Vakcina, vagy nincs “cina”?

Téma címkék:
2020.12.28. 15:48

Persze, sok vélemény van pro és kontra, de egyre tanácstalanabb vagyok, mondhatni a sok bába között elveszik a gyermek. A gondom az, hogy kezelő orvosom sem foglalt állás egyértelműen, “oltakozzunk”, avagy ne?! De ki merne állást foglalni egy rohamtempóban kidolgozott oltóanyaggal kapcsolatban, hisz az orvosok tudják a legjobban, hogy mennyi munkába, időbe, vizsgálatba, tesztelésbe kerül egy új, emberi alkalmazásra is megfelelő anyag bevezetése. Hisz magunkről tudjuk, hogy milyen sokára sikerült a HCV vírusának müködési mechanizmusát megismerni, a megfelelő ellenanyagot megtalálni. Mennyien szenvedtük végig az interferronos 2-es és 3-as kezelés gyötrelmeit, míg végre felfedezték az immár szinte mellékhatás mentes gyógyszert. És most hipp-hopp, megvan a csodaszer, özönlik keletről, nyugatról, a gyógyszergyártók elégedetten dörzsölik a tenyerüket. Ezzel nincs is baj, csak mondja már el valaki értő ember, hogy az ilyen leharcolt májjal és egyébb járukólékos betegségekkel bíró honpolgár hogy álljon a dologhoz? Vállaljuk a bizonytalan szérumot, vagy ennek elutasítása után váljunk kirekesztett másodrendű polgárokká, akiket innen onnan kitiltanak oltási igazolás nélkül?! Én a magam részéről még várakozó állásponton vagyok, kerülöm a tömeget, ha vásárolni kell, akkor velem nyitják ki a boltot, mire az álmos nép felébred, én már otthon szürcsölöm a kávémat, fözöm a finom gyógyteákat, eszem a gyümölcsoket, C és D vitamint. Teszek, veszek, mozgok és egyre jobban elengedem a fülem mellett a sajtóból jobbról balról ránk zúduló süketeléseket. Túléltünk mi már sok “világkatasztrófát” ez sem fog talán földhöz vágni. Csak tudná az ember, hogy mi a nagyobb, a füst, vagy a láng……

EN-ek
#29523 EN-ek hozzászólása: 2021.01.20. 04:09

Úgy látom sajn még n esett só itt 1 MARHA fontos dologról…
pd AZ a lényeg az egészben! (maga a Zördög is mindig a részletekben alszik ugyebár:)

Hát még senkinek n tűnt FEL (magamonkívül) h MI is fojik itt?? (+ ott is) ÉN mikor először hallotta, N akart hinni a szemének!!! :O 1ik vaccina 1általán N ojan minta másik!! (tudja vki 1általán, h műxik eza “ultramodern” – viccER és moderNANE – oltások??)

Akkor csak egész röviden Lmondanám…
Ezek a vírus (KG) – szintetikusan előállított – bizonyos gen. részeit (mRNA) tartalmazza ÉS úgy műxik, h közvetlenül belejuttatják a mber SAJÁT sejtjeibe, hogy azokat ÁTPROGRAMOZZÁK afféle ál-vírusok gyártására!!! nabammeg!
Na ezen a ponton minden tisztességes és valamennyire is művelt mberben +áll az ütő ill. FELáll a bökő a zsebében! – v legalábbis úgy kellene.
Ez ugyanis n más, mint nyílt humán genetikai átprogramozás, amit még a nagy öreg gánymester Dr. Moreau is +irigyelne! Ti. a történelem LEGnagyobb szabású mberkisérlete! (Verne komám is forog a sírjában) Még tiszta szerencse, h csak “önkéntes” alapon! – 1lőre… ;)

