Kezelés – ha nem hatott, hogyan tovább?

Téma címkék:
2020.04.26. 18:42

Kedves Gyógytársak!

F2, S0, G3-ra kaptam Epclusát + Moderibát (800 mg-t). Sajnos nem tudtam minden alkalommal enni a Moderiba bevételekor, emiatt önkényesen emeltem a kezelés végén 1200 mg-ra. (53 kg-al)

A kezelésem januárban ért véget. Ekkor lett volna az első vírusszámlálás. Nagyon rosszul voltam, nem tudtam elmenni. Orvosom sem ragaszkodott hozzá.

Már rég le kellett volna adnom a megmaradt 10-12 szem Ribavirint, de hetekig fel sem tudtam kelni és utána is túl nagy kihívásnak tűnt 2×45 perc utazás.

Pszichiáter telefonos egyeztetést követően igazolta, h “aktivitásgátlással járó súlyos kevert (mánia és depresszió) szkizoaffektív állapotom van intenzív szorongással.” Családtag ment javaslatért és ő vitte el háziorvoshoz az igazolást…azóta is táppénzen vagyok.

Májusban lenne vírusszámlálás, gondolom elmarad.

Félek, h nagyon kikapok amiért nem adtam le a gyszert. Már jobban vagyok, de a járvány miatt gondolom nem adható le. Vagy mégis?

HA NEM HATOTT HOGYAN TOVÁBB? Kaphatok idővel új kezelést?

Visszagondolva nem biztos, h jó ötlet. Ennél is fontolóra volt véve, h 8 hétre rövidítik a kezelést. Hepatológus vetette fel a leállást. Pszichó dokim keresztül húzta a számításomat. Közölte, h ha leállok sem adja vissza a fő gyszerem (amit nem szedhettem a kezelés alatt) előbb. Ki kell várnom a 12 hetet.

A gyszer leállítás miatt kerültem nagyon rossz állapotba. Gyanús, h a Ribavirin is közrejátszott ebben. Volt egy gyszer túladagolásom (több mint 100 db Frontin). Ez nem ütközik, de tartok tőle, h ekkora adagban negatívan befolyásolta a kezelést.

Azóta jobban vagyok, 4 féle gyszer, egyéni pszichoterápia, autogén tréning, mindfulness meditáció, NA gyűlés, rendszeres mozgás hatására lettem jobban. Az egyik gyszer (az antidepi) már elhagyható.

Nemrég vállaltam önkéntes munkát és talán már teljes munkaidőben is tudnék dolgozni. Nagyon remélem, h a diplomát is átvehetem. Remélem nincs kivétel, minden záróvizsgázott megkapja. Akkor már nem búsulnék azon, h a kezeléssel időben ütköző OKJ-s tanfolyamot nem tudtam elvégezni. 3 részszakképesítésből áll, ebből 2-őt kaptam meg.

Üdv

Holdnapsugár

EN-ek
#29253 EN-ek hozzászólása: 2020.05.08. 04:31

Végezetül itt van még 1. ez annyira jó, h kénytelen voltam még BErakni ide! (Y)
kb. mintha magam írtam volna… :)

Prof. Dr. Shiva Ayyadurai leleplező véleménye erről az egész cirkuszról >>

Holdsugar
#29241 Holdsugar hozzászólása: 2020.05.01. 10:44

Vajon, ha eltűntek a könyökhajlati vénáim, honnan vesznek vért? Kézfej? Vagy addig szúrkálják míg előkerül?

EN-ek
#29244 EN-ek hozzászólása: 2020.05.01. 17:35

Nem. eza köv képpen zajlik:

Hatalmas tépőfogukat BELEméjesztika szép fehér nyakadba, és a UCCSÓ CSEPPIG KIszipojozzák a véredet!! (majd Légedetten csettintenek) Belőled pd n marad MÁS, minta porráaszott tested, ami lágyan tovaszáll a tavaszi szélben… hihi! :P
(ez tök romantikuss lett waze:)

Holdsugar
#29245 Holdsugar hozzászólása: 2020.05.01. 17:41

Igazán bíztató! :-) Alig várom.

