Sziasztok!
Nekem egy olyan kérdésem lenne hogy mindig nézem az ortopéd cipőket és én is szeretnék egyet.
Mi lenne erre a jó megoldás???
Az én történetem 1993 májusban a szokásos módon alakult ki. A klasszikus tünetek engem sem hagytak nyugodtan. Akkoriban a postán dolgoztam mint postai kézbesítő, így sokat jártam keltem a városban hol gyalog, hol kerékpárral. Egyszer lemértem 40-45 perces időközökkel kellett wc-re mennem pisilni. Hiába ettem sokat inkább csak fogytam. Elmentem az urológiai rendelésre, miért kell oly sokszor wc-re mennem, mi lehet a baja a vesémnek ?- gondoltam. Azonban ott azt mondták a vesémnek semmi baja, így tovább léptem a dolgon. A tünetek azonban nem apadtak ellenkezőleg egyre fokozodtak.
Augusztusban a barátaimmal elindultunk Dániába dolgozni és tanulni. Kettő hónapos ott tartozkódás után a tünetek egyre erősebb meglétével az egyik fárasztó nap végén a zuhanyozás végén annyira begörcsölt a vádlim és elért a rosszullét, hogy a zuhanyzóból kilépve szinte elájultam. S akkor kerültem a kórházba. Annyira emlékszem csak, hogy a hordágyon fekszem és kérdezi tőlem az orvos aki velem jött: hogy érzem magamat, erre azt feleltem neki jól csak wc-re kell mennem. Most nem lehet volt a válasza. Amikor magamhoz tértem már egy egyágyas kórtermben a nap erős fénye már belepte a szobát. Akkor jött be a kezelőorvos és a nővér akikkel némi angol nyelvtudásommal kisérve sikerült megtudnom mi is történt velem illetve miért is kerültem be a kórházba. A vércukorszintem a 43,5 szintet érte el. Az éjszaka során 7-8 tasak infiziót kaptam. A kórházban a kezelőorvos elkezdett tájékoztatni a betegség lényegéről, az injekció beadására is megtanítottak, persze mindezt tolmács segítségével. A kezdeti diéta során az aktuális szénhidrát értéket 220 gramm-ban állapították meg. Közben a magyar nagykövettel is felvették a kapcsolatot a hazautazásom érdekében, ugyanis ott én küflöldi állampolgár voltam. A dánia kórházi ellátásom, kezelésem egy hetes tartózkodással ért véget.
A magyar nagykövettől a repülőgép ajtajában köszöntem el. Hazaérkezésem után másnap kerültem be a helyi kórházba, Dániában Novopent kaptam ami itthon akkoriban még újdonságnak számított, az egységek reggel:12 NE délben 12 NE este 12 NE 21.00 12 NE volt. Itthon 10 napos kezelés és bent tartózkódás során az egységek maradtak a helyi étkezési szokások figyelembevételével. Aztán a következő héten részt vettem egy bentlakásos tanfolyam keretében a "cukorbetegségem önkezelése " cimű tanfolyamon, mely a betegséggel kapcsolatos teendőkre hívta fel a figyelmemet illetve miként tudom az esetleges gondokat. Közben agilitásomnak köszönhtően megismerkedtem cukorbeteg aktivistákkal akikkel ígyekeztünk az ijúsági tagozatot létrehozni helyi régiókban a 18-45 korosztály számára. Több rendezvényen is résztvettem. Sajnos az érdeklődés valamint a gazdasági heyzetre való hivatkozással az összejövetelek rendezése megszünt. Jómagam jelenleg jól vagyok a mostani adagom :
12 NE HUMALOG reggel, 12 NE HUMALOG délben, 12 NE este HUMALOG, 14 NE LANTUS
A szememben jelentkezett már a cukor hatása mível a szemekben talált az orvos szürkehályogot erre DOXIUM-t írt fel, mellesleg 9 éves korom óta vagyok szemüveges a cukor hatására a dioptria számom 1 dioptriával emelkedett. Ígyekszem az életemet, étkezéseimet az előírások figyelembevételével alkalmazni.
Tisztelettel:Hajozó 39 éves férfi
1965-ben születtem szüleim nagy örömére. Később kiderült, hogy kétoldali csípőficammal. Orvostól -orvosig vittek, míg A Karolina úti Klinikán többé-kevésbé összeraktak. A gyerekkoromat elég jól viseltem, csak egy picit bicegtem, azt is csak akkor, ha nagyon elfáradt a lábam. Közben telltek -múltak az évek, férjhez mentem, szültem két gyereket és a lábam lassan megérett egy protézisre. Sajnos már nem volt halasztható és 41 évesen bevonultam a Klinikára, ahol sikeresen megműtöttek.
Életem sorsfordulója itt kezdődött el csak igazán. Ekkor már benn voltam 19 év házasságában, s közben mindig úgy éreztem valami hiányzik az életemből. Ugyanazon a napon műtöttek egy nálam 14 évvel idősebb férfit is, aki hamarosan a legnagyobb romantikus szerelem lett az életemben. Négy nap után úgy sétáltunk a folyosón, mintha már ezer éve ismernénk egymást. Viharos gyorsasággal gyógyultam és mindenki nekünk szurkolt, mondván kórházi szerelem. Fájó szívvel váltunk el, mert nem tudtuk mit hoz a jövő, hiszen nem csak 14 év korkülömbség de, 160 km távolság is volt köztünk,.
Teltek-múltak a hónapok, én gyógyulgattam, bár a műtét nem hozta meg a várva- várt eredményt, mert azóta sajnos bottal járok, most már három éve. Közben elváltam, kiléptem egy boldogtalan házasságból, mert rájöttem,h ogy mi hiányzott az életemből . " A Lelkem társa hiányzott." Bár a körülmények nem igazán kedveztek ennek a kapcsolatnak, de életem legcsodálatosabb időszakát éltem ekkor. Ha találkoztunk, akkor a lelkünk találkozott és a szívünk.
