A Dóri Ház működtetésére gyűjt az Öltözz pirosba! akció

2014.01.27. 14:38

Magyarország első, pécsi gyermekhospice háza javára gyűjt ebben az évben az Öltözz pirosba! jótékonysági akció, amelyet február 14-ére hirdetett meg az eseményt szervező, Szemem Fénye Alapítvány. A gyógyíthatatlan betegségben szenvedő gyermekek és családjaik ellátását támogató szervezet idén is arra biztatja a lakosságot, hogy aki teheti, vegyen fel egy piros ruhadarabot Bálint napon és 200 forinttal támogassa a Dóri Ház működtetését.

A pécsi hospice ház szolgáltatásait ingyenesen vehetik igénybe az érintettek, fenntartását a Szemem Fénye Alapítvány nagyrészt adományokból fedezi.
A szervezet 2011 novemberében indította el az Öltözz pirosba! kampányt, akkor a csatlakozó cégek, oktatási intézmények, csoportok, patikák, rendőrkapitányságok dolgozói, nagycsaládok és kisebb-nagyobb baráti körök csaknem 1,7 millió forintot gyűjtöttek össze. A következő évben 140 közösség összefogása révén a kétszáz forintos felajánlásokból majdnem három millió forint gyűlt össze, és tavaly is több ezren küldték el adományukat a beteg gyerekek megsegítésére.

A Szemem Fénye Alapítvány idén is várja magánszemélyek, közösségek, közintézmények, klubok, baráti körök, cégek és vállalkozások csatlakozását a vallalati@szememfenye.hu e-mail címen vagy az alapítvány honlapján (www.szememfenye.hu).

Forrás: MTI

MINDEN VÉLEMÉNY SZÁMÍT!

 

Várószoba.hu
Email: varoszoba.hu@gmail.com

Médiapartner: Akadémiai Kiadó Zrt.

 

Krónikus betegek támogató, közösségi oldala.

precognox

Close
Close