Holdsugar
#29248 Holdsugar hozzászólása: 2020.05.01. 20:15

Komoly választ is tudsz írni?

EN-ek
#29250 EN-ek hozzászólása: 2020.05.02. 18:22

Komojat akarsz? (höhö) Ok adok ÉN neked “komojat”, h Ldoboda agyadat! :D
Ezt itt példul nemrég találtam. nadddon szépababa!;) >>

Vájár, akkor ezis tecceni fog: Muskomám IS +mongya a frankót… és ebben igaza wan! >>

tényleg TÚL SOK mostanába a náci itt-ott! :(

nora51
#29252 nora51 hozzászólása: 2020.05.02. 20:26

Kézfej, csuklóvéna, lábfej

Holdsugar
#29240 Holdsugar hozzászólása: 2020.05.01. 05:32

Az Olanzás hozzászolásodra reagálok.

Engem kis adag is agyonüt. Átalszom vele az életem. Falásrohamom van. Székrekedés. Puffadás. Az viszont jó, h 1 szemnek 24 órán át van nyugtató hatása.

A mellékhatása miatt lett csökkentve. Terápiás adag 5-20 mg. Én 2,5 mg-t szedek.

Lamolepből közepes adagot. Az nem szedál.

EN-ek
#29242 EN-ek hozzászólása: 2020.05.01. 17:26

ÉN asszem 5 ettem, n mléx biztosan RÉG volt… HA neked annyira n fexik, ny. hagyd L! (pláne HA 1ébként rendesen tucc alunni, SE n v dühöngőőrült – nincs sok haszna) :)

Holdsugar
#29243 Holdsugar hozzászólása: 2020.05.01. 17:32

Aludni soxor még azzal sem…
Dühöngés? Nem jellemző…de volt kivétel. Dokimnál ököllel szétvertem a tükröt…

EN-ek
#29246 EN-ek hozzászólása: 2020.05.01. 17:44

hmm… igazán KÁR érte! (ink a dokit kellett volna) ;)

Holdsugar
#29247 Holdsugar hozzászólása: 2020.05.01. 17:46

A dokim aranyos.

EN-ek
#29239 EN-ek hozzászólása: 2020.04.30. 23:47

Tessék! Ez + itt 1 mai adat (hiteles forrás, N bulvárlap, SE f@szbuk:) tkp ua. mondja amit ÉN…

“Vannak olyan szomszédos országok, ahol szinte már nincs is új koronavírusos megbetegedés. Magyarország nem áll jól a régióhoz képest.”

EN-ek
#29228 EN-ek hozzászólása: 2020.04.28. 01:31

:D hát kb.

Eza “vigyük vissza a gyóccit!” dolog nekem IS fura volt. BEvall ÉN pl. még soha n vittem vissza semmit sehova. ez baj?? (1es hipermarkecek BEjáratánál, patikákba, stb. szokott lenni ijen szemetesnek álcázott veszéjesHULLAdék doboz féle, esetleg oda. v csak simán elégetni a kertben 1 mágján:)

A dögvész és a “nagy nyomorúság” az majd csak ezután jön (és N a víruskától) hanem a sokk balFAszidióta, hótdilettáns, kormányok (túl)reagálása miatt! (és itt most *kivételesen* n csak a mienkre gondolok)

L. “Hogyan csinájjunk a bolhából telefántot, avagy döntsük romokba a egész Virággazdaságot – SEMMIÉRT!” :P

Grat! a mberi HÜJESÉG ismét yó nagyot alakított… ;)

nora51
#29232 nora51 hozzászólása: 2020.04.29. 00:37

Miközben én is ezen mélázok, meghalt az unokatestvérem koronavírusban, tegnap meghalt a lányom volt főnöke koronavírusban, nagytudású jó ember. Volt. Közben imádkozhatom egy volt betegtársamért, aki a hepából kigyógyult, de most négy hete lélegeztetőgépen van és gégemetszett állapotban…
Így én nem mondom azt, hogy “semmiért”…

Az olasz kormány , az amerikai kormány nem reagálta túl, lazán vették. Most meg lehet nézni, hol tartanak. Tömegsírokat ásnak, és hűtőkamionokban tárolják a halottakat, mert elfogyott a hűtőkamra.
Nem vitatkozom. Ez tény. Ez nem bolha.

