Csalódtam magamban

2017.07.23. 11:31

Sziasztok!

Már régebben is voltak gondjaim az evéssel, bár ez inkább tartozik evészavarhoz, mint depresszióhoz. Kiskoromban nagyon rosszul lettem és annyira féltem, hogy újra megtörténik, hogy nem voltam hajlandó se enni, se inni. Ekkor kórházba kerültem 1,5-2 hétre. Azóta javult a helyzet, bár idegen környezetbe még mindig nehezen oldódtam fel, ha evésről volt szó, de nem volt ilyen problémám. A jegyeim is egész jók voltak, voltak barátaim, nem piszkáltak, párkapcsolataim is voltak rendesen. Ki tudtam heverni egy-egy szakítást is.

Aztán elballagtam a középiskolából, dolgoztam félállásban egy munkahelyen. Ott volt egyszer, hogy egy nyaralás előtt szörnyen rosszul lettem, nem is tudtam elmenni, bár kiderült az egy vírus miatt volt, de sok idő volt mire kilábaltam belőle.

Aztán elkezdődött az egyetem… Az évnyitón ki kellett állnom az eskütételhez rengeteg ember elé, akik idegenek voltak számomra. Ekkor kezdődhetett a fóbiám és a szorongásom. Alig tudtam otthonról elindulni, hánytam is reggel, remegtem, sírtam is, nem akartam kimenni, de végül megcsináltam. Ám utána nem voltam hajlandó enni, vagy csak alig, az egyetemre gyomorideggel jártam be, állandóan hányingerem volt, a gólyatábor alatt sem ettem semmit ezért szinte végig a szobába feküdtem émelyegve. Végül jobban lettem idővel, de ekkor szakított velem az akkori párom 2 év után. Rettentően megviselt, Fejet ugrottam egy másik kapcsolatba,a mi fél évig tartott, de ugyanúgy képtelen voltam enni mellette, ha vele voltam sose ettem egy falatot sem. Mikor szakítottam vele, mert éreztem nem az igazi akkor megkönnyebbültem. Az egyetemi évek alatt javult a helyzet, jobban ettem már, lazább voltam, nem volt semmi gond. Majd elérkeztem idén az utolsó félévemhez. A vizsgaidőszakban a vizsgák miatti stressztől folyamatosan hányingerem volt, volt hogy rosszul is lettem és képtelen voltam a lakásból kimozdulni, mert egyből émelyegni kezdtem. Voltam háziorvosnál is, de azt mondta semmi gond, meg a laborom is jó. Majd elmúlik… Ez volt 1 hónapja. Az államvizsgám is jól sikerült, 5-re zártam mindent, de egyszerűen utána is maradt ez a rosszullét.

És ekkor lépett be a depresszió az életembe. Már nem lakom együtt a családommal, így egyedül vagyok itthon és valahogy úgy éreztem egyedül vagyok a világban úgymond, úgymond elvesztettem a gyerekkorom. Lebetegedtem, vagyis azt hittem valami vírus tört rám a folyamatos émelygés miatt. Egyedül feküdtem itthon és gyűlöltem magam, hogy mindenki önfeledten élvezi a vizsgák végét, még olyanok is akiknek rosszul sikerült, én meg otthon fekszem betegen. Képtelen voltam enni, de le voltam gyengülve sokat szédültem egyszerűen kilátástalannak éreztem a helyzetet. Akkor voltam jobban mikor néha kicsit hazalátogattam. Már ekkor is egyre többet sírtam az állapotom miatt. Egy családi délután után elkezdtem kicsit jobban lenni, többet ettem már, de még mindig nagyon nagyon keveset és elkezdtem rosszul aludni. Nehezen bírtam elaludni, felébredtem éjjel és nagyon korán keltem. Később javult a helyzet megint, már el tudtam aludni este, de ugyanúgy gyakran felébredtem és korán keltem olyan hajnali 4-5 körül. A diplomaosztóm előtt 2 órát aludtam csupán annyira stresszeltem miatta. Nem volt kedvem kimozdulni, felöltözni, munkába se menni, egyszerűen nem láttam értelmét… közben rengeteget sírtam, főleg miután a családommal voltam.

