HepaC – új terápiák, hazai esélyek – A Vimor szülinapi előadás lényege

Téma címkék:
2013.10.04. 09:10

A VIMOR 10 éves szülinapján elhangzott előadásokról ígértünk még egy tájékoztatót – dr. Werling Klára segítségével ragadtuk ki a lényeget prof. dr. Ferenci Péter, a bécsi Orvostudományi Egyetem professzorának mondanivalójából. A VIMOR elnökét arra is megkértük, “fordítsa magyarra az elhangzottakat” – vagyis arról is tájékoztassa a Várószobát, hogy ezek az információk milyen mértékben érintik a magyar pácienseket a közeljövőben.

A krónikus hepatitis C vírus okozta fertőzés gyógyítására óriási törekvések folynak szerte a világban. Az új vizsgálatok eredményeiről számolt be az osztrák professzor. Mint elmondta, a Werling Főorvosnő által is bemutatott támadáspontokon ható gyógyszerek közül egyre többet próbálnak ki különböző kombinációkban, és a vizsgálatokba bevont páciensek száma is növekvő tendenciát mutat a kutatások előrehaladottabb fázisainak megfelelően. 

Jelenleg az elérhető proteáz gátlókat hármas kombinációban alkalmazzák, ezek sokkal hatékonyabbak, mint a hagyományos kettős kombináció, de jelentős mellékhatásaik lehetnek. Ezért fejlesztik a második generációs proteáz gátlókat, így a  simeprevirt, a danoprevirt és a faldaprevirt. Ezek közül egy olyan hatóanyag van, melynek törzskönyvezését az Egyesült Államokban már megkezdték és valószínűleg 2014-2015-ben Európában is megteszik a szükséges lépéseket – ez a simeprevir – tájékoztatott a bécsi professzor. Magyarországon azonban számolnunk kell majd azzal, is hogy a szerek ára miatt az anyagi támogatás nem könnyen megoldható – hívta fel a figyelmet Werling Klára. Gondoljunk bele: az első generációs proteáz gátlókat 2011 nyarán törzskönyvezték és 2013 nyarára lett a magyar betegek számára elérhető. A lényeg jelenleg azonban az, hogy ma még kizárólag vizsgálatok keretén belül elérhetőek az új generációs készítmények – tehát ez a jövő problémája.

A második generációs proteáz gátlókat a kipróbálások során interferonnal együtt, hármas kombinációban adják. Emellett a kutatók polimeráz gátlókat is fejlesztenek, melyeket interferonnal és anélkül – vagyis kettős kombinációban is adják. A jövő reménységei közé tartoznak továbbá az un. nem struktúrális fehérje 5A és 5B gátló készítmények. Az ilyen kombinációs terápiákkal folytatott vizsgálatok fázis kettő-, fázis három stádiumban vannak, tehát még sehol a világban nincsenek törzskönyvezve. A kutatások alapján azonban már elmondható, hogy alkalmazásuk során rendkívül magas – általában min. 80-, de sokszor 90 % feletti arányban érnek el gyógyulást (a G1-es vírusfertőzésekben is). Ezen terápiák 12-max. 24 hét időtartamúak és a vizsgálatok eredményei alapján jelentősen kevesebb mellékhatással rendelkeznek. Ezek a kipróbálások azonban még csak aránylag kevés páciens bevonásával történtek meg, az elkövetkező években lehet számítani az un. nagy betegszámú vizsgálatokra.  Miután ezek is sikeresen zárultak, kezdődhet a törzskönyveztetési procedúra és csak azt követően kezdeményezhető a készítmények bevezetése a különböző országokban. Ezek drága szerek, a támogatás megoldása nagy kérdés lesz – hangsúlyozta az Elnök asszony.

Mivel az interferon-kezelés súlyos mellékhatásokkal jár, sőt, bizonyos állapotokban egyenesen ellenjavallott ez a terápia, élnek olyan érintettek is, akik számára kizárólag ezek az új gyógyszerek jelenthetik a gyógyulást. Az interferon-mentes kezelésben a proteáz és polimeráz gátlókat, valamint a nem struktúrális fehérje 5 A és 5 B gátlókat kombináltan alkalmazzák – kettőt, hármat vagy négyet adnak együtt – ribavirinnel vagy anélkül.
Werling főorvosnő tájékoztatott, hogy a hazai szakma képviselői szerint a jelenleg hozzáférhető hármas kombinációval meg kell kísérelni gyógyítani a súlyos májcirózisos állapotot is, mert ebben a stádiumában már nem lehet tudni, hogy milyen gyorsan halad a betegség előre, ahogyan azt sem, hogy Magyarországon pontosan mikortól kaphatóak majd támogatással a még korszerűbb terápiák. Egyetértettek a szakemberek, hogy az enyhe kötőszövet átépüléssel rendelkező érintetteknél először a hagyományos kettős kombinációs kezelést kell adni – ettől is meg lehet gyógyulni – a hármas kombinációt pedig annak szükséges kipróbálnia, aki a hagyományos kezelésre nem reagál, ám betegsége előrehaladott stádiumban van.

Az új gyógyszerek főleg azon betegek számára jelentenek majd előnyt, akik megpróbálták a jelenleg rendelkezésre álló hármas kombinációt is, és nem gyógyultak meg.

Reméljük az összefoglaló további segítséget nyújt a Vimor szülinapi találkozó után felmerült kérdések tisztázásában.

#14918 keresztesneerzsi hozzászólása: 2013.10.09. 15:57

köszönöm,ezt a felvilágositást vártam, és remélem, nemsokára rám is sor kerül.Tisztelettel:  Keresztesné Erzsi.

 

MINDEN VÉLEMÉNY SZÁMÍT!

 

Várószoba.hu
Email: varoszoba.hu@gmail.com

Médiapartner: Akadémiai Kiadó Zrt.

 

Krónikus betegek támogató, közösségi oldala.

precognox

Close
Close