EN-ek
#29233 EN-ek hozzászólása: 2020.04.29. 02:21

De nem is elefánt;) am ÉN se vitatkozok, nem lenne értelme (hiszen tök 1értelmű a hejzet)
- – -
Szomorú, h ez történt! Mindenkinek az fáj a LEGjobban, ami vele kapcs történik. DE ezzel n lehet mit csinálni, még HA a fél kínát FELvásárolod akkor se! (érdekes 1ébként, h pont kínában relative kevesen haltak + . ahogy pl. indiában is)

Aztán honnan tudod BIZTOSAN, h tényleg ebbe haltak bele? Csak mert ezt mondják a hivatalosok?? nane…
Az egész statisztikájuk 1 rohadt nagy csúsztatás: a halottakat erősen túl-, az ÖSSZES fertőzött számát viszont nagyon alulbecsülik ám! (akár 10-20x is simán lehet ténylegesen, akiket soha a b. életbe nem tesztelnek!) Összességében ennek a mortalitása – az eddigi adatok alapján – NEM nagyobb, mint 1 combosabb sima (szezonális) influenza. Amiből minden évben van legalább 1. Ezt nyugodtan Lhiheted, nálam kicsivel ***okosabbak*** mondták:) Pedig arra még vakcina is van ugyebár… (A spanyolnáthában 100 éve cca. 75 MILLIÓ halt meg) Sőt az előző bird-flu (H5N1) is jóval nagyobb volt a halálozása (aki elkapta) csak – nagy mázli – az épp nem terjedt emberről emberre! (csak madárról emberre) 1ébként már vszeg kihalt volna a fél emberiség (MR~60%!!!)

És ami még nagyon fontos úgy általában:
Soha nem szabad hagyni, h az érzések irányítsák az mbert, a józan ész/logika (hideg fej!) és az objektív tények ellenében!

Nekem amúgy nemrég az 1ik családtag halt + a “magas tudású” -és igen hanyag- ORVOSOK karmai között, és mégcsak nem is 1 vidéki piripócsfalui kórházban! szal valamennyire ismerem a szitut… (mégse gyűlölök inenntől kezdve minden orvost. se senkit)

Holdsugar
#29234 Holdsugar hozzászólása: 2020.04.29. 15:00

Drága Nóra!
Részvétem. :-(
Nem is tudom, h mit mondjak.

Holdsugar
#29236 Holdsugar hozzászólása: 2020.04.29. 17:41

Ha megtudom, h miért kell leadni, megírom!

Sztem sem reagálták túl. Tömeges fertőzést nem bírtak volna el a kórházak.

Ráadásul a nem koronás betegek ellátása sem 100%-os. Pl pszich nyílt osztályra beutalóval sem vettek fel pár hete. Azt mondták telefonon, h sokan “lakni” mennek oda. Személyes vizsgálat nélkül utasítottak el.