Egy év boldogság volt, de soha nem bántam meg, mert megtanultam mi az hogy "szeretet". Megtanultam valakit végtelen tiszta szeretettel szeretni. A lelkem szeretetével. Bár az egészségi állapotom ugyan rosszabb lett és azóta egyedül élek, de a lelkem boldogabb és ha a lélek boldog, akkor a testi nehézség sem olyan nagy nehézség. Azt hiszem bölcsebbé váltam ezalatt a három év alatt. Ha a sors kegyes lesz hozzánk, júliusban két év után újra találkozni fogunk...
Sziasztok!
Légyszi írja le valaki a LABYRINT tornát, talán jó lenne nekem is a szédülésemre
Erről még én sem hallottam.
Köszi
Tündérhegy idilli környezeteben, nem igazán idilli gondolataimba merülve forgolodtam agyamban. A délelőtti beszélgetésünk témája kavargott bennem, melyet pszichologusommal folytattunk: Hogyan lehetnek nekem istenfelő embernek öngyilkossagi gondolataim? Honnan származhat az önmegsemmisítés, mint legsúlyosabb itélet magamban, önmagamra? Miért nem mertem felésegem még álmomban sem megcsalni és a szexuális kielégületlenség erotikus álmaiban miért ébredek mindig fel, mielőtt az egyesülés elemi erejű vágyával behatolnék arcnélküli partnerembe? Mi determinalja álmainkat? Miért lehetséges repülni, emberfeletti erővel kűzdeni, zárt ajtókon keresztül elillanni és miért torpan meg az álom más képtelen szituációkban? Végül a teremben horkolók monoton zaja álomba ringatott. Különös álomba, mely teljesen felkavart.....
Álmomban szülővárosom Kőrös hídja mellett voltam baráti körömben. Egy barátom éppen dicsekedett új szerzeményével, egy gyönyörű lóval. Az állat szikrázóan csillogó szrzete és délceg mozgása jó gazdára utalt. A ló megkapott mindent amit egy gondos gazda adhatott:abrakot, tisztítást és nevelést. Erős vágyat éreztem, hogy kipróbáljam, a robosztus, erőtől duzzadó állatot. Miutan barátom megengedte, tüstént a hátára ugrottam a -úgy szőren, nyereg nélkül-amely bíztatásomra vágtába kezdett. Valami leírhatatlan gyönyörűséget okozott a hatalmas erő, egy más lény feletti uralom érzése. Kis termetem(160cm) ellenére a ló térdem szorítását, bíztató szavam megkérdőjelezhetetlen parancsként követte. Miután a ló kifutotta magát és szerettem volna a lovaglás különleges élmenyen túl gyönyörködni a kőrösi táj szépségében-úgy 3 km vágta után a gát tövén-felkaptattunk a gát tetejére. A Kőrös megáradt és nyaldosta a gát koronáját. Amint poroszkáltunk a felázott gát földútja közepét borító füves sávon, azt vettem észre, hogy a patak nyomán a Kőrös vize átfakad a város fele. Felebredtem. Mit jelent ez a külünüs álom? Ismereteim és tapasztalataim szerint az álmok igazat mondanak, azonban-némelyek elképzeléseivel ellentétben-általaban nem a jövőt, hanem a távoli vagy közeli múltat mondja el egy más nyelven. A valóság racionális élményeit egy absztrakt nyelven, az álom szimbólikus nyelven újra éli. Mi ennek a szimbólikus nyelvnek a szótára? Talán tudod kedves olvasó, hogy a kulturánk belénk ivódott szimbólumainak sajat életünkre vetülése, mely népdalainkban, népmeséinkben, szólásainkban, Bibliánkban nap-mint nap ránk köszön. Viz-embertömegek; virágszál-hölgy; szél-indulat; ló-ösztön;kenyér-élet; állat-hatalom; mindezek azt hiszem sokunk számára ismert szimbólumok.Te is álmodtál valami különös álmot, mely annyira felkavart, hogy talán hetekig nyugtalanított? Kérlek ne tartsd magadban! Oszd meg velünk! Talan racionális magyarázatot találunk az irracionális látomásodra. Az álmok igazat mondanak! Rólad beszélnek és megfejtésük közelebb vihet önmagad megismeréséhez. Álmaink a napközben ért traumáink, elhúzódó kríziseink, megoldatlan, megoldhatatlannak hitt problémáink újboli átgondolása agyunk másik fele más módszerével. Talán életed nagy problémájának megoldása rejlik álmod titkaban! Fedezzük fel ezt a titkot, hogy boldogabb lehess összhangban önmagaddal!
Lassan-lassan túlvagyok rajta. Érzelmileg. Vagy mégsem? A psziché megbetegíti a testet. A bizalom megrendülése a társ iránt. A ki nem mondott, meg nem beszélt, fel nem dolgozott problémák. De ezek csak az én problémáim voltak. A férjem úgy érezte (vezetőként) jó érzés, ha "elszáll", ha körüldongják a "kedves" kolléganők, ha egyikük közelebb kerül hozzá, mint amit a kollegialitás etikája megenged. Mindenki tudja, ő tagad. Beszélni pedig nem illendő ilyen problémákról, mert nem adhatod ki a saját férjed, nem áztadhatod el a gyerekeid, a családja előtt. A kapcsolatunk kihűl. Ő egyre később jön haza állandó elfoglaltságaira hivatkozva. Bennem pedig a kínzó, megbetegítő gondolatok.