Elmentem végül pszichológushoz, akihez 1 hónapja járok. Azt mondja javul a helyzet, de nem tudom, hogy ez neki vagy az időnek köszönhető. Már vannak jobb napjaim néha szívesebben mozdulok ki, vagy el merek itthonról menni egyedül is. De még mindig nem jó és úgy érzem sose lesz vége. Egyszer volt egy sírásmentes hetem, de utána újra visszaestem, főleg most, hogy a párom elment nyaralni, szinte úgy érzem mintha szakítottunk volna. Ma megint mélyponton vagyok, alig eszem, és kimozdulni sem merek/nincs kedvem sehova sem. Egyszerűen rettegek attól, hogy visszaesek a korábbi állapotba. Munkába is igyekszem minél kevesebbet menni, mert már sokszor ott is rámjött a sírás, illetve ez a feszültség. Már bírok 6-ig aludni, de csak akkor ha nagyon későn fekszem le.

A családom egy része és a barátaim tudnak a depresszióról, a pszichológus is megállapította hogy az enyhe és a közepes közt stagnál az állapotom és erre jön még a fóbiám az evés és a tömeg miatt.

Félek sose jövök ki ebből, hiába vannak jobb napok. Rám is vár még egy nyaralás, de ahelyett hogy várnám inkább itthon begubóznék és lennék, minthogy annyi idegen ember közt legyek ilyen állapotban és előttük kelljen ennem. Félek nem javul és gyűlölöm magam azért hogy ilyen állapotba kerültem. A hasam sem jó, gyanítom lehet IBS-em van azzal sem tudok mit kezdeni és gyűlölöm….

Egyedül érzem magam, szinte mintha csak nekem lenne ilyen problémám és rettenetesen el vagyok keseredve.

Ez az én történetem, ha valakinek volt már hasonló és valahogy kijött belőle gyógyszerek nélkül kérem írjon. :(

22/L

#27047 we_are_all_a_little_broken hozzászólása: 2018.08.07. 18:16

Hasonló dolgon megyek keresztül mint te,és érdekelne hogy azóta hogy vagy?

L/23

Eliowien
#27072 Eliowien hozzászólása: 2018.08.17. 21:45

Szia! Ne haragudj, most volt alkalmam csak válaszolni. :) Hát alakul… Idővel javult az alvásom, illetve egyre többet is tudtam enni. Kezdetben egyszerűbb dolgokkal kezdtem, mint joghurt vagy ropi/pogácsa stb, és fokozatosan egyre többet tudtam enni. Bár olyan jól sajnos azóta sem aludtam mint ez előtt, de lényegesen jobbnak mondanám. :) Illetve ez a rossz érzés elmúlt, jelenleg már “csak” szociális fóbiával küzdök… Szerencsére a családom és a barátaim támogatásával sokkal gyorsabban javult a dolog, minél több közeli embernek mondtam el (nyilván akikben megbíztam), annál könnyebb volt így ezzel együtt élni. Olyan október környékén talán már nem is voltak ezzel problémáim. Igyekezz tényleg sokszor keveseket enni és olyanokkal lenni akik támogatnak, ha pedig egyedül vagy az olvasás vagy egyéb kreatív tevékenységek mint mondjuk a rajzolás, írás segíthetnek. Illetve nekem naplóznom kellett az érzéseim és vezetnem mennyit és miket eszek és hogy alszom, ez a rendszeresség is adott egy megbízható kapaszkodót, ami megnyugtatott. :)

Ha bármilyen kérdésed van még esetleg vagy hasonló írj bátran és amúgy is jobbulást kívánok neked! :) Lehet hogy most ilyen hosszúnak érzed vagy kiláthatatlannak ezt, de jobb lesz hidd el csak türelmesnek kell lenni hozzá! <3

