Van holnap! – a vastagbélrák diagnózisával és sztómával is…

2015.02.27. 15:47
ZsakosAlapitvany625x400

A vastagbélrákkal diagnosztizált-, valamint az akár egyéb betegség miatt sztómával élő emberek számára jelenthet óriási segítséget a Van holnap! Zsákos Alapítvány, melynek képviselőjével, Koppány Györgyivel beszélgettünk. Március a vastagbélrák hónapja lesz, rendezvényeikről érdemes tájékozódni az ilyen betegséggel élőknek és hozzátartozóiknak. Két, kifejezetten sztóma témakörű esemény is kilátásban van.

A Van holnap! Zsákos Alapítványt 2011-ben hozták létre, elsősorban a vastagbélrákkal élő emberek számára, hogy segítsenek megküzdeni a kemo-, és sugárterápia mellékhatásaival, valamint egyéb problémákkal. Támogatják továbbá a hozzájuk fordulókat a műtétre való felkészülésben, valamint minden lehetséges fórumon felhívják a betegség szűrésének fontosságára a lakosság és a döntéshozók figyelmét. Másik fontos célkitűzésük, hogy a sztómát viselő páciensekkel megismertessék az állapotuk miatt szükséges eszközöket és segítsenek nekik elfogadni ezt a speciálisan megváltozott testképet.

Tájékoztató és segítő programok
Március a vastagbélrák hónapja, így az Alapítvány munkatársai rendezvénysorozattal készülnek a tavaszra. Az események sora az idén március 6-ára (minden március első pénteke) eső „Legyen Egy Kék Napod” programmal kezdődik. A szűrés jelentőségére kívánják felhívni a figyelmet ezen a napon, többek között azzal, hogy mindenkit kérnek, ezen a napon öltözzön kékbe, ezzel mutassa támogatását. Idén ehhez a naphoz fotópályázat is kapcsolódik.

Szűrés
„Ezt a betegséget meg lehet előzni, illetve korai stádiumban felismerve jó eséllyel lehet gyógyítani. A vastagbélrák ugyanakkor nem okoz kifejezetten erre a betegségre utaló tünetet, és sajnos, amikor már a beteg panaszai alapján kerül szóba a rák lehetősége, akkor már előrehaladott állapotról van szó, ekkor pedig már nincsenek olyan jó esélyek a túlélésre. Ezért hangsúlyozzuk, hogy akinek a családjában előfordult már bélpolip vagy daganat, annak már fiatalabb korban is érdemes rendszeresen ellenőriztetnie magát, egyébként pedig 50 éves kor felett minden embereknek rendszeresen javasolt részt venni a szűrővizsgálaton.” – hangsúlyozta Koppány Györgyi.

Vastagbélrákkal kicsit könnyebben
A kiemelt hónap következő rendezvényét március 13-ára tervezik. Az eseményen a sugárkezelés és kemoterápia mellékhatásainak megelőzésére, kezelésére helyezik a hangsúlyt.

Mindent a sztómáról
Március 27-én a sztóma viselőket szólítják meg. Rendezvényükre meghívnak egy sztómaterápiás nővért, aki bemutatja a korszerű eszközöket, valamint azok működését, és válaszol minden kérdésre. Az érdeklődők mintákat is kérhetnek.

Kérdésünkre, hogy melyek a leggyakoribb problémák, amelyekkel a sztómával élő emberek hozzájuk fordulnak, Koppány György elmondta: sokan nem ismerik az eszközkínálatot, nem tudják, hogy több gyártó termékei közül lehet választani. Fontos lenne, hogy mindenki megtalálja a számára legmegfelelőbbet, amivel biztonságban érzi magát. Nem ismerik az érintettek továbbá a bőrápoló készítményeket, amelyekkel meg lehet előzni az eszköz használata közben adódó sérüléseket, kisebesedéseket. Ritka az is, hogy az érintettek megfelelő dietetikai tanácsadásban részesüljenek, van ahol azt mondják a betegnek, hogy semmit nem ehet, van ahol azt, hogy mindent. Az igazság pedig valahol a két állítás között van – mondta az alapítvány képviselője. Sokan nem tudják használni a zsákot, a legtöbb embernek a felhelyezéssel és a bőr egészségesen tartásával van problémája.

Bármikor fordulhatunk az Alapítványhoz
Március előtt és után is aktív az Alapítvány. A Hegyvidéki Önkormányzat évente kétszer tart Egészségnapot, melyen Koppány Györgyiék is minden esetben részt vesznek, főleg a szűréssel kapcsolatos kiadványaikat népszerűsítik, de ha valaki előre jelzi, hogy segítő csomagot szeretne, ott is át tudja venni. Emellett őszre esik a sztóma expó. Ez egy nagyszabású sztómával élő emberek számára létrehozott rendezvény, amelyen a sztóma terápiás nővéren kívül pszichológus, ditetikus is részt vesz, egy erre létesített beszélgető kuckóban pedig az érintettek egymással is meg tudják osztani tapasztalataikat, emellett több hasznos program várja a látogatókat. Idén a sztómás világnap is október első napjaira esik, az expót várhatóan ehhez az időponthoz igazítják majd az Alapítvány munkatársai.

Mindezek mellett Koppány Györgyiék folyamatosan az érdeklődők, segítséget kérők rendelkezésére állnak. Az Alapítvány megkeresése országosan, telefonon, e-mailben, illetve személyesen egyaránt lehetséges. Daganatos betegeknek, sztómaviselőknek személyre szabott felkészítő-, segítőcsomagot állítanak össze, igény, valamint a sztóma kialakításának megfelelően mintatermékeket adnak a hozzájuk forduló embereknek. Tájékoztató anyagokat is készítenek, eddig megjelent kiadványaik: Daganatos betegek táplálkozása, Család szerepe a gyógyulásban, Felkészülés a sztómával való életre, Praktikák a sztóma ápolásával kapcsolatban, Receptgyűjtemény daganatos betegeknek, Táplálkozás sztómaviselőknek.

„Főleg hozzátartozók keresnek bennünket, gyakran személyes találkozót, hosszabb beszélgetést igényelve. Igyekszünk minden téren segíteni a hozzánk fordulóknak, hogy megkönnyítsük betegségük – vagy szerettük betegségének – terhét” – mondta az Alapítvány képviselője.VanHolnapZsakosLogo

A rendezvényeket a 11. kerületben a Malom Közösségi Tér nevű helyszínen tartják, amely a Fehérvári út 88/c szám alatt található. A vastagbélrákkal élők és hozzátartozóik számára szervezett esemény és a sztóma helyes használatát bemutató foglalkozás egyaránt délután kettőkor kezdődik. A szervezők tervei szerint a meghívott szakértők 15 perces előadásokat tartanak majd, amelyek után bárki felteheti kérdéseit.

A pontos programról – amint rendelkezésre áll – mi is beszámolunk.

(RA)

MINDEN VÉLEMÉNY SZÁMÍT!

 

Várószoba.hu
Email: varoszoba.hu@gmail.com

Médiapartner: Akadémiai Kiadó Zrt.

 

Krónikus betegek támogató, közösségi oldala.

precognox

Close
Close