HCV – kártérítési pert indítanék

Téma címkék:
2016.10.12. 06:33

1983-ban született első kislányom, akinek születésekor vér-transzfúziót kaptam.Vérzékeny és jódérzékeny lettem.

Később felnőtt fejjel következett az allergia, majd asztmába hajló allergia. Ebből 15 év múlva sikerült kigyógyulni.

Ki kellett venni a méhemet, és az epehólyagomat.

Jó tíz éve magas a vérnyomásom, amely egy ügyeleti mérésen 250-ig ugrott ki.

Laktózérzékeny is lettem.

Vállsérülésem miatt 2005-ben Diprofos injekciót adott be a körzeti orvos, amiből a harmadikat már nem tudta beadni, mert annyira kiugrott a cukrom. Aztán elfelejtette közölni, hogy ez így is marad.Tehát 2005-től cukorbeteg vagyok, de nem tudtam eleinte róla. 2 éve tisztáztuk, hogy tulajdonképpen én cukorbeteg vagyok, és gyógyszert kellene szednem.

A cukrom, szinte végig 26-16 között volt, Éjjel-nappal testszerte viszketek, lemarom a bőrt magamról. 5-10 perces alvás után arra ébredek, hogy rettenetesen kaparom magam. Bisztos voltam benne, hogy a májam nem választja ki a méreganyagokat, és attól ég, viszket a bőröm. Mostmár beállt annyira a cukrom, hogy 5,5 és 10 között van.

Kioktattak, hogy a viszketésemet csakis a cukorbetegségem okozza, abból pedig nem tudnak kigyógyítani. Egymás után írták fel a csodálatos gyógyszereiket, amik egyáltalán nem használtak, és senki sem törődött vele, hogy állítottam, hogy ezt a tünetet a májfunkciós értékeim okozzák.

Egyszer aztán egy orvos továbbküldött a hepatológiára, hogy ezeket a májfunkciós értékeket feltétlenül nézessem meg a májszakrendelésen is. Addig azt sem tudtam, hogy ilyen szakrendelés létezik.

Ott már a lehető legjobb kezekbe kerültem, rámnézett a tapasztalt, nagy tudású tanár úr, és azt mondta, hogy a bőrelváltozásomon látja, hogy májzsugorom van, az elmondottak alapján – a transzfúzió miatt – valószínűsíthető a Hepatitisz C-t, mivel Magyarországon nem szűrték a vért 1992-ig erre, mert nem tudtak róla, hogy létezik.

Most a vérvizsgálat során kiderült, hogy valóban HCV-s vagyok, és szinte valamennyi eddigi betegségemet ennek köszönhetem.

FibroScan eredmény: Igen előrehaladott fibrosis/cirrhosis(F4) Szignifikáns portalis hypertonia.

Én, aki egész életemet úgy éltem le, hogy ne kelljen szembenéznem olyan súlyos betegséggel, mint amit a szüleinknél átéltünk, most azt tapasztalom, hogy visszafordíthatatlan – utolsó stádiumban lévő – májzsugorom van, mert HCV.s vért kaptam 33 éve.

Nagyon elkeseredtem, mert úgy tudtam, hogy 2-3 év múlva lehet csak gyógyszerem, mert az országos várólista nagyon hosszú.

A március 2-án levett vér alapján 1.800.000 a vírusszámom. Most ért a nagy meglepetés, hogy legutóbbi találkozásunk óta tanár úr felterjesztett a gyógyszerre, és megadták az engedélyt, június 2-a környékére már meg is érkezik, és elkezdhetem szedni.

Csak sajnos a 83 %-ban hegesedett májsejtjeim ettől nem állnak helyre. De nagyon jó lesz, ha megszűnik végre a szűnni nem akaró, fájdalmas viszketésem, és rendesen tudok aludni. Talán nem leszek állandóan fáradt, és a cukorbetegségem és elmúlik, ha kicsit jobban tud működni a májam.

Szerencsére a családszűrés eredménye negatív!!! Tehát nem kapta el senki tőlem, a második kislányom sem, és a férjem sem. Így biztosan nem kaphatják el az unokáim sem. Ők most a kis csillagaim.

Most szeretnék többet tudni, kontaktot keresni kártérítési ügyhöz, illetve olyan betegeket megismerni, akik elindultak már ebben az irányban.

