Vagy valami ilyesmi…

Téma címkék:
2017.10.06. 20:39

Az a “szerencsém”, hogy alkoholista vagyok. Hosszú évek kitartó ivászata megtette a magáét, régóta küzdöttem az alkoholfüggőségtől való megszabadulásért, de egyedül nem ment. Addiktológushoz fordultam az idén, ő kezdeményezte a máj vizsgálatot nálam, aztán szép lassan kiderült, hogy HCV fertőzött vagyok, valószínűleg nagyon régóta. Szerencsémre jó kezekbe kerültem, nemrég elasztográfiával vizsgáltak, és közölték, hogy rossz a májam állapota -F4, de ebben az a jó :), hogy hamarabb sorra kerülök a gyógyításnál, vagy valami ilyesmi. Ez a “vagy valami ilyesmi” jellemzi az egész helyzetemet. Amióta megtudtam, hogy baj van, teljesen változóan viszonulok a dologhoz. Hol bizakodom, hol elkeseredem. Próbálok megtenni mindent, hogy javuljon/ne romoljon a helyzet. Több, mint 5 hónapja egyáltalán nem iszom alkoholt, szedek Metavir-t, és máriatövist. Hiszek az alternatív gyógyászatban, természetgyógyász-talpmasszőröm azt mondja, nem érzi a HCV nyomait a talpamon, Voll méréssel látszik, hogy valami zűr van a máj körül, de nem látszik nagynak. Hepatológiára bejutni csak akkor tudok, ha hívnak. Keresgélek az interneten, így találtam ide is. Teljesen bizonytalan vagyok, nem tudom mit célszerű tenni. Bízzam magam a hivatalos orvoslás (egyébként rosszul működő) gépezetére, vagy keressek máshol megoldást? Olvasok tőletek valami pontszám-listáról, azt hol lehet megnézni? Van ajánlásom a Metavir-ről, Ti mit tudtok róla? Mi a célszerű életmód? Sok-sok kérdés…

Tudtok ezekben segíteni?

klmaan
#25489 klmaan hozzászólása: 2017.10.10. 02:34

Kedves Mikonu!
Köszöntelek szeretettel körünkben.
Nagyon jó helyen vagy, mert itt minden kérdésedre választ kapsz-az tuti!
Én negyed század alatt 4 kezelést próbáltam ki, fél éve lettem negativ. Rám “ragadt” sok infó, tapasztalat, na meg pár szövődmény is az évek alatt, mert nem volt még hatásos gyógyszer. Na!! Most már van!! Tehát, ha baj is, hogy benned van a HCV, ne legyél elkeseredve, mert ezt nálad “pik-pakra” elrendezik.Elég nagy lesz a prioritási indexed, de lehet, hogy először INFkezelést kapsz.Azt viszont azonnal.Itt, ebben a betegségben elég jó a rendszer, mert protokoll szerint működik, így a lényeges lépések/vizsgálatok/kezelés minden hepatológiai centrumban egyforma, max. az orvos egyeni hozzáállása/stilusa szinezheti a történetet.
Én a helyedbe egy fillért sem adnék külföldi generikumra. Ezek az elsőknek sincs még több éves múltja, ne kockáztassad az egészségedet egy ki tudja milyennel! A generikumoknak csak 40-60%-ban kell hasonlítani az eredetire. Ki tudja, higy milyen vivőanyagok vannak benne? Az állam elképesztő mennyiségű pénzt költött az elmúlt 20 év alatt a gyógyszereinkre, s talán most ezzel az újjal nagy lépéssel jutunk még előbbre. Nekünk a sok millió Ft-ot érő gyógyszereinkért a kezelés alatt soha nem kellett fizetni.
Szóval! Járj el a hepatológusodhoz, s szépen megkapod a kezelést.
Az étkezésnél arra figyelj, higy sokszor egyél keveset!
Naponta megihatsz 2-4 kávét. Nagyon jó a májnak! Gyógynövényeket inkább ne, de a pannonhalmi májvédő tea az javasolt és finom is.Mariatovist csak a Legalon vagy Silegon formába! Jó még az E vitamin és a Cink, de az utóbbit beviheted magasabb Cink tartamú etellel is! Az alapanyag-élelmiszerekből csökkenteni kell a szénhidrátot, és legyen több a fehérje.

