnek érzem magam itt házon belül próbálom aktivizálni magam,mert bizony vannak lemaradásaim.A főzőcske is elég megterhelő még

nekem,de próbálom megoldani a feladatot.

Remélem a karácsony már sokkal jobb állapotban telik,addig még van két hónapom.Nagyon nagyon várom

hisz az utóbbi években nem igazán voltam megelégedve a teljesítményemmel.

Most azt hiszem be is fejezem soraimat,mert készülnöm kell a konyhai teendőkre,hogy ebéd is kerüljön az asztalra.Minden jót kívánok nektek is! Vírusmentes napokat,a kezelés alatt állóknak sok sikert és kitartást kívánok! Ha akartok bátran írjatok hívjatok én szívesen veszem,és gyógyuljatok meg minél hamarabb!

Üdvözlettel: anamary

nora51
#22602 nora51 hozzászólása: 2016.02.03. 01:27

Kedves Anamary!
Légy olyan kedves, írjál nekünk itt, ezen az oldalon pár sort! Már többen aggódunk miattad, mert október 26 óta egy betűt sem írtál, és most már február van, repül az idő.
Hagytunk pihenni, de most már nagyon jó lenne tudni rólad, hogy megnyugodjunk. Ha nincs kedved, akkor legalább azért tedd meg, mert én szépen kérlek rá. Nem lehet ennyi szerető szívet aggodalomba ejteni!!!!!!!!!! Irgum-burgum!!!!!!!!!!!
Hamarosan szabad leszel, jön a tavasz, ihaj-csuhaj!
Képzeld, még rajta sem vagyok a várólistán. (Infmentes). Már nem tudom, mit gondoljak, valaha meg fogok-e gyógyulni. De az hagyján, mit szóljanak azok a társaim, akik F4-ek, és szintén nincsenek rajta a várólistán? Na erre varrjál gombot.
Ezért hát önös érdekből is kíváncsi vagyok, milyen az élet a transzplant után…mert ha így haladunk, ebből biza előbb-utóbb transzplant lesz.
Várjuk jelentkezésedet szeretettel, és minden jót kívánunk, mielőbbi testi-lelki teljes felépülést!!!!!!
Ölel:nora51

nora51
#22271 nora51 hozzászólása: 2015.12.10. 23:13

Kedves Anamary, hát nem bírom ki, hogy ide ne dugjam én is az orromat, mint egy szimatoló vizsla, hátha találok valamit. Csak Klárit tudom ismételni: légyszí írj magadról helyzetjelentést!!! Mert már picit rég volt ám az az október 26, amikor a túróscsuszás leveledet írtad ezen az oldalon!
Hogy érzed magad azóta, mi változott? Érzed-e már az ízeket? Milyen az erőnléted?
Karácsonykor kösd át magad egy aranyszalaggal és feküdj a karácsonyfa alá! Te vagy az ajándék a családodnak! Te csak heverésszél ott nyugodtan, mert az ajándék nem tüsténkedik, nem szaladgál tányérokkal a kezében!
Várjuk beszámolódat! szeretettel:
nora51

#22265 klmaan hozzászólása: 2015.12.08. 23:43

Szia Anamary, Drága!
Mi van veled? Nagyon kérlek, írjál már ide valamit magadról!!!
Tudom, hogy szoknod kell az “új életet”, meg nehéz a bezártság se lehet könnyű, de!! Olyan gyorsan szalad az idő, s a tavaszt már mászkálással, és szabadon töltheted-kedved szerint.
Várjuk a beszámolódat!
Minden jót Neked, s legyenek kellemesek a napjaid az otthonodban!
Üdv szeretettel: Klári