EN-ek
#29237 EN-ek hozzászólása: 2020.04.29. 18:15

“lakni” mennek oda :D

EB be viszont tök igazad wan babám! (ill. igazuk van)
Nálunk is úgy volt, h 1 yó csomó trotty élt bent FOJAMATOSAN a dilihauzban – koszt kvártéj, KIszolgálás – szabájosan úgy nézett KI az egész keccó, mint 1 nyugger klub! v 1 szociális idősotthon :)

(bezzeg 1 kib* fiatal & YÓ csaj az SOSE volt!! legalábbis a mikor ÉN is bent dekkoltam;)

A mai hazai eü. ellátórenccer(nek) nevezett valamit inkább haggyuk… még az agymosottak IS tudják, h az PONT annyi ér úgy ah van, mint a sz@r ami a seggemből jő KI! (a macskámat SE raknám BE oda – kivéve, HA éppen + akarnák tőle szabadulni) :P

nora51
#29251 nora51 hozzászólása: 2020.05.02. 20:16

Szomorúan közlöm, hogy volt betegtársam, István, aki a hepatitis C-t le tudta győzni, sajnos mire lekerült volna a lélegeztető gépről, meghalt két napja.
Most gyászol a VIMOR. Istvánt az itteniek (VSz) nem ismerték, de a klubban életvidám, segítőkész, tevékeny emberként ismertük meg pár éve.
Pedig úgy reménykedtünk, mivel már negatív lett a vírustesztje. Egy hónap után végre leküzdötte az immunrendszere a koronavírust. De a szervezete már nem tartott ki…
Szomorúan nézek ki a fejemből. És még nincs vége…

Holdsugar
#29255 Holdsugar hozzászólása: 2020.05.10. 01:27

Nagyon sajnálom. Részvétem. :-(

nora51
#29226 nora51 hozzászólása: 2020.04.28. 00:25

Kedves Napsugár!
Ki a manó mondta neked, hogy a maradék gyogyót kötelező “leadni”? Nem álmodtad te ezt?
Dögvész van a világban, ember! Nehogymá azt hidd, h valakit is érdekel, hogy neked hány bogyód maradt meg, és azzal mit csinálsz! Nyugodj meg, ez nem érdekel senkit! Ha nincs éppen dögvész, akkor sem érdekel senkit. Ha akarod, leadod , ha nem, nem.
Gőzöm nincs, hogy mi értelme valahol is leadni 12 szem ribancot. Kinek kell annyi szerinted?
És hol adod le, ha egyszer leadod? A hepásznál? és az mit csinál 12 szem ribanccal?
Ha azért akarod leadni, mert ilyesmit nem dobunk a kukába, akkor bármelyik gyógyszertárban leadhatod.
Ha a hepász várja, hogy add le nála, akkor majd leadod, ha legközelebb fogad.
Szóval ezt a témát nyugodtan jegelheted.
Ha nem hat egy kúra, akkor egy idő múlva adnak egy másikat. Nekem 3 kúra nem hatott, és a negyedik hatott.
Te biztos meggyógyulsz. Ha nem tudtál mindig kajálni, attól még kellett hogy hasson. Én se tudtam mindig kajálni, mert nem kívántam. Mégis meggyógyultam.
Hagyd már az aggódást!
Mondtam, hogy ha alacsonyak a májenzimeid, akkor kutyabajod???
Üdv: nora51

Holdsugar
#29227 Holdsugar hozzászólása: 2020.04.28. 00:54

Azt mondta az utolsó kontrollon (amin még megjelentem), hogy le kell adnom. A kezelés után is lett volna egy kontroll, amin nem jelentem meg. Emiatt felhívott és kérte, hogy fenruárban adjam le a gyszert. Kérdezte, h mennyi maradt. Azt mondta, h ha nem szeretnék, nem lesz vírusszámlálás, az úgyis csak részeredmény lenne, nem az a döntő.
Ígértem, h februárban leadom, de végig rosszul voltam. Majd jött a korona…
Elképzelésem sincs, h miért kell leadni. Patika még bontatlan gyszert sem vesz vissza és ad el. Bontatlanul is selejtezni kell, ha vki visszaviszi.
Bízom benne, h megérti, h nem link voltam, hanem nagyon rossz állapotba kerültem és emiatt nem jelentem meg.
Annak nagyon örült, h végig vittem a 12 hetet.

