Történet archívum: 2009. október

Ganglion műtétem.

Téma címkék: Ganglion  

Sziaszok!

Nekem egy túlerőltetés közbeni csavaró mozdulattól jött ki a ganglion a csuklómon, azonnal éreztem hogy baj van.

Vidéki kisvárosban elmentem a kórházba az ottani orvosok leráztak hogy kiújul műtét után is. 13 hónapot kínlódtam vele, állandó ínhüvelygyulladással. Majd a BP. Sportkórházban műtétre jegyzett az ország egyik legnagyobb szaktekintélye, amit a Nyírő Gyula kórház kézcentrumában végeztek el, helyi érzéstelenítéssel.1 napos sebészet volt.Kb. 45 percet voltam a műtőben.

Rá 3 hétre már 20 köbméter földet lapátoltam 1 délután alatt ( estig) . Nekem sikerült, azóta is dolgozom vele, tudom mik a korlátok, nem virtuskodom vele.A műtéti heg nem gyulladt be, de a bőr a varrás miatt mint egy zippzár olyanná vált a csuklóm tetején 1-2 hónapra, mostanra már ez is helyrejött.A helyi doki nyugdíjas korú, hivatása már csak nyűg számára , arra sem méltatott hogy megnézze a kezemet, úgy hajtott el ,  7 hónap alatt kétszer próbálkoztam jelentkezni a műtétre nála. De a doktornő is megmondta ez magától sohasem jött volna helyre, azóta is hálás vagyok neki : Dr. Kovács Rita kézsebész.

Üdvözlettel: Csaba

2009.10.31 23:46 | bohrer

Pánik börtönében,ami nem ereszt.......

Téma címkék: szorongás , félelem , Pánikbetegség  

Sziasztok!

Több mint 30 éve szenvedek ettől az állapottól.1997-ben szembesültem,hogy mi is a bajom,anyám előtte 1 éve halt meg,és 1 évre rá ami csak létezik főleg agorafóbia rám tört, a szokásos fulladás érzés és meghalok érzéssel.

Most már tudom,hogy gyerek koromba is megvoltak a félelmeim rosszul léteim csak nem tudtam mi a baj,csak annyit,hogy félek,nem akarok sehova menni,elájultam,rosszul voltam.A szüleimnek nem is tudom miért nem mondtam el,sajnos ezért került nagyon késői felismerésre és kezelésre.Kísérgetni kellett mindenhova.Gyógyszert szedek,de ez mellett jönnek a rohamok.Bevállaltam 2 gyerek mellett 3hónapos terápiát Tündérhegyen.Lelkileg nagyon megviselt,-10kg lement,de bent a biztonságérzés nagyon jó volt,hogy orvosok közelébe voltunk.Ez olyan hely mint a szanatórium,komoly betegek akiktől félni kéne,fel sem vesznek.Csoport terápiák,egyéni beszélgetések voltak.

Egész a gyökerekig vissza mentünk,amit már rég elis felejtettem és rossz volt előjött,amiből kiderült,hogy azek a tudatalattiban ott vannak és ez felnőtt fejjel tőrt rám.Egy kicsit jobb így,hogy tudja az ember miből keletkezett ez a bajunk,tehát értelmet ad a rosszul léteknek,hogy mitől is van.Talán könnyebb feldolgozni.Nekem nagyon mélyen bent él,hogy ki se lehet robbantani......sajna.

3 hónap után közölte az orvosom,hogy most kell megállni,mert tovább  nem lehet terhelni engem annyi rossz történt az életembe.És sajnos ennyi évet nem tudnak elmúlasztani.Haza jöttem nagyon megvoltam zuhanva a lelki turkálás miatt,sokat sírtam.Nagyon lassan lettem jobban,átmenetileg.

Most éppen megint megcsúsztam lefelé,félelmeim vannak,szorongok,rohamok jönnek.Nem éltem az életem eddig soha nyugodtan,hogy ne féljek mikor tőr rám és hol éppen.Ha valaki azt mondja menjünk valahova már a hányinger környékez és a pulzusom 100 fölött van.

 

Ganglion

Téma címkék: Ganglion  

Sziasztok!

Én sajnos most készülök a műtétre nov.9-én,Vörösvári úti 1 napos sebészeten csinálják.Áprilisban kezdődött, cseresznye nagyságú,a bal csuklómon van.Májusban 1 injekciót kaptam bele a közepébe,iszonyatosan fájt,de változás nem történt.A fájdalom kihat az egész kézfejemre a tenyeremre és a vállból le a felkaromba.Kicsit frászban vagyok,mert 2003 nyarán már 1-szer műtötték és rossz élményeim voltak ami előtört bennem.ja és olvasom,hogy altatnak,de nem,hanem a felkart elszorítják(iszonyatosan fájt)és helyi lokálba csinálják.Utána gyógytorna és jól mozgott a csuklóm semmi gond nem volt.