anamary
#21903 anamary hozzászólása: 2015.10.26. 06:53

Kedves barátaim! Köszönöm szépen a biztató hozzászólásokat! Örülök neki hogy így aggódtok miattam.
Lehet hogy én nem veszem elég komolyan a dolgokat,és mindent most hirtelen akarok megtenni amit évekig “elhanyagoltam’.Lassítani fogok mert biztos igazatok van,pihennem erősödnöm kell.Ezt a családom is melegen ajánlja,de nincs semmi segítségem sajnos. Saját érdekemben megpróbálom újra tervezni a dolgokat.A munka meg fog várni ebben igazatok van.Ígérem többet fogok pihenni és magammal foglalkozni.Nóra! Másnap mikor hazajöttem azonnal megfőztem a túrós csuszát,isteni volt!
Ma hétfő van pihenőnap.főzés-mosás nincs,lazulás szórakozás pihenés van!!
Legyetek jól és jók,puszi mindenkinek.Szeretettel:anamary

nora51
#21935 nora51 hozzászólása: 2015.10.31. 01:46

Anamary, örülök, hogy jól esett a túröscsusza, váljék EGÉSZSÉGEDRE!!!!!
Ha főzöl, lehetőleg a zömét intézd el ülve! Mikor a hármaskezelés közben agonizálva főznöm kellett, megtanultam, hogy ne ácsorogjak feleslegesen, meg ne ténferegjek, mert ettől fárasztó a főzés.
A tisztelt házastárs annyit remélhetőleg meg tud tenni, hogy összekészít a konyhaasztalra általad kért (megmosott) dolgokat, edényeket, eszközöket, hogy neked minél kevesebbet kelljen nyüzsögnöd. Aztán ülve megpucolod, összevágod stb. A tűzhelynél is le lehet ülni, ha folyton kevergetni kell valamit. Akkor kéne főzni, mikor a házastárs otthon van, hogy a kezed alá tudjon segíteni, mint kukta a szakácsnak. (A főzős TV műsorokban is mindent odakészít előre a kellékes!)
Ha ehhez nincs hozzászokva, akkor majd most lesz. A te gyógyulásod, jó lábadozásod az ő önös érdeke is!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!
“Kicsit önfejű, akaratos”lettél? Helyes! Önfejűen és akaratosan ragaszkodj a pihenésedhez, a kíméletedhez, mert annál fontosabb most NINCS! Nincs, nincs, nincs, bizony!
Akinek ez vagy az nem tetszik, csinálja meg helyetted: Amen.
Ja! És ne csak hétfő legyen pihenőnap!
Ölel: Nóra

#21896 katih hozzászólása: 2015.10.25. 20:09

Szia Annamary!

Nagyon jó, hogy írsz! Ilyen röviddel az újjászületés után még próbálj türelmes lenni! persze érthető, hogy pótolni szeretnél mindent, de ha “szófogadó” vagy, betartod az utasításokat hamarabb és alaposabban tudsz gyógyulni.
Természetes, hogy még nem tudsz jönni a klubba, majd gondolunk Rád! Most csak pihenj, és gyógyulj!

katih

#21895 cvirus hozzászólása: 2015.10.25. 19:12

Megpróbálom elküldeni : http://amihepank.blog.hu/ Szia Marika vagyok egy sorstárs. Sikeres gyógyulást.