Nemrég kaptam meg az itteni Szülészet intézetvezetőjéhez küldött levelemre a 33 évvel ezelőtti leleteket. (Nagyon kedves és segítőkész volt ő és a titkárnője is. Emberségből 5-ös! Számla ellenében postázták a leleteimet.)

Aki tud bármit a kártérítési ügyekről, kérem, segítsen. Én eddig annyit tudok, hogy a vért vagy vérkészítményt 1992-ig nem szűrték Hepatitisz C-re, és az én fertőzöttségem is itt kezdődött.Az F4-es előrehaladott májbetegségem, és a többi kísérő betegség ennek köszönhető.

A vért vagy vérkészítményt beadó orvos gyógyszerként adta a vért, és nem volt tudomása arról, hogy abban vírus lehet. Erről a Magyar Állam tehet, és állítólag a levelet a pénzügyminisztériumhoz, konkrétan a pénzügyminiszterhez kell címezni.

Lehetőleg olyan ügyvédet szeretnék, aki Debreceni, és segíteni tudna ebben.

Szerintetek lehet peren kívüli megegyezést kezdeményezni a pénzügyminiszterrel anélkül, hogy feljelentést tegyek a rendőrségen, azután az továbbmenjen a bíróságra, és elinduljon egy 2-3-4 évig tartó per?

Egyébként én nem értem és nem is tudom kinek jó az, hogy ennyi ideig ennyi ember húzza-nyúzza ezt a témát. A leletek és a tények azok mindent bizonyítanak!

Tudjatok róla, hogy mindenkinek joga van utólag is kikérni az egészségügyi dokumentációját attól az intézménytől, ahol előzőleg a vérátömlesztést kapta. Konkrétan: írásban az intézetvezetőhöz kell fordulni.

Kérlek, írjatok, ha tudtok róla, hogyan kell elindulni a kártérítési perben.

 

bizalom52
#24233 bizalom52 hozzászólása: 2016.12.09. 11:59

Kedves Mariat! Elindítottad a pert? Sikerült ügyvédet találni? Légyszíves tájékoztass priviben! fenyma5212@gmail.com
bizalom 52

#28365 Mariat hozzászólása: 2019.06.15. 16:30

Kedves Bizalom52!

Sajnos, csak most olvasom a hozzászólásodat, kérdésedet.
Igen sikerült, de a legrosszabb ellenségemnek sem ajánlanám.
Olyan ügyvédet találtam, aki életem végéig akarta tőlem a sápot vonni az egyszeri tevékenységéért.

bizalom52
#24232 bizalom52 hozzászólása: 2016.12.09. 11:56

Kedves Nóra 51!
Úgy hallottam, hogy neked van tapasztalatod a kártérítési perekben. Szeretném én is elindítani, kérlek segíts, hogy melyik ügyvédi iroda vállalja el a pert! Email címem: fenyma5212@gmail.com Előre is köszönöm segítségedet!

nora51
#24236 nora51 hozzászólása: 2016.12.10. 00:04

Szia Bizalom, igen, én megnyertem a pert az ügyvédem segítségével. Mivel az erről informáló levelem igen hosszú és részletes , ezért most elküldöm a megadott címedre. Szívesen elküldöm annak, akit szintén érdekel.
Egyébként nagyon úgy néz ki, hogy ügyvéd és per nélkül nem lehet kártérítéshez jutni. Aki más utat választ, azt visszautasítják. Én még soha nem találkoztam olyan betegtárssal, aki minisztériummal való egyezkedés útján jutott volna milliós nagyságrendű kártérítéshez, és havi egészségkárosodási járadékhoz. Ha van ilyen, kérem, írja meg ide a történetét!
Az én ügyvédem egy fillért se fogadott el, amíg meg nem nyerte a pert. Csak sikerdíjat kér. Ha egy kedves betegtárs ismerősöm nem mondja ezt előre, bele se fogtam volna, hisz egy fityingem se volt ügyvédre.
Na, akkor küldöm neked a levelet. Üdv: nora51

klmaan
#23926 klmaan hozzászólása: 2016.10.12. 11:00

Szia Mariat!
Köszi a gyors választ.
Akkor jól gondoltam, hogy ribával kaptad. Miért nem hagytad abba? Miért nem mondtad neki, hogy nem bírod, nem akarsz ebbe belepusztulni! Na! Most, már túl vagy rajta, gyorsan felejtsed el a rémséget!
Hívott engem is egy Sorstárs, aki hasonlóan járt. Nagyon szenvedett ő is. Ezek szerint nemcsak az interferonnal kapcsolódva okoz ez gondot! Jó tudni!
Üdv neked, és vigyázz magadra! Klári

#23927 Mariat hozzászólása: 2016.10.12. 11:06

Szia Klári!