Hát most várok még 1 hét. :))) Anikó

 

Szorongás fogságában, pánikbetegségemről

Téma címkék: szorongás , Pánikbetegség  

Sziasztok! 31 éves valamikor életvidám csajszi voltam 9 éve élek boldog párkapcsolatban, van egy gyönyörű 4 éves kisfiam megvan mindenem mégsem vagyok boldog!!! 10 éve vagyok pánikbeteg, valamikor jobb valamikor rosszabb,mostanában nagyon rossz!

Nekem fulladással kezdödött,állandó gómboccal a torkomban,olyan mintha állandóan szorongatnák a torkomat, néha már enni sem mertem nehogy megfulladjak, mindennapos halálfélelemmel!!!! Háziorvos unottan csak annyit mondott pánikbetegség szedjek xanaxot, ami úgye tudjuk csak ideig-óráig hat. Hosszú idő telt el mire rászántam magam hogy elmenjek az ideggondozóba és segitséget kérjek!!!!

Zoloftot irt fel az orvos (mára azt hiszem megszünt), amitől jól is voltam és ismét tudtam élvezni az életet,aztán terhes lettem a kisfiammal és elmúlt a pánikbetegség gyönyörű volt minden!!!!! Mostanáig!!!!!! Nemrég megint elég intenziv rohamaim vannak állandó hányinger, félelem, rosszkedv amit nem tudok megmagyarázni, fulladás. Sokszor vagyok elkeseredve, sokszor tudnék sirni, rettegek minden betegségtől és attól hogy nem tudom majd felnevelni a kisfiam aki nagyon anyás!!!!!:):)

Kicsit azt hiszem hipohonder is lettem,mindig van valami tünet és betegség amit találok magamnak hogy most ezért vagyok rosszul most azért és csak rettegek, rettegek, rettegek!!!! Az Anyukám és a Szerelmem mellettem áll és próbálnak segiteni nekem amit nagyon köszönök nekik!!! Most ott tartok hogy napi 3x0,5 xanaxot szedek ami szerintem elég sok.

Újra rászántam magam hogy elmenjek egy mentálhigéniás központba,egy állitólag kedves Doktornőhöz, 1 hét múlva van időpontom nagyon várom mert már szeretnék megszabadulni ettől a mázsás tehertől ami állandóan rettegésben tart, szeretnék újra boldog lenni és nem azon rettegni mikor jön az újabb roham, iszonyú halálfélelemmel:(Probálok erős lenni pozitiv gondolkodás és hasonló témájú könyveket olvasni néha jobb egy pár percre olyankor erős vagyok és gyözni akarok!!!!!!!!!! Tudom hogy rajtam is múlik, csak olyan nehéz de hisz ti tudjátok!!!!!!!!!! Csak ez a fránya pánik ne lenne :(

Fül vagy fejzúgás?:) Én már nem is tudom... és ami még mögötte van...

Téma címkék: Fülzúgás  

Üdvözlet mindenkinek! :)