Gyönyörű márciusi nap volt. Virágaim rendezésébe, átültetésébe menekültem. Aztán eszembe jutott, hogy vissza kell mennem a munkahelyemre. Kerékpárra pattantam. És egy leszálláskor beakadt az ülésbe a kabátom, felborítottam magam. Összeszedtek motoros fiatalok, mentőt hívtak. Combnyaktörés. Kegyetlen húzatás, aztán műtét. 47 éves voltam. Nem csinált belőle nagy ügyet senki a kórházi dolgozók közül. Fiatal vagyok, szívós, sportos alkat, könnyen túlleszek rajta. Aztán 3 napra belázasodtam. Kezdték kutatni az okát. Röntgen, CT. De mindez nem velem történik, egy percig nem villant át az agyamon, hogy nagy baj lehet. És volt. Daganat a mellhártyán. Döbbenet, mindenki bepánikol a családban. Semmi jele nem volt, fél éve voltam átvilágításon. 3 hónap fekvés a lábam miatt, közben biopszia. Eredmény nem releváns, tehát műtét. Közben a férjem éjt – nappá téve velem van, én meg elhiszem, magamat vádolom a gondolataimért, hiszen nem tudhat ennyire szeretni az, aki megcsal, aki talált valakit aki nálam fontosabb az életében. A felnőtt gyerekeim szeretete, az ő hozzáállása még jobban megerősített a család megtartó erejének hitében. A szeretet hatalma…
A daganat nem rosszindulatú, állítólag ritka szerencsés vagyok. Lassan felépülök, márcsak a vasak kivétele van hátra a lábamból, amikor a férjem karácsony előtt 2 nappal bejelenti, hogy elmegy, szabad akar lenni, neki ennyi volt. 27 évet éltünk együtt. Azt hittem megszakad a föld alattam. Ma is beleremegek. Öt év telt el azóta. Nem tudhatjuk mit miért szab ránk a nagybetűs élet. De azóta tudom: “A trambulinról egyedül kell leugrani” (Szabó Magda). Sikerül???!
1976-ban születtem farfekvéssel, kiderült nagymértékű csipőficamom van, s mindkét lábbammal gond volt. Szüleim mesélték, hogy orvoshoz vittek, s az első orvos válasza az volt, hogy kinövi a gyerek. Elvittek másikhoz, majd kiderült valóban baj van a lábbammal. Gipszteknő, hám, meg húzattak a lábamon. Nagyon sokat kellett járni orvoshoz meg gyógytornára. A jobb lábammal nincs gond, helyrejött, de a bal 1,5 cm a különbseg. Az orvos meg akart műtteni 18 éves koromban, de én nem egyeztem bele. Nem fájt a lábam, sántikáltam kicsit, de nem érdekelt csak épp ne fájjon.
Nehéz volt a gyerekkort átelni sok csúfolkodás, meg a kamaszkor, de eltelt. Az orvos mindig mondta nem szabad szűlni csak egy gyereket szabad vűllalni. Eljött az idő, teherbe estem, rengeteg vizsgálat, aztán császármetszéssel megszületett a fiam. Szerencsére neki semmi baj a lábával. Időben vittem vizsgálatra, féltem nehogy neki is legyen baj a lábával. Most 33 éves vagyok, nagyon sokat fájlalom a bal lábam, sántikálok keményen mikor fáj, főleg időváltozásra. Egyre jobban kezdtem elkeseredni, zavar, hogy sántítok. Amikor fáj a lábam nagyon ideges vagyok. Ez az én történetem
Amikor nem csak a nevetéstől fogja az ember a hasát!
A történet az „átkos” korszak haláltusájának a kezdetén, a nyolcvanas évek közepén kezdődött. Azok közé a szerencsés emberek közé tartoztam, akik az 5 éves, türelmes várakozás után egy Trabant 601 személygépkocsi boldog tulajdonosai lehettek. Akinek volt már ilyen jószága, az tudja: a család egy új taggal bővült. Az ember azonnal elhalmozta a „kedvest” minden féle haszontalan pótalkatrésszel, és ha tehette volna, még az ágyba is maga mellé fektette volna, de ismerve a panellakások méreteit, ez akkoriban megvalósíthatatlan volt. Ma már más a helyzet… Ez oknál fogva, csak az egyik fontos szervét, az akkumulátort lehetett fölcipelni az emeletre, hogy a családi fészek melegében jó erőben átvészelje a kinti mínusz 10°-os hideget és a kocsiba visszaszerelve életre keltse a motort, ami aztán az indítást követő túráztatással és bűzzel felébresztette a környék lakóinak többségét is. Ez az akkumulátor savval volt föltöltve, ami a ruhára kerülve visszafordíthatatlan anyaghiányosságot okozott rajta. Ezt elkerülendő, télikabát helyett egy vékony munkaköpenyben indultam le érte. Technikai okok miatt, a súlyemelőknél alkalmazott térdrogyasztásos technikával történő emelést nem tudtam kivitelezni. Míg ott 3 piros lámpa jelzi a gyakorlat érvénytelenségét, nálam ezt két kiguvadt szem és a derekamba éles késszúrás szerű nyilalás helyettesítette. Ráadásul jól meg is fázott a derekam. Így nem is lehetett rajta csodálkozni, hogy a másnap reggel olyan pózban talált, hogyha kisebb lettem volna, kíváló 90°-os vonalzó válhatott volna belőlem. Így történhetett meg, hogy egy-kettőre, - miként ez a kis írásom is – egy várószobában találtam magam.
A jó erőben levő doki, az asszisztensnő segítségével megpróbált rásimítani a vizsgáló asztalra. Szégyen ide, szégyen oda, 95°-nál már úgy kiabáltam, hogy attól féltek, hogy a kint várakozó betegek egy része bepánikol és hazamegy. Ezért fölhagytak az egyengetéssel. Rövid tanácskozás után, bibliai döntést hoztak. Miként anno Krisztus Urunkat a főpapok átküldték Pilátushoz, hasonló módon én is átkerültem az orvosi gyógyeszközökkel a betegeken kísérletezők birodalmába.
A gyógyító szerkentyű egy vasúti indítótárcsához volt hasonló, a különbség csak annyi volt, hogy a fehér részt egy 2cm-re összenyomott üvegpogácsa helyettesítette, pirosat pedig pogácsa közepébe becsalt piros színű nyáklap, a rá fölforrasztott elektródákkal, tranzisztorokkal stb. Ezt nyomták rá a derekamra, hogy kikergessék a gonoszt a derekamból. A harmadik kezelés után már annyira ki tudtam egyenesedni, mint a Verdi opera hőse: Rigoletto.
Ekkor vettem észre, hogy szép élénkpirosat pisiltem. Kicsit elcsodálkoztam, mi ez az ünnepélyes felhajtás? Karácsony már elmúlt, Húsvét még messze van, különben is annak a színe a lila. Miután szégyenlősen bevallottam, milyen különleges jelet kaptam az Úrtól, kezelőm levette a tárcsát a derekamról, és föltartva nekem, mint egy állomásfőnök a vonatnak, útnak indított életem új állomására, az Urológiára.