Persze a ált. műveltségnek híján van a madzsar, hiszen a Lmúlt 31 év (namega uccsó 11) mindent +tett a totális nép(LE)butítás érdekében! Akik – naggyon hejesen – még a GMO zőccséget is Lutasítják, most miért nem hangoztattyák magukat?! (v inkább n üvöltenek mint állat?) Mer anélkül a pénzéhes gyóccmaffia, és a hataloméhes pol.bűnözők BÁRMIT +tehetnek veletek, ti naggyon butták!! :P (mármint nem ti, hanem a fent nevezett birkák:)

∑ summarum: mki úgy bassza L a SAJÁT (és a jó-édes anyukája) szervezetét ah csak akarja, DE engem haggyon lógva HAJÓT akar magának, mer’ pofánverem!!! :D

SZÓLTAM!

klmaan
#29525 klmaan hozzászólása: 2021.01.20. 23:55

Jaja! Röviden.
Hosszabban, igazad van.
Fel nem birom fogni, hogy létezik az, hogy, ennyi össze-vissza, logikátlan intézkedés után nem esik le többeknek az a bizonyos tantusz. Igen! Mindenki a saját bőrét viszi…. én nem akarom, amig engedik, nem!
Nekem nagy öröm, hogy itt eddig nem sajnált még le senki, és leírhatom a véleményemet, gondolataimat.
Aztán lehet, hogy mivel valamivel többet tudunk a testünk, szervezetünk működéséről, egy virus okozta betegségről, mint egy átlag ember, érzékenyebben raeagálunk, jobban figyelünk, talán jobban is értünk/fogunk fel dolgokat. Ugyebár, mi nem most halljuk először ezeket a szavakat, mint: PCR, interferon, RNS virus, PEG.
Szóval, figyeljünk, legyünk résen, ne féljünk, és éljük szabadon az életünket, amennyire szabad, de azt használjuk ki!
Én élem!
Üdv szeretettel: Klári

EN-ek
#29555 EN-ek hozzászólása: 2021.02.17. 06:34

HEYES

szintén max. igazad van! továbbá öröm látni, h akad még azért itt (ott) manapság IS ért. mberke… (Y) ;)
(sajnos nem sok!!) :( – - -
“Dolgozz keveset, NEM ér baleset!”

klmaan
#29522 klmaan hozzászólása: 2021.01.19. 22:01

Háááááát, Museto, így van ez! Így vagyunk ezzel! Tudunk egy csomó dolgot. Átlátunk olyanokat is amit egy átlagos ember nem. A hCV RNS virus, és évtizedek óta nem találtak ki rá oltást, pont amiatt, mert RNS virus, ami folyamatosan mutálódik, nem lehet utolérni. A HBV DNS virus, arra van oltás. Az influenza is RNS virus, arra sincs normális oltás, csak valami pár hétre/hónapra ható.Na, akkor azok után, amin átmentünk, átéltünk, és több évtizedes kutatás utáni 95%-os hatékonyságú gyógyszertől végre meggyógyultunk, akarjak egy hipp-hoppra összedobott valamit, egy koronavirus ellen, amikor valójában a több évtizedes HCV sem tudott legyőzni bennünket, mert itt vagyunk. Ja! az új, inf.mentes gyógyszereket is hosszú évekig kisérletezték ki, évekig szurkoltunk, hogy sikerüljön, és, ahogyan írod, egyre közelebb kerültek a virus működésének tudásához, s még így sem 100%-os. Akkor, nekem nem kérdés egy pillanatig sem, hogy bizzak ezekben. Amúgy, nem 1 szemet kellett enni, hanem egy fél marékkal, de nem volt érdekes! Nekem a HCV ellen jól küzdő szervezetem bizonyított, és az a
“vakcinám”. Így gondolom, érzem, tudom, hiszem! Gondoljatok bele! Milyen betegség van még a miénkhez hasonló, ahol éveken, évtizedeken küzdött a szervezetünk, az immunrendszerünk egy virus ellen, hogy megmaradhassunk. Lehet, hogy a sok szenvedésnek, küzdelemnek most jött el a jutalma. Minden rosszban, van valami jó-ugyebár?
Nagyon sajnálom, és nem is értem, hogy legalább a nyáron miért nem jöttünk össze VIMOR-ra, hogy ezekről a kérdésekrők informálódjunk. Lehetett volna egy nagyot beszélgetni orvosokkal, esetleg még olyan szakemberrel is, aki még jobban érti ennek az egésznek a mechanizmusá, virológus, biológus, mikrobiológus, stb! Érdekes lenne-szerintem!
Legyetek továbbra is egészségesek, vidámak, és reménykedők!
Üdv szeretettel: Klári (dolgozznet@gmail.com)

