Amikor a piros pöttyös nem az igazi

Téma címkék:
2015.03.11. 10:55
pirospottyos napernyo1024_768

A bárányhimlő súlyos következményeinek megelőzésére hívja fel a figyelmet a március elején elindított “Védőoltással a bárányhimlő ellen” program. A Házi Gyermekorvosok Egyesülete (HGYE) által támogatott információs kampány során óvodapedagógusok és szülők kapnak részletes tájékoztatást a még ma is gyakran ártalmatlannak tartott betegségről.

 

 

Muzsay Géza, a HGYE alelnöke szerdai, budapesti sajtótájékoztatóján arról beszélt, Magyarországon a bárányhimlő a leggyakoribb bejelentett fertőző betegség, évente 30-40 ezer bárányhimlős megbetegedés fordul elő, és bár az esetek többségében enyhe lefolyású, a betegek mintegy 2-6 százalékánál szövődményeket okozhat, és ritkán halálos kimenetelű is lehet.

Felhívta a figyelmet arra, hogy a bárányhimlő védőoltással megelőzhető és azokban a közösségekben, ahol magas az átoltottság, alig fordul elő a betegség. A sajtótájékoztató háttéranyaga szerint 2015 első heteiben tavalyhoz képest is jelentősen nőtt a hazai bárányhimlős megbetegedések száma, januárban és februárban közel 7000 esetet regisztráltak.

Forrás: MTI

 

MINDEN VÉLEMÉNY SZÁMÍT!

 

Várószoba.hu
Email: varoszoba.hu@gmail.com

Médiapartner: Akadémiai Kiadó Zrt.

 

Krónikus betegek támogató, közösségi oldala.

precognox

Close
Close