Az Urológián kedvesen fogadtak. Megkérdezték, voltam-e már kisvécézni, és tudnék-e nekik ebbe a kis utasellátó pohárba egy kis aranysárga színű nedűt kölcsönözni, abból a csodálatos forrásból, mely pillanatnyilag a szervezetemben szunnyad? Még mélyen alszik, nem szunnyad, mondtam vendéglátóimnak. Ekkor az eddigi kedves hangulat egy pillanat alatt megfagyott, olyannyira, hogy félelmemben kérés nélkül fölébresztettem az illetőt. Teljesült a kérésük! Valami kis papirkát tunkoltak a pohárba, mire az szégyenében elpirult. Látszólag elégedettek voltak vele, mert kedvet kaptak egy kis börtönszexre. Egy vizsgálóasztalra löktek, és egy vazelines gumikesztyűvel, hátulról megerőszakoltak. Újra megenyhült a hangulat, megveregették a vállamat, és azt mondták: valami prosztata rendben van.(Akkoriban még nem tudtam, mi is az tulajdonképen. Bezzeg ma, 25 év multán! De hagyjuk ezt! Biztos lesz még máskor is pályázat!)
Ezután kaptam egy menlevelet, amivel bebocsájtást nyerhettem a röntgen-osztályra. Itt minden esemény nélkül lezajlott a procedúra, csakhamar visszatérhettem az ott kapott lelettel a hónom alatt a kiindulási állomásomra. A doktor úr elvette a magammal hozott traffipaxot, és föltette egy hangulatvilágítást is magában foglaló faliszekrénykére. Érdeklődéssel figyelte a fekete celluloidot, majd mosolygós tekintete hirtelen elkomorodott. Ajjaj, baj van villámlott rajtam keresztül egy baljós érzés! És nem csalódtam!
- Magának egy veseköve van a vesemedencéjében –mondta. Meg kell operálni! Mellbevágott a dolog.
- De hiszen egyáltalában nem okoz fájdalmat nekem, - mondtam egy kis reménykedéssel a hangomban. Tényleg szükséges a műtét?
- Nézze! Maga még eléggé fiatal ahhoz, hogy egy vesével éljen – volt a válasz. Ez az utolsó pár szó olyan lelkesítőleg hatott rám, hogy azonnal ott akartam maradni. Ha nem is azonnal, de három hét múlva már a patyolat tiszta kórházi ágyon szundikálva próbáltam bepótolni a munkás éveim alatt felgyülemlett kialvatlanságomat.
Ez csak részben sikerült, mert mindjárt az elején olyan izgalmas feladatokat kaptam, mint amilyeneket a mesékben a legkisebb királyfi. Az egyik ilyen próba volt, hogy egyszerre be kellett lögybölnöm vagy három kancsó teát, abból a célból, hogy megmérjék, milyen hamar ürül ki a szervezetemből a folyadék. Miután szintidőre eltűnt bennem a nedű, magamra húztam a takarót és jóízű álomba merültem. Két óra eltelte után ébredtem fel jókedvűen, mosolygós arccal, kipihent vesével Mint később megtudtam, a kedves nővér többször is aggódva figyelte, nem a matracokba tüntettem el –mint egy neveletlen csecsemő,- az időnként esedékes folyadékrészleteket. Na de ezután egy csapásra végeztem az akkorra már igen csak sürgős teendőimmel.
A második próba az volt, hogy hitvány vénámon keresztül színes, nyomjelzős folyadékot juttattak el a csatornázási rendszerembe, és röntgen készülék alá fektetve, egy monitoron keresztül követték a folyadék útját. Ezt a próbát is kiálltam!
Ezután következett a legnehezebb próba, a vesetükrözés. Gyengébb idegzetű olvasóim most ugorják át a következő öt sort, és onnan folytassák az olvasást. Az eljárás lényege az, hogy férfiember számára a szaporodást, örömszerzést és anyagcsere végtermékének eltávolítására szolgáló szervén keresztül egy vékony drótot dugnak fel a vese irányába. A drót végére erősített kukucska hivatott a gonosztevő kő vélhető feltalálási helyének pontos meghatározására. A térfogatváltozásra képes, büszke tartású dalia, most olyan kicsire húzza össze magát, hogy a vizsgálódó azt hihetné, egy serdülőkori pattanást lát. Rögtön fölszólítottak, hogy lazítsak, mert nem találják a bejáratot. Én lazítok, mondtam kétségbe esve, de ennek a frányának se most, se a normális állapotában nem tudok parancsolni. Na, hogy ne szaporítsam a szót, végül csak sikerült a bejutás, és a drót hegye tüzes fájdalomérzetet okozva megindult végcélja felé, hogy küldetését teljesítse. A vizsgálat eredményét kiértékelve, már tudták, milyen nehézségi fokú lesz a műtét, mire kell felkészülniük. Mivel nem volt várható komplikáció, félszemmel még láttam, hogy pénzfeldobással döntötték el, ki végzi az operációt, ki lesz az altatóorvos, és ki fog asszisztálni. A harmadik próba is kipipálva! Jöhet a jól megszolgált jutalom, a vesekő kiűzése!
A műtét reggelén még kaptam egy beöntést, így tiszta lélekkel és emésztőrendszerrel vártam a betegszállító kocsin dideregve, hogy bekerüljek a műtőbe. Hogy erősítsem magam, segítségkérően belekezdtem egy Miatyánkba, de az Üdvözlégyig már nem jutottam el, hatott az altató!
