Nekem pár éve már, mindkét talpamon ganglionak tűnő képlet van, néha fáj is, hol puhább, hol keményebb. Tanácstalan vagyok, de a műtéttel még várok, azért van előnye is, hogy vannak,,, Nem kell görkorit vennem.

Nem megoldás az altazó és antidepresszánsok szedése. Én is ezen az úton próbálkoztam, nekem sem volt mély alvásom 30 évig kínlódtam Két éve ajánlotta ismerősöm a MELATONIN nevü szert, amit most már gyógyszertárokban lehet kapni. Amióta szedem, átalszom az éjszakát, próbálja ki mindenki, aki ilyen alvásproblémákkal kűzd!

anibani53@citromail.hu

Üdvözlök Minden Tagot!

Megvettem a kenyérsütőt, de nem tudom milyen anyaggal süssek vele kenyeret, EGYÉBBKÉNT Tojasrántottát ettem és bedagadtam tölle! Elképzelhetö, hogy az is a"tiltólistán "lenne?

Szivesen venném a Doktornő válaszát-ez ügyben.

KÖSZÖNETTEL!

Írjatok nekem amit megköszönök:tokajika1

2003 januárjában hirtelen megválktozott minden. Szomjas voltam mindig és sokat kellett vizelnem. Édesanyám cukorbeteg volt. Így tudtam, ezek a jelek erre a betegségre utalnak. Irány a háziorvosom akivel nagyon jó a kapcsolatunk és mondtam a tüneteket. Egy gyors beutaló vérvételre és másnapra már ki is derült. 17-tel kezdődött. Szakorvoshoz kerültem. Szerencsém is volt mert a legjobbhoz, környezetünkben. A tablettákkal nagyon jól beállt a cukrom és a diétával. Sajnos, más társ betegségeim is vannak, fokozott odafigyelést követelnek. Magasvérnyomás, szívprobléma, stroke, érelmeszedesés, depresszió és még sorolhatnám. Hol több, hol kevesebb sikerrel sikerül a testsúlyomat csökkentenem. A jo-jó azonban működik. Van, egy évig is sikerül megtartanom a leadott tizeöt-húsz kilót, majd valami jön és hónapok alatt ott vagyok ahol régen. Már hat éve! A rendszeres ellenőrzésnek, a kontrollvizsgálatoknak nagy szerepe van egészségem további romlásának megállításában. A rendszeres mozgást, mindenkinek ajánlom, legyen az akár séta, vagy úszás azoknak akik nem terhelhetik az ízületeiket. Segít a szint megtartásában! Jók a cukor erdményeim! Köszönhetem a kezelőorvosaimnak és a saját diéta betartásomnak. Nehéz az édességeknek ellene mondani de muszáj.

Nagyon sokáig próbálkoztunk a babával párommal szegény már azt hitte hogy nem is lesz közös gyermekünk. Nekem egy előzö kapcsolatomból már volt egy fiam amit párom nevel 1 éves kora óta. 2 év próbálkozás után orvoshoz akart menni hogy miért nem jön össze a gyerek. Pont akkor költöztünk külön apáméktól. Egy délelőtt elmentem a hugáékhoz aki azt mondta nekem előző nap hogy azt álmodta hogy babakocsit vettek nekünk. Nem tudom milyen érzésből de vettem egy tesztet azonnal két csík jelent meg azonnal hívtam párom hogy jöjjön haza mert pont előtte vesztünk össze elmondtam neki majd kiugrodt a bőréből. Másnap orvos de ő nem látott semmit az uh-on azt mondta 1 hét múlva menjek kontrolla na akkor már ott volt a kis zsák. Ezután jött a neheze.

Párom bejelentette hogy visszamegy Angliába dolgozni belegondoltam egyedül egy kis örökmozgó kis 2 éves gyerekkel nehéz lesz de beleegyeztem. 1999 óta 1 típusú cukorbeteg vagyok az orvosom nem ajánlotta hogy megtartsam a babát mert abban az időben nagyon magas volt a cukrom de valahogy éreztem hogy nem lesz semmi baj. Minden eredmény genetika azt mutatta hogy minden rendben van azt leszámítva hogy állandóan alacsony volt a cukrom. Szígorúan minden héten járnom kellett a diabetológiára ahol már nagyon jól ismertek.