21 éves fiatal élterős srác vagyok :), és bár ezt pár hónappal ezelőtt nem is gondoltam volna, most még is firkantok ide egy pozitív levelet, megannyi sok negaív levél elolvasása után :). Mielőtt mindenki felugrana örömében, nekem sem múlt el a fülzúgásom vagy fej ezt még nem tudtam megállapítani:D...a lényeg, hogy mindez 3 éve tart, sőt lehet, hogy kicsit több. Igazából megpróbálom röviden leírni amit szeretnék, mert talán már egy fél könyvet megtudnék írni a történtekből...tehát jött ez a zúgás, (kicsit a sistergéshez hasonlít, úgygondolom valamiféle keringés zaját hallhatom) amit úgy érzékeltem, hogy tévéztem és elkezdett idegesíteni a tévé, konkrétan mintha a sugárzott volna és az föl erősítette volna, befogtam a fülem hallottam valamit. Nah meg kérdeztem muteromat, ő is hall-e magánál ilyet:), mondta, hogy valami belső hang neki is van...de én tudtam, hogy ez rosszabb. Mentünk is tehát mint mindenki, a fül-orr-gégészetnél kezdtünk:) ahogy mindenki, jártam az egyik dokihoz, aki a bátyámat műtötte (a bátyám közben rossz párkapcsolata és családi élete miatt egyre mélyebb pontra került, ahogy szüleim is tették) mandula problema miatt. elküldtek röntgenre, hallás viszgálatra (a hallásomba hála isten nem zavar bele), majd föl írtak gyógyszert, itt van szedjed, ha elmúlik tök jó ha nem szokd meg!! Benyomtak egy ilyet... már a nevére sem emlékszem a tablettának, de nevetségesnek tartottam már akkor buta 18 évesen, hogy mit akarnak tömni engem gyógyszerrel ilyen fiatalon??? Soha életemben nem voltam gyógyszer párti (és most nem olyan helyzetekre gondolok ahol életbe vágó), de influenza meg ilyen dolgoknál én sosem gyógyszerezek. Itt se tettem, kerestünk egy másik gégészt és találtunk is egy nagyon aranyos kedves, doktort, aki tényleg úgy gondolom a saját hatáskörben mindent megtett értem, persze utólag lehet ezekre mind nem lett volna szükségem, de megtörtént, akkor így döntöttem, és azt se mondom, hogy rosszul döntöttem. Mandula és orrsövény műtétem után tehát, nem változott semmi...ezek után voltam CT-n, MRI-n, gerinc orvosnál (kiropraktikusnál ill. manuálterapeutánál, aki még be is injekciózta a nyakam, mire megint elgondolkodtam, hogy ez kell-e nekem), ideggyógyászaton, reumatológusnál, masszőrnél, meg csoda lézer kezelésen, szemészeten, nyaki ereimet is megvizsgálták és semmi...semmi...semmi, olyan egészségesnek mutattak a leletek, hogy az már nekem fájt...mi lehet? E közben már fájt a nyakam, amit először csak fogdostam, utána jött az érzés, a családi problémáim egyre nagyobbak lettek, olyan suliba kezdtem el járni 5-6 évre technikumra amire nem voltam kiváncsi, de az osztályba sikerült beilleszkednem és látszólag jól éreztem magam...az én bátyámnak, közben strumája lett, ami miatt hát haza kellett, hogy költözzön...(kinyírták ott, hát van ez így). Ő egyedül dolgozik, burkoló és hát majd öcsi (én) kijárja az isit és mennek együtt, ez volt a terv, ami be is következett és elkezdődött az önmarcangolásom ez mostmár lassan másfél éve volt, nem tudtam merre menjek a régi mindent elakarok érni énem, eltűnt, befordultam, ideges voltam, emiatt erősödött a félelmem a zúgás miatt (ami persze rákapcsolt), csak teltek a napok, hogy éjszaka alig akartam elaludni, csak hogy nehogy másnap legyen...eközbe a csaláádba persze, ahogy én is, magára figyelt mindenki...de egy nap:), kezembe került egy könyv, amit elolvastam, majd fölkerestem az íróját...egyre biztosabb voltam, ja azt kihagytam, hogy ilyenek voltak, hogy féltem a sötétbe a szobámba mert azt hittem valaki járkál...nah csak most járkálna valaki... :D, de visszatérve, egyre biztosabb voltam benne, hogy én nekem ez lelki eredetű... (most sokan gondoljátok, hogy 2 és fél év kellett hozzá te borjú? :) ), igen sajnos ennyi kellett, de én erre egyedül jöttem rá és biztos vagyok benne hogy a legtöbben nem jönnek rá, vagy ha rá is jönnek nem akarnak változtatni...szóval ez a bizonyos doki, Csernus Imre volt, akihez elmentem, kb, fél év alatt 3x voltam nála, de az olyan tartalmas volt, hogy leesett az állam, ja mert azt kihagytam, hogy voltam egy másiknál is, de az azt mondta, hogy áthallom a fülemmel biztos a vért...nah mind1, szóval, szerintem nem is tudja, hogy zúg a fülem, de lehet hogy egyszer mondtam, de úgy gondolom kiderültek a hazugságok körülöttem...és a már nyak, hát és derék fájásig fajuló dolgok elkezdtek mostanában csökkenni...a 100 kg-os lelkemből márcsak talán 25 van, a zúgás pedig úgy gondolom 50 %ban javult, mert tudom, hogy elfogom tudni mulasztani saját magam! Nem kell nekem bilobil meg isten tudja mi...kikell békülnöm magammal és helyre hozni az életem...azóta már angolra járok, gyűröm a pokert :), és új foglalkozás után is nézek! Emelett még dolgozok a bátyámmal, de megszabtam a max időt magamnak ameddig ezt csinálom, mert tönkre tenni még1x nem akarom magam, viszont ahhoz hogy a céljaimat elérjem, pénz kell ehhez pedig, dolgoznom kell tanulás mellett!! Jaaah és kihúzták a 4 bölcsesség fogamat is mert az is okozhatja elvileg:S, úgy hogy négy jó fogamtól is elköszöntem, bár a dokim, akihez már borzasztó rég járunk azt mondta, ő nem tenné...de hát ez is az én döntésem volt...

Úgy gondolom leírtam mindent, igaz felületesen, remélem sokaknak segítek, segítettem ezzel...