Az intenzív osztályon ébredtem fel, az ágyam szélén ücsörgő feleségem aggódótekintetétől kisérve. Sietve megnyugtattam, hogy ne aggódjon, mindenem fáj. Ezen nem is lehetett csodálkozni, mert az akkori -mai szemmel kezdetlegesnek tűnő - módszerrel végrehajtott műtét lényege az volt - köznyelven elbeszélve -, hogy kettéfűrészeltek, széthajtottak, kiszedték a követ, majd mint a makrapipa tetejét visszacsappantottak, és leukoplaszttal körberagasztottak A többit rábízták a természetre. Amint lábra tudtam állni, megkezdtem a természetnek segíteni. Bár fájt, még is elkezdtem a folyosón fől-s alá sétálni. Ki is kerültem hamar az intenzívről, és az utókezelőbe kerültem, ahol már egy TV- készülék is volt. Itt volt szerencsém először látni a „Tanú” című filmet. Annyira humoros volt, hogy a nevetéstől a hasamat kellett fogni, nehogy kiszakadjanak a varratok, és hogy csökkentsem a rázkódás okozta fájdalmat.
Ma már csak a hosszú, vízszintes heg emlékeztet erre a „kis” kalandra, mert a ronda, kis szilikátos és szilánkos vesekövet nagy ívben a szemetes kosárba dobtam. Hogy az ilyen kellemetlen találkozásokat a jövőben elkerüljem, negyed évenként megbízok egy Rovatinex kapszula nevű örző-védő szervezetet,hogy járja be a vesekövektől fenyegetett területeket, és még az írmagját is űzze ki belőlem a gazfickónak. Ez a mai napig is sikeres eljárás. Ajánlom minden hasonló fenyegetéstől tartó sorstársamnak. Na persze előtte kérdezze meg patikusát, vagy kezelő orvosát.
civilke
Stressz
Immár öt éve vagyok skizofrén beteg, ebből négy évem arra ment rá, hogy újrakezdjem, felépítsem az életem.
Emlékszem a legelső lépcső az volt, hogy hangokat hallottam és utasítgatásokat, amiket én komolyan vettem végig csináltam, mert semmit sem hagyok csak úgy félbe és a végére érve teljesen kétségbe estem. Ugyanis amikor elvittek a mentősök azt gondoltam esküvőre megyünk, készültem is rá aztán ért a megdöbbenés, hogy kórházban vagyunk. Még akkor se oszlott el teljesen a köd, mert az orvos aki mellesleg repülőket viselt a pólóján azt mondta csak megfigyelésre éjszakára itt kellene maradnom. Azt sajnos elfelejtette közölni, hogy a következő naptól Ő szabadságon lesz három hétig és míg vissza nem jön nem engedhetnek haza. Innen kezdődött a vesszőfutásom, valami fura gyógyszert adtak attól jó kába lettem és aztán befeszültek az izmaim és asztmás rohamom lett olyannyira, hogy vénásan injekciót kellet adni, amit később gyógyszerekkel enyhítettek. A gondolat, hogy esküvőre készülünk és én vagyok a menyasszony az már elmúlt, de én naívan még mindíg kerestem az igazit aki a kórházban hol ápolóként, hol segésmunkásként, hol motoros rendőrként bukkant fel és természetesen mindíg más nevet viselt. Végül három hónap után hazaengedtek és én lógtam a légüres térben. Anyukám elcipelt egy pszichiáterhez aki havonta pár percre fogadott és több órát ültem érte előtte, majd egy év elteltével is hallottam a hangokat és elkezdődtek a képlátomások is, ebben véres késsel láttam holtesteket, iszonyatos volt. Mivel egy év múlva sem tudott segíteni ez a pszichiáter, megkerültem őt és ismét a kórházban kötöttem ki a mentősök segítségével.
Másik orvos fogadott, aki rögtön felvilágosított: ez skizofrénia mivel egy éve fennállnak a panaszok, de gyógyszert kell váltani, mert az eddigiek nem válnak be. Hallgattam rá és vártam a csodát. Következett egy év és megint jöttek a képlátások igen bizarr dolgokkal, mint például figyelnek a tévémen keresztül, rólam beszélnek a hátam mögött és folytahatnám. Ismét kórház három hónapra, újabb gyógyszer váltás. Ezt követően megpróbáltam elhelyezkedni 12 órát dolgoztam ápolónőként, ami ismét kórházi kiruccanásba torkollott. Majd három havonként kikötöttem a kórházban, már mindenki ismert engem, sajnos egy nővér annyira , hogy az injekciót úgy adta be, hogy tiszta véres lett a pizsamám. Nem részletezem igen nehéz időszak volt az biztos, két dolog segített nekem: Isten és a családom. Isten szeretett engem és közel vont magához, a családom pedig körül vett a szeretetével. Vátozás akkor következett amikor a vőlegényemet, aki szintén skizofrén beteg, megismertem és férjhez mentem hozzá. Orvost és kórházat váltottam és ma már élem az életem, néha nagyon nehéz és lehet még kórház is lesz, de most elégedett vagyok és nagyon jó ilyen meghittségben lenni! Mindazonáltal én azt gondolom, hogy kell és merjen más is segítséget kérni, főleg az a gyanús, ha minden régebbi szokása megváltozik, nálam is így kezdődött és jobb már az elejeén megcsípni.
Szeretettel gondolok mindazokra akik betegek bármilyen formájában is a betegségnek, mert nem sétagalopp, sem üdülés a kórházi kezelés!
Magam 15 évig szenvedtem a pánikbetegségtől. 40 kórházi zárójelentésem van, de sajnos egyik kezelés sem volt hatásos. Rengeteg gyógyszert szedtem be, sőt volt egy olyan gyógyszer amit orvosi előírás szerint szedtem és amikor elvették komoly elvonási tüneteim voltak. Senki nem ismerte a mellékhatását még az orvosok sem, mert feküdtem olyan orvossal aki szintén ezzel a gyógyszerrel illetve elvonással feküdt bent. A gyógyszer nev DALGOL csepp volt, de csak 10 év után jelentkeztek a tünetek, hogy ártalmas. Ma már nincs forgalomban. Magam még az orvost is megkérdeztem, hogy mennyi ideig szedhetem, mire ő azt mondta, hogy akár 100 évig is. 15 év alatt teljesen leszedálva éltem az életem, amikor is döntöttem, hogy vagy kigyógyulok ebből a rémálomból vagy feladom. Nekem sikerült szép lassan, fokozatosan félreraknom a tablettáimat és ma már nyugodtan, kiegyensúlyozottan és nem utolsó sorban egészségesen élem az életem. Már nem zaklat fel, ha el kell mondanom, hogy min mentem keresztül, de mindenkinek csak azt tudom tanácsolni, hogy a gyógyszer nem megoldás, mert a saját próblémáinkat magunknak kell legyőzni és tudomásul kell vennünk, hogy még egyik roham sem volt halálos, tehát belehalni nem lehet. Így lassan, de biztosan lehet kigyógyulni ebből a ráémálomból. Kívánom mkindenkinek, hogy legyen akaratreje, mint ahogy nekem volt, pedig magam sosem hittem, hogy sikerül. Jó egészséget kívánok nektek! Üdv : Kovács Ágnes
Sziasztok kedves sorstársak!