Igen, mondtad! 2 hetes kezelés után már jó volt.
Most nem tudom, h milyen. Ha esetleg magas, azt a gyszerek is okozhatják. Többnél is írják, h okozhat (főként a kezelés elején) májenzim emelkedést, de ennek nincs igazán jelentősége. Májkárosodást ritkán okoz. Nem szó szerint ezt írják, de ez a lényege.
Mindig megnyugtatsz.
Köszönöm!

nora51
#29231 nora51 hozzászólása: 2020.04.29. 00:22

Bocsáss meg, hogy letámadtalak a gyogyó-visszaadás témájában. Igy már értem, szóval ő kötötted a lelkedre. De mi a manót csinál vele? 12 szemmel? Érthetetlen.
Ha két hetes kezelés után már jó volt a májenzimed, akkor te meg vagy gyógyulva, arany Napfénykém!
Ha azóta kicsoit magasabb lett, az a gyogyóktól van.
Most már nyugodjál meg. Ha zavar téged hogy nem tudtad neki elvinni a 12 szemet, és emiatt szorongasz, hívd őt fel! Attól kezdve nem fogsz ettől szorongani. Na.
Én is utálok szorongani. Ha ilyet érzek, teszek ellene.
Fussál, tornázzál, az boldogsághormont termel. Egyéb híjján.
Minden elképzelhető jót neked!
nora51

Holdsugar
#29235 Holdsugar hozzászólása: 2020.04.29. 15:03

Májusra volt tervezve a vírusszámlálás. Fel fogom hívni és érdeklődök, h menjek-e vagy mikorra halasszuk. Remélem utána megnyugszok.

EN-ek
#29222 EN-ek hozzászólása: 2020.04.27. 15:45

Tényleg n is tudom, MIÉRT írok még pl. neked is bármit. Tejesen fesslegess! (ah a többieknek IS)
Amit írok SOHA meg-nem fogaggyátok, sőt LEszarjátok, sztem L se olvassátok! (aztán + sírtok, h így+úgy, mennyi sokk bajotok van) :P

A mféle káros szarság hejett ink csinj vmi hasznosat v legább kellemeset! (pl. fogj 1 nagyf***ú palimadarat magadnak, AZ a te “bajod”…) ;)

V példul Menny ki kicsit a Természetesbe mocorogni! ide-oda v legább a ház körül a kertbe! –> Íme, itta gyönyörű Kuvasz: csiripelnek a fák, zöldellnek a madarak, világoznaka virágok, donganaka dongók, nyávognaka makcsák! (és dugnaka emuk:) Sóval igazán reMEKK időt rendeltemnektek (+ SE érdemlitek!)
Anál is inkább, mert nagyon KEVÉS időtök van már! Egész évben szinte már csak most lehet még 1 kicsit (kellemesen) KImozdulni – n sokára jön a kib* gyilkos NYÁR a 50 fukkal, h mind BELEsültök a aszfaltba!! haha – ÉN szóltam…most IS
- – -
Sóval BEkaptad minda 100-at?? :O tese v 100-as! :D
naggyon állat… (Y) naés mi lett? BEhalltál?

“Mi a birkák többesszáma?” :)

Holdsugar
#29223 Holdsugar hozzászólása: 2020.04.27. 21:22

Szted meghalram és most itt írok? Frontinnak gyakorlatilag nincs halálos adagja. Max súlyos szívbeteg halna meg ennyitől. Talán még az sem. Belemenekültem az alvásba…
A meditáció, relaxáció nem káros. Futni, sétálni is kijárok a parkba. Majdnem minden nap. Ha mindez elég lenne ahhoz, h jól legyek, akkor eszembe sem jutna orvoshoz járni vagy gyszert szedni…
A szex jó, de nem gyógymód a betegségemre.