EN-ek
#25516 EN-ek hozzászólása: 2017.10.15. 03:00

nami Zu wan RRefelé cajjok?? yaol KIbuliztuk ma gunkat, mi? ;)

Proxyone
#25514 Proxyone hozzászólása: 2017.10.13. 20:53

Szia,

“így egyedül vagyok itthon és valahogy úgy éreztem egyedül vagyok a világban úgymond, úgymond elvesztettem a gyerekkorom”
Sokan érzik így, nyilván kihagytál dolgokat és ez lelki ürességet okoz.
“Egyedül feküdtem itthon és gyűlöltem magam, hogy mindenki önfeledten élvezi a vizsgák végét, még olyanok is akiknek rosszul sikerült”
Ez csak látszat, egyáltalán nem biztos, hogy önfeledten élvezi a vizsgák végét, simán lehet ő is magába van fordulva.
“Nehezen bírtam elaludni, felébredtem éjjel és nagyon korán keltem”
Ezzel én is így vagyok, túlpörög az agyad nem bír leállni.
“Egyedül érzem magam, szinte mintha csak nekem lenne ilyen problémám és rettenetesen el vagyok keseredve.”
Nehogy azt hidd, hogy csak neked vannak. És nem vagy egyedül, mert mindig ott vagy magadnak.

Összességében felismerek néhány jegyet, ami rám is igaz. Mintha gyerekkorból nem kaptad volna meg a pozitív visszajelzéseket, és nem értékelsz úgy dolgokat, ahogy mások.

Amúgy a “gyógyszerek nélkül kijönni” rész egy ilyen nagyon negatív dolognak tűnik a leírásodban a gyógyszerekre nézve, de nem az. Tudod az emberek nagy része már csak akkor megy el orvoshoz, amikor már gond van, és nem az első jeleknél. És az már olyan állapot, amiből szerintem nem fogsz tutdni kijönni, mert gyakorlatilag “nem élsz”. Már kimerültél, már a legtöbb dologhoz nincs energiád, már csak sírsz, már csak megnyugvásra vársz, hogy érjen végre véget. Már alapdolgokhoz sincs erőd, nemhogy megküzdeni a saját árnyaiddal. A gyógyszer azért kell, hogy “életet leheljen beléd”, legalább arra kis időre, amíg a pszichoterápia stb segít. Persze jó ha csak pszichológus segítséggel is sikerül, de azért ez ritka szerintem. Ha komoly a lelki ok/trauma, akkor évek is eltelhetnek a gyógyulásig.

Én rövid ideig tartó gyógyszerezéssel (fél év) jöttem ki amúgy. Hát persze ez a jöttem ki is relatív, mert mindenkinek lenne hova fejlődnie.

34/F

EN-ek
#25202 EN-ek hozzászólása: 2017.07.24. 16:51

ÉN is tsalóttam bennetek! döglöttország buttasunnái! :( tod, h te v a 67. tsajjom a ki uezzela sirámmal jön? :)

1általán MIA tökömnek akar ma mki 1temet?? “soka takar a szarka, DE n bírja a…” ;)
már TELE van e a Lb*ott ország értéktelen-diplomás melónélküliekkel! még a Merikába SE kell ennyi seggfej… A míg példul yao szakmunkásokból súújos hihány VAN! merugye dógozni azt mamár senki SE akar -v hót cziki- csak a lét hűteni! :P és a Sziszi a sokk butta, h fenékig kejjfel!

DE majd RÁdöbben, h mire is yo ebbena pöcseországban a diplomája: egész konkrétan SEGGtörlésre az kLotyóban! hihi :D

(ÉN szóltam…már éwekóta!)

MINDEN VÉLEMÉNY SZÁMÍT!

 

Várószoba.hu
Email: varoszoba.hu@gmail.com

Médiapartner: Akadémiai Kiadó Zrt.

 

Krónikus betegek támogató, közösségi oldala.

precognox

Close
Close