Egy autoimmun betegséggel félrediagnosztizált beteg története

Téma címkék:
2016.01.22. 08:58

25 éves vagyok, már kisgyermekként kezdődtek a tüneteim. Talán 8 éves lehettem, amikor elkezdtem furcsán látni. Tele jött pöttyökkel a szemem, ha felnéztem az égre nem láttam normálisan, csak a sok-sok ugráló hangyaháború szerű pöttyöket, és különféle foltokat. Elmentem vele orvoshoz, aki legyintett rá, azt mondta ez normális dolog, ezért én sem foglalkoztam vele. Mindemellett pszichés tüneteim lettek. Sokszor rám jött az, hogy nem kapok levegőt, és megfogok halni, kapkodtam a levegő után. Mindig nagyon vékonyka gyerek voltam. Talán 9 éves lehettem, elsőáldozásom tájékán, amikor egyik pillanatról a másikra nagyon meghíztam, teljesen ok nélkül. Másfél év alatt híztam, 32kg-ot. Azt gondoltuk biztos genetika. A hízást követően teljesen más ember lettem. Megváltozott az életem. Nem tudtam semmire koncentrálni, nem érdekelt a tanulás, utáltam mindent, és mindenkit. Előtte mindig minden érdekelt, vidám voltam és sok barátom volt. Elutasítottam mindent, elveszett az önbizalmam. Magatartásproblémáim voltak az iskolában, mindig szidtam mindenkit, nem érdekelt semmi, szétszórt lettem, és hanyag. Folyamatosan kötekedni akartam mindenkivel. 11-12 évesen már olyan gondolatok jöttek rám, hogy én egy utolsó senki vagyok, jobb lenne ha meghalnék. Fokozódtak a pszichés problémáim, OCD beteg lettem, agresszív kényszergondolataim lettek. Folyamatosan a szeretteim halálát kívántam gondolatban, és a saját családom bántására motivált az agyam, és arra, hogy öljem meg őket. Mindig éreztem, hogy ez nem én vagyok, hanem valami belülről irányít, talán ez az egy, ami tartotta bennem a lelket. Soha nem beszéltem a pszichés problémáimról senkinek, mert nem mertem. Így éltem 15 éven keresztül az életemet, minden napom egy pokol volt. Emellett mindig fájt a nyakam, recseg-ropog nagyon hangosan, és folyamatosan fáradékony vagyok. 23 évesen végeztek rajtam egy arcüreg műtétet, mert folyamatosan folyt az orrom ok nélkül, és kiderült hogy arcüreg polypom van. A műtét után pár hétre rettenetesen beteg lettem. Minden izmom nagyon fájt, alig tudtam mozogni, szinte lebénultam. Az ujjaim és a vállam teljesen beálltak, már alig tudtam saját magam lefürödni, és enni. Kettős látásom volt hetekig, és szinte a családom látott el. Ahogy teltek a hónapok a rengeteg szenvedés, és a tömérdeknyi orvos láttán, nagy nehezen diagnosztizáltak nálam egy igen izomgyulladásos autoimmun betegséget. Az immunlaborom teljesen negatív lett, amire a doktor azt monda azért van, mert még kezdődő betegség. Na persze! Azonban a betegségemmel egyáltalán nem jár kettős látás, az orvosom is széttárta a kezét, mert nem tudta hová tegye a dolgot, ennyivel letudva, nem is érdekelte. Elmentem szemészetre, ott meg hülyének néztek, azt mondták ilyen szemtünet nincs, mint amit én állítok. Bár az izomfájdalmaim elmúltak, de még rengeteg tünetem maradt, ami abszolút nem vall erre az autoimmun betegségre. Nagyon pocsékul érzem magamat ha időváltozás jön, elfáradok és fájnak az izmaim, időnként izomrángásaim vannak. A szemem nem jött helyre, és a pszichés tüneteim is jelen vannak. Zúg a fülem, rosszul látok, és minden gyerekkoromból cipelt problémám még jelen van. Néha rám jön az az érzés, hogy nem tudtam ki vagyok, és hol vagyok. Van, amikor nem találom a szavakat, mutogatnom kell a tárgyakra hogy megértsék mire gondolok, és mondat közben elfelejtem miről beszéltem. 13 éves korom óta folyamatos vashiánnyal küzdök, mindig kiürül a szervezetemből, ebből adódóan állandó fáradtság gyötör. B vitamin felszívódási zavarom van, amire szintén legyintett az összes orvos, azt mondták ezzel nem kell foglalkozni. Szívbillentyű zavarom van, és éjszakánként szinte mindig hevesen dobogó szívveréssel felkelek, és rémálmaim is szoktak lenni. Rengeteget szenvedtem, mire kiderült hogy krónikus lyme kórom van. Az immunológusom kinevetett, azt mondta hogy is gondolok ilyenre? Az sokkal durvább tünetekkel járna. Valóban? Ettől, hogy szinte levoltam bénulva? Nevetséges orvosok vannak. Bíztam magamban, nem hagytam, nyomoztam a tüneteim után és mindenre a lyme kór adott választ. Nem foglalkoztam az orvosaim véleményével, mentem magánútra. Az istenhegyi klinikán western blottal végzett vizsgálat alapján pozitív lett az IgG eredményem. Esztó Klára Doktornő kezel, és bízom benne hogy véget ér 20 év szenvedése. Rengeteg tüneteimet le sem írtam, mert így is hosszú lett az irományom, de bízom benne hogy valakiknek segítek ezzel.

klmaan
#22596 klmaan hozzászólása: 2016.02.01. 23:20

Köszi, hogy megosztottad életed e fàjdalmas szeletét. Tudod, a “megosztott bánat, fél bánat!” Kivánom, hogy mielőbb jobban legyél, s el tudjál kezdeni egy új, tartalmas életet! Megharcoltál érte, nagyon megérdemled, hogy teljes és egészséges életet élhess még nagyon sokáig!
Írjál máskor is arról, hogy miként alakul a sorsod/életed?
Üdv szeretettel: Klmáan-Klmáan

MINDEN VÉLEMÉNY SZÁMÍT!

 

Várószoba.hu
Email: varoszoba.hu@gmail.com

Médiapartner: Akadémiai Kiadó Zrt.

 

Krónikus betegek támogató, közösségi oldala.

precognox

Close
Close