Hogy miért nem hagytam abba? Mert nem mertem. A doki nem javasolta. “Ezt így kell szedni, ha vírusmentes akarok lenni.” Egyébként mind a háromnak van kb. 250 mellékhatása. De ő szerinte nincs mellékhatásuk. Hát ennyi.
Kevesebb mellékhatást kívánok mindenkinek, aki most kezdi az INF menteset!
Marcsi

klmaan
#23924 klmaan hozzászólása: 2016.10.12. 09:31

Szia Mariat!
Azt nagyon jó olvasni, hogy kiment belőled a hcv, de szomorú azt, hogy ennyit szenvedtél.
Azért, valami nem tiszta nekem. Ez a kezelés tavaly indult, igaz, előtte a kisérletbe már bevontak bizonyos szempont szerint betegeket. Ez a gyógyszer valóban több komponensű, de nem nevezzük hármas kezelésnek. Írjad meg konkrétan, hogy mit/miket kaptál? Nekem az a gyanum, hogy te kaptál hozzá ribavirint is! Simán az INF mentesről még senki nem számolt be ilyen szörnyűségeket. Ha ribavirinnel kaptad, s akkor valószinű 6 hónapig, akkor szokott lenni mellékhatás
Nagyon izgi ez most! Kérlek, gyorsan válaszolj, mert többen vagyunk az INF mentes kezelés előtt. Én nem tudok arról, hogy akarna-e nekem ribát adni a dr, de azt tudom, hogy nem fogadom el.
Várjuk valaszodat, s kivánom, hogy mielőbb legyél jól s tudjad élvezni a HCV nélküli életet!!!
Üdv szeretettel: Klári

#23925 Mariat hozzászólása: 2016.10.12. 09:56

Szia Klári!

Igen, valóban kaptam ribavirint, és hiába panaszkodtam, hogy nagyon erős mellékhatásaim vannak, a doki rá sem hederített. Mondja, csak mondja! Majd elmúlik! Ennyi volt a válasza. Nem csökkentette az adagot végig a kezelés során. Ezen kívül még exvierát és viekiraxot kaptam. Hát nem múlt el nyomtalanul. 3 hónapos kezelésem volt Egyébként teljesen véletlenül találkoztam azzal a hölggyel, aki már 3 évvel ezelőtt ezt kapta.

#23923 Mariat hozzászólása: 2016.10.12. 08:54

Sziasztok!
Az interferonmentes hármas gyógyszeres kezelés számomra is meghozta a vírusmentességet. Kiírtotta az összes vírust, és majdnem engem is. Az embertelen viszketésem megszünt.
Rengeteg mellékhatásom volt viszont, amit nagyon nehéz volt elviselni. Sajnos, maradt is belőle jó néhány: A terápia alatt kezdődött minden: a koncentrálóképességem csökkenése, feledékenység, a kezeim, karjaim fájdalma, zsibbadása, a lábaim dagadása, fájdalma, zsibbadása, a derék- és hátfájdalmak, a hasmenés, alvásproblémák, stb. Erősen depressziós lettem. Szeptember elején tudtam meg az eredményeket, és egy hónapomba került, hogy rávegyem magam, megírjam, hogy vírusmentes lettem.
Senki ne higgye, hogy ezek az újnak mondott gyógyszerek mellékhatásmentesek! Nekem olyan tüneteim voltak, vannak, mintha kemoterápiát kaptam volna.
Találkoztam már egy olyan beteggel, aki 3 évvel ezelőtt kapta ugyanezeket a gyógyszereket.
Veletek mi újság van?

