EESZT – Elektronikus Egészségügyi Szolgáltatási Tér

Téma címkék:
2018.09.12. 09:25

Sziasztok!

Leírom röviden, hogy mi az EESZT, hátha valaki még nem hallott róla.

EESZT: Elektronikus Egészségügyi Szolgáltatási Tér

Az eü intézményeknek tavaly év végén kellett csatlakozni. Ebbe az egészségügyi nyilvántartásba kerül be, ha elmész orvoshoz (eseménykatalógus) illetve dokumentum feltöltésre is van benne lehetőség. Pl: laborlelet, radiológiai lelet, kh-i zárójelentés, ambuláns lap, mikrobiológiai lelet.

Tapasztalatom szerint van olyan szakrendés, ahol ambulans lapot visznek be, szkennelve.

2018 novembertől a magánrendeléseknek és az üzemorvosnak is csatlakozni kell. Úgy tudom, hogy idővel a mentőszolgálat, fogorvosok, védőnők is csatlakozni fognak.

A kiváltott és a még ki nem váltott vények is bekerülnek az EESZT-be, így akár recept nélkül, személyivel és TAJ számmal is kiváltható a gyszer. (tapasztalatom szerint nem mindenhol)

Ügyfélkapus regisztrációval a beteg is be tud tekinteni az EESZT-be. Önrendelkezésre is van lehetőség, teljesen vagy részlegesen korlátozható az orvosok betekintése. Vannak olyan esetek (pl szülés, eszméletlen állapot stb), amikor a tiltás ellenére jogszabály engedi a betekintést az orvosok vagy hatóság részére.

Ha nincs korlátozva a betekintés, az egyik orvos rálát a másik orvos által elvégzett vizsgálatra, akkor is ha ez 2 különböző intézményben törtènt.

Számos előnye van. Pl elmentem reggel laborba, az du 1-kor itthon megnéztem az eredményt. Kinyomtatásra is van lehetőség.

EN-ek
#27385 EN-ek hozzászólása: 2018.09.30. 20:03

HA mlékezete n nagyon csal, vmikor régebben (talána zsidók-szocik országlása alatt?) már volt 1 hasonLÓ kamu renccer. Term ASSE működött normálisan, ah soha SEMMI ebbea pöczébe. ESSE fog… ;)

Nagyon irigylem azokat, a kik a végtelenségig (és vidáman) képesek Ldagonyázni a butta-naivitás langyos pocsojájában! :P

nora51
#27323 nora51 hozzászólása: 2018.09.12. 23:06

Köszi köszi, hogy ezt , helyesebben EESZT megosztottad velünk!!!
Izgalmas lesz. Persze lesznek buktatói is: pl. valaki nem váltja ki a gyógyszerét, mert nincs rá pénze, vagy trehány disznó, és akkor rögvest lebukik, mikor a háziorvos belenéz az EESZT-jébe. Akkor lesz sarokba állítás.
Na de egyelőre még nem fenyeget ez a veszély senkit, mert novembertől megy csak élesben.
Még egyszer köszönjük!!!!!!!!!

#27383 Vadnefelejcs hozzászólása: 2018.09.29. 23:01

Kedves Nóra!
Ez már nem most, hanem 1 éve működik.
Sajnos még mindig trehányul.
Történetesen bizony laborleletem nem vitték fel (vérkép).
A személyzet alapvetően tájékozatlan.
A fel nem vitt dokumentumot “állítólag” három napon belül még fel lehet vinni (nem tudom mennyire igaz ez). Két receptemet nem tudták felvinni, mert megszakadt a kapcsolat.
Az EESZT lapján lévő hirdetmények nincsennek továbbítva a felhasználóknak mondjuk egy szakrendelőben. Ehhez ugyanis együttműködésre volna szükség.
Végül még megjegyzem, hogy az EESZT-nek munkanapokon van telefonos ügyfélszolgálata is, igaz csak munkaidőben:06 1 9201050 .
Itt mindenkit felvilágosítanak, orvost, patikust és lakossági felhasználót is.
Elektronikus levél is írható: Helpdesk.EESZT@aeek.hu címre, ahol szükség esetén utána néznek az azonnal meg nem válaszolható kérdéseknek is.

nora51
#27393 nora51 hozzászólása: 2018.10.03. 01:10

Szia Vadnefelejcs! Jó, hogy mondod, mert eddig semmi jelét nem láttam annak, hogy bevezették. Nálunk (Zugló) ugyanúgy megy minden, mint eddig. A háziorvosnál egy kiló receptet megírnak 3 hónapra…De még nem mondták, hogy nem kell recept, mert a patikus a képernyőről nézi meg, mit írt fel az orvos…És persze a megadott napon menni kell a leletért. Persze lehet, hogy utána kéne már nézni, mert csípném, ha a lelet megjelenne a képernyőmön.
Köszi az elérhetőségeket.
Üdv: nora51

Holdsugar
#27386 Holdsugar hozzászólása: 2018.09.30. 23:39

Szívesen.
2017 novemberétől megy, de a magánrendeléseknek csak idén novemberben kell csatlakozni. (aki nem akart bekerülni, még magánba mehetett, annak nem volt nyoma) Később csatlakoznak a védőnők, mentőszolgálat stb.

MINDEN VÉLEMÉNY SZÁMÍT!

 

Várószoba.hu
Email: varoszoba.hu@gmail.com

Médiapartner: Akadémiai Kiadó Zrt.

 

Krónikus betegek támogató, közösségi oldala.

precognox

Close
Close