16.héten hidegzuhanyként ért a rákszűrés eredménye hpv-t találtak nálam annak is a legmagasabb kockázatú fajtáját ami a méhnyakrákért felelős akkor még nem volt fogadott orvosom gyorsan keresnem kellett egyett aki elválal így hogy cukorbeteg vagyok. Ő felvilágosított róla hogy lehet hogy nem fogom kihordani végig a babát és ha lány lesz hordozója lehet a vírusnak. 23.héten 4d-s uh-n voltunk apával mondani sem kell elsírta magát amikor meglátta az ő kisfiáról az első képet. 28 héttől elkezdett vizesedni a lábam. 32.héten az orvosom befektett mondván mostmár bent a helyem a kórházban nem nagyon örültem neki mivel a nagyobbik gyerek meg otthon volt közbe apának is vissza kellett menni Angliába. Sógornőméknél maradt Levi aki közbe bekerült a kórházba 20hetes terhesen vakbéllel. Idegileg nagyon ki voltam nem jött hozzám a kórházba senki nem tudtam mi van a gyerekkel otthon. Közben én meg vizeseddtem a vérnyomásom meg az egekbe szökött de nem nagyon csináltak semmit mivel még csak 35 hetes voltam. Ekkor kaptam tüdőérlelőt ha hamarabb születne babóca ne legyen gond a nagy is 36hétre született. 36hetes voltam amikor azt mondta a doki mostmár bármikor jöhet a súlya megvan 3100gr uh szerint. ekkor már fulladtam a víztöl volt rajtam vagy 15 kg bíztos. Eljött a dec 1-je reggel nem jött be az én jó orvosom mondván elment szabira de nekem erről nem szólt pedig ő beszélte meg a főorvossal hogy akkor mostmár lépünk mert nekem sem jó az hogy fulladok meg a babának sem. A reggeli viziten az osztályos orvos azt mondta nyugodtan egyek mert még nem lesz szülés meg amúgy is belgyógyászatra kell menni teljesen elkeseredtem már nagyon rosszul voltam. 10 órakkor a nővér szólt hogy vár a főorvos a vizsgálóban menjek megvizsgált ki vol nyílva a méhszály 2 újnyira azt mondta menjek pakolni mert megyek fel szűlni és onnan csak babával jövök le. Akkor kicsit megijedtem mert ugye nem volt még fájásom sem csak sok volt rajtam a víz. Gyors összepakolás egy gyors sms páromnak aki Angliába volt aztán fel a szülőszobára. Ott nem értette a szülésznő hogy miért vagyok fent hisz még van időm de azt tette amit mondtak neki. Felhelyezték a zselét egy gyakorló orvos mondhatom majd megszakadtam a fájdalontól aztán vártunk hátha tágulok de 2 órakkor nem volt még semmi. 3 órakkor odajött az egyik főorvos semmit nem mondott hogy mit fog csinálni megrepesztette a burkot. Onnan felgyorsultak az események ahogy tágultam és ahogy jött a fájás én hánytam mire jött az altatóorvos bekötni az EDa-t szinte egybefüggő fájásaim voltak 10. próbálkozásra sikerült bekötni az érzéstelenitőt. Azután jobb lett elmúlt a hányás szinte már aludni is tudtam volna. 1 óra múlva éreztem hogy múlik a hatása az edá-nak de közben éreztem hogy jön is a baba szóltam a szülésznőnek de ő azt mondta hogy még nem az 5 oerc múlva nem bírtam tovább  éreztem hogy szétszakadok akkor jött oda az orvos akire rábíztak es kiabált hogy gyorsan mert félig kint a feje a gyereknek. Hírtelen minden orvos és szülész mellettem volt. Az egyik nyonta a hasam a másik a kezem fogta a "dokim" meg a vákummal segített. 18ó05-kor 3800gr-mal és 56cm-rel megszületett a kisfiam 36hétre. A hasamra rakták aztán elvitték mert fázott. Nagyon megkönnyebbülten hogy túl voltam rajta. Felhívtam sógornőm hogy megszültem aztán apa is nagy nehezen elért telefonom.

2 napig nem kaptam meg a drágát mert nem tudta tartani a hőmérsékletét inkubátorba volt. Nem szoptathattam nem ölelhettem meg szerencsére ennek ellenére a tejem megindult. a 3. napon besárgult de már szopcsizott én meg fejtem minden szoptatás után hogyha kell adják neki pótlásban. A sárgaság nem akart múlni vércserére akarták vinni a klinikára de szerencsére megúsztuk. 6.napon azt mondták hogy ne adjak neki tejet mert attól nem megy a sárgaság. 10. napon mehettünk haza 2 és fél hónap kórház után de végre a kezemben a kisfiammal. Azóta is szépen fejlődik és vidám mosolygós baba.

Az én kisfiam cukorbetegsége nagyon hirtelen következett be. Azt hittem hogy felfázott azért jár olyan sokat ki este pisilni. Egész héten esténként csak pisilt és átöltözöt. Aztán elvittem az orvoshoz hogy talán felfázott a kora tavasz időben. Kiderült hogy 26-os cukra van. Azonnal beutaltak minket a kórházba. Minden olyan gyorsan történt. Ma már kétszeri inzulinadással látom el, de mégsem értem azt hogyha minden diétát betartunk miért megy fel minden nap ovi után úgy 4-6 óráig a cukra 15 -re. Mit lehetne tenni? Az orvossal már koznzultáltam de azt mondta várjunk.  Ez olyan mint a vérnyomás nem lehet talán beállítani? Várnunk kellene még?