EN-ek
#29224 EN-ek hozzászólása: 2020.04.27. 22:52

mé, honan tuttam vona? manapság mhol van net… :D

mindennek van HALÁLos adagja! méga tiszta víznek is! ;)
am mivel ÉN mértékletes mberke vok, nekem 0.5 bőven elég szok lenni, akár kiméletes altatónak IS. sőt ujj ABBAn még ezt IS hanyagolom, “természetesebb” cuccal LEcserélve! (Y)

ola nekem (anna kidején) tejesen BEvált, sőt az volt a 1len amit Lbírtam viselni :)

Holdsugar
#29225 Holdsugar hozzászólása: 2020.04.27. 23:02

Az “ola” az olanzapin? Ha nem az, akkor mi?

EN-ek
#29230 EN-ek hozzászólása: 2020.04.28. 22:50

vág a e-szed, minta kőbalta! ;)

No most a – változatosság kedvéért – 1 kupicza aranysárga Tokajival öblögettem LE a vacsit! (Y)
(igazán nagyon finom, zamatos, nemes nedű!) :)

Holdsugar
#29217 Holdsugar hozzászólása: 2020.04.26. 20:49

Most nézem, h lehet az egyik gyszerem miatt vagyok még mindig erőtlen. Azt hittem, h még mindig a kezelés miatt
vagyok gyenge.
A tájékoztatóban ez áll:

Mint minden gyógyszer, így az Olanzapin Teva is okozhat mellékhatásokat, amelyek azonban nem mindenkinél jelentkeznek.

Nagyon gyakori mellékhatások: 10 beteg közül egy beteget érintenek
- Súlygyarapodás.
- Álmosság.
- A prolaktin szintek emelkedése a vérben.

Gyakori mellékhatások: 100 beteg közül 1-10 beteget érintenek
- Bizonyos vérsejtek és keringő zsírok szintjének változásai.
- A cukorszint növekedése a vérben és a vizeletben.
- Az éhségérzés fokozódása.
- Szédülés.
- Nyugtalanság.
- Remegés.
- Izommerevség vagy görcs (beleértve a szemmozgásokét).
- Beszédproblémák.
- Szokatlan mozgások (különösen az arcon és a nyelv izmainál)
- Székrekedés.
- Szájszárazság.
- Kiütés.
- ERŐTLENSÉG.
- NAGYFOKÚ FÁRADTSÁG.
- Víz-visszatartás, mely a kezek, bokák vagy a lábfejek duzzanatához vezet.
- A kezelés korai szakaszában előfordulhat szédülés vagy ájulás (lassú szívveréssel), különösen fekvő vagy ülő helyzetből történő felálláskor. Ez többnyire magától elmúlik, amennyiben nem, értesítse kezelőorvosát.
- Szexuális zavarok, mint például a nemi vágy csökkenése férfiaknál és nőknél vagy merevedési zavar férfiaknál.
Nem gyakori mellékhatások: 1000 beteg közül 1-10 beteget érintenek
- Lassú szívverés.
- Fényérzékenység.
- Vizelet inkontinencia (vizeletvisszatartási képtelenség).
- Hajhullás.
- A menstruációs ciklusok hiánya vagy rövidülése.
- Az emlőkkel kapcsolatos eltérés férfiaknál és nőknél, mint például a kóros tejelválasztás vagy rendellenes növekedés.

A másik gyszeremnél (Lamolep) ezt írják. Ha ennek a negyede igaz (lenne) még pszichésen egészségesnek sem lenne szerecsés adni.
Hogyan lehet aluszékonyság és álmatlanság is lehetséges mellékhatás? Ezt nem értem. Kimerültséget itt is írnak.