Ha esetleg valakinek kérdése merülne fel, leírom az email címem, ahova írhat bátran, ha tudok segítek: deportivocoruna@freemail.hu

Még valami, 1-2 doktor akikbe a legjobban megbíztam: Dr. Körmöczi Blanka(reumatológus), Dr. Csernus Imre(pszichiáter), Dr. Baczonyi Miklós (fül-orr gégész), Dr. Grauzer Zoltán (Kiropraktika), Dr. Réti László (fogorvos)

2009.10.26 19:35 | Deportivo Hozzászólásai

Zsuzsinak válasz Bppv ellen

Téma címkék:

nehéz felelösséggel tanácsot adni, , hiszen nem vagyunk orvosok, és minden szervezet más. Nekem  legtöbbet a yogázás segitett, azóta nem szédülök, pedig az első menier roham utén egy évig nem tudtam laposan feküdni, éjjel másik oldalra fordulni stb.Betegségünk az agy egyensulyközpontjának  rossz vérellátása. tehát vérkeringési zavar. Az Etka yogán sok olyan mozgást végzünk, ami az agyi  vérkeringést fokozza, de mindenki csak saját érzése, tehetbirása szerint   és csak fokozAtosan

2009.10.21 20:39 | ugyancsak Minden története

Megöregedés

Téma címkék: öregedés  

Néhány gondolat a „legyintett”emberekről

Mottó: Te is leszel „Zsolt”

Zsolt a számítógépe előtt ülve nagy odafigyeléssel retusált egy – a monitorján látható - fényképet. Közben szinte megszűnt a világ körülötte, annyira elmerült két fő szenvedélyének, a számítógépnek és a fotózásnak az egyidejű élvezetében. Így észre sem vette, hogy harmadik szenvedélye,- a felesége – már egy perc óta ott áll a háta mögött, és türelmetlenül vár egy lélegzetvételnyi munkaszünetre. Miután ennek bekövetkezte teljesen reménytelennek látszott, finoman megkopogtatta a „hites” vállát. -

Fiacskám! – mondta a váratlan érintéstől összerezzent urának! Üres a hűtő és a kamra. El kell menned a diszkontba! Összeírtam, hogy mit kell venni, és evvel átadott neki egy szálkás írással teleírt kockás füzetlapot.   A férfi alig tudta leplezni hirtelen keletkezett rosszkedvét. Úgy tervezte, hogy estig kedvencei társaságában maradhat. És most oda az egész!  Rápillantott az órájára, fél hármat mutatott. Még ez is! Az áruház a város szélén volt, és most a fél városon kell csúcsforgalomban, - amit úgy- de úgy utált - keresztül autóznia. Egy pillanatra fölötlött benne a gyerekkora, amikor a szomszéd házban levő boltban mindig meg tudták a napi szükségletüket vásárolni, nem kellett a 12 darabos tartóstej - és étolajos egységcsomagokat emelgetni. Szinte érezte emlékei boltjában terjengő petrólámpához kapható petróleum és a frissen sült kenyér együttes szagát, látta az olajjal átitatott hajópadlón sorakozó zsákokat, amelyek visszahajtogatott szélén keresztül kikukucskált a tartalma: cukor, liszt, rizs, krumpli. A zsákok mellett nagy sámlira állított fazekat, amelyből „hitelesített” merőkanállal mérték ki a tejfölt. Látta a pulton a papírkupakkal lezárt tejespalackokat, az üvegtartókban tárolt édességeket, köztük kedvencét a krumplicukrot. Magában elmosolyodva eszébe jutott; még hitelkártya sem kellett, mert akkoriban jól ismerték egymást az emberek, a tulajtól kapott füzetbe beírták a napi vásárlást, és hónap végén kellett fizetni. Hirtelen összerázkódott, gondolatai visszatértek a globalizációsodott, kisbolt- tönkretevő jelenbe. Rossz kedve is alábbhagyott a nosztalgiázás hatására és felébredtek benne a valamikor régen a pap előtt tett esküjének szavai: - kitartok mellette jóban, rosszban.