Marcsi

nora51
#23928 nora51 hozzászólása: 2016.10.12. 18:19

Drága Mariat! Hogy a vírusaid mind megdöglöttek, ez nagyszerű hír!!!!!!Nagyon örülök!!!!!!!Nagyon reméltem, hogy az embertelen viszketésed megszűnt. Én aztán tudom, hogy ez mit jelent!
Az, hogy ennyi mellékhatásod volt, meglep. Mert lám, nem vagyunk egyformák, van aki ugyanezt kapta, és nem volt panasza. Hidd el, ha a gyógyszer már teljesen kiürült belőled, elkezdesz rendbe jönni! Ha marad valami panasz, azzal bizony orvoshoz kell menni, és majd rendbe szedik a mozgásszervi bajokat, alvásproblémát, a depi talán magától is elmúlik. Szedjél nyugodtan máriatövismag-kapszulát, (csak patikából, Legalont vagy Silegont), mert az nagyon jó hatással van a májsejtekre és jó méregtelenítő. Ihatsz májvédő teákat is. Meglásd, előbb-utóbb rendeződni fogsz! A vérképed is javulni fog, és ezzel együtt minden. A májad két évig fog regenerálódni, új májsejtek születnek, és a fibrózisos sejtekből fel fog egy csomó szívódni. Persze nem leszünk már tökéletes májúak, de annyira helyrejön, hogy elketyegjen nekünk még hosszú évekig.
Ha bármilyen visszamaradt mellékhatás feltűnően nem javul, akkor kérj segítséget. Szinte újra kell építened magad, és van, ami csak segítséggel megy. A legveszélyesebb a depresszió- szerintem.
A riba nyilván lepusztította a vérképed, , és hát ugye minden mindennel összefügg a szervezetünkben…
Én még mindig várok arra, hogy rákerüljek a várólistára. Ha egyszer rákerülök és sorrakerülök, akkor állítólag a te gyógyszeredet fogom kapni, csak nem 12 hanem sajna 24 hétig, mert az én vírusom 1a genotypusú, ellentétben mindenki 1b-jével, és az enyém nehezebben reagál a szerekre. Ez van.
Megköszönjük, ha néha jelentkezel, és beszámolsz arról, hogy vagy. Ha per-ügyben léptél valamit, na arra is kiváncsi lennék.
Szeretettel kíván mielőbbi panaszmentes továbblépést:
nora51

#23929 Mariat hozzászólása: 2016.10.12. 19:09

Kedves Nóra!
Köszönöm kedves soraidat.
Igen, a per-ügyben annyi történt, hogy találtam egy ügyvédet, aki beadta a kérelmet már jó régen, de majd csak februárban kezdődik a per.

Üdv.: Marcsi

nora51
#23936 nora51 hozzászólása: 2016.10.12. 23:27

Na jól van akkor! Majd ellátlak praktikus tanácsokkal! Már gondolkozhatsz azon, hogy kit viszel tanúnak, ha az ügyvéd így rendelkezik. Az én esetemben 2 tanút hallgattak ki mint tudod, az orvosomat és a férjemet. Később az alperes kérésére
egy igazságügyi orvosszakértőt (aki előzőleg megvizsgált), sőt még egy dietétikus-szakembert is meghallgattak az egyik tárgyaláson.
De lehet, hogy a te esetedben erre nem lesz szükség.
Most próbálj sokat pihenni, regenerálódni.Üdv:
nora51

#23941 Mariat hozzászólása: 2016.10.13. 13:25

Minden jó tanácsra szükségem van. Leszázalékolás ügyében is.

Köszönöm. Marcsi

klmaan
#23296 klmaan hozzászólása: 2016.05.18. 13:29

Kedves Legard.ari!
Nórát kérdezed, de azért annyit válaszolok, hogy nem az az érdekes elsősorban, hogy mikor fertőződött meg, hanem az, hogy mikor kapta a HCV-ről az első leletet?! S az a lényeg még, hogy a vér-kapásról legyen lelet! Ettől számított 1 éven belül van nagyobb esély a kártérítésre! beadni mindenképpen érdemes, mer többedik kezelés után is vitték már sikerre a pert, de egyszerűbb, ha nincs túllépve az 1 év!
Nóra és ügyvédje sikerre vittek egy pert, így valóban tud infót adni. A HCV-ben “utazó” ismert ügyvéd dr Horváth Béla. Már kérhetnék tőle valami tiszteletdíjat, vagy részesedést, amennyi sokszor leírtam már a nevét! Na! Komolyra fordítva a szót!! Gyorsan beadni, ez a lényeg!
Sok sikert! Üdv: Klári-Klmáan
Ui: ha írsz “történetet” sorsotokról, akkor lesz saját oldalad, és azt a levelet minden HCV-s megkapja aki beregisztrált a közösségbe, így csak mi kaptuk meg páran, akiket itt látsz. Ez a jövőre nézve számotokra is praktikusabb lenne, de természetesen nem kötelező, csak így infókat veszíthettek! Szeretettel: Klári

