A Culevit Kft. közigazgatási perben megtámadta a GVH döntését

2015.03.11. 10:36
penz625x400

A Culevit Rákkutató és Gyógyszerfejlesztő Kft. (Culevit Kft.) törvénysértőnek tartja a Gazdasági Versenyhivatal (GVH) határozatát, amelyben 25 millió forinttal bírságolta a céget, ezért közigazgatási perben megtámadta a döntést – jelentette be Lex László, a társaság ügyvezető igazgatója kedden sajtótájékoztatón, Budapesten.

 

 

Hozzátette: a bírság miatt nehezített gazdasági feltételek ellenére a társaság újabb, speciális gyógyászati célra szánt tápszert fejlesztett ki és forgalmaz daganatos betegek részére.
Kulcsár Gyula rákkutató biokémikus elmondta: büszke arra, hogy tudományos kutatásainak eredménye alapján olyan készítmények kerültek forgalomba, amelyek klinikailag igazoltan hasznosak a betegek számára, azonban a szabályozások miatt a készítmény hatékonyságára vonatkozó kérdésekre nem válaszolhat.

A Culevit Kft. eltúlzottnak tartja a GVH által kiszabott büntetés mértékét, valamint korábban azt is hangsúlyozták, hogy a kommunikációban kifogásolt tartalmak nem minősülnek gyógyhatás-állításoknak, “nonszensz, törvénysértő és diszkriminatív”, hogy a “sérülékeny fogyasztók” felé semmilyen tájékoztatás nem adható. A cég továbbá azzal érvelt, hogy a reklám fogalmába nem tartozik bele a kommunikáció valamennyi formája.     A társaság azt követően fordult a bírósághoz, hogy a GVH korábban Culevit elnevezésű termékeinek reklámozásával kapcsolatban jogsértést állapított meg 2014. december 10-én, bírságot szabott ki és megtiltotta a jogsértő magatartás folytatását.

A GVH szerint a társaság 2011 márciusa és 2013. november 4. közötti kommunikációjában jogszerűtlen módon közvetítette azt az üzenetet, hogy a daganatos megbetegedésben szenvedők problémájára megoldás lehet a Culevit tabletták vagy italporok valamelyike, mivel a speciális gyógyászati célra szánt tápszer, illetve annak összetevői elpusztítják a ráksejteket, s így alkalmasak lehetnek e betegség gyógyítására, továbbá alkalmazásukkal a fogyasztó meg is előzheti e betegséget.

A Culevit tabletta és italpor különleges táplálkozási célú élelmiszernek minősül, azon belül a speciális gyógyászati célra szánt tápszer kategóriába sorolható az Országos Élelmezés- és Táplálkozástudományi Intézet (OÉTI) nyilvántartása szerint. A Culevit Kft. azonban nem nyújtott be a termékeknek emberi betegséget megelőző, kezelő vagy gyógyító tulajdonságot tulajdonító jelölés, megjelenítés reklámozásának engedélyezése iránti kérelmet az OÉTI-hez – írta korábbi közleményében a versenyhatóság.
A GVH hangsúlyozta: a speciális gyógyászati célra szánt tápszerek olyan élelmiszerek, amelyek különleges eljárással, beteg emberek diétás ellátására készülnek, és orvosi felügyelet mellett használandók, céljuk, hogy a betegek mennyiségileg és minőségileg megfelelő táplálékhoz jussanak. A speciális gyógyászati célra szánt tápszerekről jogszerű állításokat csak az ágazati rendelet által elismert rendeltetést szem előtt tartva lehet tenni. Ha egy készítmény forgalmazói túl kívánnak lépni e korláton, akkor más minőségben, adott esetben gyógyszerként kell engedélyeztetniük és forgalomba hozniuk terméküket.

Az Igazságügyi Minisztérium nyilvános adatbázisa szerint az 1994 óta aktív Culevit Kft. egy év alatt 62 százalékkal 96,9 millió forintra növelte adózott eredményét 2013-ban, 788,9 millió forintos nettó árbevételt ért el.

Forrás: MTI

MINDEN VÉLEMÉNY SZÁMÍT!

 

Várószoba.hu
Email: varoszoba.hu@gmail.com

Médiapartner: Akadémiai Kiadó Zrt.

 

Krónikus betegek támogató, közösségi oldala.

precognox

Close
Close