museto
#29519 museto hozzászólása: 2021.01.19. 11:50

Sajnos az a tapasztalatunk, ha valamit nagyon erőltetnek, ammögött mindig felsejlik valami hátsó szándék. Mi magyarok már csak ilyenek vagyunk, vagy ez a tapasztalat??? Na mindegy, Mi, akik végigkínlódtuk a 2-es és 3-as kezelések gyötrelmeit, van némi tapasztalatunk a vakcinák hatásairól, a betegségünkre, ha jól tudom az hozott megoldást, amikor sikerült feltérképezni a vírus működési mechanizmusát és megtalálni azt a pontot, ahol beavatkozva hatástalanítani lehet ezt a dögöt. Ezt sikerült a most alkalmazott gyógyszerrel, ami ugye 3 hónapon keresztül napi egy tablettával elvégzi a dolgát. Amíg ilyen vagy ehhez hasonló hatékonyságú cuccot nem találnak ki, addig csak a gyógyszergyárak zsírosodnak a löttyeikkel, a pórnép meg hullik mint a légy, vagy tőle, vagy a hiánya miatt. Jelenleg szerintem itt tartunk, bizonytalankodunk mint szűzlány a nászéjszakán…. Üdv mindenkinek, Museto

Holdsugar
#29521 Holdsugar hozzászólása: 2021.01.19. 20:50

Mi az egészségügyis ismerősöktől kérdezzük, h mi a tapasztalatuk. Az a baj, h többféle lesz/van. Honnan tudjuk, h mind ugyanolyan hatékonyságú/mellékhatású? Sehonnan.
Mi továbbra is tanakodunk.

klmaan
#29512 klmaan hozzászólása: 2021.01.18. 23:01

Sziasztok!
Aztán közben megtudtam, hogy allergiás nem kaphatja meg, autoimmunbeteg sem! Tehát én sem, még akkor sem, hogy másodlagos volt, tehát maga a HCV váltotta ki, amit aztán az INF felerősített. Tehát bentvan a pakliban, hogy ez is túlzott reakciót indítana el. Azt még nem tudom, hogy az egyik kinai, amelyik valódi vakcina jöhetne-e? De, amint már írtam, azt is csak erőszakra.
S akkor még nem is beszéltünk a megölt magzati sejtvonalak használatáról a fejlesztés különböző szakaszaiban, vagy a tesztelésben. Ez meg etikai kérdés, és sokakat érinthet ez is.
Nekem van egy jó összeállításom, hogy melyik oltásnál használtak megölt magzati sejtvonalat. Aki elolvasná, írjon emailt, és nagyon szívesen elküldöm.
Erősíteni/karban kell tartani az immunrendszerünket, és pozitíven gondolkodni, normálisan étkezni, és mozogni! Na, az utóbbit javaslom erősen magamnak is!
Remény, jó egészség Mindenkinek!
Üdv szeretettel: Klári (dolgozznet@gmail.com)