Ezért szó nélkül elzárta a számítógépét, fölvette az autós kabátját, összeszedte a lakásban található összes szatyrot, beült a kocsijába, indított,és elindultküldetésének teljesítésére.  Ahogy anno a híres angol felfedező, Cook kapitány - a Csendes óceán szigeteinek meghódítója, hajókázott szigetről-szigetre, úgy kóválygott Zsolt is az árukat rejtő állványszigetek között. Hasonlóan ahhoz, ahogy Cook kitűzte az Union Jacket a meghódított szigetre, ő is úgy rakosgatta a megtalált árut, a kerekes-bevásárlókocsijába. Megnézte a kezébe tartott komissiós listát, és elégedetten látta, hogy csak a toalettpapír hiányzik. Ez azonban úgy látszott kifog rajta, mert sehol nem találta. Körülnézett, és látta, hogy egy megfordított ládán ülve az egyik női alkalmazott papírdobozokat rakosgat egy raklapról az előtte levő a tároló-rekeszbe. Zsolt azok közé tartozott, akik sokat olvastak gyermekkorukban, többek közt Benedek Elek meséket is, és így tudta, milyen fontos a megszólítás. Most azonban bajban volt, mert az előtte levő nő úgy 35 év körüli lehetett, és a hivatalos megszólítást alkalmazva, nem biztos, hogy azt válaszolta volna, hogy „Szerencséd, hogy öreganyádnak szólítottál!” Ezért rendkívül finoman megkérdezte: - Volna olyan kedves megmondani, hol találom a toalettpapírt?  Na, nem volt olyan kedves. Vélhetőleg azért, mert a hölgy minden valószínűség szerint kézigránátokat rakodott, és nagyon kellett vigyáznia arra, hogy a hozzá tartozó biztosító karika nehogy megsérüljön, mert az ezt követő robbanás helyrehozhatatlan anyagi károkat okozhatott volna, nem is beszélve a személyi sérülésekről. De aztán még is meggondolta magát, és odakiáltott a közelben a targoncája mellett állófiatalembernek: - Pityu! Mutasd meg a bácsinak, hol van a klotyópapír. Zsolt összerándult, egy kicsit meg is kapaszkodott az állványba. Ha még divatba lenne a párbaj, most a kardja után nyúlva így szólna: - Mondhatta volna szebben is kis gránátrakodócska! De szerencsére nincs, és az illető hölgy így megmenekült attól, hogy áldozata legyen, egy 7-15 évig terjedő büntetéssel sújtható, indulatból elkövetett emberölésnek.- Bácsi, bácsi dohogott magában. Miért nem úr, vagy tisztelt vevő. Ennél már csak az lett volna a nagyobb sértés, ha elvtársnak szólítottvolna!    Na, ez a bácsizás nem hagyta otthon se nyugton! Igaz, hogy munkahelyén kedvesen – elismerve tudását és tekintélyét és azt, hogy jó barátnak, közéjük tartozónak tekintették - kollegái csak öcsibácsinak hívták őt. De milyen más volt ez, a mai sértőhangúéhoz képest! Tudta, hogy a mindennap tükörbenéző nem látja a változást magán.

Talán, ha egy csinos 18 éves tinivel együtt állna tükör elé! Egy kicsit elmosolyodott erre a gondolatra. Bár már ingyen utazhatok a közlekedési eszközökön, ennek ellenére jó erőben vagyok még. Ezt igazolja az is, hogy a villamoson, vagy a buszon a fiatalokat megszégyenítve, átadom az ülőhelyem, ha egy várandós nő, vagy egy mozgássérült száll föl - morfondírozott tovább magában. Tekintete az asztalon heverő nyomtatványra tévedt. Na tessék! - derült fel az arca, amikor mintegy igazolva eddigi gondolatmenetét, meglátta, hogy a foglalkozás rovatba nem az volt beírva, hogy nyugdíjas, hanem az, hogy nyugállományú építészmérnök. Kihúzta magát, és félig hangosan kimondta a sztereotip végkövetkeztetést: mindenki olyan idős, amilyennek érzi magát. Majd vigyorogva hozzátette, én most épen 35 éves vagyok!  Aztán visszatérve az előző gondolatmenetére, hirtelen valami rossz érzés fogta el. A vonat és a villamos! Ahol jön a kalauz, vagy az ellenőr, és amikor ő a belső zsebébe nyúl a személyi igazolványáért, hogy avval igazolja; jogos a jegynélküli utazása, azok csak legyintenek egyet, hagyja  –mondják, és anélkül, hogy egy pillantást vetnének rá, továbbmennek. Ez rosszabb, mint a bácsizás! Ez a legyintés irgalmatlanul azt jelenti, látszik, hogy te már olyan öreg vagy, hogy ezt fölösleges igazolnod, ezt mindenki látja. Kész! Az ember visszavonhatatlanul bekerül a „legyintett emberek” közé. Ez bizony már nem dicsőség! Ez a gondolat annyira elkeserítette, hogy a halál közelségén kezdet el gondolkozni.                                                                                                                                                              - Te asszony! Fordult a szobába belépő feleségéhez, nem kéne megírni a végrendeletünket? Az asszony egy pillanatra meglepődött a kérdésen, majd gúnyos mosollyal a szája szélén, csak ennyit mondott:   - Dehogy nem, és a végére írd oda, hogy olyan temetést kérsz, mint amilyen Attiláé, a hun fejedelemé volt. Csak téged a forgószékeden ülve, a számítógépasztaloddal, monitoroddal és számítógépeddel együtt temessenek el. A mai vízárak figyelembevételével nem kell az örököseinket avval megterhelni, hogy vízzel árasszák el a sírhelyedet. Majd még sietve hozzátette: na és a feleségedet sem kell belenyilaztatni a sírba!