Nagyon bizom abban, hogy meg tudtalak nyugtatni, s ha szeretnél többet is kommunikálni velem, szivesen segítek.
Üdv szeretettel: Klári (dolgozznet@gmail.com)

nora51
#25475 nora51 hozzászólása: 2017.10.08. 00:46

http://www.freehepc.com/
Ez az egyik, ez ukrajnai kezelés, ki kell időnként utazni, mindent megszerveznek. Kb. négy milába kerül tokkal-vonóval. ha jól tudom.
A másik: indiai generikus gyógyszer, futár hozza ki a lakásodra. Ez kábé 980 dollár.+ Áfa. :Azonban rá kell beszélned orvosodat, hogy írja fel receptre a hatóanyagot.(csakis hatóanyagot, nem gyári nevet) Majd pedig kövesse , kontrollálja vizsgálatokkal a gyógyszerszedést. Másképp ez nem lehetséges, mert nem szedheted a saját szakálladra..
Üdv: nora51
Köszi, nem szükséges elküldened, hiszek Telegdy professzornak, Isten nyugtassa, ismertem.

nora51
#25471 nora51 hozzászólása: 2017.10.06. 23:36

Szia Mikonu! Üdv a fedélzeten!
Hogy már nem piálsz, azt nagyon bölcsen teszed! Lehetőleg ne cigizz, drogot ugyebár nem használsz, és feleslegesen nem kapkodsz be mindenféle gyógyszereket. A Metavirről írjál már itt valamit, mert igazából nem tudok róla semmit. A máriatövis lehetőleg kapszulás legyen, és gyógyszertárból!!!!!Arra van csak garancia, hogy annyi benne a hatóanyag, ami rá van írva. Pl. Legalon 140 mg az nagyon megfelelő.Silegon is jó. A célszerű életmód: önmérgezés mellőzése, egészséges táplálkozás, mozgás. Nem kell pánikba esni, se depresszióba, mert az visszahat a testi egészségre.
Ha orvosod már beadta a kérvényt az interferonmentes kezelésre, akkor előbb-utóbb felkerülsz a várólistára. http://www.hepreg.hu A VÁRÓLISTA szóra kattints, írd be a kérvényed számát, aztán ha semmit nem látsz, akkor még nem kerültél a várólistára. Ha ott vannak az adataid, akkor megtudod, hanyadik vagy jelenleg. Ez név nélkül van feltüntetve. A kérvényed számát meg kell tudnod hepászodtól .(hepatológus orvosodtól).
Ha más megoldást keresel, az csakis gyógyszer lehet, mert se a természetgyógyász, se csodaszerek nem irtják a hepaC vírust!!!!!!!!!!!! Ezt hidd el! A gyógyszerhez pénzért is hozzá lehet jutni, külföldről. Ezek az un.generikus gyógyszerek.
Nem írtad, hogy az F4 mellé hány kPa van írva? Nem mindegy. És milyen genotypusú vírusod van? Remélem, 1-es.
Na egyelőre ennyi. Üdv neked, kérdezz itt ezen az oldalon bátran, valamelyikünk mindig válaszolni fog.
nora51
egy sajnos rendkívül gazdag tapasztalatokkal felvértezett hepás

#25472 Mikonu hozzászólása: 2017.10.07. 14:37

Szia Nora51,
Nagyon köszönöm a gyors reagálásod!
-Nem dohányzom, a drogom az alkohol volt :(, gyógyszert nem szedek, csak gyógynövény készítményeket, ezeket már régóta. 62 éves vagyok, és nincs semmi más ismert szervi bajom.
-A Metavir egy magyar találmány, vitamin és nyomelem kombó. Nem csodaszer, de hatásos segítséget ad a hepatitisznél is. Nem is túl drága. Tesztelték a Szt.László Kórházban 20 HVC-s betegen, alapvetően jó eredménnyel. Ha megadod hogyan lehet, akkor elküldöm Neked a dr.Telegdy László által aláírt hatás leírást 2013-ból.
-Gondolom beadták a kérvényem, szeptember 20-án vettek vért a genotípus megállapítására, akkor volt az elasztográfia is. Med.érték:15.92 kPa, std. 2.03 kPa.
A jövő héten bemegyek a kórházba, ahol a vért levették, és megtudom a kérvény számát.

A külföldről beszerezhető gyógyszereknek mi az ára, nagyságrendileg? Csak azért kérdezem, hogy lássam, felmerülhet -e az esetemben valódi alternatívaként.

köszönet még1x,
Mikonu

MINDEN VÉLEMÉNY SZÁMÍT!

 

Várószoba.hu
Email: varoszoba.hu@gmail.com

Médiapartner: Akadémiai Kiadó Zrt.

 

Krónikus betegek támogató, közösségi oldala.

precognox

Close
Close