Guinness-rekord Budapesten – Soha ennyi diák még nem tanulta meg az újraélesztést egyszerre

2013.10.28. 13:53

Több mint kétszáz lelkes diák és negyven oktató – ezek kellettek ahhoz, hogy október 25-én megszülessen az újraélesztési magyar Guinness-rekord. Az Országos Egészségfejlesztési Intézet Egészségkommunikációs Központja (OEFI-EKK) ezzel az akcióval akarta felhívni a figyelmet arra, hogy az újraélesztés könnyen megtanulható és a megfelelő technika elsajátításával bárki életet menthet.

Új magyar Guinness-rekordot állított fel egy budapesti és szombathelyi iskolásokból álló csoport október 25-én a Semmelweis Egyetem Testnevelési és Sporttudományi Kar atlétika csarnokában. Két felvonásban összesen 243 diák tanult és végzett szakszerű újraélesztést 125 darab erre a célra kifejlesztett bábun. A rekordhoz a diákok fél órás tréningen, negyven hivatásos oktató segítségével tanulták meg az újraélesztési folyamatot, majd az elsajátított ismeretek alapján öt percen keresztül végezték el az ilyenkor szükséges teendőket.

A kezdeményezés természetesen több volt egy „egyszerű” Guinness-rekordnál. Az Egészségkommunikációs Központ által szervezett akció fő célja az volt, hogy minél több emberben tudatosuljon: megfelelő újraélesztési technikával ő is életet menthet.

Az eseményen Szócska Miklós egészségügyért felelős államtitkár azt mondta, hogy az újraélesztés elsajátítása azért lenne fontos minél több ember számára, mert nemcsak magunkért vagyunk felelősek, hanem másokért is. Ez az év a népegészségügyi mozgósítás éve, ezért nem csak arra szeretnék felhívni a figyelmet, mi mindent tehetünk saját egészségünkért, hanem arra is, hogy mit tehetünk mások egészségéért, hangsúlyozta az államtitkár.

Magyarországon évente több ezren halnak meg hirtelen szívleállás miatt. Többségük életét meg lehetne menteni, abban az esetben, ha négy percen belül elkezdődött volna az újraélesztést.

Az Országos Mentőszolgálat legmodernebb mentőeszközeivel és mentési bemutatóval segítette az akciót, míg a korábbi rekordot tartó Szombathely száz bábut, tíz oktatót és 51 diákot küldött Budapestre a kezdeményezés sikere érdekében. Az újraélesztési kampányban a Magyar Máltai Szeretetszolgálat és a Magyar Resuscitatios Társaság is közreműködött.

Egeszégkommunikációs Központ
Budapest – 2013. október 25.

MINDEN VÉLEMÉNY SZÁMÍT!

 

Várószoba.hu
Email: varoszoba.hu@gmail.com

Médiapartner: Akadémiai Kiadó Zrt.

 

Krónikus betegek támogató, közösségi oldala.

precognox

Close
Close