Civilke

Ganglion

Téma címkék: Ganglion  

Kedves Sorstársaim !

Szeptember végén volt a ganglion műtétem a jobb csuklómon. Azóta is nagyon fáj a kezem.

A műtét Budaőrsön az egynapos sebészeten volt. A kis gumó kb. 30. éve volt a kezemen eddig tünetmentes volt de idén tavasszal inhüvely gyulladás volt ezen a kezemen amit a ganglionnak tulajdonítottak. Tehát bátran neki a késnek megműtettem. Bár ne tettem volna mert a kezemet sem tudom azóta kinyújtani. Azért bizakodom.Használom a Zepter bioptron lámpáját amit kölcsön kaptam. Szerintetek használ ez a lámpa vagy csak az időmet töltöm vele. A műtéti heg begyógyult de belül nagyon fáj. az orvos azt mondta hogy nagyon mélyen befelé nött a ganglion. Segítsetek kérlek szépen minden tanácsnak örülnék.

 

Köszönettel:

                         lívia

 

2009.10.18 18:05 | livia

Először nem vettem komolyan, de túl ijesztő és túl régóta tart... Menieres?

Téma címkék: meniere szindróma , Meniere's szindróma  

Üdvözlök mindenkit, Zsuzsi vagyok

Azért regisztráltam erre az oldalra, mert hiszek abban, hogy egymás tapasztalataiból tudunk tanulni, hiszek a közösség erejében és hogy az ért meg a legjobban, aki maga is átéli és persze hiszek abban, hogy tünetmentessé válhatok.

Július elején jelentkezett az első rohamom, 4 nappal azután, hogy meggondolatlanul felültem a vidámparkban a break dance nevű szörnyűségre. Nem vagyok egészen biztos persze, hogy emiatt van, de akkor kétszer is ostorcsapásszerűen megnyekkent a nyakam, émelyegtem is. 54 éves vagyok, ált. elég óvatos, csakhogy miután túléltem az óriáskereket, megkönnyebbülésem ezt elfedte.

Az első roham volt a legszörnyűbb, hányás, émelygés, erős imbolygó (nem forgó) szédüléssel. Az egyik fülemnél éreztem teltség érzést és dugulást, és pattogott is.E mellett falfehér volt az arcom, aritmiát éreztem és olyan gyengeséget, hogy szó szerint lépni alig volt erőm.  Akkor a körzeti orvos nyakproblémára gyanakodott, röntgenre küldött és Betarevint adott Myoflexinnel és Magne B6-tal. Közben kb.hetente voltak ennél gyengébb rohamaim, amik nagyon kellemetlenek voltak, a gyengébb inkább arra utal, hogy nem jutottam el a hányásig, minden egyéb tünet megvolt. Egyszer volt szemtekerezésem (ezt az interneten tanultam), reggel kinyitottam a szemem és forgott az ablak. Nem azt éreztem, hogy én forgok, vagy velem a szoba, hanem az ablakot láttam forogni. A szemmozgást nem éreztem. Amióta tünetezek, érzékeny vagyok a hangokra is, a családdal lehallkíttatom a tévét, de leginkább a csöndet szeretem.

Fülészhez is kaptam beutalót, aki megállapította a meniere szindrómát. Állítólag fülreflexem sincs.

Úgy tünt traumára gyanakszik és HUMA Zolamidot adott és napi 3x kellett kb 2 keresztujjnyi glicerint innom. Voltak teljesen 100-as napjaim (100as skálán jelzem a jólléti állapotomat). De kb 4-5 naponként jöttek szédülések, amik nem voltak annyira elviselhetetlenek, úgyhogy jártam dolgozni. Lelkileg is azért megviseltek. Egy hónap után leállított erről és azt mondta egy hónapot próbáljak meg minden nélkül lenni, ha még lesznek tünetek, vagy ezek erősek lesznek, akkor elküld MR-re. Most 10 napja vagyok gyógyszer nélkül.

Egy kicsit módosultak a tüneteim. Most is kb 4-5 naponként jön felkelés után egy imbolygó szédülés émelygéssel, kb. fél-1 óra elég nehéz, aztán 7-8 órán keresztül van egy 80-90 %-os állapotom. Ezzel tudok dolgozni, de a figyelmem szétszórt, energiába kerül a koncentrálás és nagyon ki is merülök a nap végére.Ugyanakkor ez a kezdeti tünetekhez képest javulás. Fülzúgásom nincs. Nem tudom, csak reménykedem benne, hogy a szervezetem megtanul ezzel együtt élni.  Az MR eredményre nagyon kiváncsi vagyok. A tornával bizonytalan vagyok, ellentmondó dolgokat olvastam. Én tünetek közben pihenek, amikor megpróbáltam javasolt gyakorlatot csinálni, rosszabb lett. A tünetmentes állapotaimban tervezek azonban a tornát, vagy jógát.