Lehetséges mellékhatások
Mint minden gyógyszer, így ez a gyógyszer is okozhat mellékhatásokat, amelyek azonban nem mindenkinél jelentkeznek.
Potenciálisan életet veszélyeztető bőrreakció: azonnal kérjen orvosi segítséget!
A betegek kis százalékánál a Lamolep allergiás reakciót vagy potenciálisan életet veszélyeztető bőrreakciót válthat ki, amelyből kezelés hiányában még súlyosabb állapot alakulhat ki.
Ezek a tünetek nagyobb valószínűséggel fordulnak elő a Lamolep-kezelés első pár hónapja során, különösen, ha a kezdő dózis túl magas, vagy ha az adagot túl gyorsan emelik, illetve ha a Lamolepet a valproátnevű gyógyszerrel együtt alkalmazzák. Néhány tünet gyakrabban fordul elő gyermekeknél, ezért a szülőknek különösen gondosan kell figyelni ezekre.
Ezeknek a reakcióknak a tünetei:
- bőrkiütés vagy bőrpír, amelyből életet veszélyeztető bőrreakciók alakulhatnak ki, köztük kiterjedt bőrkiütés hólyagosodással és bőrhámlással, elsősorban a száj, az orr, a szemek és a nemi szervek területén (Stevens-Johnson szindróma - ritka (1000 beteg közül legfeljebb 1-nél jelentkezhetnek), nagy kiterjedésű bőrhámlás (amely a testfelület több mint 30%-át érinti - toxikus epidermális nekrolízis- nagyon ritka (10 000 beteg közül legfeljebb 1-nél jelentkezhetnek) vagy kiterjedt bőrkiütések máj-, vérképzőszervi és egyéb szervek érintettségével társulva (eozinofíliával és szisztémás tünetekkel járó gyógyszer okozta bőrreakció, amelyet “DRESS” túlérzékenységi szindrómának is neveznek – nagyon ritka);
- fekélyek a szájüregben, a torokban, az orrban vagy a nemi szerveken;
- szájgyulladás, illetve szemvörösség vagy a szemek duzzanata (kötőhártya-gyulladás) – ritka;
- magas testhőmérséklet (láz), influenzaszerű tünetek vagy álmosság, – nagyon ritka;
- az arc megduzzadása, vagy nyirokcsomó-duzzanat a nyakon, a hónalj tájékán vagy a lágyékhajlatban – nagyon ritka;
- súlyos véralvadási zavart jelző szokatlan vérzések vagy véraláfutások megjelenése, vagy az ujjak elkékülése – nagyon ritka;
- torokfájás, vagy egyes fertőzések szokásosnál gyakoribb megjelenése (például megfázás)
- emelkedett májenzim szintek a vérvizsgálati eredményekben, a máj működésének vérvizsgálatokkal kimutatható megváltozása, vagy májelégtelenség miatt – nagyon ritka
- egyik fajta fehérvérsejtek (eozinofilek) számának emelkedése
- megnagyobbodott nyirokcsomók
- májat és vesét érintő panaszok
- hemofagocitás limfohisztiocitózis (HLH) (lásd 2. pont) – nem ismert gyakoriságú (a rendelkezésre álló adatokból nem állapítható meg).
Sok esetben ezek a tünetek kevésbé súlyos mellékhatások jelei is lehetnek. Azonban Önnek tudnia kell, hogy ezek életet veszélyeztethetők lehetnek, és amennyiben nem kezelik, súlyosabb problémává fejlődhetnek (úgymint egyes szervek működésének zavara). Amennyiben a fenti tünetek bármelyikét észleli:
Azonnal forduljon orvoshoz! Kezelőorvosa dönthet úgy, hogy máj,- vese-, vagy vérvizsgálatokra küldi Önt, és kérheti Önt arra, hogy hagyja abba a Lamolep szedését. Amennyiben Önnél Stevens-Johnson szindróma vagy toxikus epidermális nekrolízis alakult ki, kezelőorvosa közölni fogja Önnel, hogy soha többé nem szabad szednie lamotrigint.

Nagyon gyakori mellékhatások (ezek 10 beteg közül több mint 1-nél jelentkezhetnek):
- fejfájás;
- bőrkiütés.

Gyakori mellékhatások (ezek 10 beteg közül legfeljebb 1-nél jelentkezhetnek):
- agresszió vagy ingerlékenység;
- aluszékonyság vagy álmosság;
- szédülés;
- reszketés vagy remegés;
- álmatlanság (inszomnia);
- izgatottság érzése (agitáció);
- hasmenés;
- szájszárazság;
- hányinger vagy hányás;
- KIMERÜLTSÉG;
- fájdalom a hátban, az ízületekben vagy a test más részén.

Nem gyakori mellékhatások (ezek 100 beteg közül legfeljebb 1-nél jelentkezhetnek):
- ügyetlenség, a mozgás összerendezettségének zavara (koordinációs zavar – ataxia);
- kettőslátás vagy homályos látás;
- szokatlan hajhullás vagy hajritkulás (alopécia).

Ritka mellékhatások (ezek 1000 beteg közül legfeljebb 1-nél jelentkezhetnek):
- egy együtt jelentkező tünetcsoport, mely az alábbiakat foglalja magában: láz, émelygés, hányás, fejfájás, tarkómerevség és rendkívüli érzékenység az erős fényre. Ezt okozhatja az agyat és a gerincvelőt borító hártya gyulladása (agyhártyagyulladás – meningitisz). Ezek a tünetek rendszerint eltűnnek a kezelés abbahagyása után, de ha továbbra is fennállnak vagy súlyosbodnak, lépjen kapcsolatba kezelőorvosával!
- gyors, akaratlan szemmozgások (nisztagmus);
- szemviszketés, váladékozással és a szemhéjak pörkösödésével (kötőhártyagyulladás -kojunktivitisz).

Nagyon ritka mellékhatások (ezek 10 000 beteg közül legfeljebb 1-nél jelentkezhetnek):
- vérvizsgálattal kimutatható változások, köztük a vörösvértestek számának csökkenése (vérszegénység, azaz anémia), az összes fehérvérsejt vagy egyes fajtáinak esetenként nagyfokú számbeli csökkenése (leukopénia, neutropénia, agranulocitózis), csökkent vérlemezkeszám, az összes vérsejt típus számának egyidejű csökkenése (páncitopénia), és egy csontvelő-rendellenesség, amit aplasztikus anémiánakneveznek;
- hallucinációk (olyan dolgok “látása” vagy “hallása”, melyek a valóságban nem léteznek);
- zavartság;
- “ingatagság-érzés” vagy járási, mozgási bizonytalanság;
- akaratlan testmozgások (“tik”), akaratlan izomgörcsök, melyek a szemet, a fejet vagy a törzset érintik (koreoatetózis), vagy egyéb szokatlan testmozgások, mint pl. rángatózás, reszketés vagy merevség;
- epilepsziában szenvedő betegeknél a görcsrohamok gyakoriságának növekedése;
- Parkinson-kórban szenvedő betegeknél a tünetek súlyosbodása;
- Lupusz-szerű jelenségek (a tünetek között előfordulhat hát- vagy ízületi fájdalom, amely néha lázzal és/vagy rossz általános közérzettel társulhat).

Nem ismert gyakoriságú mellékhatások
Kevés betegnél egyéb mellékhatások is előfordultak, azonban ezek pontos gyakorisága nem ismert:
- A használat során beszámoltak csontrendellenességekről, beleértve a csökkent csontállományt (oszteopénia), a csontok elvékonyodását, azaz csontritkulást (oszteoporózis) és a csonttöréseket. Beszélje meg kezelőorvosával vagy gyógyszerészével, amennyiben Ön hosszútávú epilepszia-ellenes kezelésben részesül, csontritkulást állapítottak meg Önnél, vagy szteroidokat szed
- rémálmok.
- Gyengébb immunitás, a fertőzések elleni védekezést segítő, a vérben lévő, immunglobulinnak nevezett ellenanyagok szintjének csökkenése miatt.

MINDEN VÉLEMÉNY SZÁMÍT!

 

Várószoba.hu
Email: varoszoba.hu@gmail.com

Médiapartner: Akadémiai Kiadó Zrt.

 

Krónikus betegek támogató, közösségi oldala.

precognox

Close
Close