Nagyon örülök hogy találtam egy ilyen közösségi oldalt és látom, hogy nem vagyok egyedül BPPV-betegségemmel. Vagyis nem is betegség csak egy állapot az orvosom szerint. Sajnos velem is forgott-forog a világ ugy kb fél évente. Én már 10 éve nem alszom a bal oldalamon mert ha arra fordulok jön a rossz érzés, a szédülés. Nekem is az Eppley manővert kell ilyenkor csinálnom. Akkor egy kicsit jobb, de az utánna jövő bizonytalanság érzés bizony napokig is eltart. És nem tudom ti hogy vagytok vele, de azóta ha bemegyek pl. a vásárcsarnokba vagy ahol sok ember van olyan rossz érzés fog el, elönt a melegség és ugy érzem hogy ki kell mennem. A másik pedig a nap, a meleg, nem bírom a meleget pedig azelőtt nap imádó voltam. Rossz mert félek bárhova is elmenni, elutazni mert félek hogy tuti hogy akkor fog elkapni. Én is csak bízom benne hogy egyszer talán elmúlik, még ha hiú ábránd is.
Mindenkinek jobbulást és szédülés mentes holnapot! Sziasztok
Sziasztok!
Épp ma diagnosztizálta a neurológusom a BPPV-t. 29 éves srác vagyok, és kb. 2 hónapja vettem észre, hogy ha feszem és jobbra fordítom a fejem, forog velem a világ. Persze más helyzetekben sem állok biztosan a lábamon... A betegségről keveset tudok, bár az orvos azt mondta, nem kell aggódni, ez egy enyhe forma. Meglepetésemre nem utalt be MR-re, de adott egy videót a tornával (csehül). Ja, és CAVINTON FORTE-t és URUTAL FORTE_t szedek. Ha tudtok bármit is, amit nekem is tudnom kéne, jelezzetek!
Meniere's szindróma
Kedves Mindenki!
Olvasgattam történeteiteket, úgy tűnik, egy családtagom szintén hasonló cipőben jár.
Meniere szindrómáról beszélnek az orvosok, tavalyi évben gyakorta voltak ájulásra emlékeztető összehullásai, de mivel nem orvos-kedvelő, sajnos nem fordult azonnal orvoshoz.
Idén májusban jelentkeztek nála az első tünetek: szédülés (hol erősebb, hol gyengébb, hosszabb-rövidebb ideig tartó), fülzúgás (+zavarta a hang, bármiféle is legyen, pl. tévé), hányás (ami több napon keresztül gyötörte). Nos, azonnal orvoshoz ment, fül-orr-gégészhez, aki előbb fülmosást végzett (kiskorában is volt néha fül-problémája, gyakran be volt dugulva, emiatt ki kellett mosni). Egy másik orvos a tünetekről és egyensúly-vizsgálat elvégzése után diagnosztizálta a Meniere szindrómát. (Közben neurológiára is elküldték, ahol megállapították, h. nincsenek pszichés zavarai.) Mivel állapota gyógyszeres kezelés után nemhogy javult volna, hanem romlott (végig ágyban töltötte azt az időt, segítséggel közlekedett a lakásban, teste erősen legyengült, minden jellegű mozgástól hamar elfáradt). A szédüléses fülzúgása néha merevedéssel társult: ajka lemerevedett, egyik karja is, (azt hiszem a jobb karja), mentőt hívtak, korházban 4 napig bennmarasztották. A korházi kezelés alatt infúzióra helyezték, állapota jelentősen javult. Elmúlt a szédülés, a fülzúgás. Otthoni kezelésre egy rakás gyógyszert írtak fel. Nemsokkal a korházi kezelés után kénytelen volt újra munkába állni, nem tudta teljesen kipihenni az elmúlt időszakot (kb. 2,5 héten keresztül tartott a szédüléses-hányásos fülzúgás, minden 2. nap jobban volt).
Sajnos tegnap újra elkezdett szédülni. Újra orvos, szédülése csak az infúziózás következtében szűnt meg.
Többen említettétek a tornát. Érdekes módon neki nem ajánlottak semmiféle tornát, viszont ha segíthet, akkor szeretném erről tájékoztatni. Milyen jellegű mozgásról van szó? Hol lehet anyagot találni erről a tornázásról az interneten? Tudom, hogy ami A-nak segít, az B-nek lehet, h. semmit sem használ. Viszont kipróbálná, és ha nem segít, persze abbahagyná (amúgy sem nagy sportrajongó:)).
Segítségeteket köszönöm!
Üdv
granada.
szorongás
hypochondria
Nem vagyok normális. Nem-va-gyok-nor-má-lis. Igen talán levegőt kéne venni. Zavarban vagyok.. Mit keresek én itt? Hogy kerültem ide?? Jaa, hogy én jöttem fel, regisztráltam, és most írok, úgy. Ha ezt bárki is elolvassa hülyének fog nézni.