Azt én is észrevettem, hogy a stressz (ami jelentős az életemben) előhívhat tüneteket és a meglevőt erősíti. És magamtól is volt egy olyan érzésem, hogy vérellátási gondok lehetnek a fejemnél. Pl a homloklebenyi részen és időnként a kisagynál is érzek nyomó, zsibbadó érzéseket.

Kicsit sok lett, de ezeket szerettem volna elmondani.

Minden társamnak javulást és optimizmust kívánok! És együttérzek!  Zsuzsi

 

2009.10.15 15:43 | zsuzsskka Hozzászólásai

Ganglion

Téma címkék: Ganglion  

Sziasztok!

Nekem kb. 3 éve jelent meg egy pici csomó a bal csuklómon,nem tudtam mi lehet az, arra gondoltam hogy csont kinővés, de mivel soha nem fájt így orvoshoz se mentem vele.  Viszont a múlthéten észre vettem hogy megnőtt és bizonyos mozdulatoknál fáj, és el zsibbad a kezem. Elmentem a háziorvosunkhoz aki meg állapitotta hogy egy ganglion van a csuklómon, amit majd ha már állandó fájdalmat okoz meg kell műteni.Utánna olvastam kicsit, olvastam erröl a maszirozásról is de nekem ha kicsit erősebben megnyomom fáj. Tudnátok segiteni hogy ez vajon mitöl jött elő, és hogy a műtéten kivül még milyen megoldások vannak.

Elöre is köszi Katica

2009.10.05 07:12 | Katica Hozzászólásai

Ropogós gyerek izületi bajokkal

Téma címkék: izület  

9 hónapos a kislányom szépen fejlődik igazából elégedett vagyok testi, szellemi, mozgás beli fejlődésével egy dolog zavar nagyon. Ha fogom a karomban és teszem azt le szeretne menni a földre a lábát a testemnek feszíti gyakran hallom ahogy "roppan" a térde, vagy éppen a válla. Ezt ahhoz tudom leginkább hasonlítani, mint amikor az ember feláll vagy magasba emeli a kezét és roppan egyet. Természetesen nem mindig, de naponta egyszer-kétszer hallom ezt a hangot. Mennyire természetes ez a dolog gyerekeknél? Illetve oda kell-e erre külön figyelni, jelenthet ez valami kórosat?

2009.10.04 21:09 | mbeus2 Hozzászólásai

Az én ölelőn szerető asztmácskám

Téma címkék: allergia , Asztma  

Tündérhegy szanatóriumában beszélgettünk egy alkalommal a kiválló pszichológusommal (Isten áldja meg Gabriellát!) arról, hogy milyen folytogató helyzetbe kerültem: 1.Szeretett hivatásomat, a zenetanítást el kellett hagynom a nevetségesen alacsony fizetés miatt, és segédmunkásként voltam kénytelen keresni 3 gyermekem megélhetéséért. 2.Mivel munkám heti 6x 10 órát, +6x3 óra utazást igényelt, családommal csupán ritkán találkoztam, s feleségem -jogosan igényelve a gyengédséget- másnal talált romantikát. 3. Kedvesem számára azután én mar csupán boldogsága akadálya lettem, s a váláshoz minden áron ragaszkodott. Így elszakadtam 3 drága gyermekemtől is. 4.Munkám helyi adottsága és az órabér miatt két választásom maradt: vagy együtt vagyok 2 hetenként másfél napot gyermekeimmel, vagy nem látom őket és fizetem a gyerektartást és lakhatásom költségeit. 5.Egyházamban betöltött szolgálataim (hitoktatás, kórusvezetés, missziós csoportvezetés, lelkészi szolgálat reménye) mind-mind szertefoszlott, mert nálunk egy elvált ember még ajtónállónak sem felel meg. Minden, ami számomra fontos és értékes volt semmivé vált. Az életem kilátástalanná vált....