#23295 Mariat hozzászólása: 2016.05.18. 12:49

Viszketés ellen van valami, ami nektek segített? (Miután a májam nem nem választja ki a méreganyagokat, a bőröm égő-fájdalmasan, szünet nélkül, test-szerte viszket.)

klmaan
#23297 klmaan hozzászólása: 2016.05.18. 13:44

Szia Mariat!
Hála, nekem még a máj miatt nem kell. Megkérdeztem a hepa szakápolónkat. Azt mondja, hogy itt a Fenistilt szokták mondani, meg van egy másik, de az “kikeverős”. Ha ez nem válik be, akkor megkérdezem a dokit, hogy mi az összetétele a “kikeverősnek”.
Üdv:Klári

museto
#23299 museto hozzászólása: 2016.05.18. 19:12

Szia Mariat! Nekem a Fenistil nagyon hasznos volt kezelésem alatti viszketés enyhítésére, de fóleg az “N”jelű. Üdv, Museto

#23302 Mariat hozzászólása: 2016.05.18. 22:46

A fenistil gélből nagyon sok kellene az én viszketésemre. Ráadásul nagyon drága is. De köszönöm.

#23303 Mariat hozzászólása: 2016.05.18. 22:47

Köszönöm.

nora51
#23263 nora51 hozzászólása: 2016.05.11. 22:46

Kedves Mariat, írtam bőségesen az email-címedre. Jó lenne minél hamarabb felvenned a kapcsolatot egy ügyvéddel, akár az enyémmel, lehet hogy nem gond az, hogy ő budapesti.
Ne ess kétségbe, meg fogsz gyógyulni.
A pereléshez azonban jó idegek kellenek, és az, hogy együtt tudjatok működni az ügyvéddel. Ne zavarjon, hogy akár 3 évig is elhúzódhat az eljárás. Muris, ha már jóval előbb vírusmentes leszel.
Gondolkozz azon, hogy a havi egészségkárosodási járadék milyen kiadásokra kellene neked, mert erre kiváncsi a bíróság. Pl: étrendkiegészítők, vitaminok, bio-zöldségek, bio-gyümölcsök,egészséges táplálkozás. Ezeket leírta nekem az orvosom, és ezt is benyújtottam.
Ha bármi érdekel, írjál és válaszolok.
Szeretettel: nora51

klmaan
#23264 klmaan hozzászólása: 2016.05.11. 23:03

Mária!
Hallgassál Nórára! Ahogyan én is írtam ezt a beadást nem szabad halogatnod!!!! Azonnal!!!
Nóra már végig járta az utat, fogadjad el az infóit!
Üdv, jó éjt és szép álmokat Mindenkinek!! Klári

#23267 Mariat hozzászólása: 2016.05.11. 23:31

OK.

#23265 Mariat hozzászólása: 2016.05.11. 23:28

Kedves Nóra!
Köszönöm a leveledet. Nagyon sokat segítettél.

Mária

nora51
#23279 nora51 hozzászólása: 2016.05.12. 23:57

Szívesen! De tényleg ne halogasd, mert az a nyerő, ha a HCV okozta károsodásod tudomásulvételét követő egy éven belül nyújtja be az ügyvéd a keresetet a bírósághoz. Jó lenne nem túllépni ezt a határidőt!!!
Üdv: Nóra

