5 éves korom óta epilepsziás vagyok. De ez a fajta betegség, nagyon ritka, ugyan is én démon által lettem epilepsziás. És, honnét tudom. Azzal kezdődött, hogy egy hang szólt hozzám, és én is el kezdtem vele beszélni, el is neveztem farkasnak. Aztán, ezzel a hanggal minden nap beszélgettem, és rossz dolgokat is csináltam, pl: erotikus filmeket néztem. Ez csak, ezután egyre csak fokozódott, és rosszabb lett. Egy nap, meg ismerkedtem a Biblia áll, a Hit gyülekezet által, és itt olvastam, hogy amikor Jézus Krisztus a Földön járt, akkor egy epilepsziás emberből démont űzött nem ki, és így jöttem rá arra, hogy bennem is démon van. De ez még később, egyre jobban fokozódott és el kezdett nagyon fájdalmasa válni, mert görcsbe rándúlt, az egész testem is. Erre a fajta betegségre a Földön semmilyen gyógyszer és gyógy készítmény nincsen. Meg az orvosok, sem hisznek benne, pedig ez igan is létezik, nem úgy, mint az evolúció, ami egy hatalmas hazugság!! És már sajnos most lesz november 18. – an, hogy 38 éve szenvedek – e betegségben, de nincs aki segítsen rajtam mert minden orvos azt érzem hogy teljesen hülyének néz, pedig egyáltalán nincs igazuk!!
Egy nagyon ritka Epilepszia
Téma címkék:
Ritka betegségek
Ossza meg Ön is betegsége, felépülése történetét!
Olvassa el sorstársai sztorijait, csatlakozzon az Önt érdeklő betegségek közösségéhez, vagy keressen megbízható forrásokból.Legfrissebb hozzászólások
- Gyogyultnak Minősitve! - Vadnefelejcs 2024.08.12.
- Gyogyultnak Minősitve! - Kiskiraly 2024.04.06.
- “Biztos lehetsz benne, hogy mindig lesz tavasz, s a folyó újra folyni fog, amikor felenged a fagy. “ - tengerzugas 2024.03.04.
- “Biztos lehetsz benne, hogy mindig lesz tavasz, s a folyó újra folyni fog, amikor felenged a fagy. “ - nora51 2024.02.27.
- “Biztos lehetsz benne, hogy mindig lesz tavasz, s a folyó újra folyni fog, amikor felenged a fagy. “ - nora51 2024.02.20.
- Makara főorvos Úrtól kérdezem. Májműtét után! - tengerzugas 2024.02.18.
- “Biztos lehetsz benne, hogy mindig lesz tavasz, s a folyó újra folyni fog, amikor felenged a fagy. “ - tengerzugas 2024.02.14.
- “Biztos lehetsz benne, hogy mindig lesz tavasz, s a folyó újra folyni fog, amikor felenged a fagy. “ - tengerzugas 2024.02.14.
- “Biztos lehetsz benne, hogy mindig lesz tavasz, s a folyó újra folyni fog, amikor felenged a fagy. “ - nora51 2024.02.14.
- “Biztos lehetsz benne, hogy mindig lesz tavasz, s a folyó újra folyni fog, amikor felenged a fagy. “ - nora51 2024.02.14.
Legfrissebb történetek
- A Nap-Kör Mentálhigiénés Alapítvány felelőtlenül cserben hagyja a kiszolgáltatott betegeit, hamis gyógyulást hirdet, nem ad számlát - 2025.02.02.
- Makara főorvos Úrtól kérdezem. Májműtét után! - 2024.02.17.
- Kérdés Makara Doktor Úrhoz - 2024.02.10.
- "Biztos lehetsz benne, hogy mindig lesz tavasz, s a folyó újra folyni fog, amikor felenged a fagy. " - 2024.02.02.
- Gyogyultnak Minősitve! - 2024.01.16.
- Ünnepre meghívó! 20 éves a VIMOR! 10 éve az új kezelés! - 2023.11.18.
- MEGHÍVÓ a VIMOR Egyesület 20 éves születésnapjára - 2023.10.26.
- A nagy "sárkányfű"-átverés, avagy hogyan ne dőljünk be a csalóknak! - 2023.07.14.
- Ünnepi meghívó! 20 éves a VIMOR! 10 éves az új kezelés! - 2023.06.15.
- Fibroscan - 2022.10.22.
Kapcsolódó cikkek
- Epilepszia - amikor a műtét a megoldás - 2013.11.04.
- Gyermekkori epilepszia - okok, tünetek és lehetőségek - 2013.08.23.
- Epilepszia - hol tart kezelésében az orvostudomány? - 2013.01.08.
Legfrissebb aktuális
- Ne felejtsetek el rendelkezni adótok 1%-ról! - 2020.05.11.
- A veszedelmes Hepatitis-C már gyógyítható! Éljen az ingyenes szűrés lehetőségével! - 2019.09.25.