Válaszukat köszönöm szépen.

Köszönöm a válaszokat mindenkinek.

Andrea

Sziasztok!

Nagyon rég jártam már ezen az oldalon, amiért elnézéseteket kérem, de elveszítettem munkahelyemet, egyik gond jött a másik után.

Van egy jó hírem is fülzúgásban szenvedő sorstársaimnak. Nekem elmúlt a fülzúgásom kb. 10 hónap intenzív jobb oldali fülzúgás után.

Mivel a sok stressztől voltak állkapocsízületi problémáim is, ami szintén lehet a fülzúgás oka, illetőleg a stressz maga is kiválthatta a fülzúgást, elkezdtem terápiákat keresni. Elvégeztem Maria Holl: A fülzúgás csillapítása c. könyv összes gyakorlatát hónapokon keresztül. Végig kell az egészet csinálni, gyakorolni, de nekem a legjobban az utolsó fejezet gyakorlata segített csillapítani fülzúgásomat. Azt hittem, ennek az időszaknak sosem lesz vége, de már vége!

A másik gyógymód, amit még mindig alkalmazok: a homeopátia.

4 féle Schüssler-sót szedek. Minden nap másikat. Nevezetesen: 1. nap 3*1 Calcium Fluoratum D-12, 2. nap 3*1 Calcium Phosphoricum D-12, 3. nap 3*1 Kalium Phosphoricum D-12, 4. nap 3*1 Magnesium Phosphoricum D-6 - és ez így ismétlődik, míg el nem fogy a 80 db mindegyik szerből. Én kb. a felénél tartok, de már nem zúg a fülem. Valami halk morajlás még talán van, de remekül vagyok.

Remélem, tudtam segíteni Nektek, akik szintén ebben szenvedtek. Egyébként én tanácsot homeopátiás orvosoktól kértem. Van egy nagyon jó telefonszám ez ügyben, amit az Elixir újságban találtam. Felhívhatjátok, és elmondhatjátok panaszaitokat, ott tudnak tanácsot adni, hogy mit szedjetek. A telefonszám a következő: 06-70-376-0606. Ha jól tudom, reggel 9-től délután 5-ig lehet ide telefonálni.

Még egy nagyon fontos dolog: próbáljatok pozitívan gondolkodni, ne féljetek, hiszen a félelemtől egyre jobban zúg a fül.

Én elkezdtem önmagamat keresni, elfogadni, stresszt oldani, ami szintén segített.

Tudom még ajánlani antioxidáns szerek szedését is, pl. Flavint.

Mindenkinek jobbulást kívánok.

Üdvözlettel: NL

Kedves Ildikó!

Véletlenül találtam rá a te történetedre, és megdöbbenve olvastam  végig. Én is 1965-ben születtem, novemberben, és csípőficammal. A Karolina útra kerültem, ott tettek többé kevésbé helyre.  Most  volt 3 éve , hogy kaptam egy protézist. Azóta Istenien megyek, "bottal", azelőtt bot nélkül . :) Szóval nem a várt eredmény sikeredett.  Először nehéz volt  elfogadni a helyzetet, de ez van. Nézzük a jó oldalát, azóta mindenki megnéz az utcán! :)

A rokkantsági bizottság  kétszer utasított el, azzal a megállapítással, túl jó a lábam. Akkor, abban a pillanatban elkeseredtem, de ma már másképp látom az életet. Soha nem szedtem fájdalom csillapítókat ,nem azért mert nem fájt a lábam, hanem az agyammal próbálom a fájdalmat legyőzni. Egyébként az én bélrendszerem sem bírta volna a fájdalomcsillapítókat, amit egész életében szedhetne az ember! Teljesen átprogramozom magamat, saját magam orvosa vagyok, mert másképp nem tudnék dolgozni. Megváltoztattam a gondolkodásmódomat is magamról. Igaz 1993 óta foglalkozom spirituális dolgokkal, ami lelki, szellemi  továbblépés a fizikai teshez képest, ami számomra nagyon jól beválik.

Néha én is úgy érzem, "elhagyom a lábam" , de imádom az életet, boldog vagyok, édesanyámat én vígasztalom, mert lelkiismeret furdalása van amiatt, hogy így születtem, mert nem tudta megfizetni az orvost, és szerinte ő "húzkodta" ki a lábamat, szülés közben. Az orvos nem tehetett róla ezt mi vállaltuk fel születésünk előtt, hogy ezt alázattal, türelemmel végigcsináljuk. Elváltam, van két  lányom, ők még velem vannak, és úgy érzem mindenre  képes vagyok, és ha elhiszem magamról akkor az úgy is lesz.