Nem tudom mi történik velem. Csak mint a tenger hagyom magamt sodródni, morajlani.. morajlani? Na jó, azt azért csak tudom mi történik velem! Csak megfogalmazni nehéz. Valami van velem. Mindig másnak érzem magam. Például voltál már polip, Kedves Olvasó? Én voltam. Nem csak az, mindig más. Mindig mintha már csakazért is muszály lenne fölvenni valamit, bármit, mindig mást, néha elgondolkodom, vajon pl. 5 év múlva full skizofrén leszek?? Na nem, azt azért nem. Majd szépen kisimúlnak a dolgok. Mint a ruhák. Nem direkt húzok magamra folyton ruhákat. ŐK csinálják! Hipnotizálnak és kész. Viszont mindig kívülről látom magam. Észrevettem hogy mindig másképp nézek ki. Amőba. Azt hogy ember lennék, megkérdőjelezem. Azt hogy állat lennék, azt is. Egy szerep vagyok. Egy másolat. Egy gondolat. Állítólag 17 éves vagyok. Igazából nem. Igazából nagyon kicsi vagyok. Így gondolom, így érzem, sőt néha szeretek is rátenni egy lapáttal! A pszichiáterem már azelőtt rájött erre, mielőtt kimondtam volna. De van amiről még ő sem tud; egy lightos gyermek-kizsákmányolás páldája lehetnék. Már egészen kicsi kormban depi, kényszergondolat, önutálat.. 14 évesen jött a vagdosás. Egyre mélyebben. Így kerültem pszichiáterhez. Szélsőséges hangulat ingadozásra kaptam lítiumot, ugyhogy most jobb. Az életem nem folyó.. az életem te-le-por-tá-ció! Egyik pillanatban még itt vagyok, a másikban ott. Arról fogalmam sincshogy túlreagálom e ezt a molesztálás dolgot? Végülis.. így nőttem fel, vagy mi.. Azthiszem folyamatos szerepekben élek, mintha egy filmben lennék vagy mi.. Aztán meg - mindenki tökéletes csak én nem. Hogy miért? Mert ők bármikor képpesek önfeledten mosolyogni, jó pofát vágni, és szeretni, akármennyire nyomorult helyzetben vannak. És persze mert ők ŐK. Egy egészek.
Szoktam olvasni. ( Míly meglepő!) Olvastam a borderline-ról. Olvastam még sokmindenről, erről-arról. Megfulladok. Emlékszem tavaly nyáron beleverdestem a fejem a falba, meg......... Egyszerűen csak hisztis vagyok. Néha eszembe ötlik, mennyire defektes vagyok.. Nem lehetek személyiség zavaros... olvastam hogy az 18 év felettieknek nem alyánlott, ugyhogy!... Ugyhogy meg vagyok nyugodva! Hipohonder még lehetek. Az is csak egy sz+r másolás lenne. Hurrá. Hipohonder vagyok?? Vagy egyáltalán normális vagyok?? Mi a fene bajom van?? Mi történik velem?
Megkaptap a conisatios műtét utáni szövettani eredményt. Sikerült ép széllel kivenni a rosszindulatú rákos sejteket! Sikerült! Meg lehet ebből gyógyulni, de időben kell orvoshoz fordulni és EL KELL MENNI SZŰRŐVIZSGÁLATRA!!!!
Üdv!
A bőrömön érdekes elszineződéseket találtam tegnap este. A könyékhajlatomban és a térdhajlatban látszik egy-egy kisebb nagyobb folt, ami sötétebb mint az eredeti bőrszínem. Mi lehet ez? Egyáltalán nem viszket, és nem is érzékeny, csak más színe van. Milyen orvost keressek fel ezügyben?!
Válaszokat előre is köszönöm
Kedves Sorstársak! Azért néztem meg ezt az oldalt, mert nekem is hasonló a problémám. "Szédülés" Nálam 72-ben kezdődött, akkor semmit sem tudtam tenni. A vérnyomásomra gyanakodtak, kaptam cseppeket, de nem használt. Sokáig megmaradtak a tünetek, együtt éltem vele. Aztán elmaradtak minden gyógyszer nélkül. Nálam hányás nem volt, de a bizonytalan járás nagyon rossz volt. Azóta többször előjött különböző intenzitással, már orvoshoz sem megyek, mert a vérnyomásom jó, semmi külső ok nincs. A fülemet még nem nézték. Most a héten megint jelentkezett , így ébredtem. Amit tenni tudok, vigyázok a fej mozgására. Próbaképpen bevettem Torecánt egyet, egy kicsit jobb. Minden héten úszom, nem vagyok nagy úszó, kicsit félek is,hogy ne legyen baj, de úgy vettem észre, hogy jót tesz. Minden együttérzésem a tiétek! Azért én optimista vagyok! Azért jó lenne, ha kitalálnának valami gyógymódot. Üdv. Mariann
6 éve heresérvműtétet csináltak rajtam Dombóváron. Sajnos bal mellékherémet szétvágta a sintér. Heresérvnek nézte. 3éve pofámba vágta Domb. urológ. főnök sajnos engem nem is szabadott volna műteni. Azóta 25 alkalommal küldtek el kórházakból (Dombóvár, Kaposvár, Pécs). Azóta is gyufásdoboznyi daganattal élek. Nem szabad, hogy kiderüljön. Kártérítés. Ügyesek a piszkok.
Tavaly idegen dr.nő elmondta mellékvesegyulladásom van. Kaposvári endokrinológus végig szemétkedett, nem volt hajlandó segíteni. Pécsi 400á. kórházban ugyancsak ismétlődött. Semmiféle vizsgálatot nem volt hajlandó csinálni. Pedig ultrahangos papírom van mellékvese nagyobbodásról. Sőt van egy hőtérképes vizsgálatom is, amin mindenem be van gyulladva. Szinte segítséget nem kapok. Már 4 háziorvosom van, de ők a legnagyobb gazemberek. Szocsegélyből nehéz milliomos korrupt orvosok ellen. Csak urológiai témában 25 alkalommal estem pofára. Pécsi urológiai klinika 4 éve széles kiterjedésű érköteget írt le ultrahangon. Senkisem fogl. vele hiába mentem oda vissza. Vagyis törvényesen el lehet tenni 1 embert láb alól. Meg áll az ember esze, amiket tvben lehet hallani.
Tavaly egészségügyi biztosítási felügyeletnél bejelentettem ügyemet. Hiába. Most 1 hónapja megint, hiába. Pedig nekik kellene segíteni. Mentős ismerős mondta, hiába írsz, hiába mész, rádszálnak, véged van. 1 jó ügyvéd tud csak segíteni...28500 Ft-ból? Hűha, leírtam sűritve történetemet, kb 10 oldal sem lett volna elég. Halálra ítélt lettem, néha még én sem hiszem el, ami velem történik. Sajnos tudom a véget. Mellékvesegyulladás...agyvérzés...infarktus...utánanéztem.