- Egy ritka betegség, amely testünk kötőszöveteit érinti - június 29., a Scleroderma Világnapja - 2019.06.27.
- Figyeljünk a kullancsokra! - 2019.05.14.
- Kellemes Húsvétot Kívánunk! - 2019.04.17.
- Az orvostudomány sikertörténete - szeretne többet tudni a krónikus mieloid leukémiáról (CML)? - 2018.09.20.
- Éljen az ingyenes szűrés lehetőségével! A veszedelmes hepatitis C már gyógyítható! - 2018.09.13.
- Szeretne többet tudni a limfómákról? Kíváncsi a legújabb kezelési lehetőségekre? Szívesen találkozna betegtársakkal? - 2018.09.13.
- Áprilisra eltűnhet a májbetegek várólistája - 2018.03.05.
- INR mérés otthon - készülék javaslat - 2018.03.01.
Hívja meg ismerősét a várószobába!
Legaktívabb felhasználók
Népszerű témák, közösségek
+int pánik
1edül..
a hcv. hármas kezelésével kapcsolatban.
Alkoholizmus
Allergia
Alvászavar
Anorexia
Asztma
Bipoláris depresszió
Borderline
borderline személyiségzavar
Bppv
bulímia
Csontritkulás
Cukorbetegség
daganatos betegségek
Depresszió
Epilepszia
fejfájás
forgó jellegű szédülés
Fülzúgás
Ganglion
Hepatitis
hepatitis c
Lisztérzékenység
Magas vérnyomás
Mellrák
Meniere's szindróma
Méhnyakrák
ongyilkossag
parkinson-kor
Pikkelysömör
Pánikbetegség
Reflux
Ritka betegségek
rák
Sclerosis Multiplex
Skizofrénia
Stressz
stressz/szorongás
szemelyisegzavar
szorongas
Szédülés
Szülés
Zsibongó

RSS 2.0 Kommentek

Miért szerinted az ember a majomtol létezik! Mert ez egy marha nagy hazugság! Már mikor ki találta Darwin az evolúciós elméletet, akkor előtte több mint, 5 ezer évvel ezelőtt íródott a Biblia. Úgyhogy, ha hiszel, az evolúcióban akkor az egész életed egy nagy csőd!! Ezt hidd el nekem. https://www.jw.org/hu/bibliai-tanitasok/tizenevesek/fiatalok-kerdezik/teremtes-evolucio-2-resz/Olvasd el és rá jössz hogy a Bibliai igaz, és nem az evolúciós elmélet!!
Yajj barátom! ezekre a idiótákra KÁR a zidőt parazolni! annyira HÜJÉK, mint 1 6 éves ebiHALL…
(BÁR ÉN már abban a korban is sokkal…) SÓval n is csoda, h ennyire Lhüjítettek!
A lényeg AZ, h a mber fia (lánya) mindig a laposan válogassa MEG, h mit néz, hallgat, v olvas vala!! mert a Virág TELE van hüjékkel, szhmosokkal, HAMIS porfétákkal és szemét gazmberekkel!!! (és hamis vallásokkal/szektákkal) ezek pedig mind csak ARRA vaLÓk, h általa Lhüjíccsenek, és aztán ijmódon rafináltan lassanként a uralmuk ALÁ hajcsanak! – term. önös kapzsi érdekből vezérelve! (mivel pedig a átlag népesség 99,98%-a sajn lényegében ojan mint 1 agyhalott barom, ezért a legtöbbször sikerrel is járnak) KIVÉVE persze HA résen vagyunk!!!
a JW talán még rosszabb a HGy-nél IS, hiszen ezek n állnak + a saját házuk portájánál, hanem szemtelenül VAN képük BEcsengetni tisztességes (pl. ateista) mberek hajlékába, s őket nemcsak FELtartani, DE háborgatni IS a szemenszedett marhaságaikkal!!!:@ (TAPASZTALAT)
Ezért (is) nagyon fontos, h FELvértezzük magunkat a igaz TUDÁS fegyverével, és a Józan Ész pajzsával!
Sztem kezdésnek jó lesz neked e a kis (tan)könyvecske, aztán majd +lássuk… >>
(figyelmesen olvasd VÉGIG a egészet! téll elég jó – bár n tökéles – 96,51%-ban magam is 1et értek vele)
Na csőváz! a
- – -
“A majjom a mbertől származik, csak SZÉGYELLI!”
WoW! a zöreg ütődött zsidó még mindig nyomja a sokk hüjeséget a birkáknak?
monnyuk szépen + is gazdagodott belőle hehe…
Na idefigyejj öccsém: NINCSENEK “démonok” sese mmijen más marhaság! CSAK a sokk HÜJE az a mi VAN mfelé! és perce a sokk geci.
ÉN már a zelején mondtam, h nagggyon rossz 5let a Lipót BEzárása…perce a kutya SE hallgatott rám, mint mindig