Holdsugar
#29514 Holdsugar hozzászólása: 2021.01.19. 06:48

Kedves Klári!
Allergia csak aktuálisan fennálló tünetek esetén kizáró ok? Nekem időszakosan van allergiás tünetem, Anyunak egész évben. Engem nem vizsgáltak ki mert nem sokra mennék az eredménnyel, valami növény lehet, amit nem tudok kikerülni. Anyut pár dologra tesztelték, az negatív lett. Kizárásos alapon másra allergiás. Orrspray mérséklli a tüneteit. Sokat köhög.
Háziorvos szerint mindenképpen adassa be.
A lakosság nagy részének van legalább enyhe formában allergiája valamire.
Mozgás terén elakadrtam. 2×20 perc izomerősítő torna gyakorlatok után nagyon magas lett a CK értékem. Háziorvos szerint mozgás okozta kis izomsérülés miatt. Gondolom mikrosérülés.
Ha 2×20 perc (egynást követő napokon) ezt okozza, hány percet tornázzak?!?

SEmennyit.
Tornázz keveset (de dugj sokat) – ez a yó egésség tikta!
(a sport köztudottan KÁROS a egésségre)

EN-ek
#29518 EN-ek hozzászólása: 2021.01.19. 10:51

WoW! őszekóczolódott a ódal! hihi… :D

EN-ek
#29509 EN-ek hozzászólása: 2021.01.16. 00:00

Bizony mondom néktek – ti setétben bújkáLÓ nyuszik – nincs is jobb, minta mikor(?) szépen halada ótogatás ÉS mindenhol ÉS mindig a LEGnagyobb rendben mennek a daógok!

(najó, néha 1 kicsit HULLAnak minta legyek itt-ott, DE enynyi iGAZán belefér…) ;)

Teljes czikk >>

klmaan
#29492 klmaan hozzászólása: 2021.01.09. 02:31

Szia Museto! Üdv Mindenkinek!
Válaszolva kérdésedre, hogy mit gondolunk. Nagyrészt, amit Te is, hogy eligazodni nehéz. Egymásnak teljesen ellentmondó infók. Én ezt úgy fordítom le magamra nézve, hogy nem kell! Influenza ellenit sem adattam be soha. Ha azzal nem tud elbánni a szervezetem, az immunrendszerem, akkor mivel? Régebben nem voltam vitaminzabáló, de most megadom magamnak. Hála a HCV-től való megszabadulástól, olyan friss, és aktív vagyok, mint 25 évvel ezelőtt, és még visszafelé. Ezt csodaként élem meg. Szüleimtől szuper géneket örököltem, és visszakapott egészségemet nem engedem elrontani hipp-hopp összedobott valamivel, amire egyesek szerint nem is illik, hogy vakcina. Amiket olvastam annak nem a fele, de a tizede jön be, már az is sok! Nekem:sok! A virustól egyáltalán nem félek, talán a 25-30 évi virus-társaságom miatt, de tényleg nem! Úgy gondolom, hiszem, ha azt túléltem, ezt is legyőzöm, de eddig még nem környékezett meg, vagy nem vettem észre. Ha valakinek el kellett volna kapni, akkor nekem igen, mert tavaly februártól többet utaztam, többet találkoztam sok emberrel, mint az előző 10 évben összesen. Ui. dolgozok. Februártól szeptemberig Bpen házi betegápolásban, azóta pedig itthon újra tanítok heti 14 órában 7 évfolyamot. Még leírom, hogy soha ilyen kevés gyerek nem hiányzott iskolából, mint az idén. Tüsszögő, köhögő, taknyos gyereket nem láttunk. 2 gyerek, és 3 kolléga voltak koronásak, de pár napos semmiség tűnettel. Teljes létszámmal kezdtünk a héten. Családom több tagja is átesett, hasonlóan 2-3 nap alatt. A 85 éves Anyósomat a tavasszal bezárta a Fia, most szabad! 7-en voltunk nála karácsonykor, pont úgy, mint máskor.
Az oltással kapcsolatban kérdezgetem az eüs ismerősöket. Főorvosok mind, különböző szakterületekről, de egytől sem hallottam határozott igent. Határozott nemet azt hallottam, vagy olyant, hogy ezt nagyon meg kell gondolni, körüljárni. 2 eüs gyermekem van, egyik sem kéri, és náluk is megoszlik a vélemény.
Oltási útlevél!? Hááát, ez eléggé rémes. Ma 2 cikket is olvastam erről. Szerintem egyenlőre nem mernek ilyenhez kötni bármit is, hiszen sok-sok idő kell még ahhoz, hogy több millió embert beoltsanak. Először kipróbálom, hogyan lehet úgy élni? Ha erőszakkal rámkényszerítenék, akkor talán adnak választási lehetőséget. Egyenlőre csak a kinai az igazi vakcina, tehát abba mennék bele, de csak erőszak hatására!. Aztán mi tudjuk, hogy egy RNS virus mutálódik, arra nem lehet igazit csinálni. Ezért nincs a HCV ellen, pedig több évtizede ismert virus. Dettó az influenza is. Minden szezonban új virus, új oltás. Akkor, ezután úgy járunk majd oltatni, mint a boltba? Ez abszurd! Ha nem, akkor meg tényleg igaz, hogy nem vakcina, hanem valami más! 2 hete folynak az oltások, és pár 10 ezren kapták meg, s elsőket már újra kell oltani Ezt tömegesen megoldani szinte lehetetlen.
Szóval, én az oltástól, és a jövőtől tartok, nem a virustól, mert meg vagyok győződve, hogy a virus, és az oltás eszköz egy új célhoz.Magyarul, nem hiszem, hogy azzal, hogy beoltatom magamat valami is visszajönne a 2019-es életünkből.
Azért legyen szép a hétvégénk, és maradjon némi reményünk is.
BÚÉK!
Üdv szeretettel! Klári