#23292 legard.ari hozzászólása: 2016.05.17. 19:17

Kedves nora51!
A férjem is 1983-ban a 2-dik szívmütétnél fertőződött meg.Mariat álltal leírtakkal szinte megegyezik a probléma.Érdemes még ennyi év után perre menni?és ha igen kérlek írd meg neked ki volt az ügyvéd aki segített.Nagyon köszönöm a segítségedet.üdv legard.ari@citromail.hu

nora51
#23309 nora51 hozzászólása: 2016.05.19. 23:30

Kedves Legard Ari! Az én ügyvédem T.Nagy Tibor, ő a dr.Horváth Béla ügyvéd irodájával közös lakásban tartja fent az irodáját. Tehát két iroda együtt, erre a témára szakosodva. Mivel itt rém hosszú lenne mindent leírnom, ezért folytatom az email címedre szóló levelemben.
Üdv néked
nora51

klmaan
#23262 klmaan hozzászólása: 2016.05.11. 18:03

Szia Marit!
Köszi a kedves szavakat!
A kezelés amit kapsz majd az új, Interferon mentes kezelés, ami csak tabletta. Hatásfokra nézve az eddigi legjobb! 95 %-os gyógyulási esély-ami reméljük be is jön Nálad!!! Ezt nem 3-as kezelésnek hívjuk, hanem INF mentesnek. Tudod, volt olyan is, hogy 3-as kezelés, ami állt egy interferon injekcióból és 2 fajta tablettából. Borzalmas volt!!!
Nagyon jó, hogy egyenesen az újat kapod. Legalább ennyi kárpótlásod legyen a sok megpróbáltatás, trehányság után!
Komolyan mondom, hihetetlen ami veled is történt.
Most már jó kezekben vagy, meg jó helyen, hogy ránk találtál! Itt aztán értve vagy, leszel! Kérdezzél bármit, bármikor!
Üdv szeretettel: Klári

#23266 Mariat hozzászólása: 2016.05.11. 23:30

Köszönöm Klári! Nem tudtam, hogy a 3-mas kezelés konkrétan mit jelent, de örülök, hogy ezt kapom.
Bár eléggé borzalmas dolgokat olvastam ezekről is.

Szeretettel: Mária

#23392 Mariat hozzászólása: 2016.06.07. 19:47

Sziasztok!
Nekem is megkezdődött a hármas kezelésem. Ribavirin, Exviera, Viekirax. “Élvezek” is már jó néhány mellékhatást.
A bőröm égő-fájdalmas, szünet nélküli viszketése is – ha még elképzelni lehet – tovább fokozódott.
Minden nap van valami új.
Állítólag augusztus végére kiírtja a vírusokat a gyógyszer-kombináció, ami ABBVIE angol gyártmány. Úgy tudom, hogy a következő 6 hónap eltelte után újra vizsgálják a virusokat, (amelyek remélem, énbennem már nem lesznek) és csak akkor kell kifizetni az államnak a gyógyszergyár részére az árát, ha a kezdettől számítva 9 hónap elteltével vírusmentes leszek. Iszonyatos ára van. Le sem merem írni. Akit érdekel a keresőbe beütve megnézheti. Na azt összeadva jön ki a 28 napra való gyógyszerár, és azt szorozni kell 3-mal.

Marcsi

klmaan
#23394 klmaan hozzászólása: 2016.06.07. 21:34

Kedves Marcsi!
Hajrá előre az irtásban!!! Ez a kezelés olcsóbb, mint az eddigiek! Még a régi kettes kezelés is drágább volt, a hármas pedig több, mint kétszerese! Ezt azokhoz képest “olcsón” adják a cégek.Nagy egyeztetés volt egy éve már a cégek, a Minisztérium és az OEP között. Egyik gyógyszercég ki is szállt a “buliból, mert nem tudott annyira lemenni árban, mint ez a kettő, akiknek a gyógyszereit most osztják.Na! Ez a helyzet most novemberig tart. Mi lesz azután, majd kiderül!
Te csak azzal foglalkozz most, hogy élvezzed a vírusirtási folyamatot! Vigyázz magadra!!
Üdv szeretettel: Klári

#23396 Mariat hozzászólása: 2016.06.08. 09:54

Kedves Klári!

Ez a vírusirtás nem éppen kellemes. Minden nap hoz valami új mellékhatást.
Köszönöm soraidat.