Sajnos nekem is elkezdödött 30 évesen ez a fránya BPPV szindróma. Elöszőr sírtam megijedtem sőt volt, hogy eldőltem annyira rosszul voltam, majd elmentem neurologushoz aki azt mondta Bppv szindróma. Sajnos MR-re csak júli 9-re kaptam időpontot, addig várok mert persze abból lát valami biztosat az orvos is, de a tünetek alapján ez lesz. Sokat néztem utána a betegségnek, sajnos tornát nem találtam én sem sehol viszont a rivotril gyógyszer segített. Mondjuk a rivotril már számos bajomon segített, de most is erre a betegségre ezt írták fel és jónak tűnik mert valóban jobban vagyok illetve voltam 2 hétig, de most megint elkezdödött 3 napja. Szóval nem tudom hogy ebből valaha van e kigyógyulás vagy csak néhai tünetmentesség, majd megint szédülés dölöngélés?
Már három éve, hogy a ( 22 éves ) lányom megbetegedett, és a sok elvégzett vizsgálat ellenére nincs diagnózisunk. Először a két keze fájogatott 4-5 hónapig (alkarok ), majd annyira fokozódtak és állandósultak a fájdalmak, hogy semmit sem volt képes csinálni a kezeivel ( pl.nem tudott egy kis poharat fogni, fogat mosni sem ).
Vizsgálta kézsebész, reumatológus, ideggyógyász, sok gyógyszert kipróbáltattak (fájdalomcsillapítók, gyulladáscsökkentők), készült röntgen és ultrahangfelvétel is, de semmilyen elváltozást, betegség nyomát nem találták. Kivizsgáltattuk reumatológián ( laborvizsgálat a legkülönfélébb fertőzéses betegségekre, Lyme-kórra stb,), de negatív laborleleteket kaptunk. Az idegvezetéses vizsgálat mutatott kisfokú eltérést a normális értékektől, de ez nem okozhat ilyen erős fájdalmakat, mondták. Milgammát (B vitaminokkat) kapott. Magától javult illetve újra visszaesett az állapota. Gerinc MRI-t csináltattunk, az orvosok szerint nem a gerinc okozza a bajt.
Másfél év múlva a fájdalom átterjedt a sarkakra, majd az alsó lábszárakra. 6 hétig csak feküdni tudott a lányom, háromszor szállíttattuk a traumatológiára, ahol mindig más orvos, de ugyanolyan unottan megállapította, hogy akhillesz-ín gyulladása van, szedje a gyógyszereket, majd megjavul. Arra , hogy egyáltalán nem javult, újabb gyógyszer (= méreg) felírása volt a válasz. Ezektől a gyomra is kikészült, savcsökkentőt kell szednie ma is, de nem használt a fájdalom ellen semmi. Ideig-óráig a gyulladáscsökkentő krémek enyhítik a fájdalmat, de nem szüntetik meg. Vállaltuk a kivizsgálást a pécsi neurológiai klinikán, még mindig bízva az orvosokban, de ez is eredménytelen szenvedést okozott csak a lányomnak, diagnózist nem állítottak ki a vizsgálatok után. Agyvizet vettek és vért is vizsgáltak újra. Lényegében negatív laboreredményeket kaptunk. Kisfokú gyulladásra utaló anyagot találtak . Az idegvezetéses vizsgálat alapján vékonyrost neuropáthiát vélelmeztek, az izomproblémákat és a központi idegrendszeri eredetet is kizárták.
A laboreredményeket nem kommentálta az orvos, szteroidos kezelést írt fel nagy dózisban( két naponta 64 mg Medrol ). Többféle idegrendszerre ható, fájdalmat csökkenteni hivatott szert is kipróbáltattak előtte, ezek hatástalanok voltak. Végül , amikor a fájdalom a nyakára is átterjedt, így még jobban kibírhatatlan lett az élete, kipróbáltuk a szteroidot. Pozitív hatása egyáltalán nem lett, negatív annál inkább: eddig tudott aludni-regenerálódni éjjel, ezután nem. Sokszor egész reggelig nem tud a mai napig elaludni, és csak néhány órát alszik délelőtt, de akkor az egész nap fokozódnak a fájdalmak. Nem tud menni, a nyakát sem tudja 2-3 óránál tovább tartani, az említett testrészek érzékenysége fokozódott ( hőre, nyomásra ), kínszenvedés a hajmosás és a mosakodás is. 1 éve asztmás is lett.Nem tud kisétálni sem, semmilyen rendezvényen nem tud részt venni. De nemcsak az orvosokban, a természetgyógyászokban is csalódtunk, nem tudom, mit kellene tenni, kihez fordulhatunk, aki nem ront az állapotán, hanem valóban segít. Pl. a vérnyomásmérés, az idegvezetéses vizsgálat a legrosszabb állapotba veti vissza. 2 hónapja egy pesti tudományos klinikai központ legjobbnak tartott orvosánál jártunk, aki a vizsgálatok újbóli elvégzését javasolta, de a gyógyulás-gyógyítás legkisebb esélye nélkül. Akkor csak azért, hogy még ennél is betegebb legyen? (a különböző vizsgálatok is visszarontják az állapotát)Most már a legtöbben azt mondják, lelki eredetű problémája van, de ez nem valószínű, egyébként a pszichológus sem tudott segíteni. Akinek van ilyen vagy hasonló betegsége, és tud valakit, aki ért ennek gyógyításához, nagyon kérem, írjon,segítsen!
Köszönöm!
Ossza meg Ön is betegsége, felépülése történetét!
Olvassa el sorstársai sztorijait, csatlakozzon az Önt érdeklő betegségek közösségéhez vagy keressen megbízható forrásokból.
H-1519 Budapest, Pf. 245
Telefon: (06 1) 464 8200
email:
© Akadémiai Kiadó Zrt.
RSS