Tizenéves korom óta az volt az álmom, hogy babám legyen, és családom. 26évesen megkaptam, 3hónapos várandós vagyok. Az álom megvalósult, és úgy érzem nincs miért élni megkaptam amit szerettem volna. Nem vagyok anyukának való, csak egy ócska borderline vagyok tele egyszer ilyen, -egyszer olyan érzésekkel . Azt gondoltam jó anya leszek, mert amit én nem kaptam meg azt meg tudom majd adni a babámnak. Erre mit élek át? Hogy nem akarom már őt..de már nincs visszaút. Szülök egy olyan gyereket aki majd szintén borderlineos lesz és 14évesen eldobja az életét mint én akkor? És ezt nem vagyok képes elviselni, és nem akarom végignézni. Legszívesebben most rögtön leugranék az 5. emeletről, de valahogy amióta ő van, meg tud nyugtatni. De miért? MInt ha azt mondaná: “anya itt van akiért élni akarsz, nem sokára veled leszek”. És nem vigasztal…tudom hogy ha bántom magam, őt is bántom. De hogy erőszakoljam magamra a boldogságot? Mindig azt hittem ez az amit kerestem. Most keményen tanulok belőle úgy érzem . Közben itt van a volt párom aki meghalt..ezt sem tudom feldolgozni . Közben meghurcolások, rendőrségi ügyek..voltam ultrahangon, meg sem mutatták a babámat…:”( az életem romokban, a babám is sír ….