Marcsi

nora51
#23395 nora51 hozzászólása: 2016.06.08. 01:06

Kedves Marcsi! Amit mi hármaskezelésként emlegetünk, az az interferon-ribavirin. boceprevir(vagy telaprevir ) hármaskombinációja volt. Ezt a kezelést már kivonták a forgalomból, annyi nemkívánatos és súlyos mellékhatása volt. A mostani új kezeléseket, pl. amit te is kapsz, interferonmentes kezelésként emlegetjük. De lám, igazad van, mert te is most egy új “hármaskezelést” kapsz, de immár interferonmentesen. Rettenetesen sajnálom, hogy ilyen durva viszketést kell kibírnod. Én aztán tudom, mit jelent ez. Az inf-rib-telaprevires hármaskezelésem közben hónapokig az őrület határán voltam emiatt. Nem akarlak elkeseríteni, klinikai bőrgyógyászaton is jártam nemegyszer akkor, az egyre terjedő vörös kiütéseket meg tudták állítani, de a tűszúrás szerű viszketést nem. Néha összerándultam, mert mintha belémdöftek volna. Olyan villámlásszerű volt, és mivel nem akartam vakarni, ezért odanyomtam erősen az ujjamat, ahol éppen tűszúrást éreztem, ez némileg segített. De mikor egyszerre a fejbőrömet, a talpamat, a lapockámat , a szemhéjamat érte ez a rettenet, rájöttem, hogy kevés kezem van…Éjszaka volt a legelviselhetetlenebb. Mivel semmi nem használt, amit a bőrgyógyászok felírtak, ezért altatót kértem, ami összeegyeztethető a kezeléssel. Soha nem szedtem altatót, de akkor csodálatos volt, mert az éjszakai viszketést át tudtam aludni.
Mivel nem vagyunk egyformák, és hátha rád hat valami, beszéld át ezt az orvosaiddal. Hátha rátaláltok arra a megoldásra, ami összeegyeztethető a kezeléseddel, és enyhít ezen a borzalmon.
Arra vigyázz, hogy ne legyen száraz a bőröd, patikai fürdőkrémmel fürödj, és kend be testápolóval magad, valami babáknak valóval, ami nem irritál.
Én úgy éreztem, hogy ez nem valami felületes viszketés, hanem inkább belülről, mélyről jön, az idegek szörnyű játéka. Ehhez képest fájdalmat elviselni egyszerűbb. De ebbe bele lehet őrülni. Nekem az a furcsa, hogy viszketés az infmentes kezelés előtt is volt már neked. Most meg fokozódott. Meg kell ezt beszélned a hepatológussal, és küldjön el egy bőrgyógyászhoz, akivel majd egyeztesse, hogy mi fér össze a májkezeléssel.
Közben ne felejtsd el az ügyvédet se, nehogy kicsússz az időből.
Veled érzek nagyon! Meg fogsz gyógyulni, ez lebegjen a szemed előtt!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!
Ezt kívánom neked szeretettel:
nora51

#23397 Mariat hozzászólása: 2016.06.08. 09:57

Kedves Klári!

Ez a vírusirtás nem éppen kellemes. Minden nap hoz valami új mellékhatást.
Köszönöm soraidat.

Marcsi

#23398 Mariat hozzászólása: 2016.06.08. 10:05

Kedves Nóra!
Én már jártam korábban a Bőrklinikán, kaptam is egy tejkrémet, amit a 3 éves unokámnak is adtak korábban…
A hepatológusom tud a rettenetes viszketésemről, ez egyébként a májzsugor egyik tünete is. Azért viszketünk, mert a máj nem tudja kiválasztani a méreganyagot, és az a bőrünkön keresztül próbál távozni.
Nekem is ilyen érzésem van, hogy száz kezemnek kellene lenni, hogy mindegyikkel nyomhassam, ahol viszket. Csak sajnos, én vérzékeny is vagyok, úgyhogy néha egy-egy ponton annyira viszket, hogy kimarom, vagy annyira megnyomom, hogy rögtön lefeketedik, és akkor napokig még fáj is azon a területen.
Igen, az éjszaka az borzalmas. Leginkább egy hideg jégtömbön kellene feküdni, mert az legalább hűti, de a talpamhoz is kellene egy, meg a lábaimra, hátamra. Szóval egy jégtömbben kellene aludni.:) Csak az a baj, hogy ha fázom, attól sem alszom.
De a lábaim nem érhetnek egymáshoz, mert rögtön égően viszketnek.
Az ügyvéd éppen folyamatban van.Majd írok, hogy sikerül-e megállapodni.