Aznap, -a beszélgetés után- haza utaztam szüleimhez és egy átbeszélgetett este után nyugovóra tértem. Mellkasom milliónyi hólyagocskája azonban átalakult egy dudazenekarrá és elvett minden erőt és álmot rólam. A januári friss éjszakai levegőn a sétálás reményt adott az erőrekapásra, a zenekar lecsillapítására. Végül 2 órás séta után rájöttem, hogy az nem fog menni. Irány az ügyelet! Ott egykori osztálytársam oldotta meg a problémát egy jó adag injekcióval. Másnap templom, hátam mögött összesuttogó emberek, görbe tekintetek, régi barátaim sajnálkozó kérdései. A hosszú hétvége után beszámoló az ügyeleten viselt dolgaimról. Már allergiám tünetei, az asztma fulladásai a több, mint egy hónapos pszichiátriai kezelés nyomán megszűnni látszottak. Miért ez a súlyos visszaesés?! Gabriella keveset beszélt,és kérdezett. "Mit érzett,amikor fulladt? Volt már hasonló érzése más szituációban" -"Igen, amikor egy alkalommal szereltem R21-esem kipufogórendszerét, és az emelő megbillent és  az autó rám ereszkedett. Az autó súlya kipréselté belőllem a maradék levegőt és beszorultam. Se ki, se be. Sem én, sem a levegő. Hosszú és kétségbeesett próbálkozás után szabadultam meg az autó szorításából. Ugyan azt az érzést éltem meg a hétvégén." -"Emlékszik miről beszéltük pénteken?" -"Természetesen! Életem kilátástalanul szorult helyzetéről." -"Tudja már miről muzsikált a dudazenekar a mellkasából a hét végén?" -Asztmácskám mélyen elszégyelte magát és elhagyott az allergiámmal együtt egy hosszú időre. Amikor New York egyik raktárépületének belső építészetét bontottam, betegesen kéjes érzessél  szívtam magamba a vastag port, hogy másnap reggel a fürdőszobámban szabaduljak meg attól." NINCS TÖBBE ASZTMA! NINCS TÖBBE ALLERGIA!" ujjongtam.

Közben az élet átsodort Kaliforniába, ahol új feléségemmel házát vettünk hitelre. 3 évi szorgos ezermesterkedésemmel, mindig időben fizettük a részleteket, azonban munkám a 2008 szeptemberi gazdasági válság miatt decemberre elfogyott. Piciny javítgatásokon kívül nem volt komoly fizetőkepés kereslet szolgáltatásomra 4 hónapon keresztül, és azóta sem lendült vissza az üzlet. Jövedelmem csupán megélhetésünkre elegendő,és a házunk részleteit többé nem tudtam fizetni. Hogyan,és hova tovább?! Az elmúlt héten egy mexikói árvaház felújjitásán dolgoztam bőséges fizetségért: SZERETETÉRT. Szörnyű port vertünk a munka előkészítésekor. Már az első éjszakára megjelentek a dudások és tudom ismét éktelen sípolásba kezdett. Eszembe juttatta a visszatérő asztmácskám a vicces történetet: Szent Péter szunyókál a Mennyeknek országa kapujában a portás fülkében. Kicsi a forgalom. Egyszercsak kopogtatnak. Leakassza a kulcsot és megforgatja azt a rozsdás zárban. Kinyitja az ajtót, de nem lát senkit odakint. Visszazárja gondosan az ajtót és visszaül kényelmes foteljébe azzal a gondolattal, hogy biztosan vágyálmát hallotta kopogásnak, de amint visszaszunyókált, ismét kopognak. Kulcs, ajtónyitás, kinéz, de ismét senki sincs odakint. A bosszúság nem hagyja aludni, míg ismét kopognak.Tüstént kinyitja az ajtót, hogy ráförmedjen a szórakozó gézengúzra, de atyafinkat találja ott. "Hát te meg mit szórakoztál  velem már 3-szor is? -Nem én szórakoztam, hanem azok ott lent a defibrilátorral." Nos én a 3-szori befulladásom után magamtól jöttém vissza az ájulásból a szolgálatba. Nem volt jó érzés! No nem a fulladás, mert az 1mp sem volt, hanam a visszatérés. Előttem a feladat, hogy -mostmár kivalló pszichológus nélkül -ismét megszabaduljak lelkem fojtogatójától és a gyógyszerektől.

Futószemölcs kezelése

Téma címkék: Futószemölcs , Szemölcs  

Tizenéves gyermekem arcán jelenkezett a futószemölcs. Orvoshoz fordultunk vele. Immunerősitőt, kenőcsöt, amit lehetett mindent kiprobáltunk, de csak több lett.Hát nem volt egy szép látvány. Véletlenül az egyik természetgyógyász újságban olvastam a kövirózsa hatásairól. Ajánlották a futószemölcsre is. A levelét ketté kellett törni és a nedvével naponta többször bedörzsölni a szemölcsöket. Mivel e nedve fehér az iskolába is vitte a levélkéket és amikor csak lehetett dörzsölte. Két hét altt máról , holnapra az egész eltünt neki. Szinte hihetetlen volt a változás. Ajánlom mindenkinek! Nekünk bevált.

2009.10.01 22:50 | katka
Minden történet

Ossza meg Ön is betegsége, felépülése történetét!

Olvassa el sorstársai sztorijait, csatlakozzon az Önt érdeklő betegségek közösségéhez vagy keressen megbízható forrásokból.

Ha technikai kérdése van, írjon nekünk!
Belépés

Legfrissebb hozzászólások

Újdonságok a várószobában

Hívja meg ismerősét a várószobába!

 
webdesign: ydea.hu