nora51
#21894 nora51 hozzászólása: 2015.10.25. 18:58

Hála Istennek, hogy ilyen jól haladsz a gyógyulással, drága Anamary! Egy árva sort se írtál arról, hogy PIHENSZ-E ELEGET, KIALSZOD-E MAGAD, ÉLVEZED-E,HOGY PIHENNED IS KELL? Nekem kicsit gyanús, hogy tán túl sokat szeretnél már csinálni, és mintha elégedetlen lennél magaddal! Na hát ez nem a teljesítmények és háztartási bravúrok időszaka!!!!!!!!! Persze ha nem főznek rád, akkor bizony kénytelen vagy te főzni sajnos…Ezt el kell fogadnom…De minden másra legyints, légyszíves! Legfeljebb megcsinálják helyetted. Ha meg nem, akkor megvár, nem szalad el. Megcsinálod, ha már erősebb leszel.
Bizony az írás is fárasztó, az utazás is, ez teljesen normális dolog egy ilyen nagy műtét után. Azt is megértjük, ha november 6-án nem jössz a klubba, épp elég neked a klinikára utazgatni. Mivel sok ismerősöm bekapta az őszi náthát, ez is azt jelzi, hogy veszélyes közösségbe menni, így hát tartsd is távol magad emberektől addig, amíg orvosaid tanácsolják.
Túrós csuszát csináltál-e már? Mert a szívem szakadt meg, mikor a kórházban azt mondtad, hogy azt úgy ennél. Játszottam a gondolattal, hogy másnap beviszek neked, de akkor 11 nappal a műtét után nem mertem…Gondoltam, mi van, ha valami baci belekerül, és nagy baj lesz belőle…
Anamary, lustálkodjál, olvass, nézzél kedves filmeket a TV-ben, hallgass kedves zenéket. Ezek mind a javadat szolgálják. És azt hiszem, ha teheted, legyél szabad levegőn is!
Szeretettel kívánok mielőbbi teljes felépülést, jó szájízt, jó közérzetet, békés és nyugodt lábadozást!!!
Szeretettel: nora51
És Klári tanácsa legyen a jelszó: “csak fokozatosan a teszem-veszemmel!”

#21892 klmaan hozzászólása: 2015.10.25. 17:25

Szia Te Drága Sorstárs!
Nagyon köszönjük a részletes, és jókedvű beszámolót! Csak így tovább!!!
Jó olvasni a pozitív hangulatú leveleidet. Te már főzöl? Azért csak módjával a fizikai munkával! Vigyázz magadra, s csak fokozatosan a teszem-veszemmel!
Vérnyomásod rendben? Jobb már kapcsok nélkül-gondolom megkönnyebbültél!
Várjuk máskor is a híreket! Nekünk ezek új infók, meg nagyon érdekel bennünket, hogyan haladsz a gyógyulás útján.
Nagyon szurkolunk Érted!
Szép. egészséges, nyugis napokat kívánok neked, szeretettel: Klári

museto
#21897 museto hozzászólása: 2015.10.25. 21:16

Szia Anamary! De jó olvasni valóban jó kedélyt és optimizmust árasztó soraidat, csatlakozom Klárihoz és Katihoz, Nórához örülj életed új lehetőségének, de tarts mértéket a tüsténkedésben. Adj időt magadnak a megerősödéshez, szokjátok egymást új májaddal. Nagyon szerettünk volna veled személyesen is találkozni, de abszolút érthető, hogy ez még igencsak korai lenne. Légy velünk továbbra is, ha máshogy nem, akkor ezen a fórumon, érdeklődéssel, aggódással várjuk felépülésedről szóló beszámolóidat. Szorítunk Érted, hogy mielőbb megismerhessük azt az erőtől, egészségtől kicsattanó Anamaryt, akit még nem ismerünk. Baráti öleléssel Museto és Ityi

#22264 KatiNemeth hozzászólása: 2015.12.08. 21:21

Drága ANAMARY!
Most olvasom soraidat, és mit látok ! Szívből örülök a sikeres műtétednek és annak ,hogy jobban érzed magad.Vigyázz magadra, ne siess el semmit .Ha megerősödtél mindent bepótolhatsz,.Első ,hogy megerősödj.
Kívánok neked kellemes karácsonyi ünnepeket, és egészséges ,boldog új évet.KatiNemeth

MINDEN VÉLEMÉNY SZÁMÍT!

Akadémiai Kiadó Zrt.

H-1519 Budapest, Pf. 245

Telefon: (06 1) 464 8200

Email: varoszoba@akademiai.hu

© Akadémiai Kiadó Zrt.

Krónikus betegek támogató, közösségi oldala, az Akadémiai Kiadó gondozásában. Orvosok szakmai portálja: nota.hu

Precognox

Close
Close