Üdv.: Marcsi

museto
#23259 museto hozzászólása: 2016.05.11. 11:31

Kedves Mariat! Klári okos tanácsait megfogadva biztosan sikerre viszed az ügyvéd úrral egyetemben kártérítési ügyedet. Valóban többen vannak itt a fórumon akiknek sikerült a kártérítésig eljutnia, biztosan fognak még jelentkezni. Én inkább a májad állapotával kapcsolatban jegyeznék le néhány dolgot. Visszaolvasva történeteimet láthatod, hogy én is egy komoly májkárosodással vágtam bele immár 3 éve a kezelésbe, és a 3-as kezelés meghozta számomra a vírus mentességet majd másfél éve. Májam a kezdeti 50,4- es kPa értékről a tavalyi mérés szerint 17-esre javult, remélem az idei júliusi mérés további javulást fog mutatni. Az én példámból kiindulva elmondhatom, hogy már a kezelés során és a kezelést befejezve pláne szépen beindul a máj öngyógyító, regenerációs folyamata, amint azt a számok is mutatják. Ahogy javul a májam, nő az étvágyam, hovatovább vigyáznom kell, hogy most meg nehogy zsírmáj alakuljon ki. Testem különböző helyein volt bőr irritációim elmúltak, szívritmus zavarom immár nem kimutatható és még a vese köveim is eltűntek, bár ez nem biztos, hogy összefüggésbe hozható a kezeléssel. A kezelés során előjött izületi problémáim szűnőben vannak, igaz, rendszeresen járok fizikoterápiás kezelésekre és gyógyfürdőbe.
Szóval elmondhatom Neked, hogy van élet a HCV után, csak sok kitartás és tűrés kell a cél eléréséig. Ehhez kívánok sok-sok erőt és megértést! Üdv, Museto

#23261 Mariat hozzászólása: 2016.05.11. 14:16

Kedves Museto!

De jó, hogy írtál. Kláritól is nagyon sok jó dolgot tudhattam meg, és tőled is.
Azt gondoltam, hogy a májam így marad, ahogy van, és nem tud regenerálódni.

Egyébként hármas kezelést kapok majd, tablettásan.
Állítólag ez a nevük: Vielliraz, Exviera, Malderiba.
Jó lenne, ha vírusok hamar elpusztulnának, és némileg jobban érezném magam.

klmaan
#23258 klmaan hozzászólása: 2016.05.10. 16:04

Szia Kedves Sorstárs!
Nagyon hosszú a listád, amit ez a “kedves” HCV neked okozott! Mint már a másik hozzászólásomban is írtam, mielőbb vegyed fel a kapcsolatot a Dr Horváth ügyvédi irodával, és intézkedjél! Ez azért fontos, mert számít a felfedezési időpont! szerintem ezt most “melegében” kezdjed el, adjál be mindent, aztán jöhet a kezelés! feltételezem, hogy te az interferonosat kapod, mint 1. kezelt. erről nem írtál! gondolom, hogy most, hogy történetként írtad meg életed e részét, lesznek mások is, akik adnak tanácsot, ahogyan Nóra is felajánlotta neked segítségét. Én ezt az egyet tudom, aki már sok pert vitt sikerre. Persze, hallgassál meg többeket, de ne nagyon halogassad, mert a te eseted teljesen egyértelmű!
Azt írtad, hogy F/4 vagy, de mennyi a Kpa számod? Az mutatja a lényeget, s persze, még pár lelet adat!
A kpa-ból azért lehet következtetni egy-két dologra, s a kimenetelre!
Hajrá a gyógyulás útján, és a per megnyeréséhez, és mindehhez sok erőt, kitartást neked!
Üdv: Klári (klmáan)

#23260 Mariat hozzászólása: 2016.05.11. 14:10

Minden sorodat nagyon köszönöm, Klári!

MINDEN VÉLEMÉNY SZÁMÍT!

 

Várószoba.hu
Email: varoszoba.hu@gmail.com

Médiapartner: Akadémiai Kiadó Zrt.

 

Krónikus betegek támogató, közösségi oldala.

precognox

Close
Close