Nagyon fontos, hogy vélekedsz magadról. Amiben hiszel azt  is fogod megtapasztalni.  Hatalmas belső munka van abban, hogy  jobbá tegyem magamat megfordítsam az egészségemet (ne egyre betegebb legyek), hanem egyre egészségesebb!  Lehet ,hogy túl optimistának tűnik, amit most leírtam, de nálam elég jól beválik, de nap, mint nap foglalkozom magammal, "gyógyítom" magamat .

Egy jótanács mindenkinek ,aki olvassa: Soha nem szabad beletemetkezni a betegségbe, felül kell emelkedni, -föléje, mert ha nem, akkor ő irányít bennünket, és nem mi irányítjuk őt! Mindennap minden pillanatban hálát adni mindenért, és meglátni az élet , és a természet szépségét! Elfogadni a betegséget, ez az első és legfontosabb  dolog, mert csak ezután tudunk rajt változtatni jó irányba, ezután történhet meg a kimozdulás, felemelkedés belőle!! Neked is sikeres felemelkedést, és a lehető legjobb egészséget kívánok, és mindenkinek aki olvassa soraimat. Szeretettel:Júlia

Vannak még csodák.

70. évemet taposom. 1940-ben születtem, átvészeltük a háborút, apám hazjött a hadifogságból, már kezdett az életünk normalizálódni, amikor 6 évesen beteg lettem. Állandó hőemelkedés, étvágytalanság, minek következtében fogyni kezdtem, de a körzeti orvosunk megnyugtatta a szüleimet, hogy épp kanyaró járvány van a faluban, majd kiüt rajtam is hamarosan. Nem jöttek a kiütések, viszont lefogytam 22 kilóra és a helyzet csak romlott, amikor nagyanyám megelégelte a dolgot, kézen fogott és bevitt Pécsre a gyermekklinikára, ahol egy nagyon kedves doktornő fogadott bennünket. Meghallgatta nagyanyám elbeszélését, majd megkért, hogy nyújtsam ki a nyelvem. Én megtettem, mire közölte, hogy a gyermek sajnos TBC-s, gyógyszer nincs rá, menjenek haza, a gyermek pihenjen sokat, egyen rendesen és imádkozzanak, hogy meggyógyuljon, mert más segítség nincs. Hazamentünk és én az időm legnagyobb részét ágyban töltöttem. Akkor lettem 1. osztályos, de iskolába nem járhattam, hogy le ne maradjak a szüleim segítségével tartottam a kapcsolatot az osztálytársakkal és próbáltam követni őket a tananyagban. A család egyik barátja ajánlotta, hogy keressünk valakit a faluban, akinek kecskéje van és próbáljunk tőle tejet szerezni, s azt igyam. Szerencsére találtunk is nem messze tőlünk egy idős asszonyt, aki szívesen segített. Napi két liter kecsketejet ittam meg, pedig őszintén szólva nagyon nem szerettem, de belém diktálták, nem volt pardon.  Havonta mentünk Pécsre felülvizsgálatra, ahol minden alkalommal megröntgeneztek.Fél év alatt annyira megerősödtem, hogy Pécsett a röntgen vizsgálat eredményeként azt közölték nagyanyámmal, hogy a gyermek a legjobb úton van a teljes gyógyuláshoz. Évekig tartott, mire eljutottam odáig, hogy a felülvizsgálaton gyógyultnak nyilvánítottak.

Nem is volt semmi bajom nagyon sokáig, de 1987-ben furcsa tüneteket éreztem és rögtön tudtam, hogy megint a tüdőmmel van valami baj. A vizsgálatok igazolták a gyanúmat, de nem TBC, hanem asztma, amit azóta is  csak karban tartani sikerült, meggyógyulni sajnos nem lehet ebből. Elolvastam minden szakirodalmat a betegségről, de nem értettem, hogy mi okozhatta. Sokfelé érdeklődtem, de senki sem tudott érdemi választ adni, míg egyszer találkoztam valakivel, aki elmesélte nekem, hogy Nyíregyházán laknak és ő is asztmás lett 1987-ben az egész családjával együtt.

Később másoktól is hallottam hasonló történeteket, ami megerősítette azt a gyanúmat, hogy betegségünknek csak egy oka lehet: Csernobil. Elmondtam ezt szakorvosoknak, de mindegyiktől azt a választ kaptam, hogy ez ügyben semmiféle vizsgálat nem történt és valószínüleg nem is fog történni. Nyugodjak bele, az első betegségemnek a következménye, azóta nem iszom tejet, a másodiké, hogy az  atomerőműveket, ha lehet  messziről elkerülöm. Az első felgyógyulásom szerintem csoda volt, a második betegségem emberi mulasztás következménye, ami elkerülhető lett volna.