EN-ek
#29486 EN-ek hozzászólása: 2021.01.02. 13:42

ezis csak AZT mutassa, h SOSE tolod ide a képedet! :P
(monnyuk n is tsoda, TEJesen döglött éwek óta, ÉN viszem a hátamon a egészet még valaMennyire)

Aztán van 1 saját (csúcssuper) oldalam – bizonyára már mki fejből vágja – azt is szokta karbantartani, fejlesztgetni… –> HA rányomsz itta nevemre, láccik a Profilomon IS.

A csalánnal yóba vagyok vaLÓban, nem bántom. csak néha MEGESZEM! hihi ;)

museto
#29483 museto hozzászólása: 2020.12.31. 15:39

Nahát, már az hittem, a fene megevett ÉN-ek, de hál’Istennek, csalánba nem üt a ménkű, mert mivelhogy Te is szereted a csalánt, meg az is téged. Oltakozni vagy nem oltakozni, ez itt a kérdés, mondá a dán királyfi ampullával a kezében. Aztán meg mi lett belőle… Lényeg az, hogy megvagyunk Te is meg én is, meg még sokan mások és az maradjon is így függetlenül attól, hogy Szilveszter van. BUÉK neked, meg mindenkinek, Covid menteset, nyavalya menteset, hülyeség menteset. Üdv, Musetó

Holdsugar
#29484 Holdsugar hozzászólása: 2020.12.31. 16:16

BUÉK!

EN-ek
#29482 EN-ek hozzászólása: 2020.12.31. 12:54

FAsza. nahát akkó itt van neki a reMEKK alkalom, h végre lazíccson 1 kicsit! IS

Mi/hol? ÉN n látok semmijen TE-oldaladat csak 1 májashurka rovatot, DE nekem ott MI keresnivaLÓm lenne?? (ÉN n vagyok ROSSZMÁJÚ mint 1esek) :P
(musakoma + biztosan őrül, HA 1 értelmes lény ír a majrés topicjába) ;)

SÓval visszatérve a eredeti témakörhöz, mondandómat zárandó – még mielőtt vmi KIlúgozottagyú gestapós e-setleg 1/2re értené: Természesen mindenki tüstént oltassa BEEE magát! (minden szarral amit a óra elé dugnak) hiszen FONTOS dolog a nyájimmunitás!! – ésa csordaszellem. :)

Zárom soraimat és marhára őrültem!

Holdsugar
#29481 Holdsugar hozzászólása: 2020.12.30. 16:36

Szia TE!
65 éves friss nyugdíjas, de az inkább nyögdíj pedig közel egy évtizedig 4 órás másodállása is volt.
Veled mi újság? Ne itt válaszolj, van egy friss irományom.
Üdv.,
Napsugár

EN-ek
#29479 EN-ek hozzászólása: 2020.12.29. 10:28

TSŐ musakoma öreg HAverom! h iTyeg? – 1000 éve… temég ÉSZ? ;)

HÁ’ igen… nehéz isa döntés 1 ojjan, országnak titulált valamibe, ahol év10ek óta KIhalt a Józan Ész! hihi :P
A hivatalos kuruzsLÓk sose fogják (neked) +mondani a Igazságot, csak AZT amit a “kenyéradó gazdáik” (végső soron a Geci) előír/megenged nekik! (Azt a párat amejik megmerte mondani, már a mútkó Lvitte a ÁVH… ahogyan a kedvenc patikusunkat IS) :) :(

Azé támpontul – mivel arany szivem van – adok néked pár ált. TIPPet, ami tükrözi a ÉN oldschool filozófiámat:

1.) Ami nem romlott el, azt nem kell megjavítani.

a második ez elsőből következik:

2.) HA nincs semmi bajod, NE csinálj magadnak! ;) – - -
Íme reMEKK időt rendeltemnektek – bár iGasság szerint +se érdemlitek – úh örvendezzetek! :)

Holdsugar
#29477 Holdsugar hozzászólása: 2020.12.28. 21:26

Kedves Museto!
Na ezt én is szeretném tudni, ugyanis Anyuka már nyugdíjas, a mája jó, de egyéb bajai azért vannak. Fél a koronától is, oltástól is. Én is, ő is sokat utazik és sok ember között dolgozik (nyugdíj mellett), ahogy én is. Ráadásul együtt lakunk, ha egyikünk megkapja, a másik sem ússza meg. Influ oltást sem tudják neki évek óta beadni mert egész évben fújja az orrát allergia miatt. Teszt ugyan nem igazolta, de a gégész ezt diagnosztizálta. Hatásos gyszert még nem kapott rá.
Én oltás párti vagyok az ő esetében, de ha valaki távol tudja magát tartani az emberektől, az nem biztos, hogy jól jár vele.
De nem az én eszmefuttatásom a lényeg, jó lenne, ha hozzáéető szakértené meg a helyzetet.
Üdv.,
Napsugár

EN-ek
#29480 EN-ek hozzászólása: 2020.12.29. 10:41

Szösz Holtsugár! asse ma volt, a mikor te dugtad ide uccsóra a órát… :)

1 tisztes nyugger NE robotojjon minta ifjonc idijóták, hanem maradjon otthon a fenekén és inkább hobbyzzon! és élvezze a (rövid) Élet! mint pl:
tesz-vesz, KIrándul, Virágkörüli utat tervez, bridzs/sakk/teadélutáni traccspartykra jár, denszingel és ugrál mint 1 dilis tizenéves, bulizik, hoverboardol, stb… (mint ah az minden normális országban szokás)

AHArácsolás NEM egésségbarát, pláne EBbea kórba! A mellett ugye a mber ússe viheti magával a vagyonát a Sírba! (hacsak nem 1 született egyiptomi fáraó) :D

Am hány évesa mama?

MINDEN VÉLEMÉNY SZÁMÍT!

 

Várószoba.hu
Email: varoszoba.hu@gmail.com

Médiapartner: Akadémiai Kiadó Zrt.

 

Krónikus betegek támogató, közösségi